Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám, szombat
1993. OKTÓBER 2. . ÚJSZÓÄ HÍREK - VÉLEMÉNYEK RÖVIDEN A SZLOVÁK KORMÁNY legiszlatív tanácsa tegnapi ülésén megvitatta és módosításokkal a kormánynak elfogadásra ajánlotta az útiokmányokat és a külföldi utazásokat érintő jogszabály-módosítást. A módosítás elsősorban a volt szövetségi belügyminisztérium által kiadott okmányok megjelölésére, valamint a diplomata- és szolgálati útlevelekre vonatkozik. A tanács továbbá a balesetbiztosítással, a munkabalesetek és a foglalkozási betegség esetére vonatkozó biztosítással foglalkozott. ALOJZ ENGLlS, a Szlovákiai Szakszervezeti Szövetség elnöke tegnap San Franciscóba utazott a legnagyobb szakszervezeti központ, az ALF-CLO közgyűlésére. Engliš találkozik a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének képviselőivel is, hogy a Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségnek a volt Csehszlovák Szakszervezeti Szövetséggel kapcsolatos jogutódlásáról tárgyaljanak. RENDKÍVÜL BRUTÁLIS BŰNCSELEKMÉNY elkövetéséért 12 évi feltétel nélküli börtönbüntetésre ítélte a Besztercebányai Kerületi Bíróság a 21 éves Stanislav P-t. Fiatalkorú társával tavaly augusztusban Dubnica nad Váhom-i családi házában késsel és nádvágóval megfenyegették Rudolf M-et, és értékei kiadására próbálták kényszeríteni. A házigazdát megsebesítették, a kazánhoz kötözték, majd a pincében kiöntötték 20 liter almapálinkát, azt meggyújtották és eltorlaszolták a kijáratot. A károsultnak sikerült kimenekülnie és segítséget hívnia. A keletkezett anyagi kár 20 ezer koronára tehető. BILL CLINTON amerikai elnök tegnapra virradó éjszaka írta alá az egyes országoknak nyújtandó amerikai anyagi támogatásról szóló törvényt. Ezt követően a szenátus is jóváhagyta a 13 milliárd dolláros pénzügyi segélyt, amelyből 2,5 milliárdot szánnak Oroszországnak. TBILISZI források szerint az abház fegyveresek teljes mértékben ellenőrzésük alá vonták a Grúziához tartozó Abháziát, miután elfoglalták Gali városát is és megfutamodásra kényszerítették a demoralizált grúz katonákat. TÁDZSIK biztonsági erők nyolc kábítószercsempészt lőttek le a tádzsik -afgán határon - jelentette az Interfax hírügynökség. A biztonsági minisztérium közlése szerint a kormányerők feltartóztattak egy 16 főből álló csoportot, amely kábítószert próbált átcsempészni a zöldhatáron keresztül. Nyolc csempészt megöltek, ötöt elfogtak, háromnak pedig sikerült elmenekülni. BUTROSZ GHALI ENSZ-főtitkár figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy Szomáliában kiújul a polgárháború, ha az amerikai kontingens elhagyja ezt az afrikai országot. Az USA jelenléte nélkül nem lehet hatékony az ENSZ-misszió - reagált Ghali Warren Christopher külügyminisztrer korábbi kérésére, hogy az amerikai katonákat hagyják ki az UNOSOM-hadműveletből. A DSZM országos tanács szerint halaszthatatlan az államigazgatás horizontális összevonása. Szerintük ennek 1994. január elsején kellene életbe lépnie, és az így elérhető megtakarításokat már a jövő évi költségvetés kidolgozásakor is figyelembe kell venni. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMBAN tegnap véget ért a NATO, illetve a szövetségi fegyveres erők európai főparancsnoksága küldöttségének szlovákiai látogatása. A vendégek elégedetten nyilatkoztak a trencséni főparancsnokságon, illetve a vajnoryi gépesített lövészezrednél tett látogatásukon szerzett tapasztalataikról. POZSONYBAN tegnap a Zene Nemzetközi Napján kezdetét vette a Pozsonyi Zenei Ünnepségek koncertsorozata. A 29. alkalommal megrendezett fesztivál védnöke Michal Kováč köztársasági elnök. A megnyitóünnepségen, amelyen részt vett Dušan Slobodník kulturális miniszter és Jozef Prokeš, a parlament alelnöke is, átadták a Zenei Alap idei díjait. Lapzárta: 22.10 A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM CÁFOL A külügyminisztérium tegnap aggodalmát fejezte ki Borisz Jelcinnek a NATO kibővítését illető kijelentéseivel kapcsolatban. A minisztérium állásfoglalása szerint Borisz Jelcin legutóbbi írásos nyilatkozata éles ellentétben van azzal az állásponttal, amelyet a lengyelországi, csehországi és szlovákiai látogatása alkalmával képviselt. Borisz Jelcinnel ellentétben a szlovák külügyminisztérium meggyőződése, hogy a közép-európai országok felvétele a NATO-ba nincs ellentétben Oroszország érdekeivel, sőt hozzájárul Európa stabilitásának megszilárdításához. letően Budapest továbbra is azokat a gondolatokat tartja mérvadónak, amelyeket a különféle találkozók alkalmával az orosz vezetők fogalmaztak meg. Ezt Herman János magyar külügyi szóvivő jelentette ki tegnap hírügynökségi jelentésekre reagálva. -kjVLAD1MÍR MEČIAR: A VILÁG ÉRDEKLŐDIK SZLOVÁKIA IRÁNT (Folytatás az 1. oldalról) Vladimír Mečiar előadásában statisztikai adatokkal próbálta alátámasztani a bevezetőben említett kijelentését, miszerint Szlovákia gazdasága minden állítás ellenére következetesen halad a reform útján, hogy növekszik a munkatermelékenység, növekszik a bruttó hazai termék, a kereskedelmi forgalom és csökken a veszteséges vállalatok száma. Ez utóbbi eredmény - a kormányfő szerint - főleg azóta tapasztalható, hogy a kormány bejelentette: veszteséges vállalatot nem privatizál. A kormányfő a továbbiakban részletesen elemezte azt is, miképpen értékelik Szlovákiát a világban, s ismételten leszögezte: a világ részéről van iránta érdeklődés, viszont ez kihasználatlan. "PS" A KIRALYHELMECI EGYETEM TÜSKE AZ SZNP SZEMÉBEN (Folytatás az 1. oldalról) zsonyi Komenský Egyetem sem nyithatna Szegeden, vagy más magyarországi városban kihelyezett munkahelyet. Szavait Zselenák József (DBP) utasította vissza. Felszólította képviselőtársát: konkretizálja, miben követtek el törvénysértést. Viera Danielová (független) ennek kapcsán azt kérdezte az SZNP képviselőitől, ugyanilyen odaadással figyelték-e az amerikai, angol lektorok tevékenységét. Szavait ingerülten vetette el Marián Andel (SZNP), aki megismételte Chamula képviselő szavait. Csatlakozott a vitatkozókhoz az ülést vezető Augustín Marián Húska (DSZM) is, aki megjegyezte: Szlovákia szuverén ország, tehát lehetővé kell tenni, hogy a képviselők rákérdezzenek ezekre a dolgokra. Az ülést ezt követően félbeszakították. A tegnapi tanácskozás eredménye három törvénymódosítás. Az adófelügyelettel kapcsolatos leszögezi, hogy dohányárut és alkoholt csak zárt területen lehet ezentúl, pontosabban a törvénymódosítás hatályba lépése után, tehát január l-jétől árusítani. S csak olyan cigarettát lehet majd kínálni a vásárlóknak, amelynek dobozán védjegy található. Szigorúbban büntetik majd azokat, akik megszegik e törvényt. A másik, tegnap elfogadott jogszabálymódosítás szerint azok a cégek és intézmények, amelyek az állami, vagy községi költségvetésből kapnak pénzt, 100 ezer koronánál nagyobb beruházás esetén kötelesek versenytárgyalást kiírni, s a legkedvezőbb ajánlatot elfogadni. A módosítás szintén január l-jén lép hatályba. A parlament kedden folytatja munkáját. (csizmár, gágyor) Pásztor István királyhelmeci polgármester tegnap a Szlovák Televízió híradójához eljuttatott állásfoglalásában cáfolta meg a városban ma nyíló felsőfokú képzéssel kapcsolatban felhozott vádakat. Elmondta, hogy ők városi egyetemet (City University) alapítottak, amelyen a magyarországi tanárokon kívül hazai, illetve más külföldi országokból érkező szakemberek is oktatni fognak. Nem igaz az a hír sem, hogy az iskolát egy magasrangú magyarországi tisztségviselő nyitja meg, ez az aktus a polgármester tisztje lesz. SE PÉNZ, SE CUKOR (Folytatás az 1. oldalról) diai adósságok körüli tisztázatlan helyzetre. A SME főszerkesztője időközben nyilvánosan elnézést kért azért, hogy a bécsi faxszal kapcsolatban nem kellőképpen ellenőrzött adatokat publikáltak, bár tegnap érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre hivatalosan semmit sem tudnak a velük szemben kilátásba helyezett feljelentésről. —ÚA cukorbotránnyal foglalkozik tegnapi kommentárjában a Mladá fronta Dnes, amelyről úgy véli, hogy az Indiagate affér nem a Sme napilap szerkesztősége „gyártotta", azzal, hogy közölték a bécsi keltezésű fax szövegét. A cseh lap pozsonyi tudósítója úgy véli, hogy a Sme csak részben követett el szakmai hibát azzal, hogy nem ellenőrizte le a faxjelentésben szereplő információkat, az egész ügy hátterében azonban továbbra is számos megválaszolatlan kérdés húzódik meg az Indiával szembeni szlovák követelések kiegyenlítése kapcsán. A cseh lap rámutat arra, hogy közvetlenül a szlovák -indiai kereskedelmi egyezmény aláírása előtt a megállapodáshoz odakerült egy függelék, amelyet egyik kormány sem hagyott jóvá, ám százezer tonna cukor szlovákiai importjáról rendelkezett. Végül is sor került a cukorimportra, a cukrot azonban rögvest harmadik országnak adták el, jóllehet, a kormányközi megállapodás értelmében ez tilos volt. Éppen ezért véli a Mladá fronta Dnes, hogy a cukorbotránynak még csak a kezdeténél tartunk. Vladimír Mečiar tegnapi esti rádióbeszédében bejelentette, hogy az indiai tartozások fejében kapott pénz április óta havi részletekben átutalásra került a Szlovák Nemzeti Bank számlájára. Az utolsó részlet állítólag augusztus 6-án érkezett meg és az összeget akkor fogja ellenőrizni, ha mindkét miniszter hazaérkezik. Közölte azt is, hogy bizottságot nevezett ki az indiai cukrot illető akció kivizsgálására. ZSÁKUTCÁBAN A TÁRGYALÁSOK (Folytatás az 1. oldalról) ték, hogy Jelcin vonja vissza a szeptember 21-i rendeletet, ismerje el az árnyékkormányt, a hatóságok oldják fel a blokádot, vagyis a katonák térjenek vissza a laktanyákba. A vita elmérgesedett, igaz II. Alekszij pátriárka közvetítésével délben ismét folytatódtak a megbeszélések. Ezekről estig semmilyen jelentést nem tettek közzé. Jelcin tegnap délután a televíziónak adott interjút, amelyben a fegyverek leadását szabta meg a megállapodás feltételéül. Jól informált források szerint 1600 géppisztoly, 2000 pisztoly, 18 golyószóró, 12 gránátvető, sőt, néhány föld-levegő típusú rakéta is van a védők birtokában. Nyilatkozott Kosztyikov elnöki szóvivő is, aki szerint a fegyverleadás elutasítása azt bizonyítja, hogy a parlamentben maradt képviselők valódi célja az, hogy fegyveres harcot provokáljanak ki, és mártírokká váljanak. Az pedig, hogy Ruckoj a FÁK tagországainak vezetőihez fordult, és le akarta beszélni őket a Jelcinnel való együttműködésről, egyszerűen hazaárulás — tette hozzá a szóvivő. Haszbulatov viszont a maga stílusában, mondhatni fenyegető hangon közölte, hogy a nyugatiak hibát követtek el, amikor Jelcin mögé sorakoztak fel, hiszen a törvényes államfő Ruckoj. Jelcint még Moszkvában is csak a kisebbség támogatja, s ő már tudja, megindult az erjedés, a nép is el fog fordulni a puccsista Jelcintől - mondotta. Nos, ennek egyelőre semmi jele, minden kormánytag megerősítette lojalitását. Csernomirgyin miniszterelnök szerint a kabinet és a régiók megállapodásán múlik majd minden, a következő hetekben ezzel a problémával kell foglalkozni. Ami pedig a Jelcin-tábor stratégiai terveit illeti, az elnök tanácsadói arra szeretnék rávenni Borisz Jelcint, hogy mindenképp egyezzen bele az elnök- és a parlamenti választások egyidejű megrendezésébe. IZBEKI GÁBOR, Moszkva M0RAVCIK NEW YORK-I PROGRAMJA SZLOVÁKIA DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOKAT KÖTÖTT ANGOLÁVAL Jozef Moravčík külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 48. ülésszakán részt vevő szlovák küldöttség vezetője tegnap kezdte meg hivatalos New York-i programját, melynek keretében több külföldi vezetővel is találkozott. Megbeszéléseket folytatott angolai partnerével, akivel jegyzőkönyvet írt alá a Szlovákia és Angola közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A szlovák diplomácia vezetője a továbbiakban találkozott Evans ausztrál, Solano Madariaga spanyol külügyminiszterekkel, akikkel a nemzetközi helyzetről, s természetesen a kétoldalú kapcsolatokról cserélt véleményt. Ugyancsak nagy figyelmet fordítottak a januárra tervezett NATO-csúcsra, amelyen állást kellene foglalni a visegrádi négyek, valamint az Észak-atlanti Szövetség közötti további együttműködéssel kapcsolatban. A New York Times lap szerkesztőségében tett látogatás után Moravčík Steven Oxmannal, az amerikai külügyminiszter európai kérdésekben illetékes helyettesével folytatott megbeszéléseket. Az amerikai fél megállapította: noha Clinton elnök kormánya még hivatalosan nem foglalt állást a NATO esetleges bővítésének kérdésében, kész keresni a kölcsönös együttműködés, a közeledés legalkalmasabb formáját. Moravčík tárgyalópartnerének adta át a Warren Christopher amerikai külügyminiszterhez címzett levelét, amelyben a leszerelési konferencia tagállamainak bővítésével kapcsolatos szlovák álláspontot ismertette. SOMORJAN SZIKLATOMBON FREDDIE MERCURY (Munkatársunktól) Tavaly nyáron néhány somorjai fiatal elhatározta, hogy domborművet állíttat a városban Freddie Mercurynak, a QUEEN együttes két évvel ezelőtt AIDS-ben elhunyt legendás énekesének. Nos, a gondolatból valóság lett, elsősorban a helyi Immortal Alapítvány révén, melynek célja egyebek között az AIDS-elleni küzdelem. Tegnap délután az autóbuszállomás melletti parkban, mintegy 300 érdeklődő, főként fiatalember jelenlétében leleplezték Freddie Mercury domborművét, melynek alkotója a bolgár származású, Somoiján élő Boris Mitchev szobrász. Az eseményen Gyulai Lajos polgármester mellett jelen volt Michael Barnard pozsonyi brit attasé, aki ünnepi beszédében nemcsak Mercury pályáját méltatta, szólt az énekest elpusztító betegségről, illetve megelőzésének fontosságáról is. A sziklatömb mellett, melyre a dombormű került, másik kettő is áll, jövőre John Lennon, 95-ben Jimmy Morrison domborművét kívánják rajtuk elhelyezni a somoijai fiatalok, illetve az Immortal Alapítvány. A délutáni és esti órákban hazai zenekarok, valamint Peťo Bačút és a Queenmánia együttes idézte tovább Freddie Mercury alakját, zenéjét. -bor Méry Gábor [elvétele Magyarország nem kapott hivatalos tájékoztatást arról a levélről, amelyben Borisz Jelcin orosz elnök állítólag arra kérte a vezető nyugati hatal makat, hogy ne bővítsék ki a NATO-t a kelet-európai volt kommunista országok felvételével. Ebből kifolyólag a NATO-hoz fűződ ő kapcsolatait ilMAGYAR NYILATKOZAT A JELCIN-LEVÉLRŐL