Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-15 / 266. szám, hétfő

RIPORT 1993. NOVEMBER 15. HOGYAN CSINÁLUNK ÁLLAMI (MAGÁN)GAZD ASÁGOT... A Túróc patak mentén gyalog bandukoltam át Harkácsról a közeli Sankfalára, ebbe az alig száz háznyi, apró gömöri faluba, amely Harkácstsal összevont önkormányzattal Gemerská Ves néven bújik meg a térképen. A patak hídján átérve rövidesen megpillantottam Kocsis Zoltánék hosszú parasztházát, melyről még most is lerí, hogy valaha jól menő parasztgazdaság központja, módosabb gazda portája volt. Zoltán bácsitól később aztán megtudtam: bár édesapja nem gazdálkodott nagy földterületen, értett a földhöz. És ezt az első Csehszlovák Köztársaság idején méltányolták is. Mezőgazdasági gépeinek zömét termelési eredményeinek díjazása fejében kapta még a húszas, harmincas években. A szovjet mintájú kollektivizálás azonban jó és rossz gazdát egyaránt a közösbe kényszerített, a szövetkezetesítést csak azok tudták elfogadni, illetve támogatni, akiknek vagy nem volt vesztenivalójuk, vagy kimondottan hasznot húztak a dologból. Úgy tűnik, e vidéken ezek voltak többségben, mert például Sankfalán már 1952-ben megalakult ( a szövetkezet. A föld szeretete és a gazdálkodás tudománya azonban nem veszett ki az emberekből, így minden nehezítő körülmény ellenére a közös gazdálkodásban is eredményeket tudtak felmutatni. -Az 1952-ben megalakult szövetkezetben én voltam a legfiatalabb tag. 25 évesen, mert a többi falumbeli fiatal másfelé ment a kenyér után. Tornaiján végeztem a mezőgazdasági szakközépiskolában, így rögtön megválasztottak könyvelőnek - meséli Kocsis Zoltán. - A könyvelést azonban estére hagytam, napközben a mezőn dolgoztam. A felsőbb nyomások ellenére a szövetkezet jól működött. Néhány év után én lettem az elnöke. Már annak előtte egyesítették a sankfalait a harkácsi szövetkezettel. Közben állami birtok is volt a faluban, a papi és urasági földeken. Miután átvettem az elnökséget, a szövetkezet kezdett még jobban menni, úgyhogy nagyon jó fizetéseket tudtunk adni dolgozóinknak. Később, már a hatvanas években, hozzánk csatolták Levártot meg Deresket is. Ahogy látták, hogy kibíijuk, mindig hozzánkcsatoltak egy-egy rosszabban működő szövetkezetet. 1972-ben azonban megalakították a tornaijai nagy állami gazdaságot, melyhez több mint húsz falu tartozott. Már öt évvel korábban kezdték hajtani a járási és pártszervek, hogy meg kéne csinálni. Én azonban elleneztem, mert tudtam: a jól működő szövetkezet tönkretételére megy ki a játék. Összefogtam a szkárosi szövetkezeti elnökkel, akivel együtt jártunk iskolába, s megpróbáltunk a végsőkig ellenállni a nyomásnak. Végül odáig fajult a dolog, hogy a szövetkezettől megtagadták az invesztíciós segélyeket. Egyszer összeTIBORCOK PANASZAI SZLOVÁKIA, 90-ES ÉVEK: EGY TIPIKUS KARRIERTÖRTÉNET A sankfalai Kocsis Zoltán panaszlevelet írt szerkesztőségünknek, melyben sérelmezte, hogy immár három éve próbálkozik azzal, hogy jogos tulajdonából kivegyen néhány hektár földet saját művelésre a Harkácsi Állami Gazdaság földterületéről, de az állami gazdaság igazgatója, Balázs László ezt mind ez ideig meghiúsította. Az újságíró fölkereste a panaszost, s nem sejtette, hogy az események kellős közepébe csöppen. Kocsis Zoltán: „A legzsírosabb földeket az igazgató magának vette ki. Nekünk meg nem jutott semmi!" A „harcképtelenné" tett szolgálati kocsi (A szerző felvételei) szólalkoztam a járási pártbizottság illetékesével, Bozó Jenővel, mert belebeszélt a gazdálkodásunkba. Megmondtam neki: „Nézd, Jenő, tudom, hogy jó bányász voltál, de a mezőgazdasághoz nem értesz!" Erre ő megorrolt rám, s eltávolíttatott a helyemről. Engem eltettek a Jolsvai Állami Gazdaságba gondnoknak, a harkácsi szövetkezet pedig az új vezetés hozzá nem értése miatt fokozatosan leromlott, így beolvaszthatták a nagy Tornaijai Állami Gazdaságba. -Az pedig tudtommal 1990-ben újra kisebb részekre oszlott. -Nyolcvankilenc után felosztották a nagy állami birtokot, ennek lett egyik utódja a Harkácsi Gazdaság, melynek élére az akkori miniszter Balázs Lászlót nevezte ki, aki hosszú évekig a tornaijai mezőgazdasági iskolában tanított, majd annak megszűnése után az ottani állami gazdaságban lett igazgatóhelyettes. Hát ő az, aki ellen nagyon sok panaszunk van! - Mit tudnak a „javára írni"? -Nem veszi semmibe az embereket. Egyáltalán nem vette figyelembe, hogy valaki egész életében itt dolgozott, s mindenét beadta a közösbe. Az utóbbi időben még arra se volt képes, hogy a nyugdíjasoknak öt ár földet kimérjen háztájinak, amin azt a kis krumplit, egyebet megtermelhessék. Pedig ez mindig szokás volt! Szerintem a szomszédom ebbe halt bele! Valamikor nagygazdák voltak, mindenük oda a szövetkezetben. Egész életét itt dolgozta le. Most, amikor megtudta, hogy Balázs még az öt árat se méri ki, teljesen letört, s nemsokára meg is halt. - Mivel indokolta, hogy nem ad? - Hát hogy nem lehet, mert olyan szegény az állami gazdaság, ezt ő nem tudja megtenni. Közben pedig a legzsírosabb földeket magának vette ki és az állami gazdaság gépeivel műveltette. -Levélben azt panaszolta, hogy ön a tulajdonjogilag már rendezett földjeinek egy részét igényelte volna az állami gazdaságtól, de az igazgató lehetetlenné tette, hogy visszakapja. - Úgy tűnik, hogy most, mikor már kezd kicsúszni a lába alól a talaj, engedékenyebb lett, és talán valamit el tudok majd intézni, de 1990 óta próbálkozom, s eddig még nem sikerült. Több mint húsz hektár földem van benn, s mindössze négyet szerettem volna vissza. De ő soha nem tudott időt szakítani arra, hogy ezt megbeszélje velem. Itt van az irodája nem messze tőlünk, számtalanszor felkerestem, de hasztalan. Erre, hogy legalább dokumentálni tudjam, hányszor jártam ott, a titkárnőjével mindig beírattam, hogy ott voltam. Mit gondol, mit tett ő erre? Széttépte azt a papírt, amelyre föliratkoztam, a titkárnőjét meg menesztette emiatt! Eddig nálunk egyetlen embernek mért ki egy tenyérnyi földecskéi, azt is olyan helyen, hogy no... De nézze meg, amit magának, pontosabban a feleségének méretett ki! A legjobb termőföldeket! Arra bezzeg tudott időt szakítani! MAJD EN MEGPRIVATIZALOM Kocsiséktól az állami gazdaság irodájába vettem utamat azzal a szándékkal, hogy megszólaltassam az igazgatót. Őt azonban nem találtam ott. Hogy miért? Mert éppen leváltani készültek, s az alkalmazottak fölháborodása miatt már nem is jöhetett be munkahelyére. Zoli bácsi azt tanácsolta, Lázár Józsefet, a személyzeti osztályvezetőt keressem, mert ő az igazgató ellenzékének a vezére. Megkerestem, ő azonban azzal fogadott, hogy nem igazán örül látogatásomnak. - Nem mintha nem vállalnám a véleményemet, de arról van szó, hogy éppen holnap ül össze az állami gazdaság felügyelő bizottsága, melynek jogában áll leváltania az igazgatót, s kérték, állítsunk jelöltet helyette. És én is egyike vagyok a jelölteknek, akiket az alkalmazottak javasoltak. Ezért szeretném, ha másokat is megkérdezne, ne tűnjék úgy, mintha csak én ellenezném az igazgatót, merthogy a helyére pályázok. Az irodában jelen volt Bráz Béla is, akit az igazgató tavasszal a földvisszaigénylések intézésével bízott meg, valamint Gregor Zoltán, az üzemi szakszervezeti elnök, a sánkfalvi udvar főállattenyésztője, mindkettő tagja a felügyelőbizottságnak. Bráz Béla Kocsis Zoltán ügyéről a következőket mondta: - Kocsis úr problémája ma már megoldóban van, tény viszont, hogy ügye, több más társáéhoz hasonlóan, hosszan húzódott, s az is tagadhatatlan, hogy az egészet Balázs igazgató fékezte. Azok kérelmét, akiktől ő, pontosabban a mezőgazdasági magánvállalkozóként nyilvántartott felesége bérbe vett mintegy ötven hektárnyi területet, időben elintézték. Hozzá kell még tennem: nem is azt a területet mérette ki maguknak, amely eredetileg a tulajdonosé volt, mert ez elég rossz minőségű föld egy domboldalon, hanem a Turóc patak mentén a legjobb vetésterületet. Azt, melyet az előző évben az állami gazdaság, bár nagy nehézségekkel, de mégis fölszántatott. - Az igazgató azzal próbált takarózni, hogy nem ő vállalkozott, hanem a felesége - fűzi hozzá Lázár József. - Igen ám, de a vállalkozó feleség egyetlen egyszer nem járt nálunk, hogy tárgyaljon az állami gazdasággal a gépek bérmunkájáról. Férje egyszerűen parancsba adta, hogy az ő földjén dolgozzanak, és kész! Míg az állami gazdaságban minden mezőgazdasági munka késett vagy egyáltalán nem lett elvégezve, az ő földje mindig előnyben részesült és mindig mindent idejében elvégeztek rajta. - Összesen mennyi földet bérelt az igazgatóné? -Nálunk mintegy ötven hektárt, de az azzal közvetlen szomszédos állami gazdaságban is volt bérelt földjük, vagy 80 hektár. És hogy még hol, azt nem tudjuk - válaszolják. - Az igazgató még azután is meglehetősen cinikusan viselkedett, hogy a 90 alkalmazottból kettő híján mindenki aláírta a leváltására vonatkozó kérelmet. A szolgálati kocsiját még ezután is saját ügyeinek intézésére használta. Áz emberek minket kértek, hogy vegyük már el tőle a kulcsot. De hát ezt mégse tehettük meg! Erre ők maguk oldották meg a helyzetet: fölháborodásukban leszerelték a szolgálati kocsinak mind a négy kerekét. Még ma is úgy áll itt az épület előtt, maga is láthatja! - állították mindhárman, majd így folytatták: - Az igazgató senkinek nem hagyta, hogy belelásson az állami gazdaság pénzügyeibe. Nem volt helyettese, de még üzemgazdásza se volt! Irányítása alatt egyre romlottak a gazdasági eredmények és ez nem csak az általánosan rossz gazdasági helyzetnek a következménye. Mi jól sejtjük, mi áll mögötte! Balázs úr maga készítette el az állami gazdaság privatizációs tervezetét, amit nem mutatott meg senkinek. Nem nehéz kitalálni, miért: az egészet ő maga szerette volna privatizálni! A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG DÖNTÖTT. MIÉRT CSAK MOST? Másnap összeült a felügyelőbizottság, melynek tagja Kozsár József is, az SZK Mezőgazdasági Minisztériuma rimaszombati regionális kirendeltségének vezetője. Áz állami gazdaság küldöttsége már májusban megkereste azzal, hogy „nézzen az igazgató körmére", azaz, hogy tegyen valamit az egyre fokozódó feszültség leküzdéséért. A hivatal azonban nem avatkozott bele a dologba, így akkor minden maradt a régiben. Októberben az alkalmazottak újabb petíciót juttattak el a minisztériumnak és a rimaszombati regionális kirendeltségnek, melyben most már határozottabban sürgették az intézkedéseket a helyzet rendezésére. Ennek eredménye volt a felügyelőbizottság ülése is. Az ülés végeztével megkérdeztem Kozsár Józsefet, hogyan döntöttek, s miért hagyták idáig fajulni a dolgokat. - A bizottság felmentette tisztségéből Balázs László igazgatót, s az állami gazdaság vezetésével ideiglenesen Lázár Józsefet bízta meg. Hogy ki lesz a kinevezett igazgató, arról majd a miniszter dönt. Ami az itteni személyi ellentéteket illeti: demokráciában így is lehet intézni őket, de nem ezt tartom a legjobb megoldásnak. Az állami gazdaságok teljes önállósággal, anyagi felelősséggel rendelkeznek, s ezt a dolgot ennek a kollektívának a keretein belül már hamarabb kellett volna szorgalmazni. Mi nem avatkozhattunk bele olyan belső ügyekbe, amelyeket ők eddig toleráltak. Eddig miért felelt meg nekik, s most már miért nem? „BÁRÁNYBŐRBE BÚJT FARKASOK" Balázs László (volt) igazgatót tornaijai otthonában kerestem föl, mert ő nem sokkal a felügyelő bizottság ülése előtt (az alkalmazottak nyomására) kinyilvánította: nem kíván a gazdaság irodájába visszamenni, vele ezután csak semleges talajon lehet tárgyalni. Házuk előtt a feleségével futottam össze, aki láthatóan nem örült látogatásomnak (bizonyára nem én voltam az első). ///\\\ vv\//y Bingo DUNASZERDAHELY MERKÚR VENDÉGLŐ 15-től 02 óráig HALMOZOTT NYEREMÉNY VK-1780 152 319,- Sk -Még most se hagyják abba ezt a provokációt? - kérdezte enyhe fölháborodással. -Nem provokálok, csupán azt szeretném, ha a másik fél is elmondaná véleményét! Balázs László végül fogadott, s én először Kocsis Zoltán ügyéről kérdeztem: -Kocsis úr azt panaszolta, hogy ön soha nem tudott rá időt szakítani, és hogy akadályozta földjének kimérését. - Kocsis úr, igaz, sokszor járt nálam, de amikor a kimérésre került volna a sor, azt valamilyen okból mindig visszautasította. Tehát tulajdonképpen nem is akarta igazán azt a földet. De az ügyről inkább Bráz Bélát kérdezze, hiszen ő volt megbízva a földalap kezelésével. - Kocsis úr - és ezt az ön alkalmazottjainak többsége, köztük Bráz Béla is megerősítette - leginkább azt nehezményezte, hogy míg ön a mások földkivétele elé akadályokat gördített, a saját feleségének ezt nagyon rugalmasan elintézte. -Mi nem intéztünk el semmit, kérem szépen. A földtulajdonos annak rendje-módja szerint kivette földjét az állami gazdaságból, s bérbe adta. Hogy kinek adja bérbe, ahhoz senkinek semmi köze nincsen. - ők azt állítják, hogy a volt tulajdonosnak nem ott volt a földje, ahol ön végül magának kimérette. -Ez nem igaz! Tessék megnézni a kataszteri térképeket, s megbizonyosodhat róla, hogy ez hazug állítás. - Kifogásolták azt is, hogy a felesége által bérelt földeken a mezőgazdasági munkák, például a napraforgó betakarítása, idejében elkészültek, mivel ön odaparancsolta az állami gazdaság gépeit, a gazdaság földjein viszont késtek, vagy el sem végződtek a szükséges munkálatok. - Én parancsba senkinek semmit nem adtam. A feleségem földjén például a napraforgót azért lehetett korábban betakarítani, mert az megkapta a szükséges vegyszeres kezelést, míg az állami gazdaságé a pénzhiány miatt nem. Nem értem viszont a panaszt, hiszen az is rendesen be lett takarítva. - A petíciót aláíróknak, az alkalmazottak döntő hányadának az volt a legfőbb kifogása, hogy ön senkinek nem engedte, hogy a gazdasági ügyekbe betekintsen. Nem volt helyettese, nem volt közgazdász sem, aki ezt megtehette volna. S mindezt azért, mivel önnek végső célja az egész állami gazdaság privatizálása volt. -Valóban nem volt helyettesem és közgazdász sem. De csak azért, mert nem találtam megfelelő szakembert, aki ezt a munkát kellő színvonalon el tudta volna végezni. S hogy én akartam privatizálni az állami gazdaságot? Ez légből kapott rágalom! - Mivel magyarázza, hogy a gazdaságnak szinte összes alkalmazottja az ön leváltását követelte? -Megtévesztették az embereket. Báránybőrbe bújt farkasok, akik számára csak az a fontos, hogy ők kerüljenek vezető pozícióba, hiszen itt a vályúért folyik a harc. * * * íme, egy tipikus karriertörténet! Szlovákiában, az 1990-es évek elején. Vajon ki akarta ezt? KLINKO RÓBERT