Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-06 / 207. szám, hétfő

KALEIDOSZKÓP 1993. SZEPTEMBER 6. A MEGOLDÁST A LAKTANYÁKBAN KELL(ENE) KERESNI A HAZA SZOLGÁLATÁBAN MEGNYOMORÍTVA? „Egy kiskatona (vélt és valós) panaszai" című írásunkat (július 20) többek között a következő szavakkal fejeztük be: „A fiatal katonák egzeciroztatása továbbra is dívik. A katonai ügyészség csak a legkirívóbb esetekkel foglalkozik, azokkal, melyek esetében fennáll a súlyos testi sértés vádja." Hogy ez valóban így van, bizonyítják a más lapokban - ugyancsak konkrét esetekről - beszámoló riportok, jegyzetek, interjúk. A Práca néhány hete egy katonai ügyészszel közölt beszélgetést, mely egy édesanya panaszlevele alapján született, miután újonc fia megpróbáltatásai április 26-án komoly sérüléssel végződtek. (Négy társa annyira helybenhagyta, hogy lépszakadást szenvedett.) A tettesek ellen csak azután indult eljárás, miután a szerkesztőség a panaszlevéllel felkereste a pozsonyi katonai ügyészséget. Az Új Szó említett cikkére reagált Böjtös Béláné nagykéri olvasónk, az ő fiával is történt hasonló méltánytalanság. „Zsolt ma már kiszolgált katona. E szomorú eset nyilvánosságra hozatala se nem árt, se nem használ neki, de talán mégis van értelme közzé adni a történteket, mert sok a hasonló sorsú fiatal. Az újoncok ki vannak szolgáltatva idősebb társaik kényének kedvének, s nincs sok esélyük, hogy megvédjék magukat. A tisztek jó fizetésükért nyugodt szolgálatot akarnak, nem nézik jó szemmel azokat a katonákat, akik problémákat okoznak azzal, hogy betörik a fejüket, véresre verik őket, s ráadásul még panaszkodnak is." Az is igaz, írja a továbbiakban Böjtös Béláné, hogy a katonai ,,tamtamok" az egyes alakulatok között jól működnek. Jaj annak a kiskatonának, akit árulónak (bonzáknak) neveznek társai. Hiábavaló az áthelyezése, a hír előbb érkezik az új alakulathoz, mint maga a sértett és kezdődik minden elölről. De nézzük Böjtös Zsolt esetét, melyet rövidített formában a sértettel a történtek után készített jegyzőkönyv alapján idézünk fel. „Bazinba vonultam be, ahonnan másnap Jihlavába vezényeltek. Azt, hogy az öreg katonák cigarettát és olykor pénzt követeltek tőlünk, még ki lehetett bírni. Azt már nehezebben viseltem, hogy az újoncoknak étellel és itallal is el kellett őket látni. Ezt főleg akkor követelték, amikor a tisztek, szolgálatuk letelte után, hazamentek. Én, fenyegetőzéseik ellenére sem adtam be a derekamat, nem pucoltam cipőiket, és a „büfés" szerepét is mindössze háromszor vállaltam. Ezt ők nem bocsátották meg. Engedetlenségemért büntetés járt, mely május 5-én érte el tetőfokát. Először - mivel korábban egy tiszt utasítására megmondtam, milyen hibák találhatók egy „öreg" katona gondjaira bízott járművön - az illető 142 fekvőtámaszt végeztetett velem. (Ugyanis ennyi napja volt még hátra a katonai szolgálatból.) Közben, hogy „pihenjek" guggolási gyakorlatokat kellett csinálnom. Ráadásnak agyba-főbe vertek. Még aznap éjjel - hogy végképp betörjenek -, kiráncigáltak az ágyból, s a folyosón addig vertek, míg össze nem estem. Aztán egyikük, egy kelet-szlovákiai fiú „ez még csak kézzel volt" szavak után teljes erejével arcon rúgott. S ezt így indokolta: „ Už ste moc veľkí frajeri maďari." Két nappal a történtek után a szülők táviratot kaptak a jihlavai katonai alakulattól, melyben értesítették őket, Zsoltot egyik társa megtámadta, most a kórházban fekszik. Amikor meglátogatták fiukat, sokkolva voltak a látványtól. Alig ismertek gyermekükre. A további megrázkódtatás a laktanyában érte őket, amikor látták, hogy a tettesek nemcsak szabadlábon vannak, de még kimenőt is kapnak. - Zsoltot néhány részeg katonatársa nyomorította meg - panaszkodott az édesanya. - A főbűnös, egy iglói fiú cselekedetét már nem lehetett eltussolni, meg nem történtté nyilvánítani. Ő a vádlottak padjára került, a többieknek, akik részt vettek a tettlegességben, a hajuk szála sem görbült meg. Ám a vétkes is megúszta. A katonai bíróság mindössze 8 hónapos feltételes szabadságvesztésre ítélte. A fiam esete egyébként még nincs lezárva. Kétszer műtötték a jihlavai kórházban, majd a pozsonyi katonai kórház pszichiátriáján is kivizsgálták. A jövő év januárjában plasztikai műtét várja. A hadseregben uralkodó állapotokra jellemző, hogy miután kijött a kórházból és Surányba helyezték, kezelőorvosa, akinek fejfájásra, éjszakai szorongásra, szemrángatódzásra panaszkodott, a mai napig nem kapta kézhez fiam kórlapját. Az nyomtalanul eltűnt. És többszöri követelés után sem érkezett meg. A kártalanítást csak polgári bíróság által követelheti, de hogyan, minek alapján, ha elveszett a kórlap? „Mindezt csak azért közlöm az olvasók népes táborával - záija levelét Böjtös Béláné mert hiszem, hogy van még az emberekben igazságérzet és józan ítélőképesség, és tesznek is valamit azért, hogy ilyesmi egy demokratikusnak nevezett államban ne történhessen meg." Mi természetesen egyetértünk levélírónkkal, ám biztos, hogy a megoldást nem az újságok hasábjain, de a laktanya falai közt kell keresni és megtalálni. O. V. A KÉKAJTÓS KIRÁLYHELMECEN -Nem szerettem volna olyan helyzetbe kerülni, hogy ha esetleg megszűnik a munkahelyem, egyik napról a másikra kelljen új megélhetést biztosítani magamnak - emlékszik viszsza Horváth Dénes, a királyhelmeci Helo Horváth Elektro tulajdonosa a másfél évvel ezelőtti eseményre, amikor családi körben eldöntötték, hogy üzletet alapítanak. Az ötlet megszületése és lehetőségeik mérlegelése után ezért egy árverés harmadik körében megszerezték az Otex vállalat Fő utcai, városszerte Kékajtósként ismert boltjának bérleti jogát. Az épületet, amelyben az üzlet található, azóta ugyan visszakapták az eredeti tulajdonos Kassán élő leszármazottjai, de velük is sikerült megegyezniük. - Eredetileg csak elektromos cikkeket és háztartási készülékeket szerettünk volna árusítani, de a vásárlók étvizedek óta megszokták, hogy itt textilárut kapnak, ezért ezt is meghagytuk. Először csak az árverésen megszerzett készleteket árusítottuk, de később sem szerettünk volna csalódást okozni vevőkörünknek - idézi fel a kezdeteket Horváth Dénes és hozzáteszi, hogy bár még családon belül sem döntötték el, meddig is marad fenn ez az állapot. Mivel napjainkban gyakran hallunk arról, hogy kereskedőink nem érdeklődnek a hazai termékek iránt, erre is rákérdeztünk. Horváth Dénes tapasztalatai szerint a textiláruk esetében a hazai termékek minősége kifejezetten megbízható, az olcsón kínált kelet-ázsiai áruk nem veszik fel velük a versenyt. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy egyre rosszabbodó anyagi helyzetük miatt sokan inkább megveszik az „egyszezonos" olcsó külföldi ruhaneműt. így azután ebben a boltban is egymás mellett áll például a távol-keleti, a hazai és a méregdrága nyugat-európai áru. Kicsit más a helyzet a fogyasztási elektronikával, ahol a japán és a nyugat-európai termékek az igazán megbízhatóak, ezek esetében érdemes megfizetni a magasabb árat is. Ide sorolható még a Gorenje, amellyel kapcsolatban másfél éven belül mindössze egyetlen mosógépre érkezett reklamáció és ennél is csak az egyik elektromos vezeték bekötésénél találtak egy könnyen eltávolítható hibát. Kicsit több a gond a hazai termékekkel, a Calexszel és az ETÁval (az utóbbinak például a szervizelése is nehézkes), ezek viszont alacsonyabb árukkal csábítják a vásárlókat. Az utóbbi időben viszont a lakossági hitelek megszűnése is visszavetette a nagyobb cikkek forgalmát. Tavaly alig győztük intézni az ezzel kapcsolatos papírmunkát, az idén viszont csak egy ment el ilyen módon - mondja Horváth Dénes. A helyszűke ellenére a bolt választéka mindkét árufajtából meglepően jó, így Czető Istvánné eladónak és a szintén besegítő Horváth szülőknek bizony egész nap bőven akad dolguk. A tulajdonos viszont főállása mellett inkább az áru beszerzésével foglalkozik. Ez nem könyű munka, hiszen nehéz megtalálni az optimális szállítót, ráadásul legtöbbjük azonnali fizetést vagy előleget igényel. És vajon mi a legfontosabb tapasztalat, amire Horváth Dénes e másfél év alatt szert tett? Az, hogy vállalkozása elsősorban kemény, sokszor a család rovására folytatott munkát jelent és nem olyan lehetőséget, hogy egyik napról a másikra meg lehetne gazdagodni. -tlORDÓDY KATALIN <DO$Jl - Ne beszéljünk ilyen szomorú dolgokról, Dórácska. Azon törjük a fejünket, hogyan lehetnénk minél gyakrabban együtt. Hiszen kimondtad azt a jó szót, amire úgy vártam. Azt mondtad, örülsz, hogy itt vagyok. Ennél többet nem is kívántam. Ez azt jelenti, hogy nem neheztelsz rám többé. Ugye azt? - Nézett megerősítést várva Dórától. - Miért játszanék színházat? Nem lenne méltó hozzánk. Nézd, hogy úsznak a hajók, milyen méltóságteljesen. Nem is lenne rossz egy hajókirándulás. Mit szólsz hozzá? - Semmi akadálya. Egyelőre ugyan helyettesítek, és elég sok az éjszakai szolgálatom, de augusztus végén már szabadabb leszek. Az még kél hét. De... ha már hajókázásról van szó, nekem is megfordult a fejemben. Eláruljam neked, hogy mi? - Azonnal tudni akarom. - Hogy hajókázom veled a Földközitengeren. Kikötünk Pireuszban, Athén utcáin lépkedünk, Isztambul, a gyönyörű Égei-tenger... Akarom, hogy te is lásd mindezt. Ciprus, Izrael, Egyiptom... - Ne is mondd tovább. Éz úgyis csak álom. Tudod, mibe kerül ilyen út? Ha a fejemre állok sem tudok összehozni ennyit. Tudom, hogy anyuka kifizetné, mert két éve adta el a nagymama házát. De ezt nem fogadhatom el tőle. Arra gondolt, hogy már csak azért sem fogadná el, mert a pénz Ádám nevén van a betétkönyvön, hogy fussa majd a tanulmányaira, neveltetésére. - Miért komolyodtál el? Mind a két utat én fizetném. - Hová gondolsz? - nézett megütközve Palira. - Az lenne a nászutunk. Az lenne a nászajándékom... Dórával fordult egyet a világ. Hiszen ő is gondolt erre, hiszen ő is Pali oldalán képzelte el a jövendő életét. De így, ilyen hirtelen, még alighogy összebékültek... Megfeledkezett a Duna-parton sétáló, jövő-menő emberekről, katját Pali köré fonta, úgy nézett rá ragyogó szemekkel. - Palikám, de hát még meg sem kérted a kezemet! - Majd arra is sor kerül, ünnepélyesebb keretek között. Viszont a csókkal nem szeretnék tovább várni. Nagyon sok idő telt el azóta, hogy utoljára megcsókoltalak. - Majd erre is sor kerül, alkalmasabb keretek között - utánozta őt csúfondárosan Dóra. -Gyerünk a Hajókávéházba. Onnan is lehet gyönyörködni a Dunában. És ott olyan boxokba ülhetünk, ami legalább abban az illúzióban ringat, hogy egyedül vagyunk. Gyere - fogta meg kezét, s húzta a bejárati híd felé. - És mondd csak, Pali - kérdezte Dóra - egy pillanatig sem merült föl előtted a lehetőség, hogy kosarat kapsz? -Isztambul, Kairó, Tananarive... Ki lenne elég erős ezt visszautasítani? - Igazad van, különösen, ha az illető még szerelmes is az ajánlattevőbe - adta meg magát nevetve Dóra. * # # A Vámköz utcai házba beköltözött a boldogság. Senki sem tudta, mitől lett szebb minden, de a változást Ádám, a kismacska, de még a kert virágai is érezték. Előfordult, hogy napközben nem láthatták egymást, de olyankor az esti telefonbeszélgetések kapcsolták őket össze. Elérkezett a szeptember, Csuthy úgy gondolta, itt az idő, hogy bemutatkozzon Dóra anyjának. Dóra azonban egyre újabb kifogásokat talált. Egy-két esetben ezt minden további nélkül el is fogadta, de aztán gyanakodni kezdett. - Dóra, ez már a negyedik eset, hogy eltolod a látogatásomat. Ha valami komoly okod van rá, hogy távol tarts a háztól, mondd meg őszintén. Nem tudom, mi lehet az, de elképzelhető, hogy egy csacsiság, amit egy mozdulattal el tudok söpörni az útból. De ha nem az, annál inkább közöld velem. így nem tudom, mit gondoljak. Dóra megijedt. Nem szabad tovább halogatnia a vallomást. Százszor is elképzelte, mit mond, hogyan mondja, de az utolsó pillanatban mindig visszariadt. - Holnap ráérsz délután hat körül? - Hat körül? Igen. Miért? - Szeretnék veled elmenni valahová. - Nagyon titokzatos vagy. Hová? - Ismered a Slavín alatt a Körpreszszót? - Sohasem voltam ott. - De meg fogod találni. Találkozzunk ott hatkor. Gyere kocsival. Iszunk valamit, mondjuk egy dzsúszt, aztán megyünk hozzánk. Rendben van? " - Oké. De nem mehetnénk hatkor egyenesen hozzátok? Van valami különös oka, hogy abba a körizébe megyünk? - Igen, majd mindent elmagyarázok. - Kissé nyugtalanít, hogy ilyen nagy feneket kerítesz a dolognak. Mire jó ez? -Palikám, ne nyugtalankodj. Egyben biztos lehetsz: nagyon szeretlek és nem tudom, hogyan élném túl, ha újra és most már véglegesen elveszítenélek. - Olyan nincs. Mégis halvány sejtelmek arra utalnak, hogy valami még fenyegetheti a boldogságunkat. - Mi fenyegethetné, ha igazán szeretjük egymást? - Igazad van. Holnap akkor fölkészülök a leánykérésre... Most, hogy közvetlenül előtte állok, bevallom, kicsit izgulok. Nem bánnám, ha már túl lennék rajta. -Jó túl lenni bizonyos dolgokon, amelyeket úgy sem lehet megúszni - értett egyet Dóra. (Folytatjuk)