Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)
1993-12-09 / 287. szám, csütörtök
1993. DECEMBER 9. *ÚI SZÓ* HÍREK - VÉLEMÉNYEK RÖVIDEN FELJELENTETTEK Mečiart. Bűnvádi felelősségre vonását tegnap a Polgári Demokrata Ifjúsági Szervezet vezetősége kezdeményezte az aranyidai bizalmas értekezletről kiszivárgott beszédére reagálva. AZ USA Kongresszusának tagjai tegnaptól Szlovákiában tartózkodnak. A delegációt Charlie Rose képviselő vezeti, és mint mondotta, az itt-tartózkodás napjaiban a kisebbségek helyzetével és a demokratizálódás folyamatával ismerkednek meg. AZ ÁLLAM szilárdítását szorgalmazta Mečiar a Szlovák Értelmiségiek Állandó Konferenciájának papierničkai tanácskozásán. Pozitívumként értékelte, hogy a nemzeti egyenjogúság kivívásának folyamatára nem nyomta rá bélyegét a nacionalizmus. JÓTÉKONYSÁGI békehangverseny volt tegnap Pozsonyban. A John Lennon rockénekes halálának 13. évfordulója tiszteletére az énekesről elnevezett, 1993-ban alakult Békeklub rendezvényén fellépett együttesek és énekesek előadásában világhírű Lennon- és Beatles-dalok csendültek fel. MARIÁN TKÁČ meg akarja győzni a közvéleményt, hogy nem hazudik. Ezt a Slovenský východban az aranyidai DSZM-gyűlésről közölt dokumentumban személyével kapcsolatban szereplő kormányfői kijelentésekre reagálva jelentette ki a Rádiožurnál tegnap esti adásában. Vladimír Mečiar állítólag azzal vádolja többek között a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét, hogy ,,úgy hazudik, hogy a hegyek is beleremegnek". Marián Tkáč szerint nem léteznek olyan dokumentumok, amelyek őt diszkreditálhatnák. —Ú— MÁR A HATODIK változatát tárgyalta az ezzel foglalkozó kormánybizottság a tömegtájékoztatási eszközökről szóló törvényjavaslatnak. Roman Kováč szerint az alkotmány nem arról beszél, hogy az újságírónak van joga az információra, hanem arról, hogy az állampolgárnak van joga erre, s az újságírónak jogában áll ezt az információt továbbítani számára. Egy 5-6 tagú bizottság a jövő hét folyamán kidolgozza a törvényjavaslat bevezetőjének azt a verzióját, amely megfelel a korszerű európai törvény ismérveinek. —U— KÉSZENLÉTI HITELT kaphat az SZK a Nemzetközi Valutaalaptól, jelentette be Július Tóth miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter. A kilátásba helyezett 120 millió dollár folyósításának feltétele, hogy a Valutaalap Igazgatói Tanácsának tagjai 1994 januárjában „igen"-t mondanak. A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÓ INTÉZET legutóbbi felmérése szerint Szlovákiában ma Michal Kováč köztársasági elnök élvezi a legtöbb állampolgár bizalmát (22 százalék). A második helyen Mečiar miniszterelnök van 19 százalékkal a harmadik pedig Peter Weiss 16 százalékkal. Kifizetődik a megfontoltság (Folytatás az 1. oldalról) igyekezzenek ezeket azonnal elvásárolni Magyarországon. Mégpedig azért, mert egyrészt ezt csak nagy veszteséggel, a valódi érték ötven-hatvan százalékáért tudják megtenni, másrészt pedig az így vásárolt áruból nálunk vámot és adót kell fizetni. Ezért érdemes egy kicsit várni, és mi hamarosan az előbb említett formában útmutatót nyújtunk a kárpótlási jegyek jobb kihasználására. • Egyeztették a terveiket valamelyik magyarországi hivatallal? - Terveinket ismertettük az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatallal, s az támogatásáról biztosított bennünket, -tlLapzárta: 22.10 VÁLLALKOZÓI PÁRBESZÉD - A KORMÁNYFŐ NÉLKÜL (Munkatársunktól) Az AGAS Kft. szervezésében, summás részvételi díj befizetése ellenében magán- és állami vállalatok képviselői, üzletemberek jöttek el tegnap Pozsonyba azzal a reménnyel, hogy Vladimír Mečiar kormányfőtől kapnak majd választ kérdéseikre. Csalódniuk kellett: a miniszterelnök nem jelent meg a találkozón, és a Szlovák Nemzeti Bank sem bízott meg csúcsvezetéséből senkit a részvétellel, így az őket illető kérdések megválaszolatlanok maradtak. Ján Ducký gazdasági miniszter is távolmaradt, egyéb elfoglaltságra hivatkozva. A kormányt egyedül Sergej Közlik miniszterelnök-helyettes képviselte. A Szlovákia legkülönbözőbb részeiről szép számban összegyűlt vállalkozók kérdései, bíráló észrevételeik bizonyították: számtalan gond, probléma terheli a gazdasági szférát, akadályozza a vállalkozás fellendítését. Súlyos kritikaként hangzott el egy besztercebányai közgazdász szájából a kérdés: Miért nincs az országnak gazdasági stratégiája, milyen célokat követ a baňk- és hitelpolitika, valamint a nemzetközi kereskedelmi stratégia? Sergej Kozlík válaszában az európai gazdasági struktúrákba történő fokozatos beépülés fontosságát, az elszigetelődés elkerülését hangsúlyozta. Bizonygatta, hogy a kabinet több határozott diplomáciai lépést tett a keleti piacra való betörés érdekében. A Független Államok Közösségével való kapcsolatokon túl Kínát is reményteljes piacként jelölte meg. Az agyonbírált hitelpolitikát nem elemezte, állította viszont: a nemzeti banknak van pénzügyi stratégiája. A partizánskej cipőgyár képviselője az előző években felhalmozódott raktárkészletek és a tartozások sorsáról érdeklődött. A miniszterelnök-helyettes megértésre és türelemre kérte őt, magyarázva, hogy a 30 milliárd korona értékű eladatlan árukészlet problémáját nem könnyű megoldani. A vállalati szféra vitás kérdéseit sem egyszerű orvosolni, hiszen csak idén több mint 200 ezer gazdasági ügy vár bírósági döntésre. Sokan kifogásolták a hazai piac és a termelői szféra elégtelen védelmét, a többszörös fizetésképtelenség bénító hatását. A párbeszéd szükséges és hasznos volt, bár a kérdések felülmúlták a kimerítő válaszokat. (mázsár) TECHNIKAI SEGITSEG NÉMETORSZÁGBÓL (Munkatársunktól) Ján Ducký szlovák gazdasági miniszter és Walter Kittel, a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági minisztériumának államtitkára tegnap Pozsonyban szándéknyilatkozatot írt alá, amely német részről széles körű technikai segítséget és szakmai továbbképzést foglal magában. A szándéknyilatkozat, amelynek pontjait a szlovák és a német fél közösen állította össze, az 1994-es, évre öt témakört ölel fel: a kis- és középvállalkozások támogatását, tanácsadást a bankszektor kiépítésében, a szlovákiai menedzserek továbbképzését, együttműködést a földművelésügy, valamint technikai segítséget a konverzió, a gazdasági szerkezetváltás és a privatizáció területén. (shz) NEMZETI ÖNBECSÜLÉST ÉS ÖNISMERETET (Munkatársunktól) A közép-európai együvé tartozás gondolatának elkötelezettjeként tartott előadást tegnap a pozsonyi Zichy-palotában Hanák Péter, a neves történészprofesszor. Majd százfős hallgatósághoz, közöttük diákok számottevő csoportjához szólva, elevenítette fel Jászi Oszkár időszerű szellemi hagyatékát. Érzékletes képet adott arról, hogy Jászi gondolatvilága nemcsak a mai nemzeti önbecsülésnek, hanem az attól elválaszthatatlan kritikus nemzeti önismeretnek és a nemzeteszme modern megújításának is élő forrása. A Jászi Oszkár életművének ösztönző tanulságaira figyelmeztető előadást követően Popély Gyula Masaryk és a magyarok címmel máig ható történeti kérdésekre, a nemzetiségi léttel örökölt tehertételekre világított rá. A Történelmünk fehér foltjai sorozatban elhangzott két előadást január 19-én újabb követi. Délután Hanák professzor a Komenský Egyetem történelem tanszékének diákjaival is találkozott. A Soros Alapítvány keretében létrehozott Közép-európai Egyetem működését ismertette. Elmondta, hogy az egyetemen 12 országból jött érdeklődők folytatnak kétszemeszteres tanulmányokat, de nincsenek közöttük szlovákiaiak, és kisebbségünk soraiból sem akadt jelentkező. Pedig a felvétel kényelmes tanulmányi lehetőséget biztosító ösztöndíj elnyerésével jár együtt; feltétel nyolc szemeszter elvégzésének igazolása és középfokú nyelvvizsgának megfelelő angol nyelvtudás. A Közép-európai Egyetem beállítottsága kaput nyit a tág nyugati kitekintés számára. (kiss) ISMERJÜK MEG A FEKETE SERIFFEKET! (Munkatársunktól) Tekintettel a bűnözés nagyarányú növekedésére, szükség van rá, hogy a lakosok jobban megismerjék tevékenységünket, többet tudjanak jogainkról és kötelességeinkről, és az eddiginél hatékonyabb legyen az együttműködésünk - mondotta tegnapi sajtóértekezletén Jaroslav Csuha alezredes, a Városi és Községi Rendőrparancsnokok Társulásának szóvivője. A polgármestereknek tudatosítaniuk kellene, hogy felelősek ugyan a városi rendőrök tevékenységéért, de ez nem jelenti azt, hogy ők is irányítanák. Ez kizárólag a parancsnok feladata. (ov) MÉG EBBEN A HÓNAPBAN: Kisebbségi kerekasztal (Folytatás az 1. oldalról) Konkrét ajánlás született a beneši dekrétumokkal kapcsolatban: az hogy a Szlovák Tudományos Akadémia keretében alakuljon egy szlovákokból, magyarokból és németekből álló bizottság és ez vizsgálja felül a dekrétumoknak a nemzetiségek szempontjából káros részeit. Elfogadta a testület azt a javaslatot is, hogy létesítsenek egy állami nemzetiségi hivatalt. Nagy fontosságot tulajdonított Dobos László annak, hogy napirendre került a helységnevek kérdése, és a részvevők lényegesebb észrevételek nélkül tudomásul vették azt a javaslatot, amelyet a két magyar parlamenti párt dolgozott ki a kormány vonatkozó törvénytervezetének módosítására, s nem álltak ki hangsúlyosan a kormány által javasolt megoldás mellett. Megállapodás született arról, hogy az elnöki hivatal munkatársai két napon belül kidolgozzák azoknak a községeknek a jegyzékét, amelyekben a kisebbségek aránya meghaladja a húsz százalékot. A magyar pártok a köztársasági elnök felkérésére ezen a listán feltüntetik majd a községek magyar neveit. - Úgy érzem, hogy ez a jegyzék objektivizáló erővel hat majd, segítségünkre lesz a parlamenti bizottságokban és a plenáris ülésen is érveink alátámasztásában, annak bizonyításában, hogy nem a Horthy-Magyarország neveit akarjuk visszaállítani -jegyezte meg Dobos László. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1993. december 9-én Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 48,831 49,321 49,076 47,51 50,65 49,08 Francia frank 5,590 5,646 5,618 5,46 5,78 5,62 Kanadai dollár 24,760 25,008 24,884 24,10 25,66 24,88 Német márka 19,191 19,383 19,287 18,83 19,75 19,39 Olasz líra (1000) 19,566 19,762 19,664 18,94 20,38 19,66 Osztrák schilling 2,732 2,760 2,746 2,69 2,81 2,75 Svájci frank 22,294 22,518 22,406 21,88 22,94 22,41 USA-dollár 32,772 33,102 32,937 32,24 33,64 32,94 ECU EK 37,013 37,385 37,199 ECU CSK 36,199 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 27,00 37,00 Általános Hitelbank 27,00 37,00 A GYANAKVAS HELYEBE BIZALOM LÉPJEN Magyarország és Szlovákia kölcsönös érdeke a vélt vagy valós történelmi sérelmek miatti indulatok, a gyanakvás légkörének megszüntetése és a bizalom erősítése, jelentette ki Peter Weiss, a szlovák parlament első alelnöke tegnap Budapesten, amikor találkozott Dornbach Alajossal, a magyar parlament alelnökével. A szlovák baloldali politikus szerint a bizalomerősítés egyik formája az lehetne, ha mindkét fél nyilvánosan elhatárolódna saját szélsőségeitől. Dornbach úgy vélekedett, hogy mindkét ország politikai nemzedékét nagy felelősség terheli az együttműködés lehetőségeinek kihasználásáért, amit az európai integrációs törekvések is fokoznak. Szorgalmazta a magyar és a szlovák parlamentnek, illetve politikai pártok szorosabb kapcsolatait. Hangsúlyozta: a magyar fél minden olyan szlovák politikai párttal kapcsolatok kialakítására törekszik, amelyben van készség a párbeszédre. Weiss budapesti látogatása során találkozott több parlamenti párt frakcióvezetőjével, a külügyi bizottsággal és fogadta őt az országgyűlés elnöke, Szabad György is. (Kokes) A SZERBEKNEK NEM KELL AUTONÓMIA HORVÁTORSZÁGTÓL A szarajevói repülőtéren fejeződtek be a Genfben megkezdett szerbbosnyák tárgyalások, amelyek homlokterében Szarajevó felosztása állt. Momcsilo Krajisnik, a boszniai Szerb Köztársaság képviselőházi elnöke a megbeszélések után úgy nyilatkozott, hogy sikerült elmozdulni a holtpontról. Á szerb politikus igyekezett visszautasítani a muzulmánok vádjait Szarajevó ágyúzására vonatkozóan. Zseljko Szimics, a belgrádi kormány alelnöke viszont a genfi jugoszláv-horvát tárgyalásokat értékelte, mondván, hogy a horvát fél ígéretet tett: a hónap közepéig kimerítő tájékoztató érkezik a háborúban eltűnt 999 jugoszláv polgár sorsáról. A Szerb Krajina kérdése viszont továbbra sem kínál megnyugtató megoldást. Horvátország máris a Biztonsági Tanácshoz fordult, s eleve semmisnek nyilvánította a vasárnapra tervezett választásokat, Milan Martics knini belügyminiszter viszont ismételten elutasította a horvátok által felkínált autonómiát. Martics úgy fogalmazott, hogy a szerbek ezen a területen kivívták nemzetközi legitimitásukat, s Horvátországgal csak mind szomszédos állammal hajlandók tárgyalni. Martics egyszersmind elutasította azt a kombinációt is, hogy a horvátországi szerbek és a Szerbiában élő albánok között valamiféle párhuzamot lehetne vonni. Az albánok Jugoszláviában mindig is kisebbség voltak - állítja Krajisnik - a szerbek viszont államalkotó nemzet, így az autonómia vagy a különleges státus szóba sem kerülhet. SINKOVITS PÉTER, Újvidék LABIRINTUSBAN A NEMZETISÉGI KAR (Folytatás az 1. oldalról) A valóság ezzel szemben az, hogy a karról annak legitim, öt nemzetiség képviselőiből álló előkészítő bizottsága igenis rendelkezik tervezettel, s azt be is terjesztette, továbbá az oktatási minisztérium átutalt a kar megindulásához bizonyos összeget a főiskolának, az egyetemi közösség pedig csakugyan nem alakulhatott ki, mivel a rektor megakadályozta, hogy a diákok a kar hallgatóiként iratkozhassanak be. A jelentés megállapítja, hogy alaptalanok Liba rektor hivatkozási kifogásai. Tételesen cáfolja meg a megcáfolhatót, és leszögezi azt is, hogy a magyar kisebbség nem ért egyet olyan javaslattal, amely szerint nem képeznek magyar nyelven minden iskolatípusra pedagógust. Fóthy János elmondta: a rólunk, de nélkülünk döntésekkel nem lehet egyetérteni. Hiába hajlandó a kar előkészítő bizottsága a kompromiszszumra, ha a rektor megintcsak őket megkerülve döntött a kar élére kinevezett megbízott személyéről. A nemzetiségek képviselőivel továbbra sem tárgyalt. Élénk vita után a bizottság határozatot hozott arról, hogy újabb parlamenti bizottságot küld Nyitrára megvizsgálni a kialakult helyzetet, különös tekintettel az 172-es főiskolai törvényre (ennek megsértése esetén a rektor visszahívása is javasolható). Továbbá pontos kimutatást kér a minisztériumtól a nemzetiségi oktatásügyre fordított pénzeszközökről. Miután a parlamenti bizottság partnere a minisztérium, az oktatási tárca viszont nem szólhat bele a főiskola belső ügyeibe, nem zárható ki, hogy a nemzetiségi pedagógusképzés ügyét ezen a szinten aligha lehetséges előremozdítani. Fóthy János szerint a nyitrai megoldás helyett labirintusba kényszerítenek bennünket, lehetőleg elszabotálva a párbeszédet. - Várhatóan arra kényszerülünk, - mondta -, hogy politikai pártjaink törvénysértést állapítsanak meg, az Európa Tanácshoz forduljanak, továbbra is hirdetve az oktatási autonómia szándékát, melyhez azonban mind a politikai akarat, mind a demokratikus berendezkedés hiányzik. (brogyányi)