Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)
1993-12-07 / 285. szám, kedd
1993. DECEMBER 7. ló/szól PUBLICISZTIKA HOGY NE ÉLJENEK A NÉGY FAL KÖZÖTT Mi, akik látunk, aligha tudjuk átérezni azok helyzetét, akiknek ez a képesség eleve nem adatott meg, vagy valamilyen betegség, baleset következtében elveszítették a szemük világát. Sajnos, sokan vannak, akiknek ez a szomorú sors jutott osztályrészül. Nehéz helyzetükben jól esik nekik, ha gondolnak rájuk, ha tudják, van, akiben bízhatnak, akihez fordulhatnak, akitől segítséget várhatnak. Ezen a téren fontos szerep jut a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének. Komáromban 1990 áprilisában alakult meg a szövetség alapszervezete és jelenleg már több mint 200 tagja van. - Ha az ember elveszíti a látását, beletelik egy kis időbe, amíg meg tud békülni a helyzettel. Sokan valósággal elbújnak a világ elől, mert nem akarják, hogy sajnálják őket, szinte szégyellik tehetetlenségüket, kiszolgáltatottságukat. Szervezetünknek az a célja, hogy segítsen a sorstársaknak újra tartalmas életet élni - mondja a szervezet elnöknője, Margita Priškinová. A Vakok és Gyengénlátók komáromi szervezete a múlt év végéig a nyugdíjasok klubjában tevékenykedett, a közelmúltban azonban saját központot avathatott. Ehhez nagymértében hozzájárult a komáromi evangélikus egyház, mely a szövetségnek 15 évre díjmentesen bérbe adta az egykori zeneiskola épületét, az egyház tulajdonát. - Egyházunknak elég sok vak, illetve gyengénlátó híve van, másrészt a keresztény szellem is azt követeli, hogy az egyház ne forduljon magába, hanem segítse a rászorulókat - mondja Danko Radoslav plébános. - Meggyőződésem, az együttműködés mindannyiunk számára hasznos lesz, közös erővel eredményesebben tudjuk megkeresni a támogatásra szorulókat, akiknek az egyház és a szövetség a maga módján próbál segítségére lenni. Nem maradt tétlen Komárom város önkormányzata sem, 50 ezer koronával járult hozzá a központ berendezéséhez. A Komáromi Körzeti Hivatal szociális oszlálya pedig segített szponzorokat találni a javítások elvégzéséhez. Priškinová asszony boldogan vezet körbe az épületben, mely az Ajha cég, a Hydrostav és a katonaság munkájának köszönhetően szinte romjaiból épült újjá. A Megértés és Remény Házát (ezt a nevet kapta a központ) november 13-án, a vakok világnapján vehette birtokába a Vakok és Gyengénlátök Komáromi Szervezete. - Nagy öröm ez számunkra, mert így nagyobb lehetőségünk van a segítségnyújtásra - mondja Priškinová asszony. - Ez a központ szlovákiai viszonylatban is egyedülálló. Itt fogjuk szervezni a különböző speciális tcmfolyanokat, például az önellátás, a fehér bottal való tájékozódás, vagy a Braile-írás elsajátítására, továbbá lehetőségünk nyílik aktív klubtevékenység megszervezésére is. Sikerült beszereznünk különböző játékokat, hangos könyveket, és ha akadnak adakozó szponzorok, talán még kirándulásokat is szervezhetünk. A legnehezebb a látás elvesztésével megbékülni - állítja Priškinová asszony Ketten a kétszázból - a központ számukra új lehetőséget jelent Czifra Éva szemoptikus szeptember elejétől rehabilitációs nővérként van szoros kapcsolatban a Vakok és Gyengénlátók Komáromi Szervezetével. A körzeti szemorvostól, illetve a kórházból kapott információk alapján sorba látogatja a betegeket, informálja őket a szervezetről, a lehetőségekről, egyúttal otthonukban tanítja őket ellátni magukat, tájékozódni a környezetükben, közlekedni az utcán. Emellett megpróbál egyfajta pszichológiai rehabilitációt is végezni. - A legnehezebb számukra talán visszailleszkedni a környezetbe, megszokni, hogy ezentúl vakon kell élniük. A látás elvesztése súlyos lelki sokk az emberek számára, ezt segítünk legyűrni, átvészelni mondja a fiatal optikusnő. -Tagjaink nagy része idős ember vagy rokkantnyugdíjas, akik koruk, egészségi állapotuk folytán többnyire csak a lakásukban tartózkodnak. Mi azt szeretnénk, ha feladnák zárkózottsdgukat, ha kimozdulnának a négy fal közül. Hiszem, a mi központunkban megtalálják azt a helyet, ahol jól érzik magukat, ahol új barátokra találnak sorstársaik között - teszi hozzá Margita Priškinová. A komáromi központban ezentúl minden kedden találkozhatnak a szövetség tagjai. Ezek a találkozások remélhetőleg ahhoz is erőt adnak, hogy újra megtalálják, amit már elveszettnek hittek. S. FORGON SZILVIA CSŐTÖRÉS-ÁLDOMÁSSAL Aznap reggel kiesett a kezéből a pálinkáspohár. — Na, ez a nap is jól kezdődik — morogta, s egy másikba töltött, mert zsíros reggeli előtt meg szokott inni egy kupicával. Kiadós reggelit készített, nagy munka várt rá. Végre bevezetik a faluba a gázt, a vezetéknek kellett egy jókora gödröt ásnia a ház előtt. Jól megreggelizve, nagy hévvel látott hozzá, hogy az útmenti árkon keresztül ásson. Talán túlságosan is nagy energiával, mert néhány ásónyom után az ásónyél egy reccsenéssel eltört. — Előbb a pohár, most ineg a nyél, mi következik még? — gondolta, de az apró incidens nem vette el a kedvét. Egy másik ásóval folytatta a munkát, és ha keményebb talajhoz ért, óvatosságból inkább a csákányt használta. Jópár órát csákányozott és lapátolt, szellemi foglalkozású lévén, szinte felUdUlt a kemény fizikai munkától. Késő délutánra el is készült a gödör. Jobban mondva — csaknem elkészült. Ugyanis, precíz ember módjára, még pár centis mélyítéssel ki akarta egyenesíteni az árok alját. Hamar rájött azonban, hogy nem mindig éri meg alaposnak lenni. Az utolsó csákányütés nyomán hatalmas vízsugár tört elő a föld alól. Rögtön látta: nem termálvízforrást fedezett fel, hanem a vízvezeték-nyomócsövet vágta át. — Na, már csak ez hiányzott! — tette le mérgesen a csákányt. — Most miattam víz nélkül marad az egész falu. Péntek délután biztosan nem jönnek ki rögtön a szerelők Nem is vette komolyan a vízművek illetékesének ígéretét: azonnal küldi a szerelőcsapatot. Annál inkább meglepődötl, amikor pár perc múlva hívatlanul is megjeleni a „szökőkútnál" egy utcabeli srác, akiről addig nem is tudta, hogy a vízművek alkalmazottja. A fiú az utca túloldaláról véletlenül vette észre az árkot elárasztó szökőárt, és mindjárt tudta, hogy megint egy kétbalkezes értelmiségi akart valami „hasznos" munkál csinálni. Nem lelt bele húsz perc, és a polgármester is a helyszínre érkezett. Kis idő múlva — honnét, honnét nem — előkerült egy helybéli vízvezeték-szerelő és egy csatornázási mérnök, akik tudták, hol kell elzárni a vezetéket. Nem volt más lehetőség, az egész falut szolgáló fővezetéket kellett elzárni. Rövidesen a pékség tulajdonosa is a helyszínen termett, hogy megtudja, mikor lesz víz. A helyi pékségnek ugyanis szerződése van a vízművekkel, hogy minden körülmények között biztosítják számukra a vízellátást. — Már csak ez hiányzott — gyötrődött — nem elég a vízhiány, de most még a kenyérhiány is az én lelkemen szárad majd Ráadásul a vízművek a szerződésben kötelezte magát, hogy fennakadás esetén minden órás kiesésért kétezer korona kártérítést fizet. — Ugyan kin vasalják majd be az összeget? — tűnődött, s számolgatni kezdte, hány havi fizetéséből tudja majd összespórolni a büntetésre valót. A polgármester hamar felismerte, hogy a leggyorsabban a községi hivatal kisUzeme segíthet, hiszen nekik kotrógépük meg szippantókocsijuk is van, és a leggyorsabban ezekkel tehetik szabaddá a javításra szoruló vezetéket. De hát péntek délután...? A polgármesternek szerencséje volt, az egész kisüzemi társaságot együtt találta. Fizetésnap lévén épp a kocsmában öblögették le a heti fáradalmakat. S ilyenkor hívja őket valaki dolgozni? Normális körülmények között erre káromkodás lenne a válasz. A mi embereink azonban, megtudván, mi történt, szó nélkül otthagyták a kocsmát. Mire a gépek megérkeztek, már egész kis sereglet gyűlt össze a csőtörés körül. — Még jó, hogy csak heccelnek, és nem káromkodnak az ügyetlenségem miatt — gondolta, amikor a gödörből feltekintve tizennégy embert számolt össze. — Na, Vízimre, most mutasd meg, mit tudsz! — s az utcabeli srác meg is mutatta. Térdig a sárban állva, vasfűrészével két helyen villámgyorsan elfűrészelte a csövet. Az egyik felszabadított végre ráillesztett egy karimát, a megfelelő távolságban kialakított másik végre egy másikat. A vízművektől közben megérkezett kollégája segítségével a két vég közé egy öntöttvas toldalékcsövet helyezett, majd a karaimákat csavarokkal egymáshoz erősítették. Kész, folyhat a víz. Igaz, közben be is sötétedett, villanyfénynél dolgoztak, de este kilenckor már Üzentek a pékségből: van víz, dagasztják a kenyeret. Igazából most esett le a kő a szívéről. — Nahát! Ezt sem hittem volna. Mégis vannak még rendes emberek — gondolta megkönnyebbülten a szerző -, mivel vele történt meg a fenti eset - s besietett a reggel felbontott pálinkásllvegért. Hogy a jól végzett munkára áldomást igyon ezekkel a rendes emberekkel. Gaál László MIT SZÍVUNK? A levegőszennyezés azon környezeti ártalmak közé tartozik, amelyek elől még a legnagyobb odafigyelés esetén sem menekülhetünk. Ezért is kellemetlen az a megállapítás, hogy hazánk Európa leginkább szennyezett részén fekszik, miközben a levegőben található káros anyagok hatvan százaléka külföldről „származik". A helyzet általános felmérésére a környezetvédelmi minisztérium ún. nemzeti hálózatot tart fenn, amelynek keretében jelenleg hat mérőállomás üzemel (Pozsony, Nyárasd, Mohi, Liesek, Chopok, Stará Lesná és Milhostov). Ezek feladata, hogy a hazai és külföldi összehasonlításokhoz szükséges gyakorisággal méijék a jelentős szennyezőanyagokat. A tavaly (pontosabban idén március végéig) észlelt adatok alapján a kén-dioxid koncentrációja regionális méretben köbméterenként 2,2 mikrogrammtól (Chopok) 7,9 mikrogrammig (Mohi) változott, örvendetes tény, hogy a nyolcvanas évek első felével szemben tavaly már ez a fajta szennyezés sehol nem haladta meg a kritikus mennyiséget (10 mikrogramm). Szlovákia egyébként sikeresen teljesítette azt a vállalását, amely szerint haiminc százalékkal csökkenti a kén-dioxid kibocsátását és ezzel az esővíz savasságát, bár Ív an Závadský, a környezetvédelmi minisztérium szekcióigazgatója szerint mindez főként az ipari termelés visszaesésének köszönhető. Sokat fog segíteni az is, ha egyik legnagyobb hazai szennyezőnkben, a novákyi hőerőműben befejeződik a kéntelenítő építése, illetve üzembe helyezik a fluidttlzelésű kazánokat. Erre szükség is van, hiszen aláírás előtt áll a második „kénegyezmény", amelynek értelmében az 1980-as állapotokhoz képest 72 százalékkal kell csökkentenünk kéndioxid-kibocsátásunkat. A nitrogénoxidok koncentrációja 1,8 mikrogramm (Chopok) és 4,2 mikrogramm (Nyárasd) között változott, de sehol sem lépte túl a kritikus értéket (9 mikrogramm). A porszennyezés is az alföldeken a legnagyobb, köbméterenként 11 mikrogramm (Chopok) és 47 mikrogramm a (Tőketerebes mellett fekvő Milhostov) közt változott, és a korábbi évekhez képest csökkent a mennyisége. A csapadékvizekben elvégzett mérések is igazolták, hogy javult a helyzet a savas esők terén, hiszen a pH-értékek az összes állomás esetében 1980 óta a legmagasabb értéket mutatták. A regionális helyzet bizonyos mértékű javulása ellenére a már hagyományosan szennyezett körzetekben tovább tartanak a gondok. Ezek közül Pozsonyban a nitrogénoxidok koncentrációja több helyen túllépi a szabványt, és ezen a határon mozog a szén-dioxid is. Ezenkívül jelentős a kén-dioxid- és a porszennyezés is. Hagyományosan rossz a helyzet a FelsőNyitra völgyében, viszont a novákyi hőerőmű rekonstrukciójának köszönhetően tavaly csak a porszennyezés haladta meg a szabványban megengedett értéket. Közép-Szlovákiában, pontosabban Besztercebányán a Pozsonyban tapasztaltakhoz hasonló állapotot észleltek, Rózsahegyen pedig főként a porszennyezés jelentős, a helyi papírgyárból származó és korábban nagy csapást jelentő kénhidrogén viszont már nem okozott problémát. Tavaly a minisztérium különleges figyelmet szentelt Garamszentkereszt térségének, főleg azért, hogy később felmérhessék, milyen változássaljár az alumíniumgyár új technológiájának üzembe helyezése. A mérések szerint a levegőben leginkább porszennyezés fordul elő. A térség nagy gondja a talaj flórszennyezettsége, ezt az elemet viszont a levegőben egyelőre még a legmodernebb mérőberendezések alkalmazásával sem sikerült kimutatni. Kelet-Szlovákiában a helyi szennyezés mértékét tavaly Kassán vizsgálták, ahol a nagyvárosokra jellemző por, és nitrogénoxid-koncentrációkat állapítottak meg. A legrosszabb a helyzet Nagyidán, ahol a vasmű miatt az átlagos porszennyezés a megengedettnek másfélszerese volt, és a szén-monoxid aránya is túllépte a szabványt. (tuba) Az állandó forrásokból származó fajlagos levegőszennyezés-kibocsátás néhány kiválasztott járásban a tavalyi mérések alapján (az egyes szennyezőanyagok évi mennyisége tonnában, négyzetkilométerenként): Járás Szilárd anyagok so 2 NO x CO Pozsony 8,251 72,097 17,024 7,666 Pozsony-vidék 1,389 2,376 0,524 2,020 Dunaszerdahely 1,888 4,051 0,607 3,882 Galánta 7,322 13,951 6,293 10,027 Komárom 2,120 2,572 0,593 2,735 Léva 1,431 3,509 0,542 1,699 Nyitra 2,816 4,178 1,129 3,320 Érsekújvár 2,656 9,756 2,247 2,977 Losonc 1,838 1,635 0,435 2,885 Rimaszombat 3,898 3,511 0,714 1,872 Nagykürtös 1,272 1,826 7,485 2,417 Kassa-város 75,798 145,646 135,794 71,712 Kassa-vidék 1,697 1,699 0,383 1,544 Rozsnyó 1,960 3,323 1,213 1,693 Tőketerebes 14,100 40,697 17,072 2,827 (A környezetvédelmi minisztérium 1992 évi jelentése alapján.)
