Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-18 / 269. szám, csütörtök

MOZAIK 4 DSZM: A KOALÍCIÓ STABILIZÁLÓ TÉNYEZŐ 1993. NOVEMBER 18. . ÚJ SZÓM A KOZELEDEST SZOLGALVA BESZÉLGETÉS PETER KOVÁČCSAL, A MARTINI SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ DRAMATURGJÁVAL ÉS RENDEZŐJÉVEL - Nem érzed-e istenkisértésnek, hogy az egyre erősödő - ráadásul már-már értelmiségi divattá váló — magyarellenesség légkörében az egykori Túrócszentmártonban magyar abszurdot játsszatok? - Remélem, hogy ebből országos konjunktúra születik. - Milyen értelemben? -Görgey Gábor Komámaszszony, hol a stukker? című darabját jónak tartom, és remélem jó lesz az előadás, jók lesznek a színészek, ami aligha a rendező érdeme lesz. Hogy ne csak szellemeskedjek, több dologról kell szólnom. A martini színháznak tíz-tizenöt éve ismert törekvése, hogy rendszeresen játszszon közép-európai drámákat. Ebben fontos helye van a kortárs magyar drámának. Ezt nem a szavak, hanem a sikereik bizonyították. Játszottuk Örkény István Macskajátékát, amit Vladimír Strnisko rendezett a hetvenes években. Schwajda György A szent család című drámájának is itt volt a szlovákiai ősbemutatója. Az utóbbi öt-hat évben egyik legnagyobb sikere annak az előadásnak volt. Ez érthető is, hiszen az akkor még igencsak önbizalma teljében leledző pártállamban a művészetnek szinte oxigént jelentett Schwajda könyörtelen őszintesége. Bizonyítékul legyen elég annyi, hogy akkoriban a kortárs drámák jó, ha huszonöt reprízt megértek, ezt a drámát viszont a hetven közelében vették le. Még ma is játszanák, ha színészegyeztetési gondok nem merültek volna fel. - Szavaidból kitetszik, hogy a színészek is örömmel játszották. -Ez természetes, hiszen még a közép-európai drámairodalmak darabjai közül is a magyar drámák hősei állnak legközelebb a szlovák emberek mentalitásához. Nagyon pontosan értelmezhető a nézők számára mindaz, amit a világról elmondanak. Ráadásul a lelki alapozottságuk is sokban hasonlít a szlovák emberekére. Közösek a történelmi és kulturális gyökerek, amelyek az ezeréves együttélés során fejlődtek ki. Igazából mindkét nép ősi életformája a pásztorkodásra és a földművelésre alapozódott, ami egymáshoz közeli népművészetet, gondolkodásmódot és lelkiséget szült a két nemzetben. Ráadásul, az ún. magaskultúra hasonlóképpen emelte át magába ezeket a szellemi értékeket. Ezért van az, hogy a magyar drámák sokkalta közelebb állnak a szlovák nézőhöz, mint például a lengyel drámák. - Miért Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című abszurd játéka, és miért éppen most került általad kiválasztásra a Magyarországon 1968ban bemutatott mű? - Felelhetném, hogy ez most aztán nagyon át lett gondolva, mesterien van időzítve. A tények talán ezt mutatják, de a valóság — mint mindig — sokkal összetettebb. Amikor fordítani kezdtem a darabot, élt bennem az egri Gárdonyi Géza Színház Gali László rendezte „Stukkerjének" az élménye, amit a rimaszombati fesztiválon láttam. Minden elő volt készítve, hogy idén Gali úr Martinban is megrendezi az abszurd komédiát. Sajnos, betegségére való hivatkozással lemondta a rendezését. A hátralévő időben már nem tudtunk más rendezőt hívni, alaposan ismerem a darabot fordítóként és dramaturgként, a vezetés döntött: rendezzem meg én. Amikor először olvastam a művet, még csak két évvel voltunk a gyengéd forradalom után, mégis prófétikus jövendölésnek tetszett, amiről a darab és az egri előadás szólt. Napjainkban mindez sokkalta erősebben hathat a nézőre. Most már állítom, hogy a huszonöt évvel ezelőtt íródott magyar abszurdban örökérvényű gondolatokat sikerült megfogalmaznia Görgey Gábornak. - Nem tartasz attól, hogy a nézők, ráébredve saját hibáikra, elutasítják az előadást, hiszen az emberek nem szeretik, ha figyelmeztetik őket hibáikra, gyarlóságaikra? Ráadásul mindezt az ismerősük, a szomszédjuk, a barátjuk, a családtagjuk előtt közlik velük a színpadról? - Szeretném, ha ez az előadás azokról a gátakról, elválasztó falakról szólna, amelyek már nem mellettünk, fölöttünk és alattunk vannak. Ezek a falak a társadalomban, az emberekben emeltettek, egymás ellenében. A kérdésed kapcsán felvetődik: Mit várunk el a mai színháztól? Ha azt várjuk el, hogy a színpadon is az ostoba álmunkról, a hazug álomvilágunkról szóljon a történet, akkor olyan rózsaszínű előadásokat kell csinálni. A színháznak ezzel szemben azokat a dolgokat kell boncolnia, amelyek a válságok idején az embereket közvetlenül, de tudat alatt is foglalkoztatják, és cselekvéseiket, gondolkodásukat befolyásolják. Szerencsénkre Görgey drámájában mesteri egyensúlyban van a komikum és a tragikum, amelyeket egy alig észrevehető, mégis mindent átható abszurd légkör leng körül. - Sikert kell ilyenkor kívánni, színházi sikert. Ha most mégis azt kívánom, hogy november 19-én este ez a bemutató hozza közelebb - legalább egy lépéssel - a szlovák és a magyar nemzetet, mit tehetsz még hozzá? - Ugyanezt. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatom: színházunk vezetése eltökélten ezért tűzte műsorra Görgey Gábor darabját. A Magyarország és Szlovákia között kialakult feszült politikai légkörben a magunk művészi eszközeivel, módszereivel ápoljuk kapcsolatainkat, enyhítjük a feszültségeket. - Személyesen is nagy szereped van ebben, hiszen sok magyar drámát fordítottál szlovákra ... - Sarkadi Imre Elveszett paradicsoma volt az első, utána következett Schwajda György három darabja, Örkény István: Pisti a vérzivatarban és a Vérrokonok, Nádas Péter: Temetés, Jeles András ,,A Nap már lement" című Nyizsinszkijről írt darabja és Forgách Péter egy új műve. Legutóbb Spiró György A kert című drámáját a Szlovák Nemzeti Színház mutatta be, de már lefordítottam az Imposztor1 is. Ezeknek több mint a felét bemutatták Szlovákiában. - Köszönöm a beszélgetést. DUSZA ISTVÁN (Munkatársunktól) - A koalíciós kormány megalakulását belföldön és külföldön egyaránt stabilizáló tényezőnek tekintik - jelentette ki Roman Hofbauer közlekedési miniszter a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tegnapi sajtóértekezletén. Elmondta, hogy az államtitkári posztok betöltéséről tovább folynak a koalíciós tárgyalások, de konkrét javaslatokról egyelőre nem beszélt. Hofbauer szokatlannak nevezte a köztársasági elnöknek a kormánytagok kinevezésével kapcsolatos viselkedését, amiért „előzőleg háromszor is egyetértett a javaslattal, azután pedig megváltoztatta a véleményét'. Viszont arra az újságírói kérdésre, hogy a köztársasági elnök vagy a kormányfő hazudik-e, amikor ezzel kapcsolatban ellentétes nyilatkozatokat tesznek, Hofbauer azt válaszolta: ő nem volt jelen a megbeszéléseken, ezért nem foglalhat állást. Hofbauer bírálta a bíróságok és az ügyeszségek munkáját, mondván, hogy a leleplezett és elítélt tettesek sokszor nagyon könnyen szabadulnak, és tovább folytatják a bűnözést. Ezzel kapcsolatban a vasúti színesfémlopásokat hozta fel példának. Vladimír Bajan képviselő a Michal Kováč köztársasági elnök kíséretében tett németországi látogatásáról számolt be. Elmondta, hogy a német ipari és kereskedelmi kamara képviselőivel ígéretes tárgyalásokat folytattak, elsősorban a távközlés és az energetika terén lehetséges együttműködésről. A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a németek rendkívül pozitívan értékelték a kormánynak a szlovákiai német kisebbséggel szembeni politikáját. A látogatás során a beneši dekrétumok is szóba kerültek, és Michal Kováč megígérte, hogy ezt a kérdést szakértői bizottság fogja vizsgálni. (gaál) SZEMINÁRIUM KÖLNBEN A KISEBBSÉGEKRŐL „Kisebbségi politika Kelet-Európa fiatal demokráciáiban" címmel háromnapos szemináriumot tartanak Kölnben. A szeminárium résztvevői kisebbségekkel, bevándorlókkal, népcsoportokkal foglalkozó szakemberek. A bevezető előadást dr. Brunnel György kölnj professzor tartotta. Utána dr. Marian Kallas professzor a lengyel helyzetet, majd Wolfart János a magyarországi kisebbségi törvényt ismertette. Dr. Christoph Pan professzor Bozenből (Dél-Tirol) az európai kisebbségvédelemről, ill. annak perspektíváiról tartott ismertető előadást. Szlovákiát az előadók közt Roman Filistein úr, a köztársasági elnöki iroda munkatársa, valamint Flórián László, az Együttélés külügyi tanácsának elnöke képviseli. Flórián László a szlovákiai kisebbségek helyzetét ismertette. Mint megoldási javaslatot az Együttélés által megfogalmazott elképzelést - a többségi nemzet és a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek közötti partneri viszony alapelveit — vázolta. —Ú— AHOGY ÉN LÁTOM TITKOS SZAVAZÁS Úgy is felfoghatjuk a kommunizmust, hogy azért omlott össze 70 évnyi kínos-keserves próbálkozások után, mert nem engedte meg, hogy az emberek szabadon véleményt mondhassanak a dolgok állásáról. És tegnap, 1993. november 17-én jelképként is értelmezhettük, hogy Milan Ftáčnik képviselő némely honatyák véleménynyilvánítási bátorságát táplálva úgy látta jónak, hogy titkos szavazást javasoljon Viliam Soboňa egészségügyi miniszter menesztése ügyében. Abból indult ki, hogy a földkerekség legroszszabb egészségügyi miniszterét csak akkor meri elmozdítani ez a parlament, ha senki sem tudja meg, hogy ki szavazott ellene, illetve mellette. Ennyit a szabad képviselői mandátum minőségéről. Ennyit a pártfegyelemről. Persze, nem tudhatja az ember, hogy Milan Ftáčnik javaslatának elfogadása esetén nem többen szavaznak-e bizalmat Soboňának, mintha normálisan, nyíltan menne végbe a voksolás. Nem mintha szeretnék a honatyák Vladimír Mečiart és egészségügyi miniszterét. De olyan 90 százalékos biztonsággal az ellenzéki képviselőknek legalább a feléről meg lehetne állapítani, hogy jobban kedvelik a képviselői funkciót, mint amennyire ellene vannak a kormányzó mozgalom országlásának. így félő, hogy Ftáčnik képviselő medveszolgálatot tesz az ellenzéknek, és annak némely tagjai a szavazatukkal még akkor is a „ne add fel a biztosat a bizonytalanért" elvet követik. Ennyit a szlovák parlament képviselői jelentős részének önzetlenségéről. így — ha rajtam múlna — betiltanám az igazán fontos kérdésekben a titkos szavazást. Ugyanis nincs kizárva, ha ma ez a parlament titkosan szavazna arról, hogy Mečiar miniszterelnök maradjon-e vagy sem, pontosabban: hogy legyenek-e vagy sem előrehozott választások, akkor a kormány elnöke a törvényhozási erőviszony-matematika által prognosztizáltnál jobb eredményt érne el. Majdnem annyira kilátástalan a helyzet, mint mélyen a szocializmusban volt. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a szó szoros értelmében belakja magát az országban. Halálának esztendejében Masaryk elnök azt mondotta volt, hogy „ha lesz még 15-20 békés esztendőnk, Csehszlovákiában véglegesen meghonosodik a demokrácia". Mečiarnak — rendszerét illetően - nem kell másfél-két évtizedes távlatban gondolkodnia. Számára elegendő, ha ez a rezsim 1996 nyaráig kibírja. Ha most bukna meg, a mozgalma által tisztségekbe ültetettek kiakolbólítása mindenképpen legalább olyan nehéz lenne, mint az, ami 1989 őszén „kádervonalon" elkezdődött. Mérget vehetünk rá, hogy rövidesen a parlament elé kerül a közhivatalnoki törvény (ismertebb nevén, a „definitíváról" szóló jogszabály), amely a szó szoros értelmében és munkajogilag megtámogatva „odabetonozza" a mozgalom által kinevezett hivatalnokokat. De ez még mind semmi lesz ahhoz képest, ami várhatóan a tulajdonviszonyok területén történik. Évtizedekre meghatározhatja Szlovákia arculatát, ahogy Mečiar (saját miniszterkedése révén) majd a privatizálást végrehajtja. Mert hogy végül is beindítja, amennyiben lesz legalább 1996-ig terjedő perspektívája, abban biztosak lehetünk. Hogy családok tízezreit kötelezi majd le ennek során egy életre, az nem kétséges. így előfordulhat, hogy az általa hivatalnokokká kinevezettek már ki is kerülnek funkciójukból, az új gyártulajdonosok és falusi gazdák azonban még akkor is tovább viszik a HZDS-vircsaftot, amikor Mečiar már régesrég nem lesz a kormány élén. A magántulajdon szentsége révén, telekkönyvi kivonatokra támaszkodva viszik tovább. így valóban hasznos lenne, ha a parlament eszköztárából kiiktatnák a titkos szavazás intézményét. A demokrácia táborának hívei így azzal legalább tisztában lennének, hogy miként szavaznak azok, akikre 1992 nyarán rábízták az országot. TÓTH MIHÁLY