Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-23 / 273. szám, kedd

1993. NOVEMBER 23. IFRSZÓLAPOZGATÓ MÉDIUMOK A HATALOM HÁLÓJÁBAN Két szomszédos poszttotalitárius államban a tetőpontjához érkezett a médiumokért folytatott harc. Érdekes, hogy nem azonos módon megy végbe. Magyarországon nyilvános Üggyé vált, nemcsak a kormányban vagy a parlamentben folyik, hanem kikerült az utcára is. Nálunk minden csöndes, időként csak a médiumok szólalnak meg, amelyeknek a létéről van szó, a parlarrtpnt szolgálatot teljesít, a nyilvánosság pedig csupán szemléli az eseményeket. Miközben nagyon fontos dologról van szó. A televíziós tanács néhány tag renegáti hozzájárulásával - előbb „működésképtelenné" vált, hogy az Új koalíciót „működőképessé" tehesse. Távolról ez a lépés törvényesnek, feddhetetlennek tűnhet, a tanács néhány új tagja - kö/.tllk az elnök is - bizonygatta, hogy a testület nem koalíciós, hanem autonóm, pártatlan, fUggetlen. Meglátjuk. Főleg ha a valósághű Szlovákia-képért küzdő hírhedt klub tagjai találhatók benne, annak a szervezetnek az aktivistái, amely közvetlenül a kormányfő jóváhagyásával alakult meg. ő maga a Národná obroddnak nyilatkozva a következő megfogalmazást használta: „Megalapítottuk..." Tehát meglátjuk, és rövidesen meg győződhetünk arról, hogy milyen szerep jut a televíziónak a valósághű Szlovákia-kép kialakításában. Meglátjuk, milyen programok tűnnek el a képernyőről. Meglátjuk, hogy az új tanács értelmezésében mit jelent a a közjogi intézmény pártonfelülisége, függetlensége, noha a testületben nem kerüli be egyetlen ember sem az újságírók szindikátusából, amely valóban apolitikus, pártatlan szervezet. Hogy minden biztosítva legyen, a harcba bekapcsolódott a pénz is. Nem jul belőle sok sem a rádiónak, sem pedig a televíziónak, így az adásidő és a színvonal törvényszerűen csökken, amelynek az lehet a következménye, hogy általános bizalmatlanság ébred mindkét intézmény iránt, s ezt köveiheti majd az alulról jövő nyomás: tegyenek már valamit, hiszen ezt nem lehet nézni, nem lehet már hallgatni. És így aztán valamit mégis tesznek, pontosan azt, amit a hatalom megkíván, a változásokkal pedig megérkezik a pénz is, és ismét lesz érv: látják, hogy a változások után minden „jobbra" fordul, vannak filmek is, második csatorna is stb. És mindezt további intézkedések követik: korlátozzuk a csehországi sajtó behozatalát, tiltakozni fogunk a Szabad Európa adása ellen. Egyszer ismét becsaptuk az ajtót a világ, az információk előtt, bár - a hatalom sajnálhatja - annyira szorosra, mint az előző rendszerben megtették, már nem lehet, de törekedni fognak erre, hiszen akinek a kezében vannak a médiumok, övé a hatalom is. (...) Itt végződik a demokrácia. Végtére is, mindez csupán hatalmi harc. Nekünk csak az marad, hogy feltegyük a kérdést: meddig tart ennek az országnak, míg minderre rájön, míg mindent megért? Meddig tart, míg valaki fellép egy olyan brutális dologgal szemben, amilyen most a rádióval és a televízióval történik. Mondjuk űgy, mint Magyarországon. JÁN KAMENISTÝ Sme na nedeľu, 43. szám A KÖZÖLT CIKKKK N K M lKI/ľlľľUNÚI TÜKRÖZIK AZ ÚJ S/Ó VlíMiMÉNYÍT. Ml AZ IGAZSAG A DABAS-SARI ISKOLA UGYEBEN? KESZTHELYI FERENC VÁCI MEGYÉS PÜSPÖK NYILATKOZATA • Püspök úr, az ön által irányított egyházmegyében van az az iskola, amelynek híre a körülötte zajlott nagy sajtóvita során hozzánk is átszivárgott Annyi valótlannak tűnő információt hallottunk és olvastunk, hogy érzésünk szerint itt célirányos propagandáról, illetve kampányról volt szó. Mi az igazság a dabassári iskola ügyében? - A dabas-sári ügy egy a sok közül. Számtalan helyen Magyarországon, ahol keresztény iskola indult (nemcsak katolikus), ugyanaz a jelenség játszódott le. A sári iskola kiemelt szerepet kapott, nagy ügyet csináltak belőle. Ügy is mondhatnám, ez egy felfújt ügy. • Hogyan kezdődött? - Felmerült a keresztény iskola kérdése. Sári községben két iskolaépülete volt az egyháznak. Az államosításkor elvették, nem tartották rendben, lebontották, s mást építettek helyükbe. Sári lakossága - ez Magyarországon köztudott elkötelezett keresztény katolikus. Még a legnehezebb - az ötvenes, hatvanas - években is a gyermekek 93-95 százaléka hitoktatásra járt. Kézenfekvő volt, hogy az iskola működtetését eseüeg az egyház vállalja, természetesen, nyitottan, vagyis ott mindenkinek helye lesz, nemcsak a hívő tanároknak és gyerekeknek, nemcsak a vallást gyakorló katolikusoknak és más felekezeteknek, hanem a felekezeten kívülieknek is. • Ez benne volt az iskola statútumában?... - Ezt alapvetően leszögeztük az alapításkor, és közismert tény volt. A plébánia egy körkérdést osztott ki, hogy kik azok, akik szívesen vennék ennek az iskolának a megalapítását. A plébános a tanítókat kérte meg, hogy küldjék el a kérdőívet a gyerekekkel a szülőkhöz, tehát nem házalt az egyház. A végeredmény az volt, hogy a szülők 75 százaléka, háromnegyed része igent mondott. Ezután fordult az egyházközség az önkormányzathoz, s az önkormányzat képviselő-testülete ellenszavazat nélkül, néhány tartózkodás mellett érvényes szerződést kötött az iskola használatáról. Az iskola épülete és annak földtulajdona továbbra is az önkormányzat kezében maradt, csak a használati jogot engedték át. Amikor ez a szerződés megszületett, fölkeresett a polgármester és a plébános, s én, mivel a törvény így kívánja, mint megyés főpásztor az alapító oklevelet aláírtam. Május hónap folyamán minden pedagógus elfogadta a fizetést ettől a keresztény iskolától. • Ekkor még nem volt semmi gond? - Volt. Már kezdődtek a sajtó manipulációi. Négy tanárnak volt MSZMP-sek - és más, a vallással szembenálló pártok embereinek közreműködésével elkezdődött a szervezkedés. Házról házra jártak, mindenkivel beszéltek, és törvényellenesen elkérték a szülőktől a gyerekek bizonyítványát. Aki leadta nekik, azt úgy tekintették, hogy az az, ő kezükbe tette le a gyermek sorsát, vagyis nem akarja az egyházi iskolát. A bizonyítványt - holott annak megőrzése az iskolát vagy a szülőt illeti - maguknál tarották. Utána hívtak le újságírókat, kapcsolatba kerüllek különböző személyekkel, megjelentek a lázadásról, ellenállásról szóló egyoldalú híradások. Ennek betetőzése az volt, hogy a pedagógusok a tanévet megelőző értekezleten, sőt a tanévnyitó ünnepségen sem jelentek meg. Azokat a gyerekeket, akiknek a bizonyítványa a kezükben volt, a művelődési házba és a sportpálya öltözőjébe terelték. Közben lakossági fórumokat hívtak össze, ahol minősíthetetlen hangon, elviselhetetlen gorombasággal beszéltek. Majd kisebbségi ügyel próbáltak kreálni az esetből, azt állították, hogy ezáltal a szlovák kisebbség érdekei szenvedtek csorbát. Meg kell jegyeznem, hogy a több ezer lakosból mindössze huszonhárom család jelezte az összeíráskor, hogy szlovák anyanyelvűnek és szlovák nemzetiségűnek tartja magát. A szlovák nyelv ápolása elsősorban az egyháznak köszönhető. Mind a mai napig van a községben szlovák és magyar szentmise, mind a két misén van szlovák és magyar ének: a szlovák misén több a szlovák ének és fordítva. A szertartások végzésekor ugyanígy használatos a szlovák nyelv. A szlovák népi hímzéseket, népviseleteket éppen a plébánia raktárában őrzik, és ünnepek alkalmával innen adják ki. A tantestületből három pedagógus oktatta a szlovák nyelvet a régi iskolában, s ez továbbra is biztosítva volt. Az iskola ellenségei följelentéseket tettek, sőt az Európa Tanácshoz akartak fordulni. Megszólították a szlovák kormányfőt, Mečiar miniszterelnök urat száz aláírással, és valóüan adatokat közöltek. Végül az volt a helyzet, hogy az általuk létrehozott iskolának nem volt szlovák tanára, az egyházi iskolától vettek át pedagógust. Eljött az oktatásügyi minisztérium államtitkára is, s olyan hangon beszéltek vele, ahogyan talán még a kocsmában sem szokás. Ha felszólalt valaki, aki a katolikus ügyet képviselte, letorkolták, doboltak, tapsoltak... Tüntetőleg távol maradtak az iskolától, rendszeres oktatás nem folyt, azt hangoztatták, hogy az egyházi iskolában ötezer forint a havi tandíj, holott ez szóba sem került, hiszen az önkormányzat az összes tanuló számára megvette a könyveket. • Hogyan oldódott meg az ügy? -Az egyház a lehető legmesszebb ment a kompromisszumkészségben. Megosztották az iskolát bizonyos létszámarányban. A köztársasági elnök úr felhívott telefonon. Mondtam neki, hogy nagyon hevesek az indulatok - leverték a magyar címeres keresztény iskola tábláját, beverték a bennünket támogató személyek ablakait, a plébánosnak kikapcsolták a telefonját -, kértem, hogy egy szakember, tehát az oktatási előírásokat ismerő egyén és egy olyan püspök, akit én kérek meg, tehát kívülállók üljenek össze, beszéljék meg, és amíg eredmény születik, úgy kell a dolgot elrendezni, hogy biztonságosan, barátságban együtt használják az épületet, és egyik fél se szenvedjen kárt. • Kik formáltak az egyházból ellenségképet? - Voltak helybeliek, és voltak idegenből jöttek is. Akik ebben részt vettek, azok nem hithű emberek. • Az eredmény az lett, hogy a hívők közül is sokan az állami iskolába íratták gyermeküket... - Igen. Ez annak a személyes agitációnak az eredménye, amit az egyház ellenségei végeztek. Az emberekben még mindig ott a félelem. A szülők a Rákosi-rendszer iskoláiban nőttek fel. Az újságok, amelyek az egyházi iskola ellen írtak, mindenki postaládájában ingyen ott voltak minden nap. Azokat pedig, amelyek a mi érdekeinket képviselték, felvásárolták, s nem jutottak el az emberekhez. KOLLER GYULA Remény, 46. szám VÁLLALKOZNI VESZÉLYES Az utóbbi időben a szlovákiai vállalkozók részéről számos komoly Figyelmeztetés hangzott el. Ha nem javulnak mielőbb a gazdasági Teltételek, az év végén a kis- és a középvállalkozói réteg 80 százaléka befejezheti tevékenységét. Az ok teljesen prózai: aránytalanul magas az adóteher, ugyanis 100 korona nyereségből 82 koronát visz el az állam. AZ oldalt összeálította: MAIM GÉZA Érthető, ilyen helyzetben nehéz a fejlesztés, a hitelek visszatérítése a magas kamatok miatt. Az csak természetes, hogy a létükben fenyegetett vállalkozók népszerűtlen intézkedéshez, az áremeléshez folyamodnak. Az alapanyagok drágulása is törvényszerűen közrejátszik ebben. A vállalkozók, legalábbis a becsületesek, veszélyeztetve érzik magukat, állandó stresszben élnek, nem tudják, mit hoz a holnap. Csőd fenyegeti őket, miközben nem egy kisiparos családi vagyonát tette fel, hogy hitelhezjusson. Az egyszerű újratermeléshez, a szükséges fejlesztési befektetésekhez is hiányoznak pénzeszközök. E tekintetben különösen nagy gondot okoz, hogy szinte hozzáférhetetlenné váltak a hitelforrások. Ezen felül veszély más felől is leselkedik - például a hanyagságból elkövetett adócsalás esetébon ar illető jóval nagyobb szankcióknak nézhet elébe, mint például az, aki gondatlanságból embert öl. A közvélemény úgy tekint a vállalkozókra, mint „betyárok bandájára". Úgymond, egy kalap alá veszik őket, azt teijesztve róluk, hogy meglopják a fogyasztókat. A vállalkozói küldetés ilyen felfogása rövidlátásra vall. Gyakran megfeledkeznek arról, hogy a magánszektor adja a nemzeti jövedelem mintegy 20 százalékát, s fontos munkaalkalom-forrásnak tekinthető. A szlovákiai vállalkozók (legalábbis jelenleg) megközelítőleg 800 ezer embert foglalkoztatnak - garantálva esetükben bizonyos létbiztonságot. A csődök pedig csak bővítenék a munkanélküliek táborát. A vállalkozók túlnyomó része becsületesen, a törvényekkel összhangban szeretne vállalkozni, teljesíteni az állammal szembeni kötelességeit. Ehhez azonban meg kell teremteni a szükséges feltételeket. Az államot megtestesítő kormány és a vállalkozók között megbízható partneri viszonyt kell kialakítani. E tekintetben nem jó kiindulópont a jelenlegi adó- és elvonási politika. Ebben a helyzetben a vállalkozók különféle utakat keresnek, hogyan kerülhetik meg a létüket veszélyeztető előírásokat. Egyszerűen a megmaradás ösztöne vezérli őket. Viszont itt már csak egy lépés választja el őket a gazdasági bűnözéstől. Ezt talán nem szeretnénk. Keressünk inkább módot arra, hogy mindkét fél elégedett legyen. Elsősorban élni hagyjuk a vállalkozókat, s az eredményekre nem kell sokáig várni. IVAN HANKO Slovenský Profit, 12. szám