Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-10 / 211. szám, péntek

PUBLICISZTIKA ^.„^t 1993. SZEPTEMBER 10. IÚJSZÓ V

n annak már talán harminc esztendeje Is, amikor ebben a mi áttekinthetetlen, ám mégis csak picinyke nemzetiségi világunkban először érintett meg a belső pusztulás fuvallata. Amikor a Bodrog és a Latorca mentén egykorvolt pásztorszokásokat, -hagyományokat próbáltam újramondatni, s egyúttal bemutatni a hagyományos pásztorélet tárgyi emlékeit is. Az akkor még csupán egy emberöltőnyi távolságból a hagyományok és a szokások elő is kerültek, s megszólaltak a személyes élmények hitelével és erejével. Sőt, mellettük balladák, pásztorrigmusok, betyártörténetek is előelőbukkantak. Ám a tárgyi emlékeket hiába kerestem. „Azokat régen kidobtuk már" - volt a válasz. Vagy: „Mihaszna kacat volt, felesleges porfogó." Egy-egy sópotroh, karikásostor-nyél, ha olykor előkerült. A korábban minden pásztor eszköztárához tartozó bogrács pedig - jobb esetben csirkéitatővá nemesedett... A föld, a magánbirtok egybeszán tását követően a lélek is „kollektivizálódott", és ez a szellemi és tárgyi „nyomaték" egyre láthatóbb erővel omlasztotta a szlovákiai magyar települések hagyományos struktúráját. Ami a nagyüzemi mezőgazdasági termelés folyamatos előrehaladásával feleslegessé vált, hamarosan ugyanúgy szemétre került, mint a pásztorok használati tárgyai. Nem csupán az irodalmat borította el a sematizmus latyakja, a gondolatpőtlék, A LEDÖNTÖTT TEGNAP HIÁNYA hanem a hagyományos értékeket, a mindennapi életben használatos eszközök tömegét is. Irodalmunk később - de milyen áron! - kikecmergett ebből a sápkórosságból. Ezzel szemben azokat a szellemi és tárgyi értékeket, amelyeket ezek az évtizedek elsodortak, valójában soha többé nem tudjuk pótolni. Azt hiszem, a legtöbb veszteséget a hagyományos parasztgazdálkodás teljes fölszámolása okozta. Ennek egyenes következménye az lett, hogy a dél-szlovákiai magyar településrendszer, amelyet évszázadok gyakorlata alakított ki, a táj és a gazdálkodás sajátosságát követve, mára teljesen eltűnt. E pusztulásnak - és pusztításnak - ma már egyes szakaszait is jól meg lehet különböztetni. Az ötvenes évek elején a hagyományos paraszti gazdálkodás kellékei váltak feleslegessé; a különböző kocsik, szekerek, a taligáseke, a henger, a borona, a fogas, a sarabló és még sok egyéb kisebbnagyobb munkaeszköz és szerszám. A háború előtt falvaink épületegyüttesei a lakórészeken túl elsősorban a gazdálkodást szolgálták, ám a szövetkezetek megalakulását követően ez utóbbiak is feleslegessé váltak. Az istálló, a pajta, a csűr, az ólak nagy része, a magtár stb. állatok és termény nélkül haszontalanná üresedett. Ezeket aztán vagy átalakították vagy ledöntötték. Ezt a folyamatot nevezhetnénk az átalakítás vagy bontás első szakaszának, amely még a meglévő településstruktúrát nagyobb mértékben nem érintette. Legalábbis kívülről nézve nem volt olyan szembetűnő, mint a második periódus, amely településeink képét teljesen átalakította, sematizálta. Pontosabban: lerombolta. A célszerűség, a nyitottság, az átjárhatóság helyére a városi „villák" falura átplántált „kockavilága" került. Ez a kockaházas és sátortetős ormőtlanság lényegében hasonló valami, mint a költészetpótló csasztuska-irodalom. Ezek a sátortetős, célszerűtlen kockaházak kerültek a hagyományos falusi épületegyüttesek helyére, s ezek teszik a szlovákiai magyar településeket sivárrá, s degradálják szürkévé az egykori szépséget, és teszik lehetetlenné a célszerűséget. A félreértések elkerülése végett: nem a nádtetős-petróleumlámpás világot hiányolom; kell, de még mennyire hogy kell a komfort, a villany, a fürdőszoba, a hűtő-fagyasztó. Meg a központi fűtés, a vezetékes víz, a gáz. Ugyancsak kell a nehéz paraszti munkát könnyítő megannyi erőgép, vontatott eszköz. Az igazi baj nem ebből fakad ma már. Hanem abból, hogy abban, amit egykor lebontottunk, mindez ugyanúgy elfért volna - elférne ma is -, mint az egykori mezőgazdasági eszközök és szerszámok. Ezzel szemben a ma meglévő falusi épületegyüttesek zöme gazdálkodásra alkalmatlan. Egyszerűen nincs bennünk ilyen célra hely. A személygépkocsi számára épült garázs, de például két-három tehenet már aligha lehetne ugyanitt tartani. Mert a tehénnek istálló kell, a takarmánynak szérű, de szükség van - volna - egyebek között megfelelő trágyadombra is... Ha a körülöttünk lévő világ - társadalom - nem változik akkorát, amekkorát megértünk, akkor ezek a gondok nem is léteznének. Ám az az irányzat, amely ma a mezőgazdaságot, így vele együtt a szlovákiai magyarság nagyobbik hányadát is érinti, új helyzetet teremtett, amire parasztságunk egyáltalán nincs nem volt - felkészülve. A

z önálló gazdálkodás lehetősége, a reprivatizáció . - gyanítom - elsősorban azért „nem ízlik", mert egy-egy gazdaság újraindításához szinte teljesen hiányoznak az alapfeltételek. És ezek újjászervezése, megteremtése, az anyagiakon túl, pontosan azért látszik lehetetlennek, mert egész épületegyütteseket kellene ismét ledönteni, hogy felépíthessék a szükséges újat. Azt, ami már egyszer megvolt. De felépíthető-e a ledöntött tegnap?! GÁL SÁNDOR KÖZELKÉPEK HUSZÁR TIBOR FOTÓI MILOS FORMÁNRÓL Amióta Oscar-díjat nyert SzäU a kakukk fészkére című filmjével, újabb és újabb kötetek jelennek meg róla. Milos Formán élete ás pályája, Prágában és Amerikában készült alkotásainak kimagasló sikere, a [fair, a Ragtime, az Amadeus és a Valmont előtörténete cseh és magyar, olasz és francia, német és angol szerzők számára egyaránt igazi csemege. A róla szóló vékonyabb és vaskosabb kötetek ugyanolyan gyorsasággal válnak bestsellerré a világ könyvpiacán, mint azok a forgatókönyvek, amelyekkel évekkel, évtizedekkel ezelőtt Jvon Passerrsft és Jaroslav ľapoušekkel vagy Peter ShaffernA írt félszeg és elesett, később nagyra törő és pusztító akaratú hősökről. Ivan Novák angolul írt Formán-könyve a közeli napokban jelenik meg New Yorkban, a pozsonyi Huszár Tibor fotóival. • Hol készültek a képek? Formán Central Park-beli otthonában, vagy a farmján, Connecticutben? - Itt is, ott is. New Yorkban gyakran meglátogattam öt, Connecticutben csak kétszer jártam nála. • New Yorkban mit látott, milyen környezetben él? - A Central Park déli részén, egy hatalmas épület harmincadik emeletén. Négy doorman, vagyis ajtónálló őrzi a nyugalmát rögtön a ház bejáratában. Oda csak az mehet be, aki be van jelentve. Lent, a földszinten drága étterem működik, de annak a küszöbét sem lépheti át akárki. Oda is csak a ház lakói és azok vendégei ülhetnek be, más nem. Formán, ha New Yorkban dolgozik, forgatókönyveket olvas, producerekkel tárgyal, ír, színészeket válogat. Pihenni inkább Connecticutben szokott, ott viszont nem nagyon fogad vendégeket. • Fent, a harmincadik emeleten min akadt meg elsőként a szeme? - A dolgozószoba falán. Sötétzöld színű falat én még senkinél sem láttam. Formán nagyon szereti a kényelmet, és meg is teremtette maga körül szépen. Hatalmas asztal mellett szivarozik felrakott lábakkal, szemben, egy pódiumszerű emelvényen nagy képernyőjű televízió, körülötte rengeteg könyv, fotó, festmény, de a díjait, az Oscarokat és a Davidokat nem New Yorkban őrzi. Azok egytől egyig a farmján vannak. • Mennyire engedte közel magához, mi volt a határ, amelyet már nem léphetett át? - Határt önmagának szab az ember, azt nem mástól várja. A hálószobát és a szaunát természetesen nem hagytam ki, sőt még fürdés közben is fotóztam őt. • Connecticuti birtoka állítólag pontosan úgy fest, mint egy erdőszéli hétvégi ház a Cseh-Morva-fennsíkon. - Nekem is ez volt a benyomásom. Az egész farm olyan, mint Csehország kicsiben. Patak folyik a ház közelében, távolabb tavak mellett sétálhat az ember, a réten juhok legelésznek, a ház közelében zöldségeskert, ketrecekben nyulak, ez mind Formáné, bár a kertet és az állatokat távollétében egy Václav nevű, cseh származású barátja gondozza. Két kutya is van a háznál, mindkettőt Csehországból hozták neki. Bent, a házban, a nappaliban biliárdasztal. Formán imád játszani, még egyedül is képes elszórakoztatni magát. Aztán a főzés, az a másik kedvtelése. Nekem azt mondta: a juhtúrós galuskát és a káposztalevest szereti a legjobban. A pilseni sört meg úgy issza, hogy előbb mélyhűtőbe teszi a kerámiakorsót. • Szomszédjai is híres emberek. Henry Kissinger, a politikus, Philip Roth, az író és Isaac Stern, a neves hegedűművész. Velilk mennyire szoros a kapcsolata? - Gyakran meghívják egymást, ha partit rendez valamelyikük, de hogy naponta összejárnának, azt nem vettem észre. • New Yorkból gyakran felhívják őt? - Nagyon kevesen tudják a connecticuti számát, így alig-alig zaklatják. Akinek elárulja, hogy ott van, az biztos, hogy jó barát. • Nem mondta soha, hogy „na, most aztán elég, ez legyen az utolsó kép"? - Nem. Pedig nem szereti, ha fényképezik. Tűri és elviseli, de nem örtll neki. • Extra kérésekkel előállhatott? - Connecticutben igen. Ott ő is felszabadultabb volt. Egyszer megnyergeltettem vele a bakot, aztán felfektettem őt a biliárdasztalra. Ezeket az ötleteket például örömmel fogadta. • Jan Novák, a könyv szerzője cseh vagy amerikai állampolgár? - Amerikai. Tízéves volt, amikor a szüleivel Amerikába költözött. Ma Chicagóban él. • A kész fotóktól eltekintve, ott legbelül milyen képet őriz Formánról? Mennyire tudta megismerni őt? - Formant nagyon nehéz megismerni. Minél többet beszélget vele az ember, annál inkább úgy érzi, hiába igyekszik, nem tud a közelébe férkőzni. Jan Novák kötete remélhetőleg újabb ösvény lesz Formán felé, és remélem, a képeim is „közelképek" lesznek. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nyáron, Connecticutben.ő maga szinte semmit sem változott, csak a nevéről tűnt el az ékezet... (Fotó: Huszár)