Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-11 / 237. szám, hétfő

1993. OKTÓBER 11. íÚJSZÓM PUBLICISZTIKA „CSAK KÖNYVEK LEGYENEK ÉS BETŰK" CSONTOS VILMOS 85 ÉVES Soha nehezebb feladatot, mint a nyolcvanöt éves Csontos Vilmosról, irodalmunk „öregjéről" írni, hiszen az idézőjelbe tett fogalom általában túlmutat önmagán, egyfajta kategóriát, minőséget is szokott jelenteni. Olyan ez, mintha a hol csehszlovákiainak, hol szlovákiainak, hol szerény" egyszerűséggel kisebbséginek nevezett literatúránk összességét dobná az ember a mérleg serpenyőjébe, s nézné, milyennek találtatik. Ha van ilyen kategória, mert a szakma egy része — hál' istennek - megkérdőjelezi létét, másik része - teljesen természetesen - védi létezését, egyfajta minőségbeli engedmény reményében és önigazolásul. Pedighát, sejthető, nem erről, illetve nem elsősorban erről van szó. Soha nehezebb feladatot, azért is, mert Csontos Vilmos nyolcvanöt évén túl, kisebbségire fabrikáltatott horizontunkon belül (amelyből illenék az elszórt próbálkozások után végre valóban kitörni) a tisztelt,,szakma" óvatos tánclépései nehezítik az igazmondás fájó kegyetlenségét, s mindazonáltal elengedhetetlen rációját. Csontos Vilmos ugyanis, minden bántó vagy lekicsinylő szándék nélkül, irodalmi értékítéletünk egyfajta próbaköve is valahol. Mint ahogyan próbaköve az egyetemes magyar irodalomnak Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István. Nem a népi-urbánus anakronisztikus vitára gondolok ezzel, hiszen maga a kétpólusú osztályozgatás is anakronisztikus jelenség, s nem is tudom, létezik-e még egy irodalom Európában, amelyben hasonló dekázgatás és kirekesztősdi folyik, mint a magyarban. S még ezen belül is (ha elfogadjuk a népinek nevezett tábor fogalmát, s rátestált szerepkörét) elgondolkodtató Csontos Vilmos pályája. Mert még a népinek nevezett vonulaton belül is anynyira egyedi Csontos költői sorsa és szerepvállalása, amire alig van példa, sőt, mondhatjuk egyedi: míg Veres Péter „civil" pályája a hadügyminiszterségig ívelt, s míg Sinka István Budapestről, a számára oly idegen és riasztó környezetből menekült vissza gyökereihez, Csontos meg sem próbálta a szűkebb szülőföldről való kitörést. Azt az egyedülálló pályát választotta, amely sem a városban meggyökerezni nem tudó, sem az otthagyott falura igazán felülről, kívülről visszatekinteni nem képes, jórészt csak nosztalgiázó attitűdön kívül áll. Kívül vagy belül? Igazából nem is fontos kérdések a költői minőség szempontjából. Költőt, művészt a műve igazolja és minősíti, s itt kezdődnék az igazság fényes pillanata: meg tudjuk-e határozni saját minőségünket, szerepünket, értékünket az egyetemesen belül, vagy faragjuk tovább a „kicsi ugyan, de a miénk", „gyengébb ugyan, de itt született''-szerű szobrainkat, amelyekre elvárjuk a feltekintgetést, a hamis áhítatot. Talán tiszteletlenségnek tűnik, hogy mindezt éppen egy nagyon tisztes korba ért, „estéli énekét" írogató tollforgató kapcsán vetem fel, de nem tudom nem kimondani: számomra Csontos költői képe a naiv szobrászokéhoz hasonlatos, tehát valahol kívül esik az esztétikai dekázgatáson. Mert ha van naiv szobrász, festő, kell lennie naiv költőnek is, ami természetszerűen nem azonos az autodidakta sokszor félremagyarázott fogalmával. Mi az, hogy profi és amatőr, képzett vagy autodidakta, hivatásos és műkedvelő? Én Csontos Vilmost és írásait úgy fogadom el, ahogyan. Nem hiszem, hogy fölmentést kellene keresnünk számára, amiért „nem elég nívós" költő, hogy nem mérhető Márai, Forbáth, Tőzsér Árpád vagy akár teszem azt Kulcsár Ferenc teljesítményével az, amit megírt. Egyszerűen, más kategória. Csontos Vilmos, aki nehéz sorsában vállalta a szerénységei-szegénységet, aki meg- és túlélt néhány rendszert, csak a maga konok szívósságával mérhető, amely unoka-zsivajban, két gyalulás közt, két kapavágás közt is anynyinak tartja a verset, amennyinek akarja: éhségnek a szóra, betűre, ugyanolyan becsületes munkának, mint a szántást, vetést, vagy akár a pálinkafőzést. Köszöntsük a nyolcvanöt esztendős Csontos Vilmost annak a kettősségnek a becsülésével, amelyet ő fogalmazott meg: „S a gyalogút porából / Messzire sose érhet... / - És mégis, és éppen / Ebben a kétféleségben / Szépülsz meg öregségem." Kívánunk neki még további szép, „kettős" éveket. KÖVESDI KÁROLY IDÖSZERÜSÍTETT TEHETETLENSÉG Aligha tévedek nagyot, ha a szlovák kormány időszerűsített programnyilatkozatának konkrét feladatokra történt lebontását úgy jellemzem, hogy az vészesen hasonlít a ínég négy-öt évvel ezelőtt alkalmazott stílusra: mindenről szól, és végül is semmit sem mond. Nem volt más stílusú a szlovák kormányfőnek a parlament múlt heti ülésén ehhez a napirendi ponthoz mondott bevezető beszéde sem, noha az annyiban meglepő volt, hogy a tőle megszokottól jóval rövidebb volt. Bizonyára azért, mert valamilyen okból nagyon sietős volt a dolga, hiszen a Hvezdoň Kočtúch által előterjesztett terjedelmes kormánybeszámolót, majd az e dokumentumról szóló határozattal kapcsolatos szavazást sem várta meg. Rossz nyelvek szerint azért nem, mert nehezen tudott volna magán uralkodni, ha a kormány számára kedvezőtlen eredménnyel zárult volna a gombnyomogatás. Az már más lapra tartozik, hogy az egyetlen egy többletszavazat megszerzéséhez négy kormánypárton kívüli képviselő is hozzájárult. És sovány vigasz az is, hogy a szavazógombot figyelmetlenül nyomogató Együttéléses képviselő utólagosan egyértelműen elutasította az időszerűsített kormányprogramot. Hiszen ha jobban „figyel", a kormány az eredményből kénytelen lett volna levonni a következtetéseket... Igy pedig a kormány továbbra is nyeregben érezheti magát, az őt érő minden jogos bírálat ellenére. Nem kell valóban konkrét feladatokra lebontani az önálló Szlovákia feltételeire ez év áprilisában időszerűsített programnyilatkozatot, és a kormány folytathatja tovább kisded játékait a privatizálásban éppúgy, mint a költségvetési politikában. Az ágazatok szerint csoportosított, s ezen a csoportosításon belül is rövid, közép és hosszú távú feladatokra lebontott kormányprogramot tanulmányozva a figyelmesebb olvasónak óhatatlanul az jut az eszébe, hogy az egész dokumentum nem más, mint a reformlépések lassítása, a reform következetes megvalósításához szükséges elengedhetetlen lépések elodázása. Azt az elmúlt hetekben maga a kormányfő is beismerte, hogy ha valamiben a kormány hibázott, az a privatizálási folyamat lassítása volt. És hogy most sem kapkodja el ezt a dolgot, azt bizonyítja az is, hogy a „konkrét" feladatok értelmében legalább három évig még eltart ez a folyamat, ami talán nem is lenne olyan baj, ha már egyértelműek lennének a játékszabályok. Ha már egyértelmű lenne, hogy mit is ért a kormány alkalmazotti részvényeken, ha már egyértelmű lenne, milyen játékszabályok szerint akarják privatizálni az állami gazdaságokat, ha már egyértelmű lenne, hogy a konkurens privatizációs tervezetek közül valóban a mindenki számára a legelőnyösebb kerül jóváhagyásra majd megvalósításra. A kormány nem akarja fő módszerként alkalmazni a vagyonjegyes privatizációs módszert, amely - bárhogy is nézzük és magyarázzuk - kétségtelenül a legigazságosabb módszer volt abban a vonatkozásban, hogy mindenkinek egyforma esélyt szavatolt a vagyonszerzésre. Az már más kérdés, hogy ki milyen szerencsével élt ezzel a lehetőséggel, s hogy a továbbiakban milyen megfontoltsággal bánik a kétségtelenül olcsón szerzett részvényeivel. Az semmiképpen sem helytálló érv e módszer ellenében, hogy azok a vállalatok, amelyeket e módszerrel már privatizáltak, még nem mutattak fel különösebben jó eredményeket, ellenkezőleg, csak veszteségüket növelték. Mintha nem fékezné előrelépésüket a körbetartozás, hiszen a több mint kétezer privatizálandó állami vállalat közül jócskán tartoznak a már privatizáltaknak, és az is tény, hogy a legnagyobb adósok között állami vállalatok szerepelnek. Állami vállalatok, állítólag jó „menedzsmenttel", és a kormány mindent megtesz azért, hogy ez a jó „menedzsment" a legközelebbi privatizálási hullámban törvényesen kanyarintson magának egy jó szeletet az állami vagyonból. A kormányfő szerint az alkalmazotti részvények tulajdonosai inkább viselkednek majd tulajdonosként mint azok a részvénytulajdonosok, akik egy számukra ismeretlen vállalatnál jutnak részvényekhez a vagyonjegyes módszer által. Csakhogy e két módszer két teljesen eltérő szemléletet takar, és félő, hogy a kormány által szorgalmazott új privatizálási koncepció megvalósításával a tulajdonosváltás üteme nem gyorsul fel, s ha fel is gyorsul, az új „tulajdonosok" a régiek maradnak, akiknek nem lesz érdekük a valódi szerkezetváltás. Ezért is tűnik úgy a konkretizált kormányprogram, hogy az nem más, mint a kormány „időszerűsített tehetetlensége", amely főleg abból ered, hogy szakmai kormányzás helyett csak politizálgatásra telik erejéből. PAKOZDI GERTRÚD ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT MORAVČÍK CÁFOLT - DE ÓVATOSAN. Többé-kevésbé kísérleti léggömbnek bizonyult a híresztelés, hogy Moravčík külügyminiszter rövidesen lemond, távozik a DSZM-ből, és átlép a szociáldemokratákhoz. Többékevésbé ... Mert Amerikából hazatérve úgy cáfolta meg a posztjáról való távozásával kapcsolatos találgatásokat, hogy voltaképpen mindent nyitva hagyott. Azt a lehetőséget is, hogy az ő segítségével valósul meg a mečiarizmus Mečiar nélkül, azt is, hogy a miniszterelnök mellett marad egészen a kormány bukásáig, de azt is, hogy esetleg távozik, és meggyorsítja a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szertehullását. Az utóbbi években tapasztalhattuk már néhányszor, hogy milyen kevéssé lehet elhinni némely pártok és mozgalmak egyes politikusainak nyilatkozatait. Nem sok okunk van az ujjongásra, ha jól belegondolunk abba, hogy az a Jozef Moravčík a kormány legszalonképesebbnek tartott tagja, aki 1989 nyarán vezető szerepet játszott a Lenini Szikra néven létrehozott felvilágosult kommunista tömörülésben. El lehet játszadozni a gondolattal, hogy netán az ő vezetésével működik majd tovább a DSZM, és hogy az így szalonképesített mozgalom majd az ő irányításával hoz létre egy több pártból álló széles koalíciót. Keserűvé válik ettől az ember szájaíze. Mint ahogy attól a lehetőségtől is, hogy esetleg ő lesz a szlovákiai szocdemek egyik vezérférfia. Nem nagyon „dobja fel" az embert egyik lehetőség sem. Valóban azoknak lenne igazuk, akik azt állítják, hogy Szlovákiában csak a kollektivista szemléletnek hódoló politikusok juthatnak szóhoz? DRÁGÁBB LETT A GYÓGYSZER. Immár a szalmaszál után is kapkod Soboňa egészségügyi miniszter. Megszüntette a receptenkénti 1 korona gyógyszerkezelési díjat, ugyanakkor ennek „ellensúlyaként" elrendelte, hogy a betegek fizessenek bizonyos (drágább) gyógyszerekért. Olyan hirtelen vezették be az intézkedést, hogy a gyógyszerellátás és -értékesítés szabályozásában arra sem volt idő, hogy megvizsgálják, legalább statisztikailag felmérjék, mennyire fokozódik az egyes társadalmi rétegek (nyugdíjasok, kiskeresetűek, nagycsaládosok) anyagi többletmegterhelése. Már az új ellátási rendszer első 10 napján is sok ezren kerültek emberhez méltatlan helyzetbe. Arról már nem is beszélve, hogy a szakmai tisztességre adó orvosok számára is számtalan esetben lehetetlenné tették a kor színvonalán való gyógyítást. Ami a várható életkort illeti európai viszonylatban az utolsó helyek egyikére kerültünk. Ha ez így megy tovább, dr. Soboňa a nyugdíjfizetési gondokat is leveszi az állam válláról; a gyógyszer drágulása, szelektív alkalmazása következtében tovább csökkenhet az átlagos életkor. PARLAMENTI BOJKOTT - KÉTSZER IS. A múlt héten kétszer éltek a szlovák parlamentben a bojkott eszközével. Először akkor, amikor a törvényhozásnak arról kellett volna döntenie, káderintézkedésekkel a kormány megregulázza-e vagy sem az elektronikus tömegtájékoztató eszközöket. Miután nyilvánvaló volt, hogy a kormánypárt és a Szlovák Nemzeti Párt azonos nézetet vall e kérdésben, a DBP, a KDM és a két magyar párt a bojkott mellett döntött, tulajdonképpen a sajtószabadság megnyirbálása ellen foglalt állást. A kormánynak nem sikerült saját elképzelései szerint átalakítania a Televíziós Tanácsot. Másnap, pénteken, a DSZM és az SZNP is ezt a taktikát választotta, amikor meg kellett volna választani az Indiagate néven „futó" botrány kivizsgálásával megbízandó törvényhozási bizottságot, illetve a privatizáció menetére felügyelő bizottságot. Noha az ülésteremben 91 képviselő volt jelen, a kormánypártiak úgy kezelték a szavazókészülék gombjait, hogy ne legyen határozatképes a parlament. Semmi sem lett így a két vizsgáló bizottság létrehozásából. Úgy tűnik, nagyon fontos a kormány számára, hogy sem a privatizálás tisztaságáról (pontosabban: tisztátalanságáról), sem az Indiával való elszámolás részleteiről ne szivárogjanak ki kellemetlen tények. TÓTH MIHÁLY EUCD-TANACSKOZÁS EREDMÉNYESEBB KISEBBSÉGVÉDELMET Az Európai Kereszténydemokrata Unió egyik legfontosabb feladatának tartja a kisebbségek védelmét, ezért is időzítette ülését az ET bécsi csúcsértekezletének időpontjára tudtuk meg a negyvenöt európai kereszténydemokrata pártot tömörítő szervezet Bécsben megtartott tanácskozásáról Csáky Páltól, aki a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat képviselte az EUCD közép- és kelet-európai szekciójának és tanácsának úlésén. Tájékoztatása szerint a pénteken este véget ért kétnapos tanácskozás értékelte az EUCD pozsonyi kisebbségvédelmi konferenciájának zárónyilatkozatát és egyeztette az ez irányú további lépéseket. A szervezet támogatja az európai szintű kisebbségvédelmi konvenció megszületését és az MKDM javaslatára a Balladur-terv megvalósítását is, amely többek között a kisebbségek védelmét tűzte ki célul. Az MKDM javaslatával egyébként a romániai parasztpárt kivételével valamennyi jelenlevő egyetértett. Fenntartások merültek fel a tanácskozáson az ET gyakorlatával kapcsolatban elsősorban azzal, hogy olyan államokat is felvesz tagjai közé, amelyekkel szemben kétségek merülnek fel. - Elsősorban Romániát, de Szlovákiát is megemlítették. Az EUCD feladatul adta az Európa Tanácsnak és az Európa Parlamentben működő frakcióknak, dolgozzanak ki egy elemzést, hogyan lehelne a hatékony kisebbségvédelem kérdésében továbblépni és egy nemzetközi garanciarendszert kialakítani. A szervezet érezhetően szigorít az emberjogi és a kisebbségvédelmi kérdések megítélésében és elvszerű politizálást vár el tagjaitól. Ennek tudható be, hogy a lengyelországi választások utáni helyzet értékeléséből kiindulva felfüggesztette a lengyel keresztény orientáltságú pártok megfigyelői státusát. Hasonló sorsra jutott a horvátországi pártok egyike és a Bolgár Demokrata Unió is. Figyelmeztető, hogy éles kritika érte a lengyel választási törvényt a túl magas választási küszöb miatt.