Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-22 / 298. szám, szerda

1993. DECEMBER 22. HÖLGYOLDAL 6 VALLOMÁS ... Egy távoli rokonunk életének legér­dekesebb epizódját szeretném elmonda­ni: Baba, ez a szép pesti Uíny a harmin­cas évek elején ismerkedett meg férjé­vel. összeházasodtak, s megpályáztak egy vidéki állást. Ügy kerültek Fülekre, mint könyvelök. Közel 10 évi házasság, sok várakozás után végre megszületett kislányuk, Emese. ... Jött a háború. Emese két és fél éves volt, amikor már bombázták ezt a vidéket, a németek leszerelték a zo­máncgyárat és a gyár vezetőit arra kényszerítették, hogy értékeikkel együtt induljanak Németország felé. Ez a fiatal pár is összecsomagolta mindenét. Egy kiságy is állt a vagon sarkában, s benne Emese. A fiatalasszony akkor úgy gon­dolta, hogy feldíszít egy kii karácsony­fát, s mivel nem tudni, hogy hol éri őket a szenteste, odaállnak a fa elé, s meg­kérnek valakit, hogy utolsó füleki em­lékként fényképezze le őket. Azonban váratlanul légitámadás érte Füleket és telitalálat az állomást. Az édesapa meg­halt, a futta! édesanya súlyosan megsé­rült, kifolyt a jobb szeme, azt gondolták, hogy már nem él, így őt is a halottak kö­zé dobták. Emese ott maradt, teljesen árván. A szomszéd vagonban lévő né­met származású család vette őt magá­hoz. Teltek-múltak az évek, s mi rruír el­könyveltük, hogy ez a fiatal pár örökre eltávozott az élők sorából. Emlékszem, hogy egy koraőszi napon éppen az édes­anyámmal jöttünk ki a templomból, amikor egy szemüveges, foltos arcú, bé­na kani fiatal nő szólított meg minket. A felismerés döbbenetes volt: ő volt, a Baba, azaz nekem a Baba néni. Meg­tudtuk tőle, hogy pár órával azután, hogy a halottak közé dobták, valaki ész­revette, hogy él. Kiemelték a halottak közül, s beszállították a losonci iskolá­ban lévő gyors katonai segélyközpont­ba. Onnan szállították Zólyomba, Sze­gedre, Kassára, ahol a fél szemét meg­mentették. Ott állt előttünk az őszi nap­sütésben az az egykoron szép arcú nő, üvegszemmel, vastag keretű szemüveg­gel és béna karral. És hatalmas hittel, bizakodó reménnyel, hogy megfogja ta­lálni egyetlen gyermekét. Nekiindult a nagyvilágnak. Kapott a Vöröskereszttől egy kísérőt, s elindulUik Bajorországba befogadták. Nagy nehezen megtalálta gyermekét, akit egy német bányászcsa­lád fogadott örökbe. Elbutultak hát fel­keresni a bányászvárost. Egy kis bajor városban szálltak le, s ő egy nagyot só­hajtva így szólt utitársnőjéhez: Remé­lem, megsegít az Isten, s megtalálom az én kis Emesémet. Akkor egy bozontos szakállú ősz ember állt meg mellettük, s csodálkozva kérdezte, hogy kit keres. Amikor elmondta szomoní történetét, kisült, hogy a kLilány az ő fiánál van. A család megdöbbenve fogadta a hírt, hogy a gyermeknek él az édesanyja, s elveszítik őt. A kis Emese éppen aludt a szobában. A fiatal házaspár nagyon megsajnálta a hányatott sorsú édesa­nyát. Ekkor hirtelen felsírt a gyermek a szobában, s ők nagy nehezen beenged­ték hozzá. Annak a bizonyos háborús karácsonyi felvételnek köszönhetően kapta vissza végül is Baba a gyermekét. Amikor bement hozzá, és elkezdett ma­gyarul beszélni, a gyermek csak nézte, nézte a számára idegen asszonyt, talán még pityergett is. Aztán megmutatta ne­ki a karácsonyi felvételt, s az édesanya kezdte magyarázni gyermekének: Lá­tod itt az édesajiád, itt vagyok én, és itt vagy te, Emese. Levette szemüvegét, s megpróbált mosolyogni. És akkor meg­történt a csoda: Emese nézte a képel, nézte édesanyját, megint a képet és me­gint az édesanyját, majd a sarokba vág­ta a képet, s két pici karjával átölelte az édesanyja nyakát... ...Attól a perctől kezdve nem leheteti elválasztani őket egymástól. Karácsony előtti héten kaptuk a táviratot, hogy az esti gyorssal érkeznek. Feledhetetlen látvány volt: megérkezett a vonat, s leszállt róla Baba szorosan magához szorítva megtalált kislányát. Akkor, 1945 karácsonyán ő kapta a legna­gyobb ajándákot... Sörös Márta vallomását lejegyezte N. Ká karov Szilvia Az oldalt szerkesztette: Kovács Ilona Erősít a családom - A pályakezdés nem volt ennyire gondmentes, engem is értek csalódá­sok, kudarcok, igazságtalan mellőzé­sek. Csakhogy túltettem magam az em­beri gyarlóságok szülte áskálódásokon, s tűivel mindig maximalista voltam ­elsősorban önmagammal szemben ­nem mondtam le célomról mesélte egy fárasztó nap végeztével. Az egyetem elvégzése után volt helyem a pozsonyi gyermekklinikán, ám én azonnal gyógyítani akartam. A duna­szerdahelyi kórházban helyezkedtem el, ahol szerencsém volt, mert a főorvo­som azonnal a mélyvízbe dobott. 1975­ben megszületett a fiam, s bizony 1978­ig ingáztam Pozsony és Dunaszerda­hely közölt. A következő munkahe­lyem az Orvostovábbképző Intézet lett, ahol dr. Getlík főorvos úr mellett ismét jó sorom lett. Letettem a szakvizsgát, de mivel másállapotba kerültem, el kel­lett mennem a klinikáról. Mivel terhe­sen éjszaka nem ügyelhettem, Ligetfa­lura helyezlek, körzeti gyermekorvos­nak. Ott aztán tényleg gyógyíthattam! 1978-ban napi 120 gyereket kezeltem, a délutáni tanácsadáson további nyolc­vanat. Két gyerek mellett sem adtam fel, elláttam a teendőket. Ilyen viszo­nyok között készültem az immunológi­ai szakvizsgára. Dr. Kossár Klára 1968-ban kitűnő eredménnyel szakvizsgázott, s tovább­ra is a ligetfalusi rendelőben maradt. 1990-ben főorvossá nevezték ki. - Hetente kétszer az Orvostovább­képző Intézetbe járok; rendszeresen részi veszek a gyermekosztály nagyvi­zitjén és nem hagyom ki az elméleti, szakmai szemináriumokat sem. Mivel Szlovákiában nagyon sok az allergiás gyermek, s feletteseim tudni akarták, mi a helyzet külföldön, részt vehettem több nemzetközi immunológiai kong­resszuson. - Kétgyerekes anyaként hogyan győzte? - szakítottam félbe kellemes beszélgetőtársamat. - Az egyik szerencsém, hogy jól tu­dok gazdálkodni az idővel. A másik az - a sorrend akár fel is váltható - hogy a féljem mindenben, mindig a táma­szom volt s ma is az. Annak ellenére, hogy mindkét gyermekemet 11 hóna­pig szoptattam, hogy 3 éves korukig otthon voltak - a nénik fizetésére el­ment szinte az egész havi bérem ­eléggé betegesek voltak. A férjemmel felváltva gondoztuk a gyermekeinket, így nem kellett elhanyagolnom a kis pácienseket. Arra törekedtünk, hogy gyermeke­ink értelmes, sokoldalú emberekké váljanak. Megadtunk nekik minden segítséget, s boldogok vagyunk, hogy olyanok, amilyenek - mondta, miköz­ben az anyai büszkeségtől tekintete csillogóvá vált, s arcáról is eltűntek a fáradtság jelei. A fiam rajzolt, zenét tanult, spor­tolt, mi hordtuk, vittük mindnenhová. Végül a sportjátékoknál kötött ki, ko­sárlabdázó lett. Noha nekein nem vol­tak gondjaim a szlovák nyelvvel, a fér­jemnek viszont igen, így ő döntött ar­ról, hogy gyermekeink szlovák iskolá­ba járjanak. Hiába érveltem, beszél­tem az identitászavarról, nem tudtam meggyőzni. Hz az én kis magánkudar­com. Természetesen otthon csak ma­gyarul beszélünk, de a gyerekeknek többletmunkát jelentett a magyar iro­dalom, történelem elsajátítása. A fiam az 1992/93-as tanévet Amerikában töltötte, cseregyerekként. Igaz, ezt me­gelőzően nálunk élt egy amerikai fiú. Laci fiam Amerikában érettségizett, s persze kosarazott, sőt felajánlottak ne­ki egy egyetemi ösztöndíjat. Nagyon örülök, hogy nem fogadta el. Ha min­den sikerül, a budapesti Európai Egye­temen jogot fog tanulni. Kislányom a család katalizátora. Ő az én napsugaram, segítőtársam a főzésben, házi munkában. Röplabdá­zik, nyelveket tanul, de az utóbbit nem nagy örömmel. Táncolni szeretne. Ó is Amerika felé kacsingat, de remélem. sikerül rávennem, hogy Európában maradjon. Dr. Kossár Klára beszélt arról, hogy gépészmérnök férjének mindig volt másodállása, mert a fizetésből nem igen jutott volna minderre. Az életemben két dolog szent: a munkám és a családom, a gyermeke­im. De azért szakítok időt a sportra, szórakozásra is. Rendszeresen úszom, színházba járok, igaz, úgy, hogy köz­ben orvosi ügyeletet vállalok. Itt a karácsony — kérdezném, mi­ként tölti az ünnepeket. Klára asszony mintha olvasna gondolataimban, kész­Prikler László felvétele ségesen beszél a készülődésekről. - A szüleimhez utazunk Komárom­ba Holott úgy gondoltam, eljött az idő, hogy én ugráljam körül őket, az idén ismét édesanyám kényeztet majd. Mit tagadjam, nagyon tudom élvezni a meghitt együtüétet, az esti beszélgeté­seket, az ünnep csodálatos varázsát. PÉTERFISZONYA Nem készüli orvosnak. A komáromi magyar gimná/ium pedagógusai matematikus jfívőt jósoltak neki. Érdeklődése sokrétű volt, szerette a zenét, az irodalmat, a sportot, vonzódott a kibernetikához és a gyere­kekhez. Amikor a család gyermekgyógyász barátja a kicsik nehézsége­iről beszélt, döntött : orvos lesz. Sikeresen felvételizett a pozsonyi orvosi egyetemen, 1974-ben orvossá avatták. Ezen a napon kötött házasságot gyermekkori szerelmével. Dr. Kassámé Adatnék Klára főorvost. Ismert allergológust hivatása megszállottjaként ismeri a szakma, ám 6 úgy vall­ja, szercleMetjcs család) háttér nélkül nem bírná megvalósítani álmait Amíg rajta a fehér köpeny, csak kis betegeire gondol, ám mihelyt leve­sd, gondos, gyermekeit féltő anyává, feleséggé válik. Ahhoz, hogy kie­gyensúlyozott, derűs lehessen, neki is szüksége van sok mindenre; meg­hitt beszélgetésekre a 1 K és fél éves Lad fiával és a 14 és fél éves Luca lá­nyával, rendszeres testmozgásra és persze a szórakozásra is. Az ilyen egyszerű fenyőcsokor jól kie­gészíü az ünnepi asztalt. Falra helyezve a karácsonyfát is helyetesítheli. Mézeskalács-függelék Hozzávalók: fél kg finomliszt, 1 sütőpor, 2 tojás, 1 tojássárgája a ke­néshez, 20 dkg cukor, 1 citrom re­szelt héja, szegfűszeg, őrölt fahéj, 15 dkg méz, a díszítéshez 5 dkg dió vagy mandula; viasz. Az anyagot a méz kivételével összekeverjük, ez utóbbit felforró­sítva, lassan öntjük a masszához. Ügyeljünk arra, hogy a tészta jól gyúrható legyen, ha túl kemény, adhatunk hozzá még mézet. Kisujj nyi vastagra kinyújtjuk, kUlünbóző formájú szagatókkal kivágjuk. A tojássárgájával megkenjük, rá­tesszük a leforrázott, meghámozott mandulát, diót. Viasszal bekent, lisztezett tepsire rakjuk, és előme­legített sütőben sütjük. FU > Ajándékaink hangjai Karácsonykor a szeretet a legkülönfélébb formában szól hoz­zánk. Kikukkant a díszes csomagolópapírból, orrunkat csik­landozza sültek, bejglik ellenállhatatlan illatával, de ott moz­gat, visz, noszogat mindnyájunkat az ünnepet megelőző megle­petés-hajszában is. Ugyan mi űz minket boltról boltra, mitől az a lázas készülődés, olykor idegesség, amellyel esetleg sikerte­len beszerzési kalandozásaink után pótmegoldásokon törjük a fejünket, újra és újra razziát tartva egyre laposodó pénztár­cánkban? Miért jut eszünkbe egy-egy hozzátartozónk rég elfe­lejtett óhaja, sután elejtett jó-lenne-egyszer kívánságfohásza, ugyan miért emlékszünk egyszeriben vissza még arra is, hogy rokoni toplistánkon máskülönben nem kimondottan bajnoki helyezésű anyóspajtinak melyik a kedvenc illatú szappanja? Mi másért, ha nem azért, mert túlteng bennünk a szeretet, a szeretetvágy. Vágyjuk adni és vágyjuk kapni. Most különösen. A legközelebb állónak éppúgy, mint a kevésbé fontosaknak. Ajándék formájában, vagy más titkos jelekkel. És ez így jó. De ha már ennyire éget belülről ez az érzés, figyeljünk oda arra is, hogy másokat éppúgy meggyötör ilyentájt ez a szív­hang, s ó'k is bele kívánják gyúrni valami látható jelbe ragasz­kodásukat. Vegyük hát észre az apró mozdulatokat, a sokszor kézügyes leleménnyel bizonyított üzenetet. Fogadjuk ajándék­ként a távolabbiak gesztusát, azt, amellyel a nyugdíjas Szabó néni elvállalja két délután a gyerekünk megőrzését, vagy örül­jünk Kovács bácsi tűleveleit már picit hullató fenyőnyalábjá­nak. Talán szeretnek bennünket, s pont erről szól ez az ő jelbe­szédjük. Ajándék lehet minden kedves szó, minden ragaszko­dásról tanúskodó tett, minden jel, amellyel elhalmoznak kará­csony táján, s amellyel mi is embertársunkhoz fordulunk. Töb­ben vannak körülöttünk szeretetre rászorulók, mintsem aján­dékainkkal kifejezhetők lennének. Ne beszéltessük hát csak a tárgyakat, az adott s kapott aján­dékokat, hanem hallassuk s halljuk meg a szeretet más, rejtőzködő Üzeneteit is. (brogyányi) Még elkészíthető Spray-tartó Hozzávalók: 2 dkg középvastag fo­nal, 3-as horgolótű, merkelőlű. Minta. Háló: 1 sor: 1 egy ráhajtásos pálca és 1 láncszem váltakozik. 2 sor: az előző sor láncszemébe 1 egyráhajtá­sos pálca, 1 láncszem. Pikó: 3 lánc­szem, és visszaöltünk a kezdő lánc­szembe. A tarló alján kezdünk: 3 láncszemből gyűrűt kapcsolunk, ebbe: I sor: 12 pál­ca. 2. sor: 2 láncszem sormagasításnak, majd minden pálcába 2 egyráhajtásos. 3. sor: a 2. sor minden második pálcájá­ra 1 egyráhajtásos pálca, közöttük I láncszem. 4-12. sor: a hálómintával dolgozunk. 13. sor: hatláncszernes íve­ket horgolunk, melyeket l-l rövidpál­cával öltünk az előző sor pálcáinak tete­jére. 14. sor: a láncszemíveket 5 rövid­pálcával álhorgoljuk, az 5. tetejére pikó jön. Az utolsó ívnél akasztót készítünk: 8-10 láncszemel horgolunk, melyet visszaöltünk a kezdő láncszembe, és el­tépjük a szálat. Befejezésül dupla láncszemsorból kb. 35 cm-es zsinórt horgolunk, melyet a hatláncszemes ívekbe fűzünk FU

Next

/
Thumbnails
Contents