Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-11 / 185. szám, szerda

1993. AUGUSZTUS 11. ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP 4 KI HOGYAN NYARAL(T)? (Folytatás az 1. oldalról) ralni, itt-ott kimegyek a Vághoz. Egyébként eddig is dolgoztam, a komáromi szabadtéri színházban a Klapkát próbáltuk. HARSÁNYI IMRE, Guta polgármestere: - Túl vagyok már a nyaraláson. A selmeci hegyekben van egy telkem, ott voltam a családommal. Szeretem a magányt, és ott szinte nomád életet lehet élni. Még tervezek egy vízitúrát a Kis-Dunán és a Vágón. Az idén sikerült beszereznem egy motorcsónakot, ez elég nagy érvágás volt. Az előző években is leginkább a Tátrába, vagý a Szlovák Paradicsomba jártam nyaralni. REITER ISTVÁN hegedűművész: - Az idén nem voltam nyaralni. De ha el is megyek üdülni, akkor is dolgozom, mert az agyamban állandóan megy a 'zene, nem tudok kikapcsolódni. Tavaly Kassán és a somodi művelődési táborban nyaraltunk. Ami az anyagi helyzetet illeti, az az igazság, hogy itt Pozsonyban érezhető legkevésbé a gazdasági hanyatlás. Ez egyelőre rám is vonatkozik. A Filharmóniában megemelték a fizetéseinket, de mivel a pénz értéke csökkent, körülbelül olyan a fizetésünk, mint azelőtt. Ebben az évben már körülbelül hetvenezer kilométert utaztam, kétszer voltam Japánban, úgyhogy nem panaszkodhatom. PÉK LÁSZLÓ, a Galántai Magyar Gimnázium igazgatója: - Egy iskolaigazgatónak sem jobb az anyagi helyzete, mint bárki másnak. A mi nyaralásunk az idén abból állt, hogy a családdal Magyarországon - Esztergomban, a Dunakanyarban, Egerben, a Mátrában - jártunk, személyes ismeretség útján iskolákban, kollégiumokban tudtunk olcsó szállást szerezni. Feleségem is pedagógus, úgyhogy a nyár többi részét otthon, a ház körüli, kerti munkával töltjük. Sok feladatunk van az iskolakezdéssel kapcsolatban. Az idén ünnepeljük a galántai gimnázium fennállásának negyvenedik évfordulóját, ennek a megszervezésével is sok teendőm van. Most készülök egy nyári egyetemre, egy egyhetes földrajzszakos továbbképzésre Pécsre, hiszen szakmailag is fel kell töltődnie az embernek. MÉSZÁROS ANDOR magánvállalkozó: - A galántai Margó reklámcégnél dolgozom, a tulajdonossal együtt egy ötnapos svájci üdülésre készülünk. Ki kell kapcsolódni, mert nagy a hajtás, tíz-tizenkét órát dolgozunk naponta, ebben kinyíródna az ember, ha nem pihen meg egy kicsit. A vállalkozas miatt előre kell tervezni a szabadságot, sok mindenre nem jut idő úgy, mint azelőtt. Nem jutottam el például az őrsújfalui művelődési táborba. Barátaimmal a nyár végén még egy kéthetes üdülést tervezünk a Magas-Tátrában. KOMJÁTI GYŐZŐ nyugdíjas, a Csemadok deáki alapszervezetének elnöke: - Minden évben járunk kirándulni. Tavaly Svájcban voltunk, az idén is készülünk valahová, de még nem döntöttük el, hová. Most nagyon sok a munka, dinnyét termelünk. A kertből van egy kis bevétel a kiránduláshoz. Jártunk mi már Párizsban is, meg Oroszországban, Jaltán, de ez még régebben volt, ma már nagyon drága lenne. A vejünk Ausztriában dolgozik, oda minden évben elmegyünk. Szeretünk világot látni, és van még egy nagy tervünk: az újságban láttunk egy hirdetést londoni kirándulásra, oda szeretnénk egyszer eljutni. (-l-ó) I NÉGYPERCENKÉNT EGY BŰNTÉNY CSAK A NEMI ERŐSZAKOK SZÁMA CSÖKKENT (Munkatársunktól) Már senkit sem lep meg, ha a belügyminisztérium szokásos sajtótájékoztatóján azzal kezdik az információkat, hogy tovább növekszik a bűnözés. Ezúttal - a korábbiaktól eltérően — már nemcsak az idei év első hat hónapját hasonlították össze a múlt esztendő azonos időszakával, de hónapokra, sőt napokra, órákra és percekre is elemezték az egyes bűntények számát. Néhány érdekes adat: Szlovákiában 24 óra leforgása alatt átlagban 363 bűneset történik - négypercenként egy. Naponta 126 betöréses lopásról és négy rablótámadásról érkezik bejelentés. Minden nap 23 autó tűnik el, másnaponként megerőszakolnak egy nőt és két és fél naponként megölnek egy embert. A bűnözők nem ismerik az uborkaszezont, sőt, mint azt a statisztika is bizonyítja, a nyári hónapokban a legaktívabbak. Különösen ami a betöréseket illeti. Itt az elkövetések száma a tavalyiakhoz viszonyítva 48,7 százalékkal nőtt. Ez vonatkozik a gyilkosságokra is. Míg a múlt év első felében 45, az idén július végéig már 81 emberéletet oltottak ki erőszakkal. Egyre félelmetesebb méreteket ölt a gépkocsilopás. Míg tavaly Szlovákiában 6458 autót tulajdonítottak el, és a kár 281,5 millió koronát tett ki, az idei év első hat hónapjában már 4164 gépkocsi tűnt el, s a kár meghaladja a 360 milliót. A múlt évhez viszonyítva csak a nemi erőszakok száma csökkent. (Tavaly hat hónap alatt 116, idén 99 ilyen jellegű bejelentés érkezett.) A szakemberek szerint ez részben a különböző masszázs- és erotikus szalonokban nyújtott szolgáltatásoknak köszönhető. A gombamódra szaporodó vállalkozásokkal, vállalkozókkal és a gyakori fizetőképtelenségükkel egyenes arányban nőnek az olyan — korábban ritkaság számba menő — bűntettek, mint a zsarolás, emberrablás, bérgyilkosság. (ov) UTAZHATUNK, DE... A közlekedési minisztérium illetékesei határozottan tiltakoznak az olyan kijelentések ellen, hogy szeptemberben leállhat a szlovákiai vasút. Az biztos: ha ez bekövetkezne, felérne egy nemzeti tragédiával, hiszen nemcsak a hazai gazdaságot bénítaná meg. A külföldi szállítók nagy ívben elkerülnék áz országot, a beruházókról nem is beszélve. Megbízható kiutat ebből a katasztrofális helyzetből azonban a legnagyobb optimisták sem tudnak mutatni. Részben a Nemzetközi Valutaalap hitelétől várnak javulást, ez azonban amolyan 22-es csapdája. Hiszen a Valutaalap a hitel következő részét csak akkor szavazza meg, ha a gazdasági helyzet javulást mutat. További lehetőség a ráfizetéses járatok megszüntetése lenne, arra azonban már az áprilisi hasonló intézkedések ráébresztették az illetékeseket: ezzel nem javítanak a helyzeten, csak feszültségeket okoznak. Marad tehát a vonatjegyek árának emelése. Persze, ez sem lehet korlátlan, hiszen az utazóközönségnek is van tűréshatára. Ezt valószínűleg a minisztériumban is tudatosítják, mert a látszat kedvéért nem nyúlnak a nyugdíjas és a diákjegyek árához. Viszont azt szeretnék elérni, hogy az ezekből a kedvezményekből adódó ráfizetést a munkaügyi, illetve az oktatási tárca térítse meg. Az a tárca, amelyik képtelen a családi pótlékokat időben folyósítani, és az, amelyiknek füzetre és krétára sem telik! A minisztériumi illetékesek a legnagyobb reményt a teherszállítás szabadárassá tételéhez fűzik. Azonban ez is relatív dolog, hiszen, mégha n vasúton segít is, valószínű, hogy végső soron ezt az intézkedést is az állampolgár sínylené meg. A szállító a megemelt szállítási. dijat bizonyára be akarja majd hajtani valakin, s ki máson, mint a vásárlón, aki pedig nem más, mint az utazóközönség. Tehát utazni majd ezután is utazhatunk, de... (gaálj KOMMENTÁRUNK KAPÓRA JÖTT NACIONALIZMUS A kommunista pártállami propaganda sok évtizeden át a gyakorlatban bizonyította: a legmeredekebb hazugság is roppantul hatékony lesz, ha néhány valós, létező ténnyel hígítják. Pontosan ezt a receptet követte a Národná obrodában, majd a Republikában is megjelentetett írás: az új névhasználati törvény bírálata. Kifejezetten ellenzi a nem szlovákos hangzású női vezetéknevek (például a bolgár Petrova, vagy a magyar Vargáné) használatát, merthogy az erőteljesen megbontja a szlovák nyelvrendszert. A keresztnevek (utónevek) használatával kapcsolatban pedig emlékeztetett a Szövetségi Belügyminisztérium 22/1977 Tt. számú rendeletére, amely (a szerző szerint) lehetővé tette a magyar nyelvű keresztnevek anyakönyvezését is. A politikusoknak és a publicistáknak felrója egyben, hogy megütköztetően sok félretájékoztatást közöltek, mert nem néztek utána a hatályos jogi szabályozásnak. Gyakorlatilag félreérthetetlen a következtetés: „Valakinek nagyon kapóra jött a szlovákiai nemzetiségi kisebbségek jogai megtartásának kétségbevonása, mert ezzel gyakorlatilag a demokrácia érvényesítését is kétségbe vonta, és Szlovákiát a világnak így mutatta be." A keresztnevek használatát illetően a szerzőnek lényegében igaza van. A Szövetségi Belügyminisztérium 1977. évi rendelete valóban lehetővé tette a magyar keresztnevek (például Csaba, Orsolya, Tünde stb.) anyakönyvezését, hiszen az anyakönyvi hivatalokat arra kötelezte, írják be a szülők által választott ilyen utóneveket. Ezzel szemben mi történt? A szlovákiai hivatalok bürokratái mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyar keresztneveket ne anyakönyvezzék. Jegyzéket adtak ki az anyakönyvezhető keresztnevekről, amelyben szerepelhetett az orosz Oleg, a görög Olympia, a német Arnold, meg mindenféle Denisa, René, Hubert, Sabína, Aurélia, Angelika..., de mondjuk egy olyan gyakori magyar keresztnév, mint a Károly, már nem. A rendelet kibocsátását követő egykét évben még viszonylag könnyű volt a magyar keresztnevek anyakönyvezése. 1989 után vált igazán megoldhatatlanná. A fordulat után felszított soviniszta hangulat bátorította fel az egyes hivatalnokokat arra, hogy kerek perec elutasítsák a magyar keresztnevek anyakönyvezését. A magyar nemzetiségű szülők hiába hivatkoztak az 1977-es belügyminisztériumi rendeletre, mert a szlovák belügyminisztérium újságokban is közölt állásfoglalása kifejezetten cáfolta a magyar utónevek anyakönyvezésének lehetőségét. Hiába interpellálták a magyar parlamenti képviselők a szlovák belügyminisztert, a helyzet nem javult. Azaz a szlovák politikusok és a szlovák publicisták voltak azok, akik „nem néztek utána a hatályos jogi szabályozásnak!" Ők voltak azok, akik kétségbe vonták a kisebbségek jogait, a demokráciát, és ők terjesztettek Szlovákiáról hiteles képet a világ elé. Az „ők" közé vagyok kénytelen besorolni a Národná obroda cikkíróját is. Mert ugye, most is a világszerte elismert emberi jogok fölébe helyezi a szlovák nyelvrendszert, a nyelvtani szabályokat még most is fontosabbnak tartja, mint a névhez, az identitáshoz való emberi jogot. Az utóneveket illetően pedig egy újabb jegyzék kiadását követeli, amelyből az anyakönyvvezetők és a szülők válogathatnának, merthogy minden európai államban vannak ilyen jegyzékek. Állítását cáfolni nem tudom, de azt bizonyosra veszem, hogy nem minden európai államban a belügyminisztérium szerkeszti ezeket, és főként nem totalitárius módon; mármint azzal, hogy csak a jegyzékben szereplő neveket lehet anyakönyvezni. Tudomásom szerint ugyanis az európai államok rendszerint ragaszkodnak a jogállamisághoz, amelynek egyik legfontosabb alapelve az, hogy ariiit a törvény nem tilt, azt az állampolgár (a szülő) megteheti. Jogi szempontból kötelező érvényű jegyzéket tehát csak a tiltott nevekről adhatnának ki. Lehet, hogy most olyat súgtam a szlovákiai nacionalistáknak, amit még felhasználhatnak? FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM Szlovákiában az 1989-es fordulat óta egyszer már fontos politikai tényezőként érvényesültek a szakszervezetek. Káderei segítségével, nem nagy dobra vert propaganda, hanem munkahelyi aprómunka révén a bérből és fizetésből élők győzelemre segítették Vladimír Mečiar mozgalmát. A masszív szociális demagógia megtette hatását: a szerény, de védhetőnek hitt életszínvonal megtartásában reménykedve a DSZM elnökére és csapatára voksoltak a kétkeziek. Ennek ma már csak egyetlen látható eredménye van: Roman Kováč szakszervezeti főemberből miniszterelnök-helyettes lett. Közelről azóta se látott nagyon munkást, hogy véget ért a választási kampány. Végtére azonban nem ő fedezte fel a spanyolviaszt; szakszervezeti tagok millióinak hátán már sokan felkapaszkodtak egészen magasra a világ legkülönbözőbb tájain. így most ne is ejtsünk szót Roman Kováč népszerűségi görbéjének alakulásáról. Szlovákia miniszterelnöke levelet írt Alojz Engliš szakszervezeti csúcsvezetőnek és a közzétett epištola elolvasása után nekem az a benyomásom, hogy most arra szeretné rávenni az érdekvédelmi szervezet vezetőit: szoktassák le a tagságot a politizálásról. A mór megtette kötelességét, a mór most már fogja be a száját. Persze egy normális demokráciában nem is politizál a szakszervezet, hanem (egyebek között) kutatási munkahelyeket működtet, amelyek az ország többi kutatási munkahelyeivel összehasonlítható színvonalon vizsgálják a gazdasági és szociális folyamatokat. Előre jelzik például, hogy milyen fejlődés, netán visszafejlődés várható a gazdaság ágamegoldani az országban a kérdések kérdésér a privatizálást. Pedig még a homályos jövő állal legmegfélemlítettebb munkanélküli-jelölt is (legalább a lelke legmélyén) már kezdi pedzeni, hogy az állami vagyon konzerválása, netán jelentéktelen privatizálása csak zsákutcába vezethet. A miniszterelnöknek a szakszervezetekhez intézett intelmei inkább a letűnt pártállami vezetők május elsejei szónoklataira emlékeztetnek, A MINISZTERELNÖK OPTIMIZMUSA zataiban, a folyamatok miként hatnak a foglalkoztatásra, a bérekre, az életszínvonalra, így a szakszervezetek mindig tudják, milyen követelésekkel, javaslatokkal állhatnak elő a munkáltatók és az állam partnereként. Persze, hogy ezt megtehessék, ismerniük kell a munkaadók terveit, koncepcióját. Ez az amit a szakszervezetek nem ismernek, így még akkor sem tudnák működtetni kutatóintézeteiket, ha lennének ilyenek. Ugyanis egy évvel a kormány megalakulása után teljesen „olvashatatlan" Szlovákia gazdaságpolitikája. Az Alojz Englišnek címzett Mečiar-Ievelet érdemes részletes szövegelemzésnek alávetni

; Egyetlen pozitív eredményt „sorol" fel a kormány elnöke: nem omlott össze Szlovákia. Hát ez, mi tagadás, nem valami fényes diadal. Egy szó sem esik a levélben arról, hogy miként szándékoznak sem mint egy modern állam reprezentánsa és a szakszervezeti vezető párbeszédére. Üresen konganak a társadalmi összhangról, a megértésről és az együttműködésről szóló intelmek, mert csak a nagy semmi van mögöttük. Egyetlen konkrét utalást nem tartalmaz a levél. Viszont úgy tűnik, hogy Vladimír Mečiart is utoléri az, ami a posztkommunista országokban már számos vezető politikus életében bekövetkezett. Neki is szépen, fokozatosan kopik a hazai népszerűsége, és - ha hinni lehet szavainak - egyre népszerűbbé válik külföldön. Lehet, hogy Camdessus úrnak imponált a miniszterelnök határozott fellépése. Az már kevésbé érdekli, mennyire van tisztában Mečiar azzal, hogy hol húzódik meg a még elviselhető életszínvonal-süllyedés alsó határa. TÓTH MIHÁLY