Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-29 / 227. szám, szerda

PUBLICISZTIKA LÚJSZÓI 1993. SZEPTEMBER 29. „...JOBB LETT VOLNA MEGHALNI" BENZINPALACKOS TÁMADÁS UTÁN LELKI TERROR • AZ IDEGÖSSZEOMLÁS HATÁRÁN • A NYOMOZÓK NEM REMEKELTEK • MEDDIG KELL MÉG VÁRNI AZ ÍRÁSSZAKÉRTŐ VÉLEMÉNYÉRE? Az utóbbi egy-két évben egyre gyakrabban találjuk magunkat szemben az alvilág ocsmány praktikáival. A megfélemlítések, a zsarolások, az adósságbehajtások és a különféle számlakiegyenlítések végrehajtói napról napra rafináltabb, brutálisabb módszereket alkalmaznak. Azt is megszoktuk, hogy a bosszúálló, illetve szenvedő felek általában a kétes hírű vállalkozók, adócsalók, valutaüzérek, fizetett árverési licitálók és más nagystílű szélhámosok táborából kerülnek ki, így az indíték - már, ami a bűntényt illeti - általában adott. Akadnak azonban kivételes, teljesen egyedi esetek is. Például, amikor olyasvalakinek üzennek „háborút", aki semmivel sem szolgált rá a „hadviselésre", aki makulátlan múltú, s egész életében becsületesen élt és dolgozott. íme egy szomorú példa. Már több mint fél éve pokollá teszik egy csallóközi család életét. Nem tudni, mi készteti az elkövetőket ennyi gazságra, de tény, csak a szerencsés véletlenen múlott, hogy nem esett kár emberéletben. A fizikai támadást lelki „kínzás" követte, melynek súlyos következményeit még mindig magán viseli a család, különösen a ház asszonya. Az események a férjet és a gyerekeket is alaposan megviselték. A történtek visszapergetése közben gyakran megcsuklik a háziasszony hangja, sűrűn törölgeti könnyeit. Lelkiállapotát jellemzik a következő mondatok is: „Néha úgy érzem, jobb lett volna meghalni. Tudom, az emberekben akaratlanul felvetődik a kétkedés, biztosan elkövettünk valamit, ha ezt tették velünk. Pedig a mi lelkiismeretünk tiszta, egy idő óta mégis örökös rettegésben kell élnünk. Ha egy ág zörren, máris fedezéket keresek. Már ott tartok, irigykedem azokra, akik tudnak nevetni." Az első figyelmeztetés K.-ék vesszőfutása a múlt év november 10-én kezdődött. Aznap a pesti televízióban futballmeccset közvetítettek. A Fradi játszott. A ház ura a focit nézte, amikor úgy negyed hét felé a hálószoba csukott ablakán egy tégla repült be, egyenesen a hitvesi ágyra. - Természetesen megrémültünk, és nem tudtuk mire vélni a történteket - emlékezik vissza a háziasszony. - Sírtam is meg nevettem egyszerre, örültem, hogy a hálószobában nem tartózkodott senki. A legvalószínűbbnek az látszott, hogy vagy egy részeg, vagy néhány neveletlen gyerek csínytevéséről van szó. A városi rendőrt is kihívtuk, ám kérdésére: kire gyanakszunk?, nem tudtunk válaszolni. Már 23 esztendeje lakunk itt, soha egyetlen szomszéddal sem volt nézeteltérésünk, nincsenek haragosaink, nem tartozunk senkinek, így arra a következtetésre jutottunk, ablakunk véletlenül lett céltábla. Éjféli „molotovkoktél" Az említett hálószobába új ablaküveg és függöny került. A kellemetlen epizód lassan feledésbe merült. Januárban, az egyik szombatról vasárnapra virradó éjszaka a legidősebb fiú kislánya, a négy és fél éves Csilla, aki azelőtt gyakran járt a nagyiékhoz, a szokásától eltérően - s ezt a család isteni gondviselésnek tartja -, nem aludt a nagyszülőkkel. Fejébe vette, hogy kivételesen nénikéje szobájában tér nyugovóra. A húszéves Kati nagynénije, akihez bekéredzkedett, még tréfásan meg is jegyezte: „Na, megint nem alszom ki magam rendesen, mert a lábadat párszor a számban találom majd". Igaza lett. Aznap éjjel egy percet sem aludt, de annak egész más oka volt. - Anyuék már lefeküdtek - mondja Kati —, én még néztem a tévét. A West Side Story-t adták. A film a végéhez közeledett. Annál a jelenetnél, mikor megölik a főszereplőt, nagy csörömpölésre kaptam fel a fejem. A zene elég hangos volt, így az első pillanatban arra gondoltam, hogy a fürdőszobában leesett a tükör. Aztán a háló felé pillantottam és ereimben megdermedt a vér. Az egész szoba lángokban állt. Szüleim köhögve, fuldokolva menekültek az égő szobából. Anyu segítségért kiabált, apu a tüzet próbálta oltani. Az egész berendezés odalett. Én közben igyekeztem telefonon értesíteni a rendőrséget. Nem szívesen mondom, de reakciójuk felháborított. A helybeliekkel nem sikerült kapcsolatot teremtenem, a járási székhelyre telefonáltam, s elhadartam mi is történt, tehát hogy valaki „molotovkoktélt", azaz benzines palackot hajított a házunkba. És a válasz? Kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy most „odarepüljünk". - Jól hallottam? - kérdeztem megdöbbenve a cinikus felelet hallatán. A tüzet eloltották? - kérdezett vissza az ügyeletes. Igen? Akkor mit izgulnak? ,, Nyomozóbravú r" - A végén mégiscsak kijöttek, s később egy helyi rendőr is megjelent házunkban, sőt egy óra múlva a helyszínelés is megkezdődött, mely mindössze anynyiból állt, hogy az egyik technikus lefényképezte a tönkreégett berendezést - veszi át a szót K.-né. Megint csak azt kérdezték, volt-e valakivel nézeteltérésünk. Bárcsak lett volna - feleltem zokogva - akkor legalább tudnánk, hányadán állunk, és kik lehetnek az elkövetők. A nyomozók nem erőltették meg magukat. A ház előtti virágágyasban fellelhető friss lábnyomokat figyelmen kívül hagyták, s az ablak közelében elhajított teli gyufásdoboz címkéje - elég szokatlan volt, két szilvát ábrázolt -, valamint egy vegyi anyaggal átitatott és megpörkölődött zokni is elkerülte figyelmüket. Az említett tárgyakat másnap pinzettával igeiittasakokba tettem, s elvittem a rendőrségre. Gipszlenyomatot már nem tudtam készíteni, a lábnyomokról, mert a terepet közben összetaposták. Szüleim betegek, abban az időben a pozsonyi kórházban feküdtek. Édesanyámat, aki combcsonttörést szenvedett, el akartam hozni magunkhoz, de a történtek után már nem mertem. Természetesen azt is elhallgattam, mi játszódott le a házunkban. A keresztgyerekeket sem hívtuk, hívjuk látogatóba, félünk, megismétlődhet a támadás. A rendőrség - mindig csak türelemre int - mindössze annyit állapított meg, hogy két benzines palackot dobtak a hálónkba, s az elkövetőnek társa is volt. Titokzatos csomag Január 26-án K.-éknak csomagot hozott a postás. Feladóként egy Slovenský Grob-i név és cím szerepelt. Az asszony sosem találkozott az említett névvel, s rögtön gyanút fogott. Óvatosan az udvarra vitte a küldeményt, s hívta a nyomozókat. A csomagban nem volt ugyan robbanószerkezet, de tartalma felért egy időzített bombával. Egy koszorút, téglát, keresztet, halálfejes rajzot, valamint egy ocsmány, szlovákul írt levelet tartalmazott. K.-né elájult. Lánya, mielőtt a rendőrök eltették a nyomtatott betűkkel írt levelet - beleolvasott. - A vulgáris megszólítás után az írás fenyegetések tömkelegét tartalmazta. „Még nem volt elég az eddigi figyelmeztetés?" kérdezte többek között a levélíró, de semmi konkrétumot nem közölt, mit kifogásol, miért akar bosszút állni. Az újabb fejlemények annyira megviselték K.-nét, hogy pszichiátriai kezelésre szorult. A korábban makkegészséges férje is megsínylette ezt a pszichikai terrort. Tizenkét napra kórházba került, gyomorfekéllyel. Még mindig nem elég A tettesek azonban nem érték be ennyivel. Eszköztárukból további ötletekkel rukkoltak elő. Elkezdődtek a névtelen telefonhívások. A suttogó hangú fenyegetőzéseket mentőkocsik, temetők emlegetése, majd rekedtes kacaj követte. A nyomozók egy időre magnót szereltek K.-ék készülékére, de akkor egyetlen ilyen jellegű telefonhívás sem érkezett. Egy idő után, mikor eltávolították a lehallgató készüléket, ismét jelentkezett a fantom. Az írásszakértő, aki a levelet vizsgálja, több mint fél év múltán sem készítette el jelentését (legalábbis nem informálták erről K.-ékat). A rendőrség eddig semmi biztatót sem közölt a megfélemlített családdal. Ellenkezőleg. Az egyik helybéli egyenruhás fiatalember így „biztatta" őket: „Úgy sem lesznek meg a tettesek. Egyébként is - kérdezte cinikusan - mi hasznuk lenne belőle, ha kézre kerülnének, még büntetést sem kapnának". K.-né csak azt felelte: legalább nem kéne rettegnünk. ORDÓDY VILMOS LAKÚ - HÁZ - ÜGY Sz. J.: Egy éve lakok egy állami lakásban. A lakbért én fizetem, küldöm csekken. A lakás ugyanakkor másnak a nevén van, de én a bérleti jogot megvettem tőle 45 ezer koronáért. Arra lennék kíváncsi, hogy bérlőként a lakás megvásárlására is jogosult vagyok-e? Nem lesz ez olyan egyszerű. A bérlőnek ugyanis nem áll jogában szabadon rendelkeznie a lakással, illetve a bérleti joggal. A bérlő a lakásbérletét ugyan átengedheti másnak meghatározott vagy meghatározatlan időre, de csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával (albérlet). A bérlő köteles lett volna ezt az írásbeli hozzájárulást megszerezni. Ha ezt nem tette meg, és a bérbeadó erről tudomást szerez, bírósági hozzájárulással felmondhatja a bérleti jogviszonyt tekintettel arra, hogy a bérlő súlyosan megsértette a bérletből eredő kötelességeit. Itt el kell mondani azt is, hogy a bérlőnek, ha a fenti indok alapján szüntették meg lakásbérletét, nem keletkezik joga pótlakáshoz: a bérlet felmondási idejének leteltével minden további nélkül kiköltöztethetik akár ideiglenes szállásra is. A bérlő lakásbérletének megszüntetése persze nem jelenti azt, hogy az albérlő lépne a helyébe, azaz nem válik bérlővé - márpedig a lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló törvény csak a bérlőnek biztosít elővásárlási jogot a lakásra. A levelében leírtakkal kapcsolatban elsősorban azt ajánlanánk, szólítsa fel a bérlőt, hogy az minél hamarább szerezze meg a bérbeadó írásbeli hozzájárulását az albérlethez. Ezzel együtt el kell mondanunk azt is, hogy az ön által kifizetett 45 ezer korona a Polgári Törvénykönyv 451. §-ának szempontjából jogalap nélküli gazdagodás, amelyet a bérlő köteles lenne visszaadni. A Polgári Törvénykönyv 454. §-a szerint „jogalap nélkül gazdagodott az is, aki helyett valaki más teljesített (fizette) azt, amit a jog szerint' neki magának kellett volna teljesítenie"! Mivel a törvény szerint a lakbért a bérlőnek kell fizetnie, szigorúan jogi szempontból még az ön által fizetett lakbér is a bérlő oldalán jelentkező jogtalan gazdagodásnak tekinthető. Márpedig a Polgári Törvénykönyv 456. §-a szerint „a jogalap nélküli gazdagodás tárgyát annak kell kiadni, akinek rovására azt megszerezték." (Egyéb vonatkozó jog szabályok: a Polgári Törvénykönyv 719. §-a, 711. §-ának első és második bekezdése, 712. §-ának ötödik bekezdése, a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonáról szóló törvény 16. §ának első bekezdése.) dr. P. D. RÉGI-ÚJ SZÍNHÁZ POZSONYBAN „KERESZTELŐ" SZTÁROKKAL Pozsony egyre inkább igyekszik megfelelni a fővárosi követelményeknek. Ez a tény, valamint a főváros művészeinek körében megfogalmazódott törekvések akaratából a Szárazvámon működő kamaraszínház, amelynek társulata egykor a Korzón működött és a hatvanas években sajátos és formabontó igyekezetével vívott ki elismerést a színházi szakmában, majd álneveket kapva mindmáig Korzo '90 néven kínálta repertoárját a színházkedvelőknek, végre fölveszi a székházának eredetileg hírnevet hozó Astoria nyomán a Divadlo Astorka nevet. A „keresztelőre" október elsején, pénteken kerül sor, látványos délutáni hepeninggel, amelyről nem hiányoznak majd az utcai muzsikusok, zsibárusok, frissítőket kínáló sátrak, sőt az aszfaltfestő művészek sem, de ami a legfontosabb, eljönnek azok a régi pozsonyiak, akik az eredeti Astoriáról, erről a harmincas -negyvenes évekbeli kulturális találkozóhelyről sokat tudnak mesélni. A magyar olvasók számára nem ismeretlen Juraj Spitzer, vagy a mindeki által tisztelt Albrecht János, vagy Štefan Žáry, a költő, mind eljönnek, hogy köszöntsék, a nemcsak új nevet kapó, hanem vele együtt egy kicsit a régi, tágabban értelmezett kulturális életet szervező intézmény szerepkörét is fölvállalni óhajtó színház és közönsége ünnepét. Néhány név még a vendégek közül: Dušan Dušek és Rudolf Sloboda írók, Lasica és Satinský színészek, Martin Porubjak és Magda Vášáryová politizáló művészek, Marián Varga popsztár és még sokan mások. A színház vezetői, Lubo Gregor, Juraj Nvota az Astoria épületének szellemi és gyakorlati birtokbavételéről beszéltek, egy többfunkciós kulturális ház álmát vetítve előre. Marián Zednikovič, a színház művészeti vezetője kérdésünkre elmondta, hogy természetesen — úgy mint eddig - nyitva állnak a komáromi vagy a kassai magyar színház vendégszereplései előtt, amennyiben kamaradarabról van szó, természetesen. Együttműködésre és nyitottságra törekednek. - Azt ugye tudja, hogy sokat ígérő sztárszínészünk is a maguké? - kérdezte. Tudtam, Tóbiás Szidiről van szó, aki a „miénk", vagyis magyar és tehetséges. (brogyányi)