Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-08 / 209. szám, szerda

5 KALEIDOSZKÓP ÚJ SZÓ. 1993. SZEPTEMBER 8. KIRÁLVHELMEOEN A KULTÚRA A KULTÚRHÁZBAN MARAD Akár nosztalgiázhatnék is. Hiszen szülővárosom, Királyhelmec művelődési házában járva — melynek neve kilencvenegytől Petőfi Sándor Művelődési Központ - akarva-akaratlanul emlékek tolulnak elő például a hatvanas évek második feléből, amikor versmondóként, a helyi színjátszócsoport tagjaként magam is szerepeltem e ház színpadán, sőt egyik kistermében amolyan értelmiségi klubot is alakítottunk, melyből mára már csupán a későbbi konszolidáló hatalom által renegátnak kikiáltott Garaudy nevére emlékszem, mint témára. Meg két-három gimnáziumi tanárra. Beszélhetnék a moziról is, mit jelentett nekünk, gyerekeknek, majd kamaszoknak, ifjúembereknek. De hagyjuk a múltat. Hogyan él a művelődési ház, illetve központ ma, mit tud nyújtani az embereknek, a városnak? fontosabb kérdések most ezek, különösen, amikor rossz idők járnak a kultúrára, haldoklanak kulturális intézmények, uram bocsá', butikká, vendéglátó-ipari centrumokká alakulnak át (nem maguktól, természetesen). Tóth Mária igazgatótól, aki korábban, idestova két évtizeden át gazdasági előadó volt itt, először is azt kérdezem, mitől központ a királyhelmeci művelődési központ, azaz milyen egységekből áll. A mozival kezdi, mely a város egy másik pontján található. - Hozzánk tartozott, de az érdeklődés hiánya miatt be kellett zárni. Meg főként azért, mert életveszélyes állapotba került. Ha sikerül valamennyi pénzre szert tennünk, akkor szeretnénk ott kávéházat, kellemes szórakozóhelyet kialakítani. Ahhoz, hogy Királyhelmecen újra legyen mozi, nagyon sok pénzre lenne szükség. - Nem hiányzik az embereknek? - Nem. Volt egy pár hang, de semmi több. Van szatelit meg videó. Szerintem a nagykaposi filmszínház is erre a sorsra fog jutni, pedig az tiszta új. Nem érdekli az embereket a mozi. - Ha jól emlékszem, annak idején a Csonka-vár melletti szabadtéri színpadon is volt filmvetítés, legalábbis nyáron. - Már ott sincs, rossz állapotban vannak azok a gépek, újakra meg nem telik. A könyvtár, szerencsére, nem jutott a mozi sorsára, de lényegében már az sem tartozik a központhoz, önállósult, a városi hivatal költségvetéséből gazdálkodnak. Mi maradt hát? Az amfiteátrumon kívül a művelődési ház és a nyomda. - Azzal keressük a pénzt a kultúrára, a nyomdával. Nyolcvanöttől működik. Tavaly márciusban teljesen új gépeket vásárolt a városi hivatal, az önkormányzat jóváhagyásával, így elmondhatom, hogy most már mindent tudunk csinálni, újságot, könyvet is. Abból élünk, amit a nyomda hoz. — Azért, gondolom, nem csak... - A városi önkormányzat négyszázezer koronát hagyott jóvá, de ez arra is kevés, hogy a villanyt és a gázt kifizessem. Az amfiteátrumban szervezett úgynevezett nagy akciókból sem valami sok a tiszta haszon, mégis úgy gondolom, adnunk kell az embereknek, a fiataloknak, a gyerekeknek. Rendeztünk majálist, járt nálunk a Republík, Markos-Nádas, kassai szlovák humorista, cseh színész, a helyi Csemadokkal együttműködve végre megszületett egy nótaest. — Ezek és a hasonló rendezvények közül nem egy az úgynevezett importkultúra kategóriájába tartozik. Vajon működik-e valamilyen művészeti csoport, közművelődési klub magának a háznak, illetve központnak a keretében? - Igen, a Bodrogközi néptáncegyüttes, ahol azonban régóta megoldhatatlan gondunk, anyagi okok miatt, a zenekar. Aztán itt van az Apró Bodrogközi, továbbá egy aerobic-csoport, és van egy érdekes klub, az ufósoké, harmincnegyven taggal, konferenciákra is eljárnak. Talán első helyen kellett volna említenem a Ticce képzőművészeti klubot, mely hetvenhat óta létezik. Kiállításokat szerveznek, évenként alkotótábort, ahová külföldieket is meghívnak. Kultúrházunk bővítésével tavaly sikerült alkotQtermet kialakítanunk számukra itt, bár vannak még hiányosságai. - Itt a termek fél napig sem üresek — mondja Tóth Mária. — Úgy vagyok vele, ha a kul túrházban nincs akció, nincs ember, nem lelem a helyem. Szerencsére, az önkormányzattal is, a városi hivatallal is jó a kapcsolatunk. Voltak hangok, adjuk ki a kultúrházat, anyagi haszon származna belőle, de az önkormányzat és a polgármester úgy döntött, a kultúrának a kultúrházban kell maradnia, más ide ne jöjjön. Ennek a háznak ez a küldetése. Én is elítélem azt, amikor egyes falvakban igyekeznek kiadni a kultúrházat. Csak azért, hogy megszabaduljanak a kultúrától, kiadják mindenre. Mi most újítottuk fel a tetőzeBODNÁR GYULA FRICSKA „EGYÚTELLÉS"? Talán megér egy perc figyelmet, hogyan viszonyul immár több mint három éve a hivatalos nyelvű sajtó, politikai képviselet és a médiák ahhoz a szándékhoz, amit egyszerre több nyelven fogalmazott meg egy mozgalom: Együttélés, Spolužitie, Wspólnota, Zusammenleben stb. Aki legalább egy éve ebben a térségben él, tapasztalnia kellett, hogy az államnyelvű médiák a pestistől sem irtóznak úgy, mint a magyar szavaktól, a magyar nyelvtől. Szó szerint elhatárolják magukat tőle. Legfeljebb cikizik. Az Együttélés kifejezést mégis görcsös következetességgel csakis „magyarul" írják és mondják. Vajon miért? Sovinisztarajongók, téglamezei verőlegények, és nemzeti gátlásosságban betegeskedők talán közmegegyezéssel érzik az okot. Szerintem azért nem képesek használni a Spolužitie kifejezést, mert önmaguk előtt is szégyenlik, hogy ez a szó európai gondolatot takar! ők ezt nem AKARJÁK érteni. Ezért mondják, torzítják immár három éve: Epyitilis, Egyilés, Együtülés stb. A SME múlt keddi (aug. 31.) száma végre talált egy értelmes szót! (Opäť list do rady Európy). EGYÜTELLÉSH! Kétszer is leírták pontosan így. Talán itt az ideje, hogy eldöntsük: az elkövetkező ezer évben kikkel és főleg mit akarunk „együtt" ELLENI! Mi, keletnomád emlősök. GÁLÁN GÉZA ORDÓDY KATALIN A boldogságnak nincs története. A történetek rendszerint addig tartanak, míg a hősök sok harc és szenvedés után végre elérik küzdelmük célját: a boldogságot. Más történetek pedig, mivel — sajnos - a boldogság nem örökös állapot, éppen ott kezdődnek, mikor a hősök feje fölött a felhők kezdenek gyülekezni, megtépázzák őket a viharok, míg végül újra kisüt a nap vagy bekövetkezik a tragédia. Dóra útját ne kövessük tovább, csak addig, míg története felhőtlen boldogságban tetőzik. A boldogság naggyá, adakozóvá teszi a szívet. Dóra is úgy érezte, hogy az egész világ belefér. Esküvőjére készülődött, amelyet novemberre tűztek ki, és éppen Péter atyától jött az oktatásról, mikor előtte egy férfi csoszogott, akinek vánszorgása nagyon ismerősnek tűnt. Utolérte. Ő volt, Kadnár úr. Melléje lépett. - Jó napot. Hallottam fürdőben volt. Segítettek a procedúrák? Kadnár meglepődve nézett Dórára, nem szokott hozzá ilyen kedves érdeklődéshez, és ez most arra indította, hogy elpanaszolja állapotát. — Az unokabátyám nagyon jó nevű ortopédus. Nem egy reménytelennek látszó eseten segített. Szólok neki a maga érdekében. Biztosan szakít időt egy alapos vizsgálatra. Kadnár hálálkodása elől megszökött. Könnyű léptekkel és könnyű lélekkel ment az egyik belvárosi kávéházba, ahol anyjával kellett találkoznia. Együtt akarták megvenni az új háztartás étkészletét. A házasságával kapcsolatos bevásárlások izgalmas örömöt jelentettek. Mintha minden nap ünnep lett volna. Ám az ünnepnapok végtelen sora elviselhetetlen lenne. Ha majd minden lezajlik, kezdődnek a drága, apró gondokkal, apró örömökkel fűszerezett hétköznapok. Végül elérkezett életének nagy napja. Barátok, ismerősök és kíváncsiak sorfala között vezeti Feri az oltárhoz, ahol Pali mosolygó szemmel várja. Csak homályosan látja anyuka meghatott arcát. Mellette ül Ádám, látszik a pofiján, tudatában van, milyen fontos eseménynek a részese. A templomból kijövet sorba jönnek a gratulánsok. Nini, Hermina, és most nem a gépies mosoly látszik az arcán. Itt vannak a fiúk is az osztályról, meg Alina. Lujza néni büszkén nézi — nem is őt, hanem a remekművét, amit visel. Amott a diri a feleségével... Itt oldalt Bubi bácsiék. Jenő bácsi sem hiányzik. Márta is itt van. Egy kicsit fáj a szíve érte. Végre benn ülnek a kocsiban. Pali megöleli, megcsókolja. Ettől a kalapja félrecsúszik a fején, de mit bánja most ezt. A férje mosolyogva néz rá. - Min mulatsz? kérdi duzzogva. - A csáléra álló kalapomon? - Nem Dórácska. Csak arra gondoltam, hogy én ott a Balatonnál az állomáson nem is hazudtam. Azt a tarka napernyőt lám, mégiscsak a feleségemnek vettem. VÉGE K

ét hónapig kísértük figyelemmel Dóra sorsát. A félreértések tisztázódtak, a szerelmesek egymáséi lettek. Ordódy Katalin mondja regénye hősnőjéről: - Dóra révbe jutott, s én az utolsó oldalakon céloztam is arra, hogy az ő története befejeződött. Dóra számomra most már a múlt, nem érdekel tovább, bár voltak olyan hangok, hogy történetét jó volna folytatni. Ha valóban kapok komoly visszajelzéseket, hogy az olvasókat érdekli, hogyan alakul a hősnő élete, akkor megfontolás tárgyává teszem, hogy még egy Dórakönyvet írok. • Nem merült fel, hogy a végtelenségig írná a történetet? - Azt hiszem, erre képtelen lennék. Valahogy kereken megfogalmazott történetekben gondolkozom, aminek van eleje és van vége. Soha nem gondoltam arra, hogy végtelen történet írásába fogjak. Számomra ez nem rokonszenves. • Dóra a tizenharmadik műve - a tizenhármas szerencsétlen szám. Dóra talán mégis szerencsés lesz... UTÓSZÓ HELYETT ORDÓDV KATALINNAL DÓRÁRÓL - A szerencsés és szerencsétlen számokra nem adok. Babonáim nincsenek. Remélem, hogy a tizenharmadik könyv azért elfoglal egy bizonyos helyet a munkáim között, megtalálja a maga közönségét, akik szeretni fogják a könyvet. • A tizenharmadik regény még csak folytatásokban jelent meg. Mikor lesz belőle könyv? - A Vox Nova kiadóval tárgyaltunk erről. Minden kilátás megvan rá, hogy karácsonyig könyv lesz belőle. így volna értelme. • Milyen volt a Dóra visszhangja? - Beszéltem olyanokkal, akik hozták a hírét, hogy olvassák a regényt, alig várják a folytatást. Talán szerénytelen vagyok, de nem tudok unalmasan írni. Lehet az jó, vagy lehet az pocsék, de általában leköti az embereket. • Az írótársak részéről volt visszajelzés? Gratuláltak vagy elmarasztalták? Reagáltak valahogyan? - Valamikor régen igen. Amikor kezdtünk, figyeltük egymás munkáit, és össze is jöttünk azzal a céllal, hogy egyik vagy másik megjelent művét méltassuk, hogy ki-ki elmondja a vele kapcsolatos gondolatait. De hát ez már megszűnt, az íróközösség nagyon megszaporodott, mindenki sütögeti a maga gesztenyéjét, és nem sok ügyet vet a másikra. Legfeljebb vannak klikkek, amelyek úgy érzik, csoportba verődve talán erősebbek és eredményesebbek lesznek. Ők úgy törődnek egymással, hogy egyik ír a másikról és viszont. • Dórán az utolsó napig dolgozott — mi lesz a programja ezután? - Egyelőre nem gondolok írásra. Gyógykezelésre megyek. Rám fér, hogy egy kicsit helyrehozzák az egészségemet, már amennyire lehet. Utána, ha beáll egy nyugalmas időszak, amire nagyon vágyom, de ami nemigen szokott sikerülni, mert rendszerint közbejön valami, de ha tényleg lesz egy kis nyugalom, akkor folytatom a családregényt, amelytől nagyon sokat várok - a magam számára. Ahol mindazt elmondhatom, amit nem sikerült elmondanom sem a regényeimben, sem beszélgetések alkalmából. Úgy érzem, ha megírtam ezt a több mint egy tucat könyvet, kell hogy az olvasó, legalábbis, akit az én munkásságom érdekel és aki tud rólam, számon tart, ezáltal is megismerjen. • Önéletrajzi regény lesz? - Önéletrajz is, családregény is, de nem regényes formában - vallomások formájában. • Milyen stádiumban van a mű? - Nagyon a kezdetén vagyok vele, mindössze harminc-harmincöt oldal van meg. Tekintve, hogy közbejött Dóra, nincs kizárva, hogy teljesen elölről kezdem. • Mostanában nehéz az író dolga. A könyvkiadás felbomlott ... - Én egészen jól érzem magam ebben a helyzetben. • Ön az egyetlen, akitől ezt hallom. Miért? - Mert ezerféle módon próbálkozhatom. Nincs előttem egy szigorúan megkötött út, hogy van egy Madách - és oda leadom a kéziratot, ott hárman elbírálják, akiktől függ, hogy megjelenik-e vagy sem. Megszokott menetük volt a dolgoknak, tudtam, hogy kiktől függök, s ha ez nem jön be, más út nincs. Itt most vannak lehetőségek. Az út most nem olyan könnyű, viszont változatosabb. Lehetőségek nyíltak. Tudom, hogy most nehéz, s aki megszokta a kitaposott utat, azokra lehangolóan hat. Rám nem. Még akkor sem, ha esetleg van egy könyvem és hirtelen nem találok rá kiadót. Maga a helyzet nekem megfelelőbb. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA DÓ<RJ?L