Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-03 / 256. szám, szerda
1993. NOVEMBER 3. ÚJ SZÓI HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 MORAVČÍK LONDONBAN Jozef Moravčík szlovák külügyminiszter tegnap hivatalos látogatásra Londonba utazott, ahol többek közt brit partnerével, Douglas Hurddel folytatott tárgyalásokat. Londoni források szerint Szlovákia és a nyugat-európai országok közötti viszonyról, az Európai Közösségekhez és a NATO-hoz fűződő kapcsolatokról, valamint a magyar kisebbség helyzetéről volt szó. Ez utóbbi témával összefüggésben Moravčík ismét megerősítette: Szlovákia az egyéni jogok garantálására helyezi a hangsúlyt, számára a területi autonómia létesítésének gondolata elfogadhatatlan. A föderáció szétesése óta immár másodízben jár magas rangú szlovák küldöttség Nagy-Britanniában. Mint ismeretes, márciusban Mečiar kormányfő látogatott Londonba, s Major miniszterelnökkel tárgyalt. A mostani látogatás alkalmából egyébként a Financial Times mellékletben foglalkozik a Szlovákiában kialakult helyzettel, megállapítva: a független ország gazdasága gyenge alapokon áll, a stabilnak nem mondható politikai helyzet miatt nem áramlik a tőke az országba. Ennek ellenére a lap úgy véli, több beruházási alkalom kínálkozik Szlovákiában a nyugatiak számára. -úRÖVIDEN A STATISZTIKAI HIVATAL október első felében készült felmérése szerint 17 százalékkal a DSZM a legnépszerűbb hazai párt. Második helyen 12 százalékkal a DBP, a harmadikon 9 százalékkal a KDM végzett. A DSZM által jelölt Jozef Darmót választotta meg elnökévé tegnapi első ülésén az átalakított televíziós tanács. Marián Andel, a parlament kulturális bizottságának elnöke valószínűnek tartja, hogy tovább folytatódik a televízió központi igazgatói posztjára.kiírt pályázat. HÍRSZERZŐK LÖVÖLDÖZTEK Mint már arról hírt adtunk, szombaton a kora reggeli órákban a pozsonyi Gemer vendéglő előtt lövöldözésre került sor. Az elkövetőket a rendőrség letartóztatta. Kiderült, hogy a 24 éves J. B. és a 23 éves L. O. a Szlovák Információs Szolgálat kötelékébe tartoznak. A bűntény elkövetése előtt és alatt sem voltak szolgálatban. A fegyverek, amelyeket használtak, nem tartoznak a hírszerző szolgálat leltárába. Vladimír Mitro, a SZISZ igazgatója a felderített tényállás alapján azonnal elbocsátotta a két bűnelkövetőt a szervezet kötelékéből. Ugyanakkor kifejezte sajnálkozását a történtek felett. ROMAN ZELENAY HALÁLOS BALESETE (Folytatás az 1. oldalról) kocsivezetőt is, akit a rendőrök még nem hallgathattak ki, mivel Tánczos sokkos állapotban van. Az eddigi vizsgálatok alapján őt terheli a felelősség a balesetért. A személygépkocsin 100 ezer koronás, a kamionon 50 ezer koronás kár keletkezett. Vladimír Mečiar kormányfő és Ivan Gašparovič, a parlament elnöke tegnap táviratban, illetve személyesen nyilvánított részvétet a gyászoló családnak. A kormány bizottságot hozott létre az állami temetés megszervezésére. -Ú0 ÚJSZÓ Lapzárta: 22.10 DECEMBERTŐL NYUGDÍJEMELÉS (Folytatás az 1. oldalról) tott sajtótájékoztatón Vojtech Tkáč szociális ügyi államtitkár elmondta, hogy a nyugdíjak valorizációja a jelenleg átalakítás alatt álló szociális ellátási rendszer egyik nagyon fontos láncszemét képezi, viszont 1994-ben még mindig csak átmeneti megoldásokra számíthatnak a nyugdíjasok: a teljes szociális ellátási rendszer 1995-től működik majd. A kormány megvitatta és jóváhagyta az oktatási és egészségügyi tárca alapvető működési feltételeit biztosító finanszírozási rendszer alapelveit, amelyek az idei év végéig biztosítják a tárcák legszükségesebb költségeinek pénzügyi fedezetét. Az iskolaügynek legalább 190 millió koronára lesz szüksége. Az egészségügyet mintegy 1,1-1,3 milliárd korona eddig fedezetlen költségszámlák terhelik, amelyek elsősorban kifizetetlen energia-, gyógyszer-, valamint élelmiszerszámlák. Július Tóth pénzügyminiszter az állami költségvetés alakulásáról is beszámolt a tájékoztatón. Ezek szerint szeptember végén a költségvetési hiány 15,9 milliárd korona volt, s vészesen megközelítette a valutaalap által még elfogadható mértéket. Azóta a hiány csökkent, a tegnapelőtti mérlegzáráskor 13,9 milliárdot tett ki. Emiatt vált szükségessé a költségvetési kiadások szabályozása. Munkatársunk kérdésére válaszolva a pénzügyminiszter elmondta, hogy az energiaárak emeléséről tegnap nem tárgyalt a kormány, ez az elkövetkező üléseken kerül megvitatásra, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az elfogadott törvény visszamenő hatállyal november l-jétől legyen érvényben. Ivan Lexa privatizációs államtitkár négy újabb eladásra kerülő állami vállalat privatizációs tervezetét ismertette, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenőrzések során kiderüli: rendkívül nagy mennyiségű a hazai normáknak nem megfelelő élelmiszer és élvezeti cikk került be az országba. A tanácskozáson ezenkívül jóváhagyták a Cseh Köztársasággal kötött szerződést, amely az anyakönyvi bejegyzéseket és ezek beszerzését könnyíti meg mindkét ország állampolgárai számára. Egyúttal a kormány áldását adta a Bulgáriával kötendő egészségügyi együttműködési szerződésre, valamint az ENSZ iparfejlesztési szervezetével, az UNIDO-val való együttműködés kereteire. tszl Eddigi nyugdíj 800 1400 2000 2600 2900 3200 3500 Emelés 48 84 120 156 174 192 210 Dec. l-jétől 848 1484 2120 2756 3074 3392 3710 BÉCSI DÖNTÉS TÓRTÉNÉSZEKRE TARTOZIK Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői frakciója tegnap levélben tiltakozott Ivan Gašparovič házelnöknél, amiért a parlament sajtóosztálya — a magyar parlamenti képviselők megítélése szerint hatáskörét túllépve - közzétette egy képviselői csoport álláspontját a bécsi döntéssel kapcsolatban. Hangot adnak azon véleményüknek, hogy a képviselők meg nem nevezett csoportja egy olyan, nagyon kényes kérdéssel kapcsolatban foglalt állást, melynek elemzése történészekre, nem pedig politikusokra tartozik. Meglehetősen kemény hangnemben szólítják fel a szlovák parlament elnökét, hogy tájékoztassa őket az eset kivizsgálásáról. Az Együttélés és az MKDM nyilatkozatot adott ki a Korene nevű szlovák értelmiségi csoport bécsi döntésről szóló álláspontjáról is. Egyebek között azt írják, hogy az olyan megjelölések, mint az ötödik hadoszlop, szítják az ellentétet a magyar és a szlovák nemzet között. -Ú(A kormány nyilatkozata a bécsi döntésről a 4. oldalon.) A TITKOS DIPLOMÁCIÁÉ A SZÓ ják. S nem is akármilyen a válasz. Szávovics, aki nem hallott a herkócai horvátok üldözéséről, aki szerint Szerbiában minden nemzeti kisebbség több jogot élvez, mint bárhol a világon, ezúttal is azt állítja: a vádak közül egy sem igaz. Szerinte nem igaz, hogy a katonai behívókkal elüldözték a vajdasági magyar fiatalokat. Az sem igaz, hogy ez az etnikai tisztogatás céljait szolgálta. Az pedig, hogy „valakik elvitatják Magyarország és a JSZK határait, s azt követelik, a Vajdaságba ne telepítsenek menekülteket" (mert ez is a lakosság összetételének erőszakos megváltoztatása), Szávovics szerint „olyan anyag", amelyhez az ENSZ emberjogi bizottságának semmi köze, mindez csak „politikai pamflett, és az ilyesmire a jövőben nem fogunk válaszolni". Ha Szávovicsot kérdeznénk, szerinte valószínűleg az sem tartozik a kisebbségi jogok kérdéskörébe, hogy milyen újságuk lesz a vajdasági magyaroknak legalább a választások idejére. A szabadkai 7 Nap hetilap több hónapos kimúlás után talán feltámad, sőt Hét Nap címmel egy másik is indul. Az újvidéki Magyar Szó nemrég még napilap volt, mert hetente kétszer jelenik meg, de bizonytalan a sorsa. GYARMATI JÓZSEF, Újvidék DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza Angol font Francia frank Kanadai dollár Német márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Svájci frank USA-dollár ECU EK ECU CSK ÉRVÉNYBEN: 1993. november 3-án Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában 48,475 5,520 24,977 19,285 19,891 2,741 21,785 32,721 36,948 48,963 5,576 25,229 19,479 20,091 2,769 22,003 33,049 37,320 48,719 5,548 25,103 19,382 19,991 2,755 21,894 32,885 37,134 37,134 47,15 5,39 24,24 18,92 19,27 2,70 21,36 32,19 50,29 5,71 25,80 19,84 20,71 2,82 22,42 33,59 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Szlovák Takarékpénztár 27,00 Általános Hitelbank 27,00 48,72 5,55 25,02 19,38 19,99 2,76 21,89 32,89 Eladás 35,00 37,00 AZ ÖNKORMÁNYZATOKRÓL Tegnap délután Bősön ülésezett a Magyar Polgári Párt önkormányzati tanácsa. Angyal Béla elnök vezetésével összegezte az MPP önkormányzati programtervezetével kapcsolatban érkezett módosító javaslatokat. Mint ismeretes, az MPP november 13-14-én sorra kerülő III. közgyűlése önálló, átfogó programban kívánja elfogadni a pártnak az önkormányzati munkával kapcsolatos elképzeléseit. -ÚFONDORLATOK ÚJSÁGÍRÓK ELLEN Mi más lehetett az újfasiszta Moyš-Kováč úr célja halottak napja délutánján, minthogy bosszút álljon az újságírókon. Történt ugyanis, hogy a tegnapra meghirdetett Jozef Tiso-emlékiinnepségen harminctagú hallgatóság és majdnem ennyi újságíró jelent meg. Míg az előbbieket olykor tűzbe hozta a magát az egykori magyar főrendekhez tartozott szlovák lovagőstől származtató szónok, addig az utóbbiak csak várták a nagy semmit. Meg is kapták. Tiso fasiszta szlovák országának dicséretétől a mai kormánykoalíciói?) szidásáig. Csak úgy ömlött a szó a semmiről. Az azonban nemcsak alkotmánysértő, hanem a Büntető törvénykönyvbe ütköző volt, amit a zsidóságról, a szlovákság faji felsőbbrendűségéről összehordott. A történéseket oldalról figyelők közül valaki meg is jegyezte: - Miért nem lehet az ilyen elméleteket nyíltan hirdetőket börtönbe csukni? Meg is kapta rá a választ: - Mert Szlovákiában demokrácia van! De ilyen engedékeny demokrácia? Jóformán még haza se értek a Zsidó Világkongresszus vezetői, az önmagát filoszemitának feltüntető állam máris engedélyezett egy politikailag jóelőre betájolható újfasiszta gyűlést. A végén azért felvidult a fondorlatoktól sanyargatott liberális-baloldali-konzervatív-zsidó-zsurnalista -magyar-keresztyén lelkem: Moyš-Kováč úr megjósolta az új kormánykoalíció bukását. Feltéve, hogy nem rehabilitálja Jozef Tisót. —dusza— BUDAPEST EGYETEMISTÁK A SAJTÓSZABADSÁGÉRT Budapest belvárosában tegnap délben több ezer egyetemista, főiskolás és más fiatal gyűlt össze, hogy követelje a sajtószabadság betartását Magyarországon. A szónokok hangsúlyozták, hogy a megmozdulás mögött nem áll semmilyen politikai párt, „ide mindenki magától jött". A demonstráción egy petíciót olvastak fel, melyet két nap alatt több mint háromezren írtak alá. Nyilatkozatukban a diákok ideológiamentes, objektív tájékoztatást követeltek. Szerintük a televízió jelenlegi vezetősége egyoldalú politikát folytat, s Nahlik Gábor alelnök visszaél a médiumok közjogilag rendezetlen helyzetével. A petíciót a televízió épülete előtt szerették volna átadni Nahliknak, s egyben lehetőséget nyújtani neki, hogy a tüntetők előtt kifejthesse saját álláspontját. Nahlik azonban ezt nem tette meg, így a petíciót az épületben adták át neki. A szónokok egyike szerint most már többről van szó, mint az objektív tévé- és rádióműsorok beszüntetéséről. Véleménye szerint a „hazug köztájékoztatás mögött a szélsőjobb fantomja áll". A magyar kormányhoz közel álló körök, illetve a kormányzat maga is elutasítja és megalapozatlannak tartja a legfőbb médiumok vezetőit ért bírálatokat, s szerinte baloldali politikai kampányról van szó, amely sokat árt az ország tekintélyének. A Kölnben gyógykezelésen tartózkodó Antall József miniszterelnök hisztériakeltésnek nevezte a rádió és a televízió vezetői elleni tiltakozásokat, melyek szerinte megalapozatlanok. Göncz Arpád államfő még hétfőn vette át a Magyar Televízió több száz dolgozója által aláírt petíciót. Ebben Nahlik eltávolítását követelik, mert olyan helyzetet teremtett, amelyben nincsenek meg a közszolgálati televíziózás minimális feltételei sem. Göncz válaszában kijelentette: „A sajtószabadság ügye, mint tudják, szívügyem, és megteszem azokat a lépéseket, amelyeket szükségesnek tartok." Az elnök egyben levelet küldött Antall kormányfőnek, s felszólította őt: a maga részével járuljon hozzá a viták rendezéséhez. KOKES JÁNOS, Budapest ÚJ MAGYAR GYERMEKLAP: BARANGOLÓ (Folytatás az 1. oldalról) nénk, hogy a várhatóan százezres példányszámban megjelenő Barangoló az igényes magyar gyermeklapok hagyományaiból táplálkozna. Ez az irodalmi és képzőművészeti igényesség segítségünkre lesz a családi és az iskolai nevelés gazdagításában. Az sem másodlagos, hogy a lap terjesztéséből befolyt pénzöszszeget a magyarok lakta régiók gyermeklapjainak támogatására lehet majd fordítani. Balajti Árpád: - Igazából a júliusban elkezdődött szervező- és szerkesztőmunka idején nem is sejtettük, hogy ilyen hamar megvalósul az álmunk. A megtartott tanácskozásainkon Szeredi Pál vállalta magára, hogy az Anyanyelvi Konferencia és a Magyarok Világszövetsége támogatásán kívül megnyeri ügyünknek a művelődési minisztérium erkölcsi, valamint néhány alapítvány anyagi támogatását. Nemrég értesültem arról, hogy az említett intézmények és szervezetek mellé betársult a József Attila Alapítvány, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága is. így a négy szerveződés közösen hívta életre a Közép-európai Magyar Gyermeklapok Alapítványt. Ennek célja a gyermekirodalom gyűjtése és feldolgozása, a gyermeklapok támogatása, ezek szerkesztőinek továbbképzése és a gyermekirodalom művelőinek támogatása. Reméljük, ez a munka is olyan sikeres lesz, mint a Barangoló próbaszámának az elkészítése. Új gyermeklapunkat, amely végre összekapcsolja a világ magyarságának gyermekeit, hazai gyermeklapjaink példányaival együtt kapják kézhez az előfizetők. (d-n) Táblázatunkban egyes nyugdíjak várható emeléséről nyújtunk tájékoztatási (Folytatás az 1. oldalról) követően rendeznék a vitás politikai kérdéseket. Lord David Owen és Thorvald Stoltenberg, a jugoszláv válság kezelői nem hagytak fel a boszniai béke megkötésére irányuló erőfeszítésekkel sem, épp ellenkezőleg, két síkon folytatják. Az idő, pontosabban szólva az időjárás is sürget. Az amerikai nézetek szerint a tél beálltáig folytatni kell a boszniai lakosság segélyezését, ez az egyetlen mód a tömegkatasztrófa elkerülésére. Az USA hajlamos arra, hogy elfogadja a szerbek javaslatát, hogy korridort nyissanak az adriai Bar kikötőváros és KözépBosznia között. A szerbeknek 500 tonna üzemanyaggal „fizetnék meg" a szárazföldi folyosó használatát. Ez az üzemanyag nagyon jól jönne Szerbiának is. A lakások fűtését még nem kezdték meg, hiszen tüzelőanyag sincs. Illetékes helyen panaszkodnak is eleget, hogy az ENSZ szankcióbizottsága nem válaszol a nyersolajbehozatali kérelemre. Válaszolt azonban Szávovics Margit szövetségi emberi jogi és kisebbségi miniszter az ENSZ emberjogi bizottságának arra az átiratára, amellyel Jugoszláviát a magyar kisebbség jogainak tiprásával vádol-