Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-09 / 261. szám, kedd

1993. NOVEMBER 9. J

m ± OLVASÓINK OLDALA 6 *ÚJSZÓ» AZ ELLENSZENV ROSSZ TANACSADO! (AMI FÉLREÉRTHETŐ, AZT FÉLRE IS ÉRTIK, ÚJ SZÓ, 1993. X. 18.) Két kisebbségi pártunk vezetőinek kivitelezhetetlen ötleteiről ír elmarasztalóan említett cikkében Tóth Mihály. Az egyik pártvezetőt nem nevezi meg, csak pártelnökről szól. Természetesen nem kétséges kiről van szó. Másik mozgalmunk esetében már nem ennyire tartózkodó, konkrétan említi Duray Miklóst. Duray esetében használja még a nem túl hízelgő keresztapa jelzőt is, a legújabb „hamvába holt" ötletével - a magyar parlamenttel, illetve a magyar szenátussal - kapcsolatban. Kétségkívül vannak hiányosságok e téren. Előfordul, hogy kissé elhamarkodottan, kellő helyzetfelmérés és előkészítés nélkül rukkolnak ki mozgalmaink különböző elképzelésekkel, melyek következetes véghezvitelétől hamarosan elállnak. Azt sem vitatom, hogy Tóth Mihály következő megállapításában is van némi igazság: „Ismét bizonyítani akarják a kisebbségi pártok vezetői a választók előtt, hogy dolgoznak". Ez a beteges bizonyítani akarás valóban sugallhat nem eléggé megfontolt ötleteket. Feltétlenül szükség van azonban olyan kezdeményezésre, amely a magyar politikai irányzatok munkájának koordinálását célozza meg kisebbségpolitikánk sorsdöntő területein. Annál is inkább, mivel úgy tűnik, hogy egyetlen ilyen irányú próbálkozásunk, a Politikai Egyeztető Tanács nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sajnos, addig nem alakulhat ki jó együttműködés politikai mozgalmaink között, amíg azok eleve ellenszenvvel viszonyulnak a másik kezdeményezéshez. Mintha azt az elvet követnék, hogy ami nem az én ötletem, az ne legyen sikeres, mert akkor nem én aratom le a babérokat. Legfőbb ideje, már csak a közelgő választások miatt is, hogy túllépjünk ezen az áldatlan állapoton. Ez azonban aligha fog sikerülni, ha a sajtóban állandóan csak a másik hibás lépésein fogunk élcelődni, mélyen hallgatva pozitív vonásairól, miközben minduntalan hangsúlyozzuk az általunk favorizált párt erényeit. A kétségkívül jó tollú Tóth Mihály sokkal inkább hasznára válna nemzeti közösségünknek, amennyiben tehetségét nemcsak egyes, számára nem szimpatikus mozgalmak és politikusok lejáratására vetné latba, hanem inkább a mozgalmaink közötti megegyezés érdekében kamatoztatná. Szinte mindnyájunk óhaja, hogy a kisebbségi érdekképviselet területén valamennyi politikai csoportosulásunk által elfogadott célokat fogalmazzunk meg, melyek megvalósításán egységesen, szívós következetességgel fogunk munkálkodni. A jelenlegi szlovák politikai közegben nem lehetünk eredményesek, ha alapvető kisebbségi kérdésekben nem tudjuk meglelni a közös utat. Valóban tanúi lehettünk olyan kezdeményezéseknek, melyeket a magyar mozgalmak egy része is ellenez, és amelyeket megfogalmazói is csak óvatoskodva, szinte félénken mertek kinyilvánítani. Ezeknek következetes végrehajtásától általában hamarosan elálltak meghirdetőik. Elismerem, ez nem járható út. Azonban valamit tennünk kell. Ne keressük tehát csak a különbözőségeket, és ne építsük saját népszerűségünket a másik lejáratására. Aki csak kritizál, de maga nem áll elő értelmes ötlettel, semmivel sem hasznosabb tagja közösségünknek mint az, aki ha botladozva is, de próbál előrejutni. A politikában általában nem szokott bejönni a legideálisabb megoldás, de egyezségre kell jutnunk és igazán akarnunk kell valamit. Valamit, amit közülünk senki sem fog megtorpedózni, hiszen anélkül is lesz elég gondunk a megvalósításával. Ezért nem való ide az élcelődés, higgadt, megoldást kereső hozzáállásra van szükség. Tudnunk kell azonban egyezséget kötnünk, valamit közösen akarnunk. Kölcsönösen gáncsoskodva célba sosem érünk. Egymás kezdeményezéseire ne reagáljunk eleve gyanakvással, hanem ezekből próbáljunk kikristályosítani egyvalamennyi politikai szubjektumunk számára elfogadható változatot, melyet aztán egységesen követnénk. EGYÜD LÁSZLÓ, Feled RÓMÁT LÁTNI... X TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! ... A Pravda október 20-i száma szerint Prága volt a kezdeményezője a Varsói Szerződés és a KGST felszámolásának. Mi ezt nem így tudjuk, szerintünk a magyarok vállalták ezt a szerepet. Ugyancsak ebben a lapban olvastam, hogy Ján Čarnogurský szerint az amerikai kongresszus jelentése a szlovákiai emberi jogok betartásáról megfelel az igazságnak. Akkor Ivan Gasparovič Amerikában miért akarta ennek ellenkezőjéről meggyőzni tárgyalópartnereit? M.E. Fülek ...Vannak a társadalomnak bizonyos csoportjai, amelyek tagjainak véleményem szerint nem szabadna dohányozni. Még akkor sem, ha nem vonhatjuk kétségbe senki szabad döntési jogát. Szerintem nem illik dohányozni az orvosoknak, a pedagógusoknak és mindazoknak, akik személyes példájukkal hathatnak az ifjúságra. Visszataszító, amikor papok, lányok, fiatalasszonyok, sőt várandós nők dohányoznak. Ugyancsak felháborító, ha valaki a tévé képernyőjén, milliók szeme láttára gyújt rá. De meg szeretném említeni azt is, hogy túlsúlyban vannak a nemdohányzók. Milyen jogon, netán a szabadság és a demokrácia jogán, kényszerítik őket a dohányosok a szennyezett levegő belélegzésére? Iván Sándor Kassa FÉL A LÁNYOM... Évszázadok óta szlovákok és magyarok egymás mellett élünk. Sőt, egymással élünk. Nincs olyan család, amelyben több nemzedékre visszatekintve, ne találnának ilyen vagy olyan nemzetiséget. Nemzetiségünk bevallása csak neveltetésünk kérdése. Vér szerint szinte lehetetlen lenne követni, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Mégsem tudunk megférni egymással. Leánykám második éve jár Pozsonyba iskolába. Boldogan, tiszta lélekkel indult a nagy útra, kíváncsian a nagyvárosra. Itthon nemzeti öntudatot szívott magába, de más nemzet iránti gyűlöletet, sovinizmust soha! S most, legnagyobb fájdalmamra, fél. Fél felülni a vonatra. Inkább korábban megy el itthonról, vagy később indul haza, nehogy egyedül utazzon. Nyelvünkért, újságunkért belekötnek. - Ha el akarjuk kerülni a nézeteltérést vagy nem nyitjuk ki a szánkat, vagy szlovákul beszélünk - panaszkodik. Kétségbeejtő, hogy kigúnyolják, megalázzák s beléje sulykolják a kisebbrendűségi érzést, még fájdalmasabbá téve kisebbségi sorsunkat. SZABÓNÉ JOZEFIK EDIT Bátorkeszl A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával s/.crkes/. tőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Az Alex tour utazási iroda római utat szervezett abból az alkalomból, hogy október 5-én II. János Pál misét celebrált a Szent Péter Bazilikában a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A Kassa-vidéki járás nyugdíjasai - Szesztárói, Csécsből, Nagyidából, Pányból- örömmel jelentkeztek az útra. A 3100 korona nem kevés pénz a nyugdíjasok számára, de 133-an, bízva abban, hogy csodálatos élmények váiják őket, s kibírják a hosszú utat, jelentkeztek. Rozsnyó előtt, amikor az egyik busz füstölni kezdett, a buszvezető a figyelmeztetésre csak ennyit mondott: előre nézzenek és ne hátra. Azért elértünk a fővárosba, ahol a vezetők javítgattak valamit a buszon. Ausztria területén a busz elromlott, így a másik kettő az osztrák-olasz határon öt órát várakozott, míg utóiérte őket. Következett a kényszermegállások sorozata, húsz kilométerenként vizet öntöttek a buszba, végül 500 kilométerrel Róma előtt a sofőr belátta, hogy a busz üzemképtelen. A másik kettő folytatta az utat, mi pedig könnyes szemmel gondoltunk az elmaradt pápai misére. A két jó busz csak csütörtökön érkezett meg Rómába, az egyik visszafordult a várakozó útitársakért. Csakhogy! A somorjai iroda közben egy kisegítő buszt is küldött, így az egy busznyi utas három busszal érkezett meg, mert a rossz jármű szintén lejött Rómába. (Hol itt az ésszerűség!?) Pénteken a program szerint az örök várossal ismerkedtünk volna, márha a fiatal vezető ismerte volna Rómát. Szerencsénkre egy segítőkész, magyarul tudó kedvesnővér elkalauzolt bennUnket. Napközben a rossz busz, üresen, valahol leállt. A városnézés élményeit feledtette, hogy három óráig kerestük, mert közben a mentőszolgálat elvontatta. Pontosítsunk: négy autóbuszunk volt, ebből a pozsonyi és királyhelmeci elindult hazafelé, egy jó és a hibás Rómában maradt, mert azt nem lehetett magára hagyni. Az utasok türelme fogytán volt, hiszen az útiprogram felét sem teljesítettük, nem láttuk a beigért Assisit, Páduát és Mariazellt. Bécs felé araszolván az osztrák főváros előtt buszvezetőnk, tudva, hogy meg kell várnia a valahol lemaradt hibás buszt, nagyszerű ötlettel állt elő éjjel 11 órakor: Tekintsük meg Bécset! Miután végre előkerült kálváriánk okozója, idegtépő zötykölődés következett. A türelmüket vesztett utasok magyarázatot kértek a sofőröktől, de azok az Alex tour idegenvezetőjéhez irányították őket, aki mindvégig a rossz buszban lapult. Vasárnap éjjel Zólyom mellett megálltunk egy motorestnél. Sofőreink vacsorázni mentek, ami természetesen megint kellemetlenséggel járt. A rossz busz vezetője kizavarta az utasokat, mondván, neki már egyszer ellopták a táskáját, ezért be akarja zárni a buszt. Amikor az egyik nyolcvan év körüli néni tiltakozni próbált, így kiabált rá: Az öreg maradjon otthon, ha nem bíija a hideget. Vasárnap reggel csalódottan értünk Csécsbe. Onnan négy kilométer Szeszta, megkértük sofőreinket, tegyük meg ezt a pár kilométert, annál is inkább, hogy Szeszta útba is esik. - Ott szálljanak le, ahol felszálltak - hangzott a visszautasító válasz. A történet hosszú, de tanulságos. Számunkra ez az út nem élmény, hanem kínszenvedés volt. Reméljük, a költségek nagyobbik részét visszatérítik. A szesztai asszonyok nevében POLLAG ÉVA Iád él. Ez a meggondolatlan cselekedet sok ellenségeskedésre adott okot. Sokszor már nem is szeretethiányról lehetett beszélni, inkább talán haragról, sőt gyűlöletről. 1993. október 18-án a rozsnyói körzeti természetvédelmi hivatal, a rőcei vízművek, a rozsnyói közegészségügyi állomás, Hosszúszó és Kecső képviselői véglegesítették a bevezetett szabályozást. Sajnos, hogy állami szerveket kellett bevonni a probléma rendezésébe. Jelenleg a vízszolgáltatás megoldottnak tekinthető. A két falu között rosszakaratúan szított haragot az idő feledteti és a jószomszédi viszony helyreáll. KANKULA TIBORNÉ Hosszúszó polgármestere ESZTELEN PAZARLÁS Szinte észre sem vesszük, mennyi haszontalan, értelmetlen tárgy maradt fenn az elmúlt évtizedekből. Vegyük például a nagykaposi buszmegálló várótermét. A helyiséget féltucatnyi, irdatlan felirat uralja. Másfélszer egy méteresek lehetnek, a két szembenálló falon hármasával elhelyezve. Köztük alig néhány centiméternyi szabad falfelület. Vajon mi okból szereltek fel ekkora táblákat a pici váróteremben? Ki tervezte? Ki hagyta jóvá? Mennyibe kerülhetett egy ilyen tábla? Kezdetben még világítottak is, tehát áramot is fogyasztottak. Hogy mennyire feleslegesek, azt akkor érthetjük meg igazán, ha a feliratokat el is olvassuk. Az első mellbevágó: Váróterem. Félreértés kizárva, eltévedni nem lehet! Néha betéved egy-egy idegen, aki nem ismeri a helyi szokásokat és telefonálni próbál. A telefont nem nagyon kell keresni, egyrészt, mert ott van a falon, másrészt, mert ezt is hatalmas felirat reklámozza. A tapasztalatlan idegen tehát telefonálni próbál, miközben a helybéliek kárörvendve, jobb esetben mosolyogva nézik. A telefon ugyanis nem működik. Sohasem működött. Szerintem azért találták ki, hogy piros színével oldja a falfelület egyhangúságát. A többi hatalmas tábla úgyszintén értelmetlen. A Helyjegyek felirat alatt sosem adtak ki helyjegyeket, hisz enől az állomásról nem is lehet helyjeggyel utazni. Az Információ felirat alatti bejárat az állomás hivatali helyiségeibe vezet. Soha nem ül itt senki, hogy informálja az információra éhes utasokat. A terem túloldalán a PNS felirat ékeskedik. Normális esetben ez az a hely, ahol újságot, cigarettát és mikiegeres matricákat lehet vásárolni. Itt szó sincs ilyesmiről. A helyiség évtizedeken keresztül lomtár volt, jelenleg borbélyüzlet van benne. Az egyetlen felirat, amely valóban teljesíti feladatát a múltban és ma is, a Büfé. Egyébként a többi tábla is a céltalan pazarlásnak, az értelmetlen munkának állít emléket. TÓTH FERENC Nagyszelmcnc MIKOR LESZ ÚJRA SZENTMIHÁLYFA? (MIHÁLY A SZIGETEN ? ÚJ SZÓ, 1993. X. 30) ' Falum neve mindig szent volt, egészen az 1960-as kommunista falukeresztelésig, amikor minden szentet eltöröltek. Mert ugye szent falvakban talán nem lehetett volna annyi törvénytelenséget elkövetni, mint például jogfosztás, elhurcolás, kitelepítés, vagyonelkobzás, rablás. Most, amikor a rehabilitációk korát, a tulajdonjog visszadásának, a bűnök megbocsátásának idejét éljük, szeretném, ha az én falum bűneit is elfelednék, és újra tiszta és szent lenne, ahogy keletkezése óta is az volt. Kívánságom nem alaptalan. Fellapoztam a Szlovák Tudományos Akadémia 1972-ben megjelent Názvy obcí na Slovensku za ostatných dvesto rokov című könyvét, amelyben ez áll a falura vonatkozóan: 1773 - Szent-Mihályfa, 1786 S/ent - Mihályfa, 1808 - Szent - Mihályfa, 1863-1920 - Szentmihályfa, 1927-1938 - Svätý Michal, Szentmihályfa, 1938-1945 - Szentmihályfa, 1945-1948 - Svätý Michal, Szent-Mihályfa, 1948-1960 - Svätý Michal, 1960 - Michal na Ostrove. Világos tehát, hogy a Mihály a Szigeten nevet a kommunista rendszerben kapta ez a csallóközi kis falu. Illő lenne, hogy végre jogosan használhassa eredeti nevét - Svätý Michal - Szentmihályfa, ami szlovákul és magyarul is ugyanaz. Igy aztán a Szent Mihály már a Szigetre (na Ostrove) is mehet. V. CSIBA ERZSÉBET Pozsony KÖZÖS PROBLÉMA - KÖZÖS MEGOLDÁS (VÍZHIÁNY ÉS SZERETETHIÁNY, ÚJ SZÓ, 1993. X. 13.) A cikk két község közös problémájáról szól, ezért helyes lett volna megkérdezni a másik felet is, vagyis a hosszúszóiakat. A vízvezeték Domica, Hosszúszó és Kecső községek részére nem a hetvenes években, hanem 1963-64ben épült. A víz az állam tulajdonát képező természeti kincs, a vezeték állami támogatással épült, így mindkét községet és Domicát is szolgálnia kell. A hosszúszőiak nem akarnak önkényesen kierőszakolni együttes ülést a probléma megoldására, sem pedig több vizet biztosítani, mint amennyit jelenleg lehet, csak tényleg kétfelé osztani azt, ami van. Csakhogy ez a vízprobléma 1993. július 25-től nem oldódott meg a két falu közös megegyezésével, szükség volt a rőcei vízművek igazgatójának közreműködésére is. A szabályozást mindkét községben október 14-től vezették be. Hosszúszón már augusztus végétől szabályozva volt a vízszolgáltatás. Sajnos egyes kecsőiek a Hosszúszóba vezető vezetéken önkényesen elzárták a szelepet, s így még a meghatározott időben sem volt víz a községben, főleg a magasabban fekvő helyeken, ahol 36 csa-