Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-11 / 263. szám, csütörtök

1993. NOVEMBER 11. ,ÚJ SZÓM MOZAIK LEGÚJABB BETEGSÉG KÓROS JÁTÉKSZENVEDÉLY Felesleges statisztikai adatokat idézni, hiszen a szakemberek ál­lítása szerint a számok nem tük­rözik az alkoholisták és kábító­szer-függőségben szenvedők va­lódi számát. A jéghegy csúcsáról beszélnek, s ők tudják a legjob­ban, miért. Ugyanis ha idén a pozsonyi Egyetemi, illetve a Ružinovi Kórházban 33 nar­kóst kezeltek heroinfüggőséggel, holtbiztos, hogy legalább tízszer annyian vannak. Ki tartja nyil­ván a szipózók, a gyógyszerezők tetemes táborát? A marihuánás cigarettát szívó tinédzserek szá­mát pedig sem a rendőrök, sem a szakemberek még hozzávető­legesen sem tudják megállapíta­ni. Az alkoholfogyasztás terén Szlovákia Magyarországgal együtt, európai elsőséggel büsz­kélkedhet. Tavaly közel egy mil­lió százezer olyan kivizsgálást végeztek, amely a túlzott alko­holfogyasztás okozta egészség­ügyi problémával volt kapcsola­tos. S hiába hangsúlyozta dr. Ivan Chaban, a zsolnai kórház főorvosa, akit az egészségügyi miniszter augusztus elsejével (írásban) a minisztérium szakér­tőjévé nevezett ki, hogy szükség -van egy átgondolt, hatásos stra­tégiára, ha a ma parlamenti bi­zottság elé kerülő drogellenes tervezetet nem is véleményez­hette! Mint mindenütt a világon, Szlovákiában is a megelőzésre kell összpontosítani; annál is in­kább, mivel a kábítószer-forgal­mazók nemcsak a Szlovákián át vezető balkáni utat használják, hanem megcélozták az itteni alapiskolásokat is: meg nem erő­sített hírek szerint kábítószerrel kezelt rágógumit osztogatnak a gyanútlan gyerekeknek! Az iszákosságot a társadalom a múltban is tolerálta, s így van ez ma is. Sőt, az okoz gondot, ha valaki a felkínált italt vagy elv­ből, vagy azért, mert gyógyított alkoholista, elutasítja. Erről be­széltek a minap a Függőség című cseh-szlovák lap kiadói, szer­kesztői, akik között sok a poklot megjárt, valamikori alkoholista. A függőségek felsorolása nem volna teljes, ha nem említenénk meg a legújabb betegségnek szá­mító jelenséget, a kóros játék­szenvedélyt. Manapság egyre többen állnak a játékautomaták előtt a gyors meggazdagodás re­ményében, és szabályos harcot folytatnak a géppel. Ez a szenve­délybetegség szintén kezelést igényel. Szlovákia pszichiátriáin is többen kerestek már segít­séget. Függőség cimű lap Jó­zan és egészséges élet - út a sikerhez címmel rajzpályáza­tot hirdet az óvodáskorúak, az alap- és középiskolások, a szak­munkástanulók, illetve a testi és szellemi fogyatékos fiatalok szá­mára. A rajzok beküldési határi­deje 199. április 30.; cím: Re­dakcie Závislosť, P. O. BOX 118,91701 Trnava. —erf­Kora este érkezett a hír Prágá­ból, hogy a Trident márkájú rá­gógumit (a fenti cikkben utaltunk rá) haladéktalanul vegyi elem­zésnek vetette alá a cseh krimi­nalisztikai intézet, és a szakem­berek megállapították, hogy a termék nem tartalmaz sem ká­bítószert, sem pszichotrop anya­got. Az egyes rágógumikon levő apró nyílásokat maga a gyártó cég készítette csomagolástechni­kai és állagtartósítási megfonto­lásból. -Ú­SZELLEMI TAPOGATOZAS? NÉHÁNY GONDOLAT A XXIII. FÁBRY ZOLTÁN IRODALMI ÉS KULTURÁLIS NAPOK KAPCSÁN Kormánypártból kiugrott (kiáb­rándult) pártalapító politikus szabadelőadásával kezdődött október utolsó hétvégéjén Kas­sán az idei Fábry Zoltán Irodal­mi és Kulturális Napok kétnapos rendezvénye. A politikust nem véletlenül és minden szándék nélkül igyekszem kihangsúlyoz­ni: Bíró Zoltán Rendszerválto­zás Kelet-Közép-Európában címmel tartott előadása ugyanis némileg rányomta a bélyegét, sőt, mintegy leütötte alaphangját a péntek délutáni előadássoro­zatnak. Még az utána következő előadó, Pomogáts Béla iroda­lomtörténész is alig tudott kime­nekülni a vitatkozás csábító csapdájából, hiszen, mint mond­ta, legszívesebben ott folytatta volna, ahol Bíró abbahagyta ví­zióterhes jövőképének felvázo­lását. Pomogátsot, szerencsére, kötötte a téma: A magyar iroda­lom egysége címmel tartott elő­adásában a sokak által hőn áhí­tott egységesítendő irodalmunk­ról beszélt. Némiképp rímelt er­re Kántor Lajos (Kolozsvár) esz­mefuttatása az erdélyi magyar irodalom függetlenségéről, míg Borbándi Gyula (München) a nyugati magyar írók hazatéré­séről, és ezzel járó csalódások­ról, a magyar kultúra külföldi őrhelyeinek elhagyásáról festett némileg egyoldalú, ám örömte­lenségében is valós képet. Négy előadás, négy külföldi előadó, négy, látszólag különálló téma, s mégis, különbözőségük ellenére valahol mind a közös szellemi égboltról szóltak. Hol sértődötten, hol követelve, hol pedig a puszta tények meggyőző erejénél maradva. Bíró Zoltán végül is nem sok újat mondott, hiszen a rendszer­váltás 4—6 éve alatt (Bíró a ma­gyarországi változásokat 1987­től számítja) a közönséges halan­dó is tapasztalhatta: a magukat minden áron demokrati­kusnak ecsetelgető új közép­európai hatalmi garnitúrák nem a szolgálat nehéz terhét és fela­datát vállalták fel, de jórészt az uralkodási vágy hajtja őket. Jö­vőkép helyett, illetve annak igé­nye nélkül, kapkodás, improvi­zálás folyik régiónkban, jobb esetben a nyugati demokráciák lemásolásának szándéka. Pedig ez az út járhatatlan, hiszen nem vagyunk jóléti országok. Szegé­nyek vagyunk, négy évtizedes agymosás után szeretnénk im­portálni az imponáló példákat, miközben elszalasztottuk a lehe­tőséget, hogy megértessük a Nyugattal: szükség van az ő részéről vállalt áldozatra is. A Nyugatnak, Bíró szerint, de talán egész Európának, nincs fi­lozófiája, s az ellenségkép meg­szűnte után némileg értetlenül áll az új problémák előtt - mi legyen a jugoszláv mintával, ho­gyan kezelni a kisebbségi kér­dést, az új nemzetállami eszmék miként épülhetnek bele az új Európa struktúrájába. Le kell számolni az illúziókkal, mondta Bíró Zoltán, miközben új illúziót fogalmazott meg (jobb lelki kon­díció kell a magyarságnak, hogy kezdeményezője lehessen a ré­gió valódi átalakulásának). Reál­politikus szájából szinte furcsán hangzott az az illuzórikus igény (pedig be szép volna), hogy Kö­zép-Európa népei együtt, egymásért, stb. Ha valaki, Bíró jól láthatja az érdekszférák új mezsgyekaróinak lerakását, aminek naponta tapasztaljuk megnyilvánulásait. Hogy aztán mennyire van igaza a gyér vitá­ban Bírónak ellentmondó, s a magyar kormányt védő Mi­hályi Molnár Lászlónak, aki az Antall-kormány szűkre szabott mozgásterének kihangsúlyozá­sával ütötte le a feladott labdát, kétséges. Annyiban mindeneset­re igaza volt, hogy vesztes csata után a közlegény is okosabb a tábornokoknál. Az első riadalom után, hogy tudniillik a politika eluralja a Fábry-napokat, hál'istennek Pomogáts Béla tartotta magát a kijelölt témához, bár kényszer­pályára térve, mert leginkább politizálni lett volna kedve neki is. Ami igaz, igaz, végül a politi­kum átitatta az ő mondandóját is, hiszen a magyarság kulturális egysége helyreállításának igé­nyét fogalmazta meg, nyíltan ki­mondva: Trianon tépte szét az egységes hálót. Amit a politika erőszakosan megbontott, azt a szellemnek kell helyreállítania, vonta le a végkonklúziót Pomo­gáts, aki végül is meglehetős ál­talánosításokat sorolt (sajátos irodalmi respublika, egység és különbözőség, a kis irodalmak adják fel deffenzív álláspontju­kat, a kisebbségi önkorlátozás helyett tanulja meg a szabad beszédet az elszakított magyar­ság), s bármilyen szép a hason­lat, miszerint korunk magyar ér­telmisége és irodalmára hasonló szerepkörben találta magát, mint a múlt századi reformko­riak, azért az embernek csak eszébe jutottak Illyés régen is­mert szavai: „Az irodalomban nem kell egységre törekedni, az irodalom osztódással szaporo­dik, akár a sejtek." A téma nyil­ván sok vitát fog szülni még a jövőben, azért a kisebbségben élő irodalmárok tudják legin­kább, hogy a hőn áhított egysé­gesítés helyett a személyi patre­nalizmus, a politikus-irodalmár­prófétikus klikkezés nyűgétől kellene inkább megszabadulni. Mert a kisebbség, ha ugyan nem is fogalmazza meg naponta, érzi, irodalma nem országos, de kul­túrához kötődik. De vajon melyikhez? - tette fel a kérdést a Kolozsvárról ér­kező Kántor Lajos, aki meg is adta a választ, egy példával il­lusztrálva. Még a Ceausescu-érá­ban szerkesztőként feladatul kapta kiadójuk, hogy antológiá­val bizonyítsa, az erdélyi ma­gyar irodalom tulajdonképpen romániai, s mint olyan, a román kultúra „édes gyermeke". A bi­zonyítás, érthetően, nem sike­rült, ugyanakkor érdekes ered­ményre jutottak. A sokat emle­getett kultúrák egymásra való hatása vízfejű gyereknek bizo­nyult; kiderült, alig találni itt-ott vékonyka szálat, azaz: az erdé­lyi magyar irodalomnak sike­rült megőriznie autonomitását. A nyilvánvaló mesterkedések el­lenére is, a román kultúrpoliti­ka bukaresti ellenbástya-építő szándéka dacára is. Ugyanakkor Kántor Lajos felhívta arra is a fi­gyelmet, hogy Erdélyben to­vábbra is él a transzszilvanizmus (melynek oszlopos alakja Kós Károly volt), s bizony, nem lesz könnyű dolguk az egységesítő szándékoknak. Az erdélyi író­társadalom, számolt be róla a kolozsvári író, számbelileg ugyan kisebb, mint a hetvenes években, nagy felvirágzása ide­jén volt, hiszen legalább 40 alko­tó költözött át Magyarországra. Az otthon maradottakra azon­ban most már nem lehet rá­kényszeríteni a romániai magyar író címkét. Borbándi Gyula Münchenből (ahol az időközben megszűnt Új Látóhatárt szerkesztette) érke­zett, de inkább a nyugati írók magyarországi beilleszkedési gondjairól beszélt, ecsetelve, hogy sokan csalódtak, mások „magas" elismeréseket szeretné­nek a hatalomtól, egyesek má­sodrendű íróknak érzik magu­kat, ugyanakkor fájdalmas a tény, hogy a szülőföld vissza­szerzésének eufóriájával egyide­jűleg a nyugati magyar diaszpó­rák irodalmi folyóiratok nélkül maradnak. A lapok vagy meg­szűnnek, vagy „visszaköltöz­nek" Budapestre, s paradox, de gazdagodásukkal szegényedik a hazai magyarság is. Egyfajta csalódottság érzése uralta el a hazaérkező írókat, akik egyi­ke-másika tisztséget vállalna, ám az egyesületi törvény ezt nem teszi lehetővé. * # * Bevallom, a négy előadást hallgatva, s széttekintve a kö­zönséget alkotó ismerős arcok között, ismét hatalmába kerített a nyugtalanság, hogy irodalmi alakjaink, rendezvényeink, kul­turális örökségünk is pártos vo­nulások ekhós szekerére kerül, s ez alól a Fábry-napok sem kivétel. Szellemi életünk egy ré­sze fenntartások nélkül elfogad­ja Fábry örökét, másik fele te­temrehívásért liheg. Mindenkép­pen dicséretes a rendezők igye­kezete, hogy élveboncolások he­lyett idén tett egy más irányú lépést: szétszaggatott szellemi­ségünk különféle égtájait próbál­ta meg egy-egy előadó szemé­lyében megidézni a premontrei rendház Szent Norbert termébe. Sajnálatos, hogy az Irodalmi Szemle-vita az egykori főszer­kesztők-szerkesztők távolmara­dása miatt elmaradt szombaton, bár lehet, okultak az eddigi vi­tákból. Talán van elég gondunk egymás csepülése nélkül is. A pénteki nap mindenesetre tanulságos volt, minden bi­zonytalansága ellenére is: talán ezt a kört lehetne bővíteni a jö­vőben. Netán elmélázni azon is, miért nincsenek még ma sem Márai Sándor Irodalmi és Kultu­rális Napok Kassán. Egy min­denképp megnyugvásunkra szol­gálhat: Koncsol László szemé­lyében arra méltó író kapta az idei Fábry-díjat. KÖVESDI KÁROLY MENTŐÖV... (Folytatás az 1. oldalról) ben kifejezve, illetve a juttatások várható emelkedését számolva kö­rülbelül 800 ezer koronát jelent majd. Tornaija A körzeti hivatal hatáskörébe tar­tozó 42 községnek az utolsó nép­számlálás adatai szerint 24 277 lako­sa volt. A hivatal szociális részlege ebben a körzetben 2712 családnak folyósít szociális segélyt. Eszerint Tornaiján és környékén meglehető­sen magas a segélyezésre szorulók aránya. Király Margit, a részleg ve­zetője úgy tájékoztatott, éppen teg­nap fejezték be a novemberben ki­küldendő csekkek nyomtatását, a se­gélyt azonban még a régi előírások szerint fizetik. Eddig még nem kap­ták kézhez a létminimumot szabá­lyozó törvényt. Havonta eddig átla­gosan 4-4 millió koronát folyósítot­tak. A létminimum emelése jelentő­sen növeli majd a segélyezésre szük­séges pénzösszeget, hiszen Király Margit szerint eddig nagyon sok olyan kérelmezőt utasítottak vissza, akinek havi jövedelme csak alig ha­ladta meg a mostanáig érvényes lét­minimumot. Decemberben előrelát­hatólag már az új előírások szerint folyósítják a segélyeket, a miniszté­riumtól ígéretet kaptak, hogy folyó­sítja az ehhez szükséges pénzt. Már most elmondható azonban, hogy az idei költségvetési keretet november elején túllépték. Érsekújvár Ofga Barancová, a járási szociális osztály vezetője nem tart attól, hogy a létminimum kifizetése gondokba ütközne, tehát hogy erre nem lenne elegendő pénzük. Mint elmondta: a pénzt a minisztérium folyósítja a járás igénylése alapján. Náluk 8216 személy szorul egyszeri, illetve rendszeres szociális támogatásra. Nagyobb gondot jelent számukra, hogy a megemelt létminimum posta­költségtöbblettel is jár, amire viszont nem kapnak pénzt a miniszté­riumtól. Léva -Amióta a sajtóban megjelent a hír a létninimum összegének eme­léséről, az érintettek közül naponta többen felkeresnek a kérdéssel, mi­kortól kapnak több pénzt - mondot­ta dr. Grébner Gyula, a Lévai Járási Hivatal szociális osztályának vezető­je. - Gyakran kell magyaráznunk: amíg a Törvénytárban nem jelenik meg a rendelet, nem fizethetünk többet. A járásban 2523 rászoruló egyén­nek, illetve családnak adnak havonta segélyt, hogy bevételük elélje a lét­minimum szintjét. Ezen a címen ha­vonta közel 4 millió koronát visznek a postások a címzetteknek. - Általában 15-éig kell elkészíte­nünk a névjegyzéket, és eljuttatni a bankba, hogy 23-24-én megérkez­zen a várva várt pénz. Ebben a hó­napban nem tudom, hogyan sikerül eleget tennünk kötelezettségünknek, ugyanis pénzünk nincs. Arra számí­tunk, végül is a minisztériumból ide­jében megkapjuk az esedékes ösz­szeget. Áz osztályvezető megnyugtatott: ha esetleg később érkezik meg a pénz, a segélyt utólag mindenki megkapja. Persze tudják, a rászorul­taknak a késés nehézséget okoz, de nem rajtuk fog múlni. -A megállapított magasabb ösz­szeg kifizetése - ha lesz rá pénz - nem jelent majd gondot, hisz az átszámítást fennakadások nélkül el­végezzük. Azt nehéz megmondani, mennyivel növekszik majd a ráutal­tak száma - mi 5 százalékos emelke­dést feltételezünk. - vélekedett Grébner Gyula. (gazdag; k-t;-gyor;D.T:)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents