Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-23 / 299. szám, csütörtök

A Magyar Polgári Párt kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván minden olvasónak. VK-2006 Csütörtök, 1993. december 23. Ára 3,50 korona XLVI. évfolyam, 299. szám Méry Gábor felvétele Karácsony üzenete Azt a karácsonyt sohasem felejtem. Harmincvafahány éve, elsős gimnazista koromban végre új családi házba költöztünk. Igaz, még vakolatlan volt, és bíztunk az enyhe télben, mert a kályhát nem hoztuk magunkkal a plafonig vizes, régi bérházból, a központi fűtéshez pedig csak a csöveket szerelték be, kazánra és sok minden másra már nem jutott. így hát szégyenkezve bár, de hónapokig ugyanabban a nadrágban és pulóverben jártam iskolába. Azon a karácsonyon édesanyámnak egyetlen fillérje sem maradt ajándékra, szaloncukorra. Huszonnegyedikén kiment a piacra, elkérte a már senkinek sem kellő, csenevész karácsonyfát, otthon ráaggatta az évtizedek óta őrzött díszeket, aztán a csupasz ágra rákötötte a bank bizonylatát, s miután elénekeltük a Csendes éjt, halkan, könnyezve ennyit mondott: - Gyermekeim, Isten nagy ajándékot adott nekünk. Új házba költözhettünk és már a banknak, rokonoknak megfizettük minden adósságunkat. Akkor ott megértettem, átéreztem ennek az ünnepnek a lényegét, hiszen legszebb ajándékként öröm, szeretet lakozott friss mésztől illatozó házunkban és szívünkben. Itt és most felelevenednek bennem azok a néhai meghitt percek. Talán azért, mert négy esztendeje, mi közép-európai emberek is otthagytuk omladozó, hazugságoktól szennyes lakhelyünket. Új házat kívántunk építem. Tágasabbat, tisztábbat, emberi - mára közhellyé sekélyesedő szóval -, európai mértékűt. Olyat, ahol nem a hazugság, a gyűlölködés, ezernyi rosszindulat és ostobaság mérgezi az életet. Olyat, ahol emberség, teremtő értelem, tehetség az érték. Ez a ház bizony még nem épült föf lelkünkben és világunkban. Nem is olyan távol tőlünk embereket gyilkolnak, jajkiáltások hallatszanak, embermilliók váltak hontalanná. Százezrek veszítették el mindörökre szeretteiket. Itt, Európa szívében sokan csalódottak, nagyon sokan végképp elcsüggedtek, mert könnyebbnek, bársonyosabbnak remélték az építkezést. Nem is sejtették, mennyi nyűg, mennyi ármánykodás és mocsok nehezíti már az alapozást is. Sokan, nagyon sokan ridegnek, elviselhetetlennek érzik mai otthonukat, hitehagyottan keresik helyüket féligkész házukban. És hazájukban. Egyre többen már-már elviselhetetlennek tartják szüntelenül növekvő anyagi és lelki terheiket. Mégis, az esztendő talán legszebbik napján, Szentestén, amikor csillagszórók ragyognak a sötétben, a reménykedés lámpája gyullad ki mindannyiunk lelkében. Nemcsak ott, ahol ezüstfenyő pompázik, alatta pedig sok pénzen vett ajándékok csillognak. De ott is, ahol anyagi értelemben szerény-szegény az idei karácsony, s ahol könynyek, tragédiák árnyékolják az ünnepet. Hazug és álszent dolog lenne megvetni az embernek azt a természetes igényét, hogy jólétben, boldogságban éljen. Mindannyian szeretnénk e világon gazdagok lenni. Ám az ünnep és főleg karácsony értelme nem a méregdrága ajándékokban, nem a talmi csillogásban rejlik. önmagunkkal szembesülünk ezen a csendes éjen. önmagunknak kell válaszolnunk lelkiismeretünknek: megszületett, megszületik-e bennünk is a Megváltó, az eddigi énünkhöz képest másfajta, emberségesebb ember, aki a legszebb földi ajándékot: a szeretetet, emberséget képes újra és újra - és nemcsak ünnepnapokon - átsugározni azoknak, akik a szívünkben lakoznak, s akikkel együtt élünk, dolgozunk. Lámpagyújtáskor ez a remény ragyog föl bennünk. Hisszük, hogy a világban és a lelkekben kevesebb lesz a rombolás. Bizakodunk, hogy miként Mózes népe a pusztai vándorlás során, mi is sok verejték és megpróbáltatás árán szellemi és anyagi értelemben is közelebb kerülünk Kánaánhoz. A Szenteste önvizsgálásra késztető áhítata, talán-talán erőt, hitet ad nekünk is, hogy más emberként próbáljunk élni. így lehet békesség bennünk, körülöttünk. S egyszer talán az egész világon. SZILVÁSSY JÓZSEF