Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-21 / 246. szám, csütörtök
11 SPORT . ÚJSZÓ. 1993. OKTÓBER 21. LABDARUGÓ UEFA KUPA: MECHELEN - MTK 5:0 (1:0) (t-zsi) - Meglepően jól kezdett az MTK, s a 15. percben akár a vezetést is megszerezhette volna: Hámori egy szögletet követően kapásból, 10 méterről a bal sarok mellé bombázott. Majd fokozatosan fölénybe került a Mechelen. A 25. percben Eszenyi alig fejelj; mellé, nem sokkal a szünet előtt a házigazdák magyar idegenlégiósa második ziccerét is elpuskázta. A 45. percben Eszenyi háromméteres lesről indult, és higgadtan a hálóba gurított. (Nemcsak a partjelző tévedett nagyot, hanem az MTK-védők is!) Fordulás után rövid idő alatt összeroppant a kék-fehér gárda: a 61. percben De Boeck gurított Piel hálójába, tíz perccel később Leen használta ki a magyarok megingását, a 80. percben pedig Eszenyi 20 méteres szabadrúgása a bal felső sarokban kötött ki. A mecheleni gólfesztiválnak a mezőny legjobbja, Eszenyi vetett véget. További eredmények — BEK: Levszki Szófia — Werder Bremen 2:2 (0:0), Manchester U. - Galatasaray 3:3 (2:2). KEK: Innsbruck - Real Madrid 1:1 (0:1), 10 000 néző, góllövők: Streiter (11-esből, 69. p), ill. Alonso (15. p); Paris St. Germain - Craiova 4:0 (2:0); Ajax - Besiktas 2:1 (0:1), Rijkaard (60. p), R. de Boer (81. p), ill. Mehmet (40. p); Arsenal - St. Liége 3:0 (1:0). UEFA KUPA: Celtic Glasgow - Sporting 1:0 (1:0), 32 000 néző, góllövő: Creaney (9. p); Kongsvinger — Juventus 1:1 (0:0), 10 000, Frigaard (90. p), ill. Kohler (60. p). EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK j • TIZENHÁROM FORDULÓT játszottak le eddig a cseh jégkorong extraligában. A legutóbbi felvonásban valamennyi mérkőzést a hazaiak nyertek meg: Plzeň - Olomouc 2:1 (0:0, 0:1, 2:0), Pardubice - Zlín 7:3 (2:1, 3:1, 2:1), Kladno - Jindŕichűv Hradec 13:4 (5:0, 5:2, 3:2), Sparta - Hradec Králové 4:0 (1:0, 1:0, 2:0), Jihlava - Litvínov 4:2 (0:0, 2:0, 2:2), Č. Budéjovice - Vítkovice 3:2 (0:1, 2:0, 1:1). Az élcsoport: 1. Budéjovice 17, 2. Kladno 17, 3. Olomouc 17, 4. Sparta 16 (a Litvínov 10 pontot gyűjtött, s utolsó előtti!). • NAGY TÖBBSÉGGEL, 73,11 százalékkal leszavaztak az innsbruk kiak azt a tervet, hogy a tiroli főváros megpályázza a 2002-es vagy a 2006-os téli olimpia rendezésének jogát. A város polgármestere csalódottan nyilatkozott, de mint mondotta, a negatív eredménnyel végződött bécsi exposzavazás után Helmut Zilk polgármester sem mondott le, így ő sem kíván a kudarc miatt megválni hivatalától. • MARCO VAN BASTEN, az AC Milan holland játékosa megkezdheti az edzéseket azt követően, hogy júniusban másodszor is megoperálták a bokáját. Basten felkereste Marc Martens belga specialistát, aki közölte: a futballista elég egészséges ahhoz, hogy csapattársaival együtt tréningezzen. • HAT MÉRKŐZÉST rendeztek a kanadai-amerikai jégkorong NHLben: Florida - Los Angeles 2:2 (0:2, 2:0, 0:0) - hosszabbítás után, New York Rangers - Anaheim 2:4 (0:1, 1:2, 1:1), Toronto - Hartford 7:2 (3:1, 1:0, 3:1), New York Islanders - Pittsburgh 2:3 (0:3, 1:0, 1:0), San Jose - St. Louis 1:4 (0:1, 1:1, 0:2), Vancouver - Boston 5:4 (1:1, 3:0, 1:3). • THOMAS MUSTER kijelentette: jövőre nem szerepel az osztrák tenisz Davis Kupa-válogatottban. MOST Ml LESZ? Már a múlt hét végi rajt előtt furcsa bonyodalmakba keveredett a férfi röplabda Szuper Liga vezérkara. Arról kellett döntenie, megengedi-e (vagyis vállalja a felelősséget) a csapatok Horvátországba utazását. Mivel különösen az osztrákok részéről merültek fel olyan tények, melyek veszélyeztették a szlovák, cseh, magyar, osztrák, szlovén és horvát élklubok rendszeres mérkőzéssorozatának beindulását, így szavazásra került sor. Dušan Mešár, a Szlovák Röplabda Szövetség elnöke: „Hét egy arányban amellett álltunk ki, hogy ne utazzanak az együttesek Horvátországba, s az ottani klubok vagy ellenfelüknél vagy más országban fogadják riválisaikat. Az első forduló találkozóit későbbre halasztottuk. Szerencsétlen helyzet alakult ki, mert a horvátok felkészültek az összecsapásokra, s váltig állították, nem annyira veszélyes a dolog, mint ahogy megítéltük. Garanciát viszont nem vállaltak a csapatok biztonságáért." Erre a Dél-Európából hazafelé tartó libereciek Zágrábban mégis lejátszották kisorsolt találkozójukat, nem értesülve a döntésről, sőt, Szlovéniában is kétszer pályára léptek. Most mi lesz? Lehet vagy nem lehet Horvátországba utazni? Kemény fejtörő a Szuper Liga vezérkarának. (jmk) HOLNAPTOL: VIVO-EB LINZBEN TIZENEGYEN UTAZNAK... Péntektől vasárnapig az ausztriai Linzben találkoznak földrészünk legjobb vívói. Az idei Európa-bajnokságon 11 szlovákiai versenyző lép pástra. Az indulók - férfi lőr: Pirk, Kovács, Králik; női tőr: Králikova, Hanková, Švitelová; férfi párbajtőr: Boledovič, Karpiš, Horník; női párbajtőr: Tóthová, Somogyiová. Esélyeikről Érsek Árpád vezető edzővel beszélgettem. • Nyáron az esseni vb-n négyen képviselték színeinket, most közel háromszor annyian. Netán nagyobbak az esélyeink? - Nemigen. A felszökött létszámban a közelség játszik közre, no meg az, hogy a csehországi Kaplicében verjük le táborunkat. Ott alszunk majd, és csak a legalább 16 közé kerülő vívóinknak lesz szállása a rendező városban. Néhányan egyenesen otthonról indulnak... • Jópár fiatal is bekerült a csapatba. Fegyvernemükben már jobbak, mint a felnőttek? — Legalább ott tartanak, mint ők. A párbajtőröző Tóthová és Somogyiová jobb a többieknél, akárcsak a tőröző Šidlíková, ám ő sérülés miatt itthon marad. A férfi tőrözők között Králik vetekszik a tapasztaltabb Kováccsal és Pirkkel. Egészében véve azonban szűk a hazai mezőny, nem számíthatunk csodákra, kellemes meglepetés előfordulhat. • Maga a vívás is a változás idoszakaban leledzik. Kedvez-e ez nekünk? - Eddigi értesüléseim szerint a lebonyolítás a kontinensviadalon még a régi marad. A csörték viszont módosulnak. Az első kanyarban négy percig és öt találatig tartanak, az elején kisorsolják a győztest, s döntetlen esetén őt részesítik előnyben. Később a táblara kerültek 15 találatig háromszor három perces vívóidőt töltenek a páston, és kiesési rendszerben folytatódik a verseny. Ez nem kedvez vívóinknak, ám egy jobb képességű versenyző legyőzésével nagyobbat léphetnek előre. Tehát felgyorsul a lebonyolítás, viszont hosszabbak lesznek az asszók. • Október 30-tol november 1-jéig a portugáliai Estoriihan lesz a juniorEb. Indítunk valakit? - Csak a tőröző Králik és a párbajtőröző Tóthová részvétele biztos, ha addigra felépül, akkor a tőröző Šidlíková is ott lehet. (j. mészáros) LABDARUGÓ BEK: SPARTA-ANDERLECHT 0:1 (0:0) (sr) - Kezdettől fogva többet kezdeményezett, s veszélyesebben támadott az esélyesebb Anderlecht. Az első 45 percben három gólhelyzetet is elpuskáztak a vendégek, a prágaiak körülményesen, sok hibával futballoztak. Negyed órával a befejezés előtt Nilis megszerezte az Anderlecht győztes gólját. A hajrában elkeseredetten támadott az utolsó csehszlovák bajnok, ám igazi helyzetet nem tudott kidolgozni. A látottak alapján a visszavágón nem sok esélyük van a cseheknek. A találkozót 25 000 néző előtt a svéd Fallström vezette. Sárga lap: Chovanec (feltűnően sokat szabálytalankodott), illetve Nilis és van Baekel. Kaszparov (balról) megvédte sakkvilágbajnoki címét. Már öt partival a Short elleni párosmérkőzés vége előtt megszerezte a végső győzelemhez szükséges 12. pontot (12:7) TIPPELŐKNEK CSÜTÖRTÖK, október 21. • Jégkorong NHL: 64. Ottawa - Dallas 2,4-4,8-1,9; 65. Philadelphia - NY Islanders 1,9-4,8-2,3; 66. Florida - Toronto 2,4-4,8-1,8; 67. Detroit - Winnipeg 1,9^1,8-2,3; 58. Chicago - Quebec 1,9-4,8-2,3; 69. St. Louis - San Jósé 1,4-4,8-3,8; 70. Calgary - Vancouver 2,0-4,8-2,2. PÉNTEK, október 22. • Német hokibajnokság: 96. Eisbáren - Düsseldorf 4,0-5,0-1,3; 97. Landshut - Hedos München 2.2-4,8-2,0; 98. Kaufbeuren - Kreíeld 2,3-4,8-1,9; 99. Köln - Pr. Berlin 1,9-4,8-2,3; 100. Mannheim - Schwenningen 1,8-4,8-2,4; 101. Ratingen - Rosenheim 1,6—4,8-2,9. • Német labdarúgó Bundesliga I és II: 102. Kaiserslautern - Duisburg 1,8-2,8-3,8; 103. Mönchengladbach - Wattenscheid 1,8-2,8-3,8; 104. Nürnberg - Leipzig 1,8-2,8-3,8; 105. Bochum - Uerdingen 1,7-2,8-4,0; 106. Wuppertal - St. Pauli 2,0-2,7-3,5. • Szlovák futball-liga: 107. Slovan - Prievidza 1.3-3,5-8,5. • Osztrák labdarúgóbajnokság: 108. Salzburg - St. Pölten 1,3-3,5-8,5. ERSEKUJVAROTT „MOST NEM BESZÉLÜNK A FELJUTÁSRÓL!" A szigeti stadionban még mindig a tavalyi bajnokságot siratják. Edzők, játékosok, szurkolók elég gyakran megemlítik a balszerencsés meccseket, a felesleges hazai pontvesztéseket. Mint ismeretes, az érsekújvári Elektrosvit futballistái az utolsó pillanatban szórakozták el a II. ligába jutást. Pozsonyban, a Slovan tartalékegyüttesének otthonában úszott el a hajó: a kékek az utolsó előtti percben egyenlítettek, s kerültek magasabb osztályba. A balszerencsés hajrát követően igencsak pesszimista hangulat uralkodott a Nyitra-partiak háza táján. Sokan attól féltek, szétesik a gárda, a legjobbak tehetősebb egyesületekhez igazolnak... Borsányi Mihály titkár: „Szerencsére, csak két helyen történt változás. Az elnök és az edző távozott, az előbbi posztra Emil Murcin került, az utóbbira pedig a kék-fehérek egykori csupa szív középpályása, Štefan Haulík. A keretünk nagyjából azonos a tavalyival. Senkit sem igazoltunk, az ifik közül hárman kerültek a felnőttek közé. Ezúttal nem beszélünk a feljutásról! Jó és tetszetős focit akarunk játszani, azt szeretnénk, ha ismét meglelnének a lelátók. Azt, hogy létezünk, az Elektrosvitnek köszönhetjük. Más szponzorunk nincs. Sajnos..." Nyáron voltak olyan hangok a városban, hogy ismét egyesíteni kellene a két futballcsapatot (az NFC az I. A-osztály élmezőnyben tanyázik). Már a múltban volt egy - nagy vihart kavart - fúzió, amelynek tragikus következményei lettek. Ezúttal győzedelmeskedett a józan ész. Borsányi Mihály: „Jó, hogy két együttese van a városnak, a konkurencia nagyobb erőbedobásra készteti a labdarúgókat. Itt is, ott is bizonyítani akarnak a fiúk, és ez csak az újvári futball hasznára válhat." A III. liga nyugati csoportjának egyharmada után teljes az elégedettség a szigeti stadionban. Az érsekújváriak a lehetséges 20 pontból 14-et begyűjtöttek, s a 3. helyen tanyáznak (a listavezető Bánovcenak 16 pontja van). Vasárnap délután az utolsó előtti nagytapolcsányiakat fogadták, és szünet után remek játékkal örvendeztették meg a 600 nézőt. A gól nélküli első 45 percet követően negyed óra alatt lerohanták a vendégeket, akik helyenként igen kíméletlenül játszottak, gyakran a labda helyett a „babát" rúgták. A 4:0-ás Elektrosvit-győzelemmel végződött összecsapás utolsó másodperceiben joggal szólt a vastaps. Nemcsak nyertek, hanem a második félidőben tetszetősen is játszottak az újváriak (hazai pályán eddig még nem kaptak gólt!). A négy gólból (M. Kriss 2, Vavrovič és Németh) kettő kimondottan parádés volt. Az őszi idény neheze azonban még hátravan. Az Elektrosvit gárdája vasárnap Ógyallán szeretne ponto(ka)t szerezni, majd az ODu Trenčínt fogadja, a 13. fordulóban pedig a listavezető Bánovce otthonában lép pályára. (zsi) KUPASZERDA BEK: Lech Poznan — Szpartak Moszkva 1:5 (1:3) KEK: Benfica - CSSZKA Moszkva 3:1 (2:0), 45 000 néző, góllövők: Rui Costa (28. p és 38. p), Schwarz (90. p), ill. Andonov (60. p). Maccabi Haifa - Parma 0:1 (0:0), 3000 néző, góllövő: Brolin (90. p). UEFA KUPA: Salzburg - Royal Antwerp 1:0 (0:0), 12 000 néző, góllövő: Jurcsevics (67. p); Kuusysi Lahti - Bröndby 1:4 (1:1), 5000 néző, góllövők: Lius (13. p), ill. Strudal (64. p és 84. p), Okechukwu (1. p), Vilfort (59. p); Frankfurt - Dnyepropetrovszk 2:0 (0:0), 7000 néző, góllövők: Fúrtok (65. p) és Okocha (77. p); Atletico Madrid - OFI Kréta 1:0 (1:0), 12 000 néző, góllövő: Luis Garcia (60. p); Bordeaux - Servette Genf 2:1 (1:0), 15 000 néző, góllövők: Paille (39. p), Vercruysse (58. p), ill. Anderson (57. p); Bayern München - Norwich City 1:2 (1:2), 30 000 néző, góllövők: Nerlinger (41. p), ill. Goss (13. p), Bowen (30. p); La Coruňa - Aston Villa 1:1 (0:0), 30 000 néző, góllövők: Riesco (87. p), ill. Saunders (80. p); Teneriffe - Pireusz 2:1 (1:1), 25 000 néző, góllövők: Llorente (38. p), Solar (49. p), ill. Christensen (10. p); Trabzonspor - Cagliari 1:1 (1:0), 20 000, góllövők: C. Orhan (27. p), ill. Valdez (90. p); Maribor - Dortmund 0:0, 15 000 néző. A labdarúgó BEK, KEK, UEFA KUPA 2. fordulójának visszavágóit két hét múlva, november 2-3-án játsszák. (sr) II. KÉZILABDALIGA ELEJÉTŐL AZ ÉLEN Továbbra is a csallóközaranyosiak vezetik a női mezőnyt, ami nem újdonság, hisz Fábián Ferenc csapata ősszel az elejétől kezdve az élen tanyázik. Legutóbbi sikerüket így látta az edzö: „Csupán a második félidő tizedik perce után kerekedtünk felül, ekkortól minden téren jobbak voltak védenceim az akaratban, szívósságban kiválóan vizsgázó pozsonyiakkal szemben. Vezetünk ugyan a bajnokságban, de követőink szorosan a nyomunkban vannak. Úgy néz ki: aki egyszer veszít az élbolyból, máris hátrányba kerülhet. Szombaton 11 órakor Párkányban játszunk. Csak az a kérdés: aszfalton vagy a karvai csarnokban". Tart a naszvadiak vesszőfutása, pontok nélkül tért haza Púchovból a párkányi csapat, akárcsak a férfiaknál a DAC Kassáról. A 7. forduló eredményei - NÖK: Zlatná - Vinohrady 24:14 (9:5). Ovtus hat hazai találat szerzője. Nesvady - N. Zámky 15:18 (6:8). A legeredményesebb naszvadiak: Nagy 6, Furuglyás és Veinhart 3-3. Púchov - Štúrovo 22:20 (14:7). Tíz Kovácsgól sem volt elég a házigazda legyőzésére. Michalovce B - IS Košice 15:21 (6:11), Bánovce - Čadca 19:20 (8:11), Senica - Trenčín 33:19 (20:12). 1. Zlatná 7 6 1 0 155:115 13 2. Čadca 7 6 0 1 142:123 12 3. IS Košice 7 4 2 1 159:132 10 4. Štúrovo 7 4 1 2 150:135 9 5. Púchov 7 3 1 3 143:146 7 Ó.Trenčín 7 2 3 2 143:152 7 7. Senica 7 3 0 4 166:165 6 8'. Bánovce 7 3 0 4 130:140 6 9. Vinohrady 7 2 0 5 114:125 4 10. Michalovce B 7 2 0 5 111:134 4 11. N. Zámky 7 2 0 5 129:143 4 12. Nesvady 7 1 0 6 127:159 2 FÉRFIAK: VSŽ Košice B - DAC 25:22 (13:13). Magyarics hét vendéggólt szerzett. Detva - Prešov B 20:20 (9:13), Martin - Trebišov 26:20 (12:11), Rapid - Malacky 12:29 (7:16), Levice - ŠKP jun. 23:22 (7:10), Michalovce - Nitra 15:15 (6:7). 1. Martin 7 5 0 2 162:135 10 2. Trebišov 7 5 0 2 150:130 10 3. Malacky 7 5 0 2 134:118 10 4. DAC 7 5 0 2 138:125 10 5. Nitra 7 3 2 2 120:103 8 6. Levice 7 4 0 3 138:134 8 7. Košice B 8 3 1 4 144:156 7 8. Michalovce 8 2 3 3 144:157 7 9. Prešov B 7 2 2 3 146:133 6 10. Rapid 8 2 1 5 138:164 5 11. Detva 7 2 1 4 114:140 5 12. ŠKP jun. 8 1 0 7 146:179 2 (jmk)