Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-20 / 219. szám, hétfő
VEGTELEN UTCA, VÉGTELEN GONDOK Fő utcája végtelenül hosszú, a Fő tér viszont áttekinthető. Minden, ami egy község életében fontos, egy helyen van; a templom, a plébánia, az iskola, a községháza. (3. oldal) FÜGG ETLEN NAPILAP Hétfő, 1993. szeptember 18. II. kiadás Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 219. szám SZERET, NEM SZERET Most Szlovákián a sor, hogy bebizonyítsa, hogyan fogja érezni magát a neves pénzember. Alighanem magyarokkal ugyancsak szerét ejti a beszélgetésnek. Föltehetően olyanokkal is, akiknek örömet szerez a vele való találkozás. (4. oldal) KALLÓDÓ KINEVEZÉS... Boros Jenő, Magyarország szlovákiai nagykövete több mint két héttel ezelőtt adta át megbízólevelét a szlovák államfőnek. Vajon ez a körülmény meggyorsítja-e a leendő budapesti szlovák nagykövet kinevezését? - erre a kérdésre próbáltunk választ találni az elmúlt napokban. Tettük ezt azért is, mert a kormányhoz közelálló, ám magát megnevezni nem kívánó forrásból megtudtuk, hogy rövidesen kiderül, ki lesz az új budapesti nagykövet, hiszen a kinevezésére tett javaslat már ott van a várban Michal Kováč államfőnél. Ennek az értesülésnek a birtokában Anton Bódishoz, a köztársasági elnök szóvivőjéhez fordultunk, aki miután konzultált Michal Kováčcsal, tegnap délelőtt lapunk érdeklődésére közölte: az elnöki irodához ilyen javaslat nem érkezett. Azt nem zárta ki, hogy más fővárosokba kiszemelt diplomaták ügyében a vár nem ka(Folytatás a 2. oldalon) CSÖPÖG AZ ISKOLARENDSZER CSAPJA NÉHÁNY GONDOLAT „FRÉZELÉS" ELŐTT A fejlett világban - akárhova nézünk, kontinensünkön vagy a tengeren túl - általában nem állami kézben vannak az iskolák, hanem önkormányzatok igazgatásában. Ezenkívül, természetesen, alapíthat iskolát az egyház, magánszemély, alapítvány és még más jogi személy. Szlovákiában egyelőre az állam nem csupán felügyeli, hanem alapítja és fönntartja is az iskolákat, bár mutatkozik egy olyan - egyelőre igen lassú folyamat -, amely annak bizonyítéka, hogy az iskolák nagyobb önállóság felé törekednek. Ennek egyelőre járható útja az, ha önálló jogi személyi státust igyekszenek „kiváltani" maguknak. Jelenleg az iskolaügyet annyiféle oldalról szorongatják a problémák, hogy jó, ha az oktatás folyamatos menetének megőrzését sikerül elérni. És nemcsak országos szinten, hanem a nemzetiségi iskolák esetében is. Országosan pénzhiány rémisztget, nemzetiségileg pedig ehhez ráadásnak a kétnyelvű oktatás, netán a magyar szakközépiskolákba jóformán észrevétlenül beszivárgó kétnyelvű párhuzamos osztályok elterjedése. A kisebbség mintha mindig egygyel több batyut kapna a nyakába tehernek. Aztán a józan esze, agyafúrtsághoz szokott reflexei segítenek túlélni. A túlélési módokat addig kell próbálgatni, amíg a rend vágyott birodalmában helyét találja majd egyén és intézmény egyaránt. A túlélés lehetőségeit vetítettük ki a hazai magyar iskolaügyre Bauer Edit Együttélés-képviselővel beszélgetve. • A közelmúltban afféle érdekeLENGYELORSZÁG: BALRA AT? Tegnap késő este lapzártánk időpontjában zárultak Lengyelország-szerte a szavazóhelyiségek, és a választási bizottságok megkezdték a leadott voksok összeszámlálását. A parlamenti választásokon több mint 27,6 millió választásra jogosult személy döntött voksával a szejm 460, valamint a szenátus 100 mandátumának a sorsáról. A szavazók kegyeiért versengő 35 választási tömörülés közül azok a pártok juthatnak be a törvényhozásba, amelyek megszerzik a voksok 5 százalékát, koalíció esetében ez a küszöb 8 százalék. A négy évvel ezelőtti választásokon a lengyelek döntő (Folytatás a 2. oldalon) HOLNAPI SZAMUNKBAN • GAZDASÁG TRAKTOROZÁS - BOROTVAÉLEN - Klinko Róbert beszélget a rozsnyói Agrostroj igazgatójával IDEGEN TOLLAKKAL „ÉKESKEDNEK" GYORSFAGYASZTÁS - „FÉLGŐZZEL" • OLVASÓINK OLDALA TAKARÉKON A RADIO Mától csökkentett műsoridőben sugároz a Szlovák Rádió. Természetesen, a magyar adás is. Mert a pénzügyi tárca hónapok óta nem utalta át a közszolgálati intézmény számlájára az állami költségvetésből előirányozott dotációt. Késik a koncessziós illetékek átutalása, és szép summára rúgnak a behajthatatlan kinnlévőségek is. Az illetékesek kiszámították, a sugárzási idő lerövidítésén kívül még milyen intézkedéseket kell feltétlenül meghozniuk, hogy valamiképp kihúzzák az év végéig. Vladimír Štefko, a rádió központi igazgatója az alkalmazottak pénteki nagygyűlésén bejelentette: nem lesz beruházás, karbantartás, honorárium, a dolgozók egy részét pedig az év végéig szabadságra küldik. Ezt azonban a tizenhét szakszervezet vezetőjéből álló elnökök tanácsa még nem hagyta jóvá. A legfőbb indok az volt, hogy írásban kérik az érintett dolgozók névsorát. Megerősített hírek szerint a lista a ma délutáni tanácsülésig elkészül. Több érdekes döntés várható a szakszervezeti vezetők mai megbeszélésén. Például arról, hogy mi legyen a két igazgatóhelyettessel, Michal Berkóval és Ernest Weidlerrel, akiket a dolgozók felelősnek tartanak a rádió jelenlegi, nem túl rózsás gazdasági helyzete miatt. A szakszervezeti tanács azt ajánlotta a központi igazgatónak, hogy menessze helyetteseit, ám Vladimír Štefko egyelőre nem kíván eleget tenni a kérésnek. A pénteki nagygyűlésen úgy nyilatkozott, hogy annak idején maga választotta helyetteseit, s a lépések többségét tudtával tették. Tehát, ha Berko és Weidler nem élvezi a rádiósok bizalmát, akkor ő sem. A szakszervezeti tanács azonban maradéktalanul megbízik az igazgatóban. Michal Berko nem titkolja, hogy őt szemelték ki Szlovákia bonni nagykövelének. A pénteki nagygyűlésen kérte a szakszervezetieket: nyújtsák át neki a „bűnlajstromot", ő ugyanis eddig azt hitte, a rádiósok kedvelik őt. Arra következtet, amennyiben nem készül el a lajstrom, úgy valaki gátat akar(t) vetni diplomáciai karrierjének. Márpedig egy diplomata csak tiszta lappal foglalhatja el új állomáshelyét - mondotta. Úgy hírlik, a szakszervezeti főfők azonnal nekiláttak a kért jegyzék öszszeállításához. De az írógépbe két papírt fűztek — a másolatot Michal Kováč államfőnek akarják elküldeni... A szakszervezeti vezetők a pénteki fórumon óvták a rádiósokat attól, hogy sztrájkoljanak a kormány pénzügyi megszorításai miatt. Döntés erről ma délután várható. Olvasóinkat tájékoztatjuk a fejleményekről. GÁGYOR ALÍZ gyeztető tanácskozáson jelentek meg a pedagógusok szakszervezetének képviselői és a parlamenti pártok szakemberei. A helyzeten javítani akarók részéről elhangzott többek között az is, hogy az iskolaügyet decentralizálni kéne. Fölmerül a kérdés, milyen fokú függetlenséget kell vagy lehet teremteniük a nemzetiségi iskoláknak a lehetőségek határain belül. Például, váljanak-e jogi személyekké. - Kevés olyan ország van, ahol az alapiskolákat egyetlen központi minisztériumból próbálják irányítani, néhány kihelyezett hivatalnok segítségével. Az állam ehelyett általában felügyeli az iskolákat, hiszen a fiatalok szocializációja - maga az oktatás - társadalmi kérdés. Szerintem ez (Folytatás a 4. oldalon) A MAGYAR-ROMAN HATARON ÚJ ÁTKELŐHELYEK Románia és Magyarország megállapodott abban, hogy két új határátkelőt nyitnak Szalontánál valamint az Arad melletti Turnunál. Erről Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter ötnapos, tegnap befejeződött romániai látogatása során állapodtak meg. A magyar diplomácia vezetője a hét végén Temesvárott találkozott a romániai magyar kisebbség vezetőivel, majd tegnap visszatért Budapestre. „Nem igaz, hogy Magyarország megpróbálta megakadályozni Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem teljesíti a kisebbségekkel szembeni valamennyi kötelezettségét, s nekünk fel kellett erre hívni a figyelmet" - nyilatkozta látogatásának végén a román televíziónak a magyar külügyminiszter. így reagált arra a kérdésre, hogy Budapest hasonlóan kíván-e eljárni Románia esedékes tagfelvételekor az Európa Tanácsba. Jeszenszky ezzel össze(Folytatás a 2. oldalon) ŰJSZÖ INFORMÁCIÓ CENZÚRÁZTAK! Szombaton több mint húszperces késéssel kezdődött a Szlovák Rádió magyar adásának egyik népszerű műsora, az Új-Hullámhossz. A vájtfülűek rendkívüli eseményre gyanakodtak, ugyanis a bemondó különös hangsúllyal közölte, hogy a csúszásnak műszaki okai vannak. Annyit már sikerült kiderítenünk, hogy a késés igazi oka: cenzúra. Amint arról a műsorelőzetesben hallhattunk, illetve olvashattunk, Molnár Norbert felelős szerkesztő részleteket kívánt közölni Duray Miklósnak szlovák politikai körökben nagy vihart kavart Szent István-napi váci beszédéből. A szerkesztő megszólaltatta az Együttélés elnökét, valamint Roman Zelenayt, a kulturális minisztérium államtitkárát, aki több alkalommal is élesen bírálta a szónokot. Ezután Duray már nem jutott szóhoz... Nem hivatalos információnk szerint péntek délután megjelent a magyar adás szerkesztőségében Michal Berko, a rádió igazgatóhelyettese - technikussal és vágóollóval. Közölte, hogy húzás nélkül nem járul hozzá az adás sugárzásához. A parázs vita állítólag szombat délelőtt is folytatódott, amikor a magyar adás függetlenségét védő Papp Sándor főszerkesztőt néhány órára fel is függesztették állásából. Ám helyettesének ezt a túlbuzgóságát Vladimír Štefko központi igazgató telefonon - nem tartózkodott Pozsonyban — érvénytelenítette. Michal Berko azonban nem tett le cenzúrázási szándékáról, és közvetlenül az adás előtt több mint húsz perccel kurtította meg ezt a műsorblokkot. Hétvége lévén, lapzártáig a főszereplőket nem tudtuk elérni, ám ma mindenképpen megkérjük őket, minősítsék a tényt, amely a szlovákiai magyar sajtó újfajta — valójában levitézlett módszereket alkalmazó - pártállami megregulázásának első súlyos, nyilvánosságra került esete. -SZMONA LISA - FEKETÉN S ARANYBAN EGY FÜLEKI KISLÁNY SIKERE JAPÁNBAN ja a nemzetközi versenyen aranyérmet nyert. A díjat az elmúlt héten adták át Pozsonyban. A most 12 éves Földi Gabriella magyar nemzetiségű, de a füleki, papréti vegyes tannyelvű alapiskola szlovák 6. évfolyamának tanulója. Szülei három éve íratták be a füleki rajziskolába, ahol František Mráz irányításával ismerkedik a képzőművészettel. Mint elmondta, célja, hogy az iskola elvégzése után is megma(Folytatás a 4. oldalon) A hétvégi naszvadi bemutatóvásár egyik attrakciója volt ez a léggömb Jozef Mýtny felvétele Két évvel ezelőtt nemzetközi gyermekrajzversenyt hirdettek a japán Kanadava városban, melyre František Mráz, a füleki rajziskola tanára az akkor tízéves füleki Földi Gabriella temperafestményét is elküldte. A kislány a tanár javaslatára Leonardo Mona Lisájának alapján festett egy képet - fekete és arany színekben. Gabriella már csaknem megfeledkezett arról, hogy alkotását valahol a távoli Japánban valakik értékelik, amikor idén júniusban megérkezett a hír, hogy Gabriella Mona Lisá-