Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-02 / 255. szám, kedd

I. kiadás A FÁBRY-DÍJRÓL ÉS FÁBRYRÓL UTAZÁS A FÉLELEMBE Ilyen állandósult értékek jellemzik Koncsol László eddigi munkásságát, aki az elmúlt években számos helytörténeti, irodalomtudományi és egyéb alkotó munkával gazdagította a szlovákiai magyar irodalmat és közírást. (4. oldal) A hátborzongatás művészetének, a horror és sci-fi kasszasikert biztosító műfajának magát végleg elkötelezett rendező ezúttal sem okozott csalódást hódolóinak... (7. oldal) Kedd, 1993. november 2. Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 255. szám PÁRTVEZETŐK A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNÉL BRÜSSZEL ELŐTT A NATO-TAGSÁGRÓL Szerkesztőségünk tudomására jutott, hogy Michal Kováč köztársa­sági elnök tegnap délutánra magához kérette a parlamenti pártok és mozgalmának vezetőit. A köztársasági elnöki iroda sajtóosztályán megtudtuk: az elnök azért akart találkozni a pártvezetőkkel, hogy megbeszélje velük a november harmadikára tervezett brüsszeli látogatásával kapcsolatos kérdéseket, és az ottani felszólalások témáját. Azt is megtudtuk, hogy a köztársasági elnök Szlovákia NATO-hoz való csatlakozásáról tárgyal majd Brüsszelben. Az Együttélés politikai mozgal­mat Duka Zólyomi Árpád alel­nök, és Flórián László, a mozga­lom külügyi tanácsának elnöke képviselte a megbeszélésen. Du­ka Zólyomi Árpádtól még a ta­lálkozó előtt megkérdeztük, mi az EPM állásfoglalása ez ügy­ben? - Mi általában mindent támogatunk, ami az európai in­tegrációs folyamatba való beil­leszkedést elősegíti - ismertette a mozgalom állásfoglalását an­nak alelnöke. - Ilyen szempont­ból a NATO-ba való beilleszke­dést is fontosnak tartjuk, mert a NATO egy európai biztonsági rendszer kialakítását is elősegít­heti. Természetesen ezzel kap­csolatban sok más kérdés is fel­merül, például az, hogy a NATO óvatosan nyúl az olyan régiók­hoz, ahol feszültségek vagy konfliktuslehetőségek vannak. Ezenkívül azt kell tudatosítania Szlovákiának, hogy egy esetle­ges NATO-tagság esetén a pe­remterületen helyezkedne el. A jelenlegi . helyzet alapján ugyanis nehezen tudnám elkép­zelni, hogy Oroszország valaha is NATO-tag lenne. Tehát mi, mint mozgalom, mindenképpen támogatjuk a NATO-tagságot. A találkozó után Anton Bódis elnöki szóvivő elmondta, hogy Michal Kováč ismertette a pár­tok vezetőivel brüsszeli felszóla­lásának szövegét. Beszédének lényege, hogy világosan kifejez­ze Szlovákia csatlakozási szán­dékát, és cáfolja azt a véle­ményt, hogy a Szlovák Köztár­saság ezideig nem nyilvánított határozott véleményt ebben a kérdésben. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat a találkozón Bugár Béla elnök képviselte. Lapunknak ő tol­mácsolta a mozgalom véleményét: - Egyértelműen ki kell nyilvánítani, hogy Szlovákia szeretne részt venni a NATO-ban. A szöveggel lényegé­ben mi is egyetértünk, de van benne egy rész, amelyből csaknem a ma­gyarországi és szlovákiai kisebbsé­(Folytatás a 2. oldalon) ÚJRA HASZNÁLHATÓ A MEDVEI HATÁRÁTKELŐ MEGSZÉPÜLT HÍD, SZÉLESEBB ÚTPÁLYA (Munkatársunktól) A pozsonyi Doprastav teljesítette, amit vál­lalt, így tegnap pontosan délben Medvén a híd feljárójánál eltá­volították az ideiglenes sorom­pót, és négy hónap elmúltával újra megindult a forgalom. Mindezt azonban megelőzte a hivatalos ünnepség: Roman Hofbauer szlovák közlekedési miniszter és Regős Szilveszter, a Magyar Közlekedési Miniszté­rium főosztályvezetője avatta (el a megújult hidat, amely az eredetinél másfél méterrel széle­sebb útpályával szolgálja a nem­zetközi forgalmat. Roman Hof­bauer kiemelte az illetékesek zökkenőmentes együttműködé­sét a munka során, amit a két ország szempontjából is jó pél­dának tart, Regős Szilveszter pe­dig egyebek között megköszön­te a környék lakóinak türelmét. Ezután az ilyenkor szokásos ce­remónia szerint két koszorút dobtak át a híd korlátján, és megindulhatott a forgalom. A medvei híd felújítása - amelyet a pozsonyi cég a bu­dapesti UVATERV tervei alap­ján végez, és a költségeket a két ország kölcsönösen viseli - még nem fejeződött be. A híd alsó részén folytatódnak a munkák, de ez már nem zavarja a közle­kedést. Négy hónapig csendes volt a határátkelőhely is, hiszen pél­dául a szlovák vámhivatalból 50 embert helyeztek át ideiglene­sen Dunacsúnra, Kútyba és Mo­ravské Lieskovéba. Tegnap ez­után minden gyorsan visszazök­kent a régi kerékvágásba. Érdek­lődésünkre mind a magyar, mind a szlovák vámhivatal vezetője leszögezte, hogy a korábban megszokotthoz képest semmifé­le változás nem történt. A lehe­tőségre gyorsan reagáltak az au­tósok is: délután negyed egykor már élénk forgalom bonyolódott az átkelőn. A személygépkocsik néhány perces várakozás után átjutottak, a kamionok viszont engedelmesen besoroltak a vára­kozó sor végére. Ez pedig gyor­san nőtt, mivel az útkarbantartó vállalat nem állt feladata magas­latán. Hiába vált ugyanis tegnap délben szabaddá az út Győr felé, a nagymegyeri kereszteződés előtt továbbra is óriási tábla igyekezett lebeszélni az arra ha­ladókat, hogy a medvei határát­kelő felé vegyék az irányt. (tuba) Plusssz három kérdés ÚJ SZO ii. Második kérdésünk: Szlovákia számos gyógyszertárában és élelmiszerboltjában már kapható a Plusssz vitamintabletta négy fajtája. E négy termékcsaládból soroljon föl legalább hármat! • * * Vetélkedőnk háromfordulós. Az első kérdést szombati számunkban közöltük, a harmadikat pedig a közeli napokban ismertetjük. A három valaszt a verseny végén egyszerre, lehetőleg levelezőlapon küldjék be szerkesztőségünk címé­re: 819 15 Bratislava, Pribinova 25. Kérjük tisz­telt olvasóinkat, hogy a levelezőlapra ragasszák rá a három versenyszelvényt is, mert a sorsolá­son csak így vehetnek részt. A három választ és a három versenyszelvényt legkésőbb november 5-ig adják postára. Nyeremények: 1. díj: Plusssz ajándékcsomag, amely a nyertes személy vagy család haromhavi vitaminszükség­letét fedezi. 2. díj: Plusssz ajándékcsomag, amely a nyertes személy vagy család kéthavi vitaminszükségletét fedezi. 3. díj: Plusssz ajándékcsomag, amely a nyertes személy vagy család egyhavi vitaminszükségletét fedezi. 4. dij: Plusssz ajándékcsomag. 5. díj: Plusssz ajándékcsomag. Jó szórakozást! KOALÍCIÓS TÁRGYALÁSOK KOMOLY PROGRAM HELYETT MARAKODÁS A POSZTOKÉRT Az ígéretek ellenére tegnap estére sem tudtuk meg, miért húzódnak el a koalíciós tárgyalások a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt között, illetve melyik miniszteri bársonyszék körül folyik a harc. A vasárnap eredménytelenül végződött negyedik tárgyalási fordulót Roman Kováč kormányalelnök ugyan igyekezett jobb színben feltüntetni, Vladimír Mečiar kormányfő reagálása a Szlovák Televízió kérdésére azonban igen foghegyről érkezett. A várba tervezett „séta" tehát elmaradt, s az esetet Ľudovít Černák SZNP-elnök sem volt hajlandó kommentálni. Sokatmondó azonban Peter Weissnek, a DBP elnökének teg­napi nyilatkozata, aki a sajtóiro­da munkatársának kifejtette, hogy „beigazolódni látszik véle­ményük, miszerint a koalíciós tárgyalás nem lesz egyszerű do­log". Weiss szerint továbbra is a kormányban betöltendő pozí­ciók körül folyik a huzavona, s nem a koalíciós kormány prog­ramja avagy az új kormány poli­tikája körül, amelynek az égető gazdasági és szociális gondok megoldására kellene összponto­sítania. A tárgyalások közép­pontjában nem az új kormány szakértelme szerepel, de a priva­tizáció és az államigazgatás fö­lötti ellenőrzés megszerzése és uralása. A DBP elnöke szerint nem zárhatók ki az esetleges meglepetések sem. Anton Ďurišnak, a Demokrata Párt elnökének tegnapi nyilatko­(Folytatás a 2. oldalén) UJSZO A TÁTRABAN NEMZETKÖZI VALLALKOZOITALALKOZO A losonci VES-EXP és a SÜLE-SLP, valamint a magyarországi Econo-Contakt a Magas Tátrában, a Csorba-tó melletti Pátria Szállóban november 9-e és 11-e között termékbemutató kiállítással egybekötött nemzetközi üzletember-találkozót szervez, amelynek védnöke Boros Jenő, Magyarország pozsonyi nagykövete. A rendez­vényről részletesebb tájékoztatást Fülöp Andreától, a Magyar Köz­társaság Pozsonyi Nagykövetsége Kereskedelmi Kirendeltségének titkárától és Süle Pétertől, az egyik szervező cég vezetőjétől kértünk. lalkozók adnak találkát egymás­nak, s mutatják be termékeiket. Az Albániából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelor­szágból, Magyarországról, Ro­mániából, Szlovéniából érkező üzletemberek több előadást hall­(Folytatás a 2. oldalon) ÁLLAMOSÍTOTT FEGYVERKERESKEDELEM A kormány múlt heti ülésén az első programpontok egyikeként tárgyalta meg és döntött egy állami részvénytársaság létrehozásá­ról, melynek egyetlen feladata lesz: a hadsereg feleslegessé váló fegyvereinek és a nehézgépipari cégek elfekvő arzenáljának eladása. Az öt tárca (a belügyi, a honvédelmi, a gazdasági, a pénzügyi és a közlekedési) összefogásából születő vállalat voltaképpen már létezik, mégpedig tegnaptól. Ez aztán a sebesség! Hány fontos döntést napol el, ülésről ülésre tol maga előtt a kabinet, miközben - íme itt az ékes bizonyíték - gyorsan is tud cselekedni. Pedig a beterjesztett dokumentumon módosítani is kellett: a gazdasági minisztérium ugyanis eredetileg csak kétharmados állami részvétellel számolt a részvénytársaságban, a kormány azonban másként döntött. Senki ne lásson bele a kártyáikba, senki ne tudja pontosan, milyen ügyleteket bonyolít le az rt., senkinek ne legyen áttekin­tése az eladott fegyverek típusáról és mennyiségéről, ezért a múlt héten még csak tervezett céget Íziben ,,államosították", vagyis a százszázalékos állami részvétel mellett döntöttek. A sietség jogos: a csehek holdingot hoztak létre fegyvergyáraik részvételé'­vei, mégpedig nyugati tőke bevonásával, a lengyel, a kínai fegyverexport is folytatódik, és a FÁK tagállamai sem tétlenked­nek. A kor kihívása nyomán tehát villámgyors döntés született. Csak az a kár, hogy az idő sürgetését nem a mezőgazdaság, az oktatás-, az egészségügy problémáinak megoldására vonatko­zóan érzi a bölcs kabinet, hanem csak a fegyverkereskedelmet illetően. (sidó) Megtudtuk: a hazaiakon kívül nyolc ország üzletemberei jelez­ték részvételüket. A gépiparban, a mezőgazdaságban, a vegyipar­ban és a gyógyszeriparban, to­vábbá a környezetvédelem, a vendéglátóipar, a turizmus, va­lamint a kereskedelem terén vál-

Next

/
Thumbnails
Contents