Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-10 / 211. szám, péntek

3 HÍREK - VÉLEMÉNYEK 1993. SZEPTEMBER 10. ISKOLA A KOCSMÁBAN... DÉLSZLÁV VÁLSÁG TEMETÉSI MENETRE IS LŐNEK Tegnapra virradó éjszaka némi­leg csitultak a harcok a boszniai frontokon. Csak Vitéz és Gornji Vakuf térségében voltak tüzér­ségi összecsapások a muzulmán és a horvát egységek között. Komolyabb harcok voltak észa­kon, Brcko város térségében a szerbek és a muzulmánok kö­zött. A szerbek aknavetőkkel lőtték a körülzárt Szarajevót is. A horvát kormányfő, Nikica Valentič az ENSZ-hez és a nem­zetközi békekonferencia társel­nökeihez intézett levelében til­takozott a szerdai incidens ellen, amely Kusonjéban, az ENSZ ál­tal ellenőrzött terület határán történt. Bomba robbanása za­varta meg a gyászszertartást; há­rom személy meghalt, továbbiak súlyosan megsérültek. A kor­mányfő egyértelműen a szerbe­ket tette felelőssé a terrortáma­dásért. Alois Mock osztrák külügymi­niszter sajtónyilatkozatában úgy vélte, Bosznia feldarabolása el­lentétes az ENSZ Alapokmányá­val, ugyanúgy az EBÉÉ elveivel. Ausztriának valóban szívügye a déli határai közelében zajló konfliktus megoldása, s az ártat­lanul szenvedő emberekért már eddig is sokat tett. Például a té­vénézők segélyakciója (Nachbar in Not - Szomszéd a bajban) már 650 millió schilling gyűlt össze. Megérzi a szomszédságában zajló konfliktust Magyarország is. 1991 óta 67 ezer menekült érkezett az országba a Vajdaság­ból, többségükben magyarok. Közülük 50 ezer még mindig Magyarországon tartózkodik. Az újabb kivándorlási hullám megelőzése érdekében járt Bu­dapesten Ágoston András, a Vaj­dasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, s tárgyalt több minisztérium képviselőjé­vel. A megbeszélések után azt mondta, sikerrel járt, de semmi konkrétumot nem közölt. (Folytatás az 1. oldalról) nak azok a felső tagozatos tanu­lók, akiket szüleik nem voltak hajlandók felekezeti iskolába íratni. - Fölháborító, hogy kétszáz­negyven gyerek jóformán az ut­cára kényszerül - mondja egy szülő a községi művelődési ház előtt ácsorgó népes csoportból. - Iskolán és törvényen kívül va­gyunk. A 315 iskolaköteles gyerek­ből 116-an csakugyan a sportpá­lya büféjében, sáriasan az „isko­lakocsmában" találtak tetőt a fe­jük fölé, ha hiányos is a fedél. A művelődési házat az alsó tago­zatosok osztályai foglalják le. - Adják vissza az iskolánkat. Adjanak tankönyveket, hiszen kifizettük. Minket ne küldjenek Dabasra, mert mi ebben a nem­zetiségi nyelvet oktató iskolába akarjuk járatni a gyerekeinket. És alkotmányos jogunk szerint felekezetileg semleges oktatást követelünk - háborog egy fia­talasszony. A férfiak felváltva tartanak őrséget éjjel-nappal a művelődési ház előtt, amelyet bezárással fenyegettek. Egymás szájából veszik a szót, szülők, apák és anyák, magyarok és szlovákok. - Nem mondanak igazat a minisztériumban, mi igenis nemzetiségileg károsítva vagyunk. - Szinte mindenki töb­bes számot használ: - Nehogy félreértse, mi nem a katolikus iskola ellen vagyunk, csak azért, hogy választhassunk felekezeti­leg semleges oktatást. A plébá­nos úr egymásnak uszította a fa­lut. Kiátkozta, aki nem az egy­háziba járatja a gyereket. Én sem vagyok istentagadó, járat­juk a gyereket hittanra, de min­ket ne kényszerítsenek sehova. Ebből elég volt nekünk. Látszólag, persze, nincs sem­miféle kényszer, hiszen Daba­son, alig 6-8 kilométernyire, há­rom iskola közül is válogathat­nak. Mind önkormányzati. Kur­ta Józsefné osztályfőnök negye­dikes gyerekei párosával indul­nak kifelé a művelődési ház ka­puján: - Szülő is vagyok, meg pedagógus is. Az a véleményem azonban, hogy hiába kilencven­öt százalékos Sáriban a hittan­oktatás, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szülők katoli­kus, egyházi iskolába akarják já­ratni a gyereküket. A dabasiak meg csak úgy tudnának fogadni ennyi gyereket, ha az osztályaik 40-45 fősre dagadnának. Ez pe­dig törvényellenes. Ott szlová­kot sem tudnának tanítani, nin­csenek meg hozzá a feltételek. Kérem, a mi gyerekeink itt, Sári­ban akarnak önkormányzati is­kolában szlovákot tanulni, mint eddig. A fölháborodott szülök Győ­ző atyára panaszkodnak. A plé­bános erőszakos, zsarolja a hívő­ket, és a gyerekekkel akarná sakkban tartani őket. Olyan szó­beszéd járja, hogy később az egyházi iskola tandíjat fog kérni a gyerekekért, s aki majd nem tud fizetni, az a plébános földjén napszámban ledolgozhatja a költséget. Mások a jövő évi választások előjátékát látják az iskola jogilag tisztázatlan átadá­sában, amikor is a torgyánista polgármester képviselői babé­rokra pályázik az egyház támo­gatásával. Emez meg cserébe a helyiek jórészt önerőből épült, kitűnően fölszerelt iskolaépüle­tét akár bekerülési áron is meg­vásárolhatja. Magától adódik a kérdés: Mennyire csupán világnézeti semlegességüket féltik a sáriak, vagy a nemzetiségi sérelem bántja-e inkább önérzetüket? Nem véletlen, hogy a szlovák lapok nálunk egyértelműen az utóbbira hivatkoztak, bő szó­kinccsel példálózva: lám a ki­sebbségeit féltő Magyarország az Európa tanácsbeli tartózko­dás után most egy nemzetiségi, mégpedig szlovák iskolát szün­tet meg. Megszüntetésről, persze, szó sincs, ezt mondja a Szent János Katolikus Általános Iskola igaz­gatója, Kilincsányi Tamás is, aki néhány mondat erejéig szakít rám időt sürgős elfoglaltságai mellett: - Hadd utaljak csak ar­ra, hogy iskolánk névadója cseh származású. Különben mi írás­ban is vállaltuk, garantáljuk a szlovák nyelv tanítását. Hogy ennek a bonyodalomnak nem­zetközi visszhangja lett, ezzel ugyan nem számoltunk, de ez nem az én kompetenciám. Peda­gógus vagyok, nem pedig politi­kus vagy diplomata. Az én ha­tásköröm a szlovák tanítás sze­mélyi és tárgyi feltételeinek biz­tosítása. És ezek a feltételek adottak nálunk. Beszélek az iskola szlovák szakosaival. Egyikük, marcelhá­zi származású fiatalember, Nyit­rán végzett. Általános vélemény itt, hogy a katolikus iskola boj­kottálását néhány pedagógus a szülők manipulálásával tudta elérni. A „szülőket manipuláló peda­gógusok" mindegyike megkapta az egyházi iskolától a felmon­dást. Nem vették át, hiszen a munkaviszonyuk nem szűnt meg. Tanítanak, őket választotta a szülők kétharmada. A bizalom kötelezi őket, s remélhetőleg a türelmük is sokáig kitart. Mert a szülők elszántak, kitartanak. Akkor is, ha szülők és nagyszü­lők vesznek össze, tartanak ha­ragot Sáriban. Gyerekek szök­dösnek át egyik iskolából a má­sikba. A helyzetről már minden lehetséges fórumot értesítettek. A Mečiarnak szánt levelet még nem küldték el. Sáriban az iskola kérdésében a jogrend vizsgázott. Rosszul. A demokrácia vizsgázott. Rosz­szul. A helyi politikai döntésho­zatal vizsgázott. Rosszul. A felső politikai közmegegyezés vizsgá­zott. Rosszul. Mert nem hallot­ták meg ezt az egyszerű monda­tot: - Ha el kéne küldenem a gyermekemet egy másik isko­lába, kiszakítva a megszokott környezetéből, ebből az össze­tartó szlovák közösségből, ak­kor ez az asszimiláció egy for­mája lenne. Valahol megint nem figyeltek oda, hogy a nemzetiségi kérdés Magyarországon is érzékeny te­rület. BROGYÁNYI JUDIT T T 0 nem tévedek, éppen -Lld tíz esztendeje, hogy pártunk és kormányunk odalök­te nekünk azt a kis semmit, amit a bratislavai televízió magyar adásának — bocsánat, magyar nyelvű adásának (a kettő között lényeges különbség vagyon) - hívtak. Vissza kellene lapoz­nom a múltban, vagy fel kellene hívnom Pék Zoltánt, jól emlék­szem-e, de nem teszem, nem fontos. Semminek még csak ne is hozzuk elő az évfordulóját, ha netán mégis az lenne neki. Ün­nepelni meg végképp nincs okunk, hiszen — emlékszünk jól, bármennyire felejthető is - min­denről szólt az a kis semmi, csak rólunk nem; ha volt valami köze hozzánk, honi magyarokhoz, jó­szerivel annyi, hogy magyarul beszélt. Persze, a Dunajská Stre­dákon, a Rimavská Sobotákon meg a Moldava nad Bodvoukon kívül. Amikor egyszer-kétszer merészeltünk hangot adni ama szándékunknak, hogy kritikát írunk a műsorról, vagy legalább idézzük nem éppen kedvező visszhangját a Csemadok-gyűlé­sekről, azonnal tudomást szerez­tek róla „ott fent", ahonnan jött is mindjárt a válasz, mit válasz, ukáz: kuss! Jót, vagy semmit! Mint a halottról. Legkevésbé a tehetségünket mutathattuk meg abban az adásban. Közben a pozsonyi televízió szlovák adásának sem kellet­tünk, a Magyar Televíziónak sem. Mintha nem is léteztünk volna, mintha hatszázezer szlo­vákiai magyar nem teremtett és nem teremthetett volna képer­nyőre is érdemes szellemi-kultu­rális-művészeti értékeket! Tanú­síthatom, Magyarországon vol­tak ugyan próbálkozások, innen is vitt javaslatok alapján, hogy A helyzet, lényegét tekintve, ma is változatlan. Igaz ugyan, hogy a „gyengéd" óta - képza­vargyanús fordulattal — a Szlo­vák Televíziónak már a vízcsap­jából is mi csöpögünk, szlovákiai magyarok, nálunknál többször már csak Mečiar főszerepei eb­ben a tévében, mely velünk kap­például lehetne tévéfilmet, tévé­játékot készíteni valamelyik írónk valamelyik művéből, de — egy vidéki klasszikusunkkal szólva — mindahányszor dogmá­ba dőlt az egész. így aztán ünne­pi pillanatnak, a lapokban külön beharangozást kiérdemlő ese­ménynek számított, ha valame­lyik jószándékú televíziósnak mégis sikerült kijárnia-kicsikar­nia, hogy a szlovákiai vagy a Magyar Televízió képernyőjé­re kerüljön a komáromi Magyar Területi Színház egy-egy előadá­sa, egyik-másik költőnk, amatőr művészeti csoportunk. Évenként legalább egyszer. Nem sok olyan - félmilliósnál nagyobb lélekszámú - nemzeti kisebbség volt Európában, mint a miénk, melynek nem volt saját tejevíziója, és ugyanakkor nem kapott teret sem az állami, sem a nemzeti televízióban. A leg­modernebb, a legszélesebb nyil­vánossághoz szóló tömegtájé­koztatási médiumban. csolatban újabban azt is megen­gedi magának, hogy olyan tudó­sítót küldjön magyar eseményre, jelesül a nemrégiben lezajlott komáromi tiltakozó nagygyűlés­re, aki ország-világ előtt büsz­kén jelenti ki, ő bizony csak szlovákul tud, egy szót sem ma­gyarul, nem is tudja, mi történik. De azért beszél - rólunk, össze­hordva hetet-havat. Igaz ugyan, hogy már a Magyar Televízió is oda-, illetve idefigyel ránk, a po­zsonyi televízióval csaknem ve­tekedő terjedelemben. És az is igaz, hogy a Magyar Televízió­ban nem csupán a politika szint­jén, a politikai műsorokban, hír­adásokban. jelenünk meg, ha­nem megmutathatunk már vala­mit tehetségünkből, szellemi­kulturális-művészeti értékeink­ből más formákban, önálló mű­sorokban, és kerek produkció­kat. Legfrissebb példa a Ki mit tud? Végre ezt is megértük. Meg azt, hogy a Szlovák Televízió magyar adása legalább már néz­hető, rólunk ad képet, noha a kamerájától még mindig mesz­sze van az Ipoly mente, Gömör, a keleti végekről nem is be­szélve. Mindez azonban még nem az igazi. Én olyan szlovákiai ma­gyar televízióról álmodom, vagy, hagyva az álmaimat, a szlovákiai magyarságnak olyan saját televízióra lenne szüksége, mely a riportokon, tu­dósításokon túl valamennyi tele­víziós műfajt műveli, beleértve a dramatikus műsorokat, köztük a tévéfilmet. Olyanra, amely ké­pes akár Ki mit tud?-ot rendezni, hisz akármilyen kedves-készsé­ges a Magyar Televízió, nem csupán annyi a tehetséges ma­gyar ifjúember tájainkon, amennyi az ő vetélkedőjébe be­juthat, más versenyeibe, játékai­ba bekapcsolódhat. És van azért itt más is. Mellesleg, minthogy a televízió nem akármilyen hata­lom - sajnos, a mai napig sem tudatosítjuk ezt eléggé —, ha raj­tam állna, főként megmaradá­sunk és gyarapodásunk szem­pontjából jelen pillanatban a ha­zai magyar oktatásügy kérdései­nek szintjére emelném egy ilyen televízió létrehozásának kér­dését. Hallom, hallom: álmodik a nyomor. A kábeltévék bővülő hálóza­tára gondolva, nem is olyan biztos. BODNÁR GYULA NÉHÁNY SOROAN A ndrej Kozirev orosz külügy­miniszter szerdán késő es­te Kabulból Dusanbéba érke­zett, hogy a tádzsik vezetéssel az afgán—tádzsik határszakaszon kialakult súlyos helyzetről tár­gyaljon. Ez volt a témája afga­nisztáni megbeszéléseinek is, amelyek befejeztével újságírók­nak azt mondta, ismét sikerült egy lépéssel előbbre jutni a cél felé, amely a régió biztonságá­nak szavatolása. J apán tegnap óvatosan üdvö­zölte Gennagyij Burbulisz­nak, Borisz Jelcin orosz elnök közeli tanácsadójának kijelenté­seit arról, hogy Oroszország esetleg visszaadja Japánnak a vi­tatott Kurill-szigeteket. A japán hatóságok jó jelnek tartják Bur­bulisz tokiói szavait, hogy az, ami a szigetekkel történt a 40-es években, a sztálinizmus brutális, agresszív akciója volt. Hozzá­fűzte: a négy szigetet előbb vagy utóbb vissza fogják adni. L isszabonba érkezett az ango­lai kormányellenes UNITA küldöttsége is, hogy részt ve­gyen a béketárgyalások felújítá­sán. A delegáció vezetője Arlin­do Pena, alias Ben-Ben tábor­nok, az UNITA vezérkari főnö­ke. A küldöttséget tegnap dél­előtt fogadta Mario Soares por­tugál államfő, de a kormány egyetlen tagjával sem találkozik. A lisszaboni külügyminisztérium közleménye szerint ennek az az oka, hogy az UNITA portugál állampolgárokat tart fogva An­golában. A lsó-Ausztriában, Krems vá­rosban lebukott egy cseh tolvajbanda. Az öttagú társaság - közülük négyen fiatalkorúak - a helyi áruházban több mint 1000 schilling értékben tulajdo­nított el parfümöket és whiskyt, de a személyzet rajtakapta őket, a rendőrök pedig még a város területén elfogták a bandát. A vizsgálat során kiderült: nem ez volt az első lopásuk. H elmut Kohl német kancellár tegnap Majna-Frankfurt­ban azt állította: megkezdődött a gazdasági fellendülés. Ennek jele szerinte az a 0,5 százalékos növekedés, amelyet a bruttó nemzeti termék elért a második negyedévben. H ata Cutomu japán külügy­miniszter kijelentette, or­szága készen áll arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának ál­landó tagjává váljon. Ez lehető­vé teszi számára, hogy eleget tegyen azoknak a feladatoknak, melyek teljesítését elvárják tőle.' Probléma lehet viszont, hogy az új nyolcpárti kormánykoalíció­nak nem az összes tagja helyesli Japán BT-tagságát. B utrosz Ghali ENSZ-főtitkár közölte: a jövő héten talál­kozik a líbiai nagykövettel, s megpróbálják megoldani a ter­rorizmussal gyanúsított két líbiai állampolgár kiadatásának elmér­gesedő kérdését. Közben az USA, Nagy-Britannia és Francia­ország határozati javaslatot ké­szít elő az ENSZ számára arra az esetre, ha Tripoli nem adja ki a feltételezett terroristákat. S teffen Heitman, Szászország jelenlegi igazságügy-minisz­tere lesz a kormányzó CDU el­nökjelöltje. A CDU elnökségé­nek ülése után a párt főtitkára bejelentette: a jövő májusi vá­lasztásokon a párt soraiból senki más nem fog pályázni a posztra. iHintze szerint a 49 éves keletné­met teológus és jogász olyan egyéniség, akiből kiváló államfő lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents