Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-08 / 235. szám, péntek

KULTÚRA IÚJSZÓ* 1993. OKTÓBER 8. PALOTABAN ROKOLYA, ROKOLYABAN KULTÚRA PRÁGAI BESZÉLGETÉS A MAGYAR KULTURÁLIS KÖZPONT IGAZGATÓJÁVAL Prága belvárosában a Rytíŕska utcát, a lovagok promenádját a Tyl Színház, ez a pompás klasszicista épUlet szegélyezi. Itt volt az ősbemutatója Mozart Don Giovannijának. Nevezetes még másért is ez az utca, itt áll a hajdani karmelita kolostor, amelyet kora barokk stílusban építettek, nem messze tőle pedig a sokkal későbbi időből származó, neoreneszánsz Városi Takarékpénztár; sőt ebben az utcában található az Óváros első hivatalos helyisége, a városbíró székháza, melyben románkori falrészeket a későbbi átépítések ellenére még bőven találni. Ilyen társaságban emelkedik a Ryü'fska és a Melantrichova sarkán egy háromszintes palotácska, amely számunkra azért nevezetes, mert benne székel a Prágai Magyar Kulturális Központ. Elbűvölő környezetét annyira becslllik, hogy szeptember közepén itt nyitották meg a három hétig tartó Prága - Európa Fesztivált, egy barokk kort idéző kiállítással egyetemben, amely Goldoni és Monteverdi operáinak színpadi megoldásait mutatta be színházi maketteken és korabeli kosztümök parádés fölsorakoztatásával. Az intézmény kettős Ünnepre készUl most. Éppen ezért némi ijedtséggel figyeltünk föl arra a hírre, amely egy budapesti lapban jelent meg, s arról szól, hogy a magyar állam csökkenteni szándékozik a külföldön ténykedő kulturális központjainak számát, illetve működését. Csak nem érinti ez a folyamat a prágait is? Vagy a kettéválás után nekünk sem annyira fontos ez az intézmény? Utánajártunk a dolognak. Az intézet igazgatója, Gindcléné Bcncské Klára nagykövetségi tanácsossal beszélgettünk az intézet múltjáról, jelenéről és jövőjéről. - Köszönöm az Üj Szó figyelmét, ho

gy felfigyelt Biszterszkv Elemér kulturális államtitkár ama kijelenté sére, mely szerint a világban működő üzennégy magyar kulturális központból 6-7 átszervezést igényel. Bizonyos létszámcsökkentések és hazarendelések meg is kezdődtek ezeknél az intézményeknél. A Prágai Magyar Kulturális Központ idén ünnepli fennállásának egyrészt 40., másrészt 15. évfordulóját. 1953-ban ugyanis már létezett a Vencel téren egy kis kulturális propaganda iroda, amely programokat volt hivatott szervezni. Ebbe a gyönyörű palotába, ahol most beszélgetünk, viszont 1978. október 11-én költözött be az intézet. Azóta nagyon sokrétű munkát végeztünk, s bátran állíthatom, hogy a ház kulturális misszióvá nőtte ki magát. A klasszikus tevékenységi formákon túl, mint amilyen például a legjobb magyar irodalmárok, képzőművészek, zene- és táncművészek, színházi és építőművészeti programok bemutatása, arra törekedett, hogy Magyarországot teljes képben, ahogy mondani szokás, teljes image-zsal jelenítse meg. Közhely, de elmondom: szomszédos ország vagyunk, jóllehet most már nem közös határral, de közös történelemmel, múlttal, közös szellemiséggel, közös értékek halmazával. Mégis, hatszáz kilométeres távolságból sem ismeijllk egymást kellőképpen. A múltban ennek voltak akadályai, ha úgy tetszik politikai, ideológiai akadályai, ma viszont más akadályok jelentkeztek. A pénztelenség. Rendkívül nehéz helyzetben van valamennyi közép-európai ország. Ha fel akarunk zárkózni ahhoz a politikai felgyorsuláshoz, amely a térségünkben jelentkezik, ha lépést akarunk tartani a világgal, akkor a Magyar Köztársaságnak nem feladnia kell külföldön e bástyáit, hanem bővítenie. Átérezzllk, hogy a magyar kulturális kormányzat próbál talán erején fellll is - segítségünkre lenni, mégis, mint várható, sajnos csökkentett létszámban leszünk kénytelenek dolgozni. Ügy gondolom, hogy valamennyi érintett intézet képességeinek maximumát adva fog igyekezni azon, hogy ne fokozódjék egymás nem ismerése, s biztosítva legyen a magyar jelenlét. Miután a kulturális intézetek állami dotáció nélkül nem tudnak fennmaradni, hiszen legtöbbjük költségvetésének nagy részét a bérleti díjak terhelik meg, végig kellett gondolnunk, hogyan enyhítsünk a gondokon. - Lehet a kultúrával pénzt keresni ? - Mi misképpen próbálkozunk. Ha a befogadó ország törvényei leh

etővé t

eszik számunkra, szeret' lltrn mu tiii-'-phiin vett, kereskedelmi jellegű tevékenységet. Nevezetesen itt, az intézet épületében egy kulturális-menedzseri irodát szeretnénk létrehozni. - Valamiféle szolgáltatásra vállalkoznának? - Igen Ugyanis amit az intézet az épületben a művészeteket, kultúrát bemutató fórumokon nyújtani tud, az nem elegendő. Kimegyünk tehát a házból. A különböző cseh intézményektől, galériáktól kezdve a tudományos akadémia intézeteiig megkeressük őket, igényt ébresztve bennllk, hogy összehozzuk a magyarországi és a csehországi érdekelt kulturális személyeket, üitézményeket. Megteremtjük tehát köztük a kapcsolatot, elindítjuk, aztán már ők, ha sínen vannak, maguk bonyolítják a továbbiakban a kapcsolatot. De ez sem minden. Létre akarjuk hozni a magyar cseh vállalkozói adatbankot. Noha ez profilunktól eltérő, hisszük, hogy fellendülőben lesz a cseh-magyar gazdasági élet, a kereskedelem. Azt hiszem, ha működik egy közvetítő, ugyancsak menedzserirodának nevezett létesítmény, akkor nemcsak a művészeti szférákban, hanem a kereskedelmi-gazdasági területen is és egyáltalán a cseh-morva vidéken élő magyarokkal mondhatni napi kapcsolatot tartunk fenn. Sűrítve így mondanám: amikor a bársonyos forradalom után szabad lett, sőt tudatosítani kellett a magyarságukat, akkor a mi intézményünk otthont adott nekik, addig, amíg önálló székházra nem leltek. A Magyar Kultúra szolgáltatói és mindenkori szellemi segítőtársa kell hogy legyen az itteni A Prága - Európa Fesztivál megnyitóján a Prágai Magyar Kulturális Központban (Italo Gomez beszél, mellette G. Bencskó Klára, balra pedig Iglódi István rendező) Foto: Kovács Nóra elindulhat egy pergőbb, mindkét fél számára hasznos tevékenység. Szó sincs arról, hogy átvállalnánk az itt működő kereskedelmi, pénzügyi szakemberek munkáját. - Csehszlovákia kettéválásával önök elvesztettek egy félmilliós felvevőpiacot, hiszen a szlovákiai magyarok ugyancsak rendszeres „fogyasztói" voltak az intézetben működő kulturális tevékenységnek. Maradt egy erősödni látszó csehországi szórványmagyarság... s/!^(r'1f|

nl

r DkRIl! IWuPgttUfe ugyanis - ezt sokan tudják - néhány évvel ezelőtt elkezdett egy rendezvénysorozatot: megismertetni a prágaiakkal és egyáltalán a csehországiakkal a szlovákiai magyarok kultúráját, azt, hogy ez a nemzetiség nem csupán statisztikai tény, hanem kulturális kincseket felmutatni tudó része - most már csak - Szlovákiának. Bemutattuk már a Madách Könyvkiadót, a magyar politikai pártokat, színházi és irodalmi esteket rendeztünk. A szlovák kultúra, ugyanúgy, mint a szlovákiai magyar kultúra, változatlanul a programunkban marad. Vegyük például a legutóbbi rendezvényünket, amely a pozsonyi Kalligram kiadót és neves szerzőit mutatta be. Tehát a határ minket nem választott el. A prágai szórványmagyarságnak. Jól működik a könyvtárunk, hozzáférhető az egyre dráguló magyar sajtótermékek jó része, filmkölcsönzést rendszeresítettünk és bármilyen programot segítünk megszervezni. Megintcsak hadd éljek friss példával: októberben közösen fogunk megemlékezni az itt élő magyarsággal, az itt tanuló szlovákiai magyar diákokkal, a Csemadok pozsonyi városi vaiaszunaiiyavoi, a uHi-ma^m Megértés Amicus Társaságával nemzeti ünneplőről, 1956-os ebben az épületben jöttek össze a csehországi és a szlovákiai magyarok, az itt élők a bécsi magyarokkal, és éppen most tért vissza egy autóbusznyi itteni magyar egy müncheni cserelátogatásról, az ottani magyaroknál jártak. De közvetítünk az anyaország felé is, segítve ezzel az itt élő magyarság identitástudatának erősödését. - Prágában rendkívül Igényes és kulturált közönséggel találják szemben maglikat. Milyen a rendezvényeik visszhangja? - A közönség a múltban is és most is, rendszerektől függetlenül roppant értő és magasan kulturált. Nyitottak minden iránt, ami magyar. Szeretik Magyarországot. A laikusok éppúgy, műit a legkiválóbb cseh művészek, kimagasló gondolkodók. Ezt azért merem állítani, mert egyike vagyunk azon prágai intézeteknek, ahol soha nem volt - és remélem nem is lesz - közönséghiány. Szívet melengető érzés volt egy néhány héttel ezelőtti hétvégén megrendezett kortárs magyar filmszemle közönségét figyelni. Amikor hat évvel ezelőtt a szemle beindult, akkor másért ültek be az emberek, hiszen olyan filmeket tudtunk bemutatni nekik, amelyeket a cseh forgalmazók nem vehettek át. Az akkori magyar filmtermés a tabutémákhoz is hozzányúlt. De száztíz férőhelyes nagytermünkben akkor is, most is százhúsz ember tolongott. Jó érzés ilyen címet olvasni a cseh lapokban: Él még a magyar film. Ebben én szimbolikus Üzenetet éreztem. - Milyen rendezvényekkel tudna dicsekedni, amelyek a közeljövőben öregbítik az Intézet jó hírét? - Szinte valamennyi ország kulturális intézményével együttműködünk itt Prágában. A régió intézeteivel pedig különösen szoros a kapcsolatunk. Most októberben társrendezői leszünk egy nemzetközi találkozónak, amely a világban működő kulturális és tájékoztatási intézmények helyeztéről, profiljáról, jelenéről és jövőjéről, egyszóval valamennyi problémájáról fog tanácskozni. Alighanem kézzelfogható eredményei is lesznek ennek a találkozónak. Készülünk megrendezni a Csehországból és Szlovákiából érkező magyar nyelv- és irodalomtanárok, valamint főiskolai hallgatók első találkozóját. Történelmi, irodalmi, színházi és zenei programokat szervezünk, és - mondanom sem kell - készülünk a világkiállításra is. A Rytffska utcai sarokpalota kiálparádés XVII. századi ruhákban rfltoxMM.

J l

iVMUh.'Jft mék, gazdag csipkedíszítések, dús palástok, darázsderékra méretezett pruszlikfélék, rokolyák, Tintoretto festményei inspirálta velencei udvari viseletek felé vágyakozva küldik pillantásaikat a prágai belváros jobbára farmerba bújtatott fiataljai. Talán érdekes lenne kipróbálni az abroncsos szoknyákkal a zsúfolt közlekedés örömeit, mondjuk egy metró- vagy villamosszerelvényen. Igazából - maradjon inkább távoli illúzió, amelyet bámulni lehet, csodálni, s egy pillanatra Goldoni és Monteverdi világába képzelni magunkat, itt, a prágai belváros egyik palotájának csábos kirakata előtt. A Rytífskán, a Magyar Kulturális Központ előtt. BROGYÁNYI JUDIT EGY TÁJEGYSÉG GYÖKEREI: CSALLÓKÖZI KISKÖNYVTÁR A nyolcvanas évek elején a magyar könyvpiac szenzációjává vált Orbán Balázsnak a Székelyföld leírása című, a múlt század derekán íródott műve, amelyet tájainkon is sokan élvezettel forgattak. Akkoriban még csak kevesen tudták, hogy a székely író kortársaként Ipolyi Arnold plébános a Csallóközt utazta be keresztül-kasul, és élményeiről a Vasárnapi Újság hasábjain adott számot. Ezt az útleírást jelentette meg Csallóközi uti-képek címmel Koncsol László szerkesztésében és előszavával egyébként könyvalakban elsőként - a Kalligrarn könyvkiadó. A mű egyben a 30 kötetesre tervezett Csallóközi Kiskönyvtár első tagja, amelyben a kiadó olyan műveket, forrásanyagokat és dokumentumokat szeretne hozzáférhetővé tenni az olvasók számára, amelyek feltárják e tájegység népének történelmét, társadalmi fejlődését és művelődéstörténetét. A művek egy része ráadásul annak idején alacsony példányszámban, esetleg latinul vagy németül jelent meg, így természetesen a mai átlagolvasó számára gyakorlatilag hozzáférhetetlen. A Csallóközi uti-képekkel egyidőben megjelent a sorozat második kötete, Földes György Kukkónia lelke című, eredetileg 1932-ben kiadott anekdotakötete, a következő két könyv pedig a karácsonyi könyvkínálatot gazdagítja majd. A sorozatban egyébként megjelenik Ipolyi Amold a Csallóköz műemlékeit tárgyaló monográfiája, több, rendkívül értékes adatot tartalmazó egyházi iratgyűjtemény épp úgy, mint Machnyik Andor századunk elején készült szociográfiai elemzése, vagy négy kötetben Bél Mátyás a 18. század első feléből származó leírásának ide vonatkozó fejezetei. A Kalligrarn könyvkiadó a sorozat megindításával párhuzamosan megalapította a Csallóközi Kiskönyvtár Baráti Körét is. Ez hasonlóképp tevékenykedik, mint annak idején a Magyar Könyvbarátok Köre, amely a nyolcvanas évek derekán nyolcezer tagja többsége számára máig tisztázatlan körülmények közt szűnt meg. A kiadó a baráti kör tagjai számára a sorozat köteteit utánvétellel, de a postai költségeket átvállalva juttatja el, illetve minden év őszén egy ajándékkönyvet is biztosít. Idén ez Peéry Rezső A végzet bábjátéka című műve lesz. -tlKis NYELVŐR WERBŐCZY SZELLEMÉBEN? Időről időre arról értesülünk a sajtóból, hogy tanácskoznak a kormány, a munkavállalók és a munkáltatók képviselői. A három résztvevő félre utalva a szlovák tömegtájékoztatás a tripartitná rada, tripartitné rokovanie, illetve az egyszerű tripartita megnevezéseket használja. A szlovákiai magyar lapokban és a rádió magyar adásában több változattal is találkozhattunk már, például: „Egyelőre nem alakult ki egységes vélemény, mint ahogy a háromoldalú tanácskozás partnereinek sem azonos az álláspontja"-, „A nagygyűlésen figyelmeztetni akarjuk a kormányt, hogy vegye komolyan a háromoldalú egyeztető tanácsot, javítsa vele való kapcsolatát" stb. A magyar adásban a napokban még egy változat felbukkant: a tripartitum. A szerkesztő nyilván úgy vélte, hogy ez „magyarosabb", mint a szlovák tripartita. Ez természetesen nem így van, hiszen a tripartitum szó ismert a szlovák nyelvben is, ám mint a magyarban, a szlovákban is speciális jelentése van: röviden így nevezzük Werbőczy István ítélőmester törvénykönyvét, a magyar feudális jog kódexét. A mű teljes latin címe egyébként ez: Opus Tripartitum Juris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungáriáé (A nemes Magyarország szokásjogáról három részben); szokásos magyar elnevezése: Hármaskönyv. A tripartitum szó használata bennem érdekes asszociációkat kelt: csak nem Werbőczy Tripartituma szellemében kívánja a kormány rendezni a munkavállalók helyzetét? Tripartitum-ra magyarosítani a szlovák tripartitá-t nem ajánljuk tehát. A leginkább megfelelő megoldás az volna, ha a mi sajtónkban is általánosan elterjedne a testületnek Magyarországon használatos neve, az érdekegyeztető tanács. SZABÓMIHÁLY GIZELLA