Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-01 / 229. szám, péntek

1993. OKTÓBER 1. lúí SZÓTÖRTÉNELEM ABLAK KELET-EURÓPÁRA HÍVOGATÓ A KÖPCSÉNYI NÉPRAJZI MÚZEUMBA Az Új Szó olvasói számára nyilván nem cseng ismeretlenül Köpcsény (Kittsee) neve, hiszen a lapban szinte naponta olvasható az ottani Fotronic szaküzlet hirdetése. Köpcsénybe • azonban nem csupán bevásárlási szándékkal érdemes utazni! Az emiitett üzlettől nagyjából fél kilométernyire, Hainburg irányában, a település másik végén, igen kellemes parkban áll az egykori Esterházy-kastély. Az épület, melynek „gyökerei" a XIII. századba nyúlnak vissza, mai, barokk formáját 1730 és 1740 között az Esterházy családnak köszönhetően kapta. Később a Batthyányak birtokába került. Egy időben itt élt a híres pozsonyi szemész, a „szegények orvosa ", a köpcsényi kórház alapítója, dr. BatthydnyStraitman László, akinek emlékét a kastély bejáratánál német és magyar nyelvű tábla, valamint a közelben felállított mellszobra őrzi. A kastély a második világháború után hasonló sorsra jutott, mint nálunk sok más ilyen rendeltetésű épület. Új tulajdonosa nemigen törődött kultúr- és művészettörténeti jelentőségével: a földszinten tyúkfaimot létesített, ennek következtében sikerült is tönkretennie a kastélyt. Csupán a hatvanas évek végére került állami felügyelet alá, ekkor kezdődött meg módszeres tatarozása, restaurálása is (amely gyakorlatilag a mai napig sem fejeződött be). Mivel Ausztria legkeletebbre fekvő kastélyáról van szó, sajátos küldetésű néprajzi múzeumot hoztak létre benne. Mintegy a kelet-európai térségre nyíló ablakként ez az intézmény (gazdag tárgy gyűjteményeire, könyvtárára, adattárára támaszkodva) céljának tekinti a kelet- és délkelet-európai népek kultúrájának a bemutatását, dokumentálását. Mivel e tájhoz kötődik az osztrák néprajz két nagy alakjának, a mosonmagyaróvári születésű Michael Haberlandtnak (aki mellesleg létrehozta az Osztrák Néprajzi Társaságot) és fiának, Arthur Haberlandtnak a tevékenysége (utóbbi Burgenland első és máig legalaposabb néprajzi monográfiáját írta meg), a múzeum feladatának tekinti e két jeles tudós férfiú hagyatékának a kezelését, a reájuk vonatkozó dokumentációs anyag gyűjtését is. A kastély dísztermét, ahol annak idején Mária Terézia is megfordult, tiszteletükre Haberlandt-teremnek nevezték el. A múzeum állandó kiállítása a keletés délkelet-európai népek népi kultúrájába nyújt bepillantást, a lengyeltől kezdve egész az albánig, bolgárig, illetve a morvától kezdve a magyaron keresztül a románnal bezárólag. Igen tanulságos így egymás mellett végignézni a kultúrák eme sokszínűségét; már ebből a kis kiállításból szépen kirajzolódnak az egyes kultúrkörök, egyszersmind kirajzolódik az egymással igen közeli rokonságban álló kultúrák hálózata. Mivel Köpcsény régebben a pozsonyiak kedvelt kirándulóhelye volt, ez a mai napig is érződik. Szinte egymást követik a részben vagy teljességgel szlovákiai vonatkozású időszaki kiállítások. Csak ízelítőül hadd utaljak néhányra: 1991-ben fél esztendőn át volt megtekinthető a Pásztorok és nyájak című, a szlovák pásztoréletet és -kultúrát bemutató kiállítás. 1993 nyarán a Hittel és szeretettel című, szlovákiai népi szakrális szobrászatot reprezentáló tárlatot rendezték meg, most pedig az Elindultam hosszú útra című kiállítás látható. Ez utóbbi a kelet-európai cigányság életmódját, kultúráját hozza közelebb a látogatóhoz. Annak ellenére, hogy az anyagban erdélyi, szerbiai exponátumok is helyet kaptak, a kiállított tárgyak zöme Szlovákiából származik, s a rendezvény egyik fő szaktanácsadója is a neves szlovák cigányságkutató, -szakértő, a néprajzos Arne Mann volt. LISZKA JÓZSEF MÚLTFAGGATÓ Pozsonyban ezen a nyáron is megrendezték az immár hagyományosnak számító parádés koronázási ünnepséget. Most az első Habsburg-uralkodónk, II. Miksa és felesége 1563. szeptember 8-án lezajlott koronázási ceremóniáját játszották végig hivatásos színészekkel. A Csipkerózsika-álmából ébredező koronázó város így emlékezett múltjára, pal, 1919. augusztus 3-án a román csapatok Budapest alá érkeztek, és délután bevonultak a fővárosba. Magyarországon teljes lett a zűrzavar. Egy ideig Peidl Gyula szakszervezeti vezetőkből alakított kormánya asszisztált a románoknak, de nem állott mögé se külföldön, se belföldön senki, s így augusztus 6-án a királypárti Friedrich István puccsal ragadta kezébe a hatalmat. A puccsban néhány lovasrendőr, katonatiszt és román katona képezte azt a fegyveres bázist, amely az antanthatalde az autójuk elromlott s így késve érkeztek a fővárosba. Horthy a királyi palotában találkozott IV. Károllyal, és érthető okokból nem örült a látogatásának. A kormányzó formailag ugyan nem helyezkedett elutasító álláspontra, de a feltételei (hercegi cím, hadsereg-főparancsnokság) azt mutatták, hogy nem kívánja a hatalmat kiengedni a kezéből. A többórás heves vita végül is nem hozott megállapodást, s így IV. Károly Teleki, Sigray és Horthy egyik HABSBURGOK, MAGYAROK, SZLOVÁKOK, CSEHEK amelytől az elmúlt 75 év során megfosztották. A szívszorongató nosztalgián túl, amely a város még teljesen el nem sorvadt ősi gyö'•.érzetéből táplálkozik, volt ebben az ünnep-ísben valami hazug alakoskodás és kétszínűség is, amely a mai Ausztria politikájához szólt, kedvező támogatást remélve a mai szlovák politika számára. És ez itt a zavaró, hiszen a mai szlovák politika sok mindenben tanítványa és követője annak a csehszlovák politikának, amelyet nem utolsósorban a német- és Habsburg-ellenesség fémjelzett, és ez átüt, átsüt ma is mindenen. Elegendő, ha csupán a beneši dekrétumok szívós védelmére emlékeztetünk. mak legnagyobb döbbenetére Habsburg József főherceget állította az ország élére. A főherceg, akit IV. Károly még 1918 őszén „homo regius"-szá nevezett ki Magyarországon, most mint kormányzó bejelentette, hogy Friedrich Istvánt nevezi ki miniszterelnöknek. Így nem egészen egy évvel a trónfosztás után a Ha

bsburgok ismét megjelentek a politika porondján. A fordulat legfőképp a csehszlovák vezetésben keltett riadalmat, amelynek oroszlánrésze volt a Habsburgok megdöntésében. Nyomban szövetkeztek a jugoszlávokkal, és közös jegyzékkel fordultak az akkor már Párizsban folyó békekonferenciához, amelyben leszögezték, hogy a HabsMindez arTa figyelmeztet, hogy itt a múltat nem lehet egyszerűen újrakezdeni. Itt az egyes nemzetek történelmi öröksége ellenségesen, gyűlölettel állítja szembe egymással a népeket. Itt valami újat kell kezdeni. Hogy miért éppen a Habsburg-kérdéssel összefüggésben említem mindezt, amikor talán éppen a dinasztiaellenességben állottak egymáshoz legközelebb a birodalom népei, annak az. az egyszerű oka, hogy a politika forgandóságában ez a kérdés is nem egyszer adott okot a kölcsönös gyanúsítgatásra, egymás ellen elkövetett vétségekre. Éppen ezért nem árt, ha a múltból kiemelünk néhány olyan eseményt, amely tanulságul szolgálhat a mának. Mindenelőtt: nem árt emlékeztetni arra a történelmi tényre, hogy 1918 őszén a monarchiát megszüntető népek közt ott voltak a magyarok, sőt az osztrákok is. Az október 28-án kikiáltott Csehszlovák Köztársaság után november 12-én az Osztrák Köztársaságot is kikiáltották, november 16-án pedig a királyságot megszüntetve megalakították a Magyar Népköztársaságot. ÍV. Károlyt pedig száműzték Ausztriából. Ügy tűnt, ezzel a Habsburg-kérdés végleg megoldódott. Csakhogy a történelemben egyetlen kérdés sem zárul le végleg és egyértelműen. így volt ez a Habsburgok történelmi szerepével is. A magyar kommün bukása után két napburg-restauráció veszélyezteti a két fiatal államot, s ezért a Habsburg-ház bármely tagjának államfővé választását Magyarországon támadásnak minősítik, s a veszély elhárítására készek akár katonai intézkedéseket is tenni. Erre a határozott fellépésre József főherceg lemondott, de a királypárti Friedrich-kormány román támogatással a helyén maradt. A második restaurációs kísérlet 1921 tavaszán, Horthy Miklós kormányzóvá választása után zajlott le. Március 26-án IV. Károly volt osztrák császár és magyar király váratlanul Szombathelyre, gróf Mikes János püspöki palotájába érkezett. Teleki miniszterelnök és Vass József kultuszminiszter, aki éppen Szombathelyen, gróf Sigray Antal legitimista vezér birtokán tartózkodott, nyomban tárgyalásokba bocsátkozott a királlyal a trón elfoglalásáról. Tettüket az a tény is támogatta, hogy bizonyos francia politikai körök a gyenge Ausztria helyén szívesebben látták volna az erős és franciabarát Osztrák-Magyar Monarchiát, amely határozottabban védekezhetett volna az Anschluss ellen, és jobban ellensúlyozta volna a német teijeszkedő politikát. Hasonló vélekedés angol diplomáciai körökben is elhangzott. IV. Károly, akit a vélekedések felbátorítottak, március 27-én úgy döntött, hogy Dudapestre utazik, és tárgyalni kezd Horthyval. Teleki és Vass már előbb útra kelt, hogy a találkozót előkészítse, szárnysegédjének kíséretében kénytelen volt Szombathelyre visszautazni, ahol tovább folytatódtak a tárgyalások. Horthy közben megfelelő katonai intézkedéseket foganatosított, a szomszéd államok kormányai pedig követeik útján tiltakoztak. Miután Horthy határozott lépéseket nem tett, Csehszlovákia és Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el, az antanthatalmak pedig a fegyveres konfliktustól félve április 3-án jegyzéket nyújtottak át, melyben ismételten kijelentették, hogy „a Habsburg család tagjainak restaurációját sem el nem ismerhetik, sem nem tűrhetnék meg ". Ily módon IV. Károly visszatérési kísérlete nem sikerült, távoznia kellett. A puccskísérlet tovább nehezítette Magyarország külpolitikai helyzetét, és természetesen a csehszlovákiai magyarság helyzetét is, hiszen minden ilyen kísérlet során a csehszlovák politika rajta verte el a port. De erre a megfelelő helyen majd visszatérünk. A harmadik és egyben leglátványosabb visszatérési kísérlet fél évvel később, 1921 őszén zajlott le. IV. Károlyt és Zita exkirálynét Svájcból magánrepülőgép hozta Magyarországra. A gép október 21-én délután a Sopron melletti Dénesfán, a már ismert Sigray gróf birtokán szállt le, ahol Andrássy Gyula gróf, a monarchia egykori minisztere várakozott rá. Innen Sopronba hajtottak, ahol a helyőrség azonnal az oldalukra állt. A királyi pár másnap különvonattal és katonai kísérettel indult Budapest felé. A vonat Győrben pihenőt tartott, s itt a király Rakovszky Istvánt miniszterelnökké, Andrássy Gyulát külügyminiszterré nevezte ki. A győri, mosonmagyaróvári, komáromi katonai alakulatok ugyancsak csatlakoztak az uralkodó csapataihoz. A királyi pár 11 órakor érkezett Ďél-Komáromba. Itt értesültek arTÓl, hogy Bicskénél felszedték a vasúti síneket. Horthy így akarta megakadályozni IV. Károly bevonulását Budapestre. az uralkodópár kénytelen volt autón folytatni az útját, de csak Tatáig jutott, s ott a várban szállt meg. Tatán Rakovszky kiáltványt bocsátott ki, melyben bejelentette a király visszatértét, és mintegy ötezer katona élén Budapest felé indul. Horthy összevonta csapatait, önkéntes egyetemistákkal kiegészülve, Bicskénél már felkészülve várta az érkezőket. A rövid összecsapás után (egyik félnek sem voltak nehézfegyverei) kiderült, hogy a budapesti bevonuláshoz a királynak nincs elegendő ereje. Ismét megkezdődött az alkudozás, amelynek során Rakovszkyék parlamentereket küldtek Pestre, akik a király szabad bevonulását követelték. Horthy azonban maga mögött tudva az antanthatalmak támogatását, ellenállt, így a tatai vár egyre inkább a királyi pár börtönévé vált. Először Héjjassy szabadcsapatai hagyták cserben, aztán a helyőrségek alakulatai is elpártoltak tőle. A puccskísérlet ismét csődöt mondott, vezetőit letartóztatták, a királyi párt október 25én a tihanyi apátságba internálták, majd az antant egyik dunai monitorján Galacba szállították. Itt várták be az antanthatalmak döntését, amelynek értelmében IV. Károlyt és feleségét Madeira szigetére száműzték. Ezzel a királyi pár drámája befejeződött, de az előadáshoz Pozsonyban még egy felvonást ragasztottak, a megtorlás felvonását. Ez azonban már a következő írásunk témája. SZŐKE JÓZSEF Illusztráció: Méry Gábor