Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-09 / 261. szám, kedd

5 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓm 1993. NOVEMBER 9. BRÜSSZEL, KUTYAFUTTÁBAN Belgium fővárosa tulajdonkép­pen közel van. Pozsonytól mind­össze nyolcvanöt percnyire. Igaz, ezt a másfél órás utat felül­nézetben, 9500 méter magasan és 860 km/ó sebességgel kell megtenni. Föntről szemlélve va­lóban kicsi a világ, különösen, ha maga Belgium sem túlságosan nagy: csupán 30 513 négyzetki­lométer. Brüsszel pedig értelem­szerűen még kisebb, persze, csak odaföntről. Mert idelenn szemlé­lődve, bizony szép és elegáns város; s ilyenek itt az üzletek is. Sőt! Brüsszel nemcsak egyszerű főváros, hanem főfőváros! Itt a NATO főhadiszállása, itt a Nyugat-európai Unió központ­ja és itt az Európai Közösségek székháza is. Könnyű idetalálni autóval is, bár sikkesebb, ha a fellegekből csöppenhet ide va­laki. Az Abelag repülőtérre. Brüsszel köszönti önt, jó napot kívánok, kellemes itt-tartózko­dást! xxx Az első benyomás? Nos, a köz­helygyártók klasszikusai szerint minden út Rómába vezet - én ezzel mégsem tudok egyetérte­ni. Legalábbis a légi utak Európa főfővárosába: Brüsszelbe vezet­nek. Az Abelag egyébként csi­nos repülőtér, ahol az anyjuk emlőihez tapadó farkaskölykök­ként állnak szép sorjában a kü­lönböző légitársaságok legkü­lönbözőbb típusú gépei. Persze, mi lehet impozánsabb, mint a Boeing 747-es? És vajon kiket szállíthatnak ezek az óriásmada­rak? Nyilván diplomatákat. Brüsszelben ugyanis annyi a dip­lomata, hogy az ember hajlamos azt hinni: még a vad motorosok „mutatványainál" vagányabban motorozó nyalka rendőrnek is diplomataútlevele van. Itt ugyanis minden és mindenki dip­lomatikus. A NATO sajtórefe­rense, a mikrobusz vezetője, a színes bőrű szobalány és a ta­xisofőr is, aki hagyományosan úgy rövidít, hogy a fuvar 300 frankkal többe kerüljön. Eköz­ben, diplomatikusan, csokipasz­tillával kínálja utasát és félkéz­zel az autótévét birizgálja, ame­lyen sok csatornán fogható mű­sor, csupán a hang és a kép nemigen akar egyszerre funkcio­nálni. Ami viszont hibátlanul működik, az a taxióra. xxx Nem lennék igaz szavú, ha el­hallgatnám, hogy azért itt is van­nak helyzetek, amikor a diplo­mácia harmadrendű dologgá tör­pül. Például amikor a NATO­tagországok egyikének generáli­sa a brüsszeli szlovák nagykö­vetség rezidenciáján, szorult A királyi palota helyzetben, a mosdót keresi már-már verejtékező arccal. „Az ördögbe, csupa ajtó van itt, melyik lehet az az átkozott toa­lett?!" — mondja ingerülten, és szerencséje van, mert másod­szorra már a helyes kilincset nyomja meg... Másnap, az Európai Közösségek székházá­nak bejárata előtt is azt tapaszta­lom, hogy itt sem mindig az udvariaskodás a módi. Legalább­is az újságírók ritkán előzé­kenykednek. Az itt posztoló tu­dósítók annyira rámenősek, akár a szimatot fogott rendőrkutyák. Állandóan szemmel tartják a fő­bejáratot; állítólag vannak fotó­sok és tévéoperatőrök, akik nap­hosszat itt tipródnak. Este fél hétkor egy szürke álomkocsin megérkezik például a már ná­lunk sem ismeretlen Klepsch úr. A meglepetés pillanata után már­is kezdődik az akció: az újság­írók körülállják őt, egy jobbegye­nessel az orra alá dugják a dikta­font, és nincs menekvés: Herr Klepsch az újságíróké, elvégre a sajtó, az nagyhatalom. Pár mé­terrel arrább Jacques Delors sincs jobb helyzetben, de hát ne legyen diplomata, akinek csalán­kiütése van a riportermagnó láttán. xxx Hazatérve Brüsszelből, sorozat­ban kapom a kérdést: milyenek Belgiumban a csajok? Mit lehet erre felelni, ha az ember kényte­len-kelletlen a politikusokat lesi naphosszat és nem a nőket. így hát egy diplomatikus válasz tű­nik a legkézenfekvőbbnek: Olyan szépek és barátságosak, akár a novemberi tavasz. Mert ez utóbbi igencsak kellemes do­log, ha az ősz derekán, kabát helyett, még este tízkor is meg­teszi a zakó. Ha az embernek például egy feketére, egy pohár­ka borra, vagy éppenséggel bel­városi vendéglőben elfogyasz­tandó tengeri herkentyűre szottyan gusztusa. Záróra előtt öt perccel sem nézik ki sehonnan a vendéget; és a felszolgáló még akkor is mosolyog, ha gondolat­ban, esetleg, már a pokolba kí­ván. Ez a meghajlás, ez a kész­ség is diplomácia: a vendégma­rasztalásé. A Királyi Konzervatórium Brüsszelben rengeteg a látniva­ló. Balga aki nem veszi észre, hogy itt tisztelik a múltat, tiszte­lik egymást; hogy itt nem a val­lonok és a flamandok viszályko­dása a politikai módi; hogy poli­tikusként ezzel itt nemigen lehet karriert csinálni. Itt eleve két­nyelvű az oktatás, itt nincs váro­siegyetem-problema, itt jólét van. Természetesen, ez nem je­lent gondnélküliséget. Sőt! Még­sem kívánja senki az újságírótól, hogy pozitív országképet fes­sen... Szlovákiában sem ártana hát lefesteni néhány politikust. A maguk őszinte valóságában. Különben kerülőúton sem ju­tunk el sohasem Brüsszelig. xxx Tipp-topp a szálloda is. Ragyog a fürdőszoba, a falon beépített hajszárító, előmelegített törül­köző, a kádból vagy a mosdóból enni lehetne, úgy fénylik; a szo­bában komfort és 28 csatornás programmal színes tévé. És tisz­taság. Másnap finom a reggeli is; nem azt nézik, ki hány szelet akármit tesz a tányérjára, hanem azt figyelik: ízlik-e, s miben se­gíthetnek! Egy pincér afelől ér­deklődik, nem várok-e hívást valahonnan, mert őneki az a fel­adata, hogy kéznél legyen, ha valakit reggelizés közben keres­nének fontos ügyben... Aznap este már újra Pozsonyban va­gyok. A megérkezés után, ré­gebbi családi szokás szerint, rög­vest telefonálni szeretnék az öcsémnek. Süket. A telefon. (Madi Géza felvételei) LAKÓ - HÁZ - ÜGY P. M.: Kétszobás állami lakásban lakunk. Mivel a lakásunkat nagyobbra akarjuk cserélni, hirdetés útján megismerkedtünk egy idősebb házaspárral, akik háromszobás állami lakásban laknak. Megállapodtunk, tízezer korona lelépőt kértek. Szeptember óta azonban egyre-másra csak halasztgatják a költözködést. Mit tehe­tünk ilyen helyzetben? Még egy kérdésre szeretnék választ kapni ezzel kapcsolatban: Igaz-e, hogy a lakás megvételére csak az jogosult, aki szeptember elsején a lakásban lakott? Ami a lakáscserét illeti, a meg­állapodás teljesítése bírósági úton perelhető, ha a megállapo­dás megkötésekor megtartották a törvényes előírásokat. A Pol­gári Törvénykönyv 715. §-a sze­rint egy ilyen megállapodás ér­vényességének két alapvető fel­tétele van: a megállapodást írás­ban kell megkötni, és feltétlenül szükséges a lakástulajdonos(ok), azaz a bérbeadó(k) írásbeli hoz­zájárulása is. Ha ezek a feltéte­lek teljesítve vannak, a szerző­dés érvényes és az írásbeli hoz­zájárulás megadásától számított három hónapon belül bírósági úton perelhető a teljesítése. Eb­ben az esetben jogvesztő határi­dőről van szó, azaz a keresetle­velet legkésőbb a határidő utol­só napján postára kell adni (lehe­tőleg ajánlott levélként) vagy a bíróság iktató osztályán át­adni. A Polgári Törvénykönyv 716. §-ának második bekezdése egyben kimondja azt is, hogy: „Ha a felek valamelyikénél utó­lag olyan súlyos körülmények merülnek fel, hogy nem lenne igazságos megkövetelni tőle a megállapodás teljesítését, az ilyen fél a megállapodástól el­állhat: ezt azonban fölösleges halasztgatás nélkül köteles meg­tenni. A kártérítési kötelezettsé­get ez (a megállapodástól való elállás — szerk. megjegyzése) nem érinti". Persze, az idézett rendelkezés utolsó mondatában említett kártérítési kötelezett­ségnél a törvényhozó nem az úgynevezett lelépési pénzre gondolt, hanem például az olyan helyzetekre, amikor a lakáscse­rét célzó megállapodás megköté­sével, a szükséges hozzájárulás beszerzésével kapcsolatban bi­zonyos költségek (utazási költ­ségek ügyvédi honorárium, ille­ték stb.) felmerültek és a lakás­csere meghiúsulása miatt utólag fölöslegessé vállak. Ilyen kárté­rítési kötelezettség azonban más jogcím alapján is számításba jö­het (kiesett munkaidő, illetve munkabér, a szállítókocsi meg­rendelése stb.). Mindezek meg­térítését tehát attól függetlenül kérni, perelni lehet, hogy a la­káscsere utólag meghiúsult. A tízezer korona összegű, úgynevezett lelépési pénzt joga­lap nélküli gazdagodás címén le­het visszakövetelni (amennyi­ben már kifizették). Egyébként az ilyen „lelépési pénzek" kéré­se és elfogadása az állami, pon­tosabban a községi lakásoknál egyes büntetőjogászok szerint büntetendő cselekménynek mi­nősül. Ami az utolsó kérdését illeti (igaz-e, hogy a lakás megvételé­re csak az jogosult, aki szeptem­ber elsején a lakásban lakott,), inkább nemmel kell válaszol­nunk. Feltehetőleg valamilyen félreértésről van szó. A szep­tember elsején fennálló helyze­tet tételesen csak egyetlen ren­delkezése említi a lakások és nem lakáscélú helyiségek tulaj­donáról szóló törvénynek. A 26. § rendelkezése mondja ki, hogy ha a bérlő lakásbérletét bírósági határozat szüntette meg azon oknál fogva, hogy megszűnt a bérlő munkaviszonya, a tör­vény hatálybalépésének napjá­tól (azaz 1993. szeptember else­jétől) a bérlő eredeti bérleti jog­viszonya megújul, ha az említett törvény hatálybalépésének nap­jáig folyamatosan használta a la­kást. dr. P. D. IRÁNY: AFRIKA, ÁZSIA, DÉL-AMERIKA... Az Európai autóiparban előkelő he­lyet elfoglaló francia Renault Művek és a cseh Karosa járműipari vállalat november elején vegyes vállalat lét­rehozásáról kötött szerződést. Az okmányból kitűnik: a francia ma­mutvállalat rövid időn belül magáé­nak tudhatja a Karosa Rt. részvé­nyeinek 34 százalékát, s a Prágától másfélszáz kilométerre fekvő Vyso­ké Mýtoban székelő Karosát nagy arányú korszerűsítés vátja. Shemay Levi, a Renault vezér­igazgatója az aláírás után újságírók­nak elmondta: személyesen is ta­pasztalta, hogy a Karosában nagy szükség van a berendezések korsze­rűsítésére s ezért a két vállalat közti együttműködés egyik legidőszerűbb feladata a Vysoké Mýto-i autóbusz­gyár gyors ütemű modernizálása. A vezérigazgató nagyon kedvezően nyilatkozott a Karosa alkalmazottai­nak szakmai felkészültségéről és a cseh gyár termékeinek minősé­géről. A Karosa járműgyár egyedüli tu­lajdonosa jelenleg a Nemzeti Vagyon­alap révén a cseh állam. Privatizá­lása szinte párhuzamosan történik a Renaulttal kötött frigyből eredő teendők megvalósításával. A vegyes vállalat fejlesztésében meghatározó lesz a vállalat gazdasági és pénzügyi átalakítása, a társulás keretében tör­ténő egybehangolt vásárlások rend­szerének kialakítása és nem elsősor­ban a Renault-motorok és aggregá­tok beszerelése a Karosa autóbu­szokba. A Renault az elkövetkező idő­szakban az alaptőke további növelé­sében megszerzi a részvények 51 százalékát, azaz többségi résztulaj­donossá válik. Ezt a célját még a va­gyonjegyes privatizáció második hullámában kiadandó részvények megjelenése előtt szeretné valóra váltani. A francia autógyár öt éven belül mintegy 200 millió frank érté­kű befektetéssel számol a csehorszá­gi vállalat fejlesztésére. A vegyes vállalat létrehozása mindkét fél számára előnyösnek tű­nik. A Renault számára fontos körül­mény, hogy új partnere jól kiépült üzlethálózattal rendelkezik a Cseh Köztársaságban, és jól ismeri a Ke­let- és Közép-Európában, illetve a FÁK tagállamaiban honos értékesí­tési szokásokat. A Renault a Cseh Köztársaságot olyan alapvető fon­tosságú láncszemnek tekinti, amelynek alapján Franciaország si­keresen fejlesztheti ipari és kereske­delmi kapcsolatait a kelet- és közép­európai országokkal, az egész FÁK­kal és a balti államokkal. A Karosa Rt. számára, amint ezt Stanislav Jan­kű vezérigazgató a szerződés aláírá­sát követően újságíróknak elmondta, fontos, hogy a Renault vezetői egyet­értettek fő követeléseikkel. Azaz: a Karosa a vegyes vállalat keretében is megtartja védjegyét és azonossá­gát, megőrizheti és továbbfejleszthe­ti az ún. építőelem-rendszerű autó­buszgyártási technológiát, s a kor­szerűsített Karosa autóbuszok nem­csak a kelet-európai országokba, de a Renault kereskedelmi hálózatának felhasználásával afrikai, ázsiai és dél-amerikai piacokra is eljutnak. A 21 hónapig elhúzódó tárgyalá­sok alatt egyes konkurens vállalatok kísérletet tettek a vegyes vállalat létrehozását célzó megállapodás meghiúsítására. Ám, hangoztatta Jankú vezérigazgató, ezeket a táma­dásokat sikerült visszaverni. Arról, kik is akarták megtorpedózni ezt a francia-cseh közös vállalkozást, a cseh és a francia partnerek nem voltak hajlandók nyilatkozni. SOMOGYI MÁTYÁS, Prága MIKLÓSI PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents