Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-11 / 185. szám, szerda
4 PUBLICISZTIKA IÚJSZQÁ 1993. AUGUSZTUS 11. Miután lemérte az aranyat, Zelenyák Róbert szerződést ír (A szerző felvételei) - Ezért mennyit kaphatnék? - tes-zem Praktica BX 20 típusú félautomata fényképezőgépemet a zálogház asztalára. A pult túloldalán ülő becsüs láthatólag kelletlenül veszi kézbe, nézegeti, forgatja, majd fejcsóválva adja tudtomra: ezért bizony semmit, az ilyen masina nem menő. - Nem mintha nem lenne jó gép, de ha Ön nem váltja ki, nem tudom eladni, és a nyakamon marad - magyarázza a visszautasítást. Nem bánom a dolgot, mert ha nem is vet fel a pénz, odáig még hála Istennek nem jutottam, hogy a munkaeszközömet kelljen zaciba csapnom. Kizárólag azért próbáltam szerencsét, mert Komáromban, a Király püspök utcában járva egy zálogház cégtáblájára lettem figyelmes, s kíváncsi voltam, hogyan működik ma egy ilyen, az én nemzedékem által már csak az irodalomból ismert intézmény. Mint kiderül, a pult túloldalán ülő 30 év körüli becsüs Zelenyák Róbert, a zálogház tulajdonosa. Engedelmével jó egy óráig figyelhetem a zálogházi forgalmat. Ötszázat egy hónapra Egy fiatalasszony vékony aranyláncot húz elő pénztárcájából. A tulajdonos azt először egy előtte álló üvegcsében lévő folyadékba mártja - nem árulja el milyen vegyszer, csak annyit mond, hogy az arany valódiságát és minőségét állapítja meg vele majd egy patikamérleg serpenyőjébe teszi. - Hét gramm, hétszáz korona - hangzik a szentencia. - Elég lenne ötszáz egy hónapra — szerénykedik az asszony. Ebben meg is egyeznek, mert a megállapított összegnél kevesebbet kaphat, de többet nem. A zálogos az ügyfél személyi igazolványa alapján tölti ki a szerződéseket, egyet az ügyfél, egyet a saját részére. Az adatokat Balogh Imrich, a tulajdonos társa beírja egy könyvbe, a lánc megjelöli borítékba, majd HÉT GRAMM - HÉTSZÁZ KORONA NINCS PÉNZED? MENJ A ZACIBA! a fiókba kerül. A fiatalasszony pedig kézbe kapja az ötszázast. - Tehát pontosan egy hónap múlva hatszázat kapok vissza - figyelmezteti őt a zálogos. - Ha hamarabb jön a láncért, előre jelezze, mert mi azt a bankban tartjuk, és csak arra a napra hozzuk ki, amelyiken érte jön. Ezután egy fiatal pár egy aranygyűrűt kínál. Megismétlődik az előbbi jelenet, 300 koronát kapnak. Két hétben állapodnak meg, akkor 330-ért válthatják ki a gyűrűt. - Ha esetleg nem tudnak fizetni, a határidő meghosszabbítható. Várunk két hetet, esetleg egy hónapot, de ha nem váltják ki, eladjuk a zálogtárgyat - hangzik a figyelmeztetés. Mint később megtudom, a zálogba adott tárgy felbecsült értékének egyharmadát, különlegesen attraktív tárgy esetében esetleg a felét kapja meg készpénzben az ügyfél. A kiváltás határideje megegyezés szerint egy héttől egy, esetleg két hónapig terjed, de lehet akár egy év is, ez utóbbi azonban az ügyfél számára rendkívül előnytelen. A kamat minden megkezdett hétre öt, illetve hónapra húsz százalék. Ez annyit jelent, hogy ha egy gyűrűért 100 koronát kapok, azt egy hét múlva 105, két hét múlva 110, egy hónap múlva 120, egy év elteltével pedig 340 koronáért válthatom ki. — Talán soknak tűnik - véli Zelenyák úr —, de ha a szomszédjától kölcsönözne két hétre ötszáz koronát, ő elvárná, hogy azért néhány sört meg féldecit fizessen neki, ami talán többe jönne, mint a kamat, ráadásul hálával is tartozna neki. Ha nincs zálog — nincs pénz A legtöbben aranygyűrűt, láncot, egyéb aranyékszert hoznak, de van egyéb kínálat is. - Szőrmét nem veszünk át — szól ki a tulaj az ajtó előtt álldogáló, kezében bundát szorongató fiatalembernek. Hiába bizonygatja, milyen értékes darab, nincs alku, ruhát, cipőt nem fogadnak el. Egy másik fiatalember üres kézzel jön. Hívja a tulajdonost, jöjjön az utcára, ott majd megmutatja a zálogtárgyat. A zálogház előtt egy tűzpiros, vadonatújnak tűnő Honda CRX gépkocsi áll, azt szeretné zaciba csapni. Végül mégsem kötnek üzletet, a gépkocsitulajdonos túl kevésnek találja a felkínált zálogkölcsönt. Kérdésemre elmondja, tulajdonképpen el szeretné adni a kocsit. A kocsit 250 ezren alul nem adja. Néhány további aranygyűrű után ismét egy úres kezű ügyfél jelenik meg. A nem túl bizalomkeltő külsejű középkorú férfi nagy üzletet ajánl. Most adja el a lakását, már a szerződés is megvan, a jövő héten kézhez kapja az árát, de addig sürgősen szüksége lenne 30 ezer koronára. Adjanak neki harminc ezrest, a jövő héten tízezer korona kamattal fizeti vissza. - De mit tud zálogba adni? - hangzik a kérdés. - Hát a lakás nem elég? Jöjjenek velem a lakásszövetkezetbe, ott megmutatom a szerződést, és a jövő héten megkapom érte a pénzt. Gondolja csak meg, egy hét alatt tízezret kereshetnének, ilyen bomba üzletet nem hagyhatnak ki - erősködik az ügyfél. - Harmincezren rendes úton is megkeresek hatezret — hűti őt le a tulaj, majd kijelenti: - Ha nincs zálogtárgy, nincs pénz. Az illető azonban nem hagyja magát: — Festményt elfogadnak? — érdeklődik tovább. - Attól függ ki festette - hangzik a válasz. A kitartó ügyfél rövid idő múlva hóna alatt egy nagyméretű olajfestménnyel tér vissza, de a zálogos már messziről ingatja a fejét, ilyen giccsre nem vevő. - Pedig ezerkétszázért vettem, ma már biztosan többet ér - próbálkozik még utoljára az illető, de a becsüs arckifejezését látva, végre beismeri, itt ma nem köt üzletet. És mi van akkor, ha utólag kiderül, a zálogtárgy lopott holmi? - Ez kizárólag az én károm - mondja a tulajdonos - a tárgyat elkobozzák, a biztosító pedig nem fizet. Nem mindennapi zálogtárgy a zaci előtt Az aranylánc nem ehető De vajon mi kényszeríti az embereket arra, hogy - ha csak egy időre is - megváljanak értékes tárgyaiktól? - Egy olyan üzemben dolgozom, amelyik nem tud rendszeresen bért fizetni - panaszolja az egyik fiatalasszony. - Most is egyszerre kapok majd kéthavi bért, de enni addig is kell, ezt az aranyláncot pedig nem tálalhatom fel a családnak. Két hétig megleszek nélküle, majd fizetéskor kiváltom. Egy gyűrűt elzálogosító fiatal pártól megtudom, lakodalomba hivatalosak, legfőbb ideje megvenni a nászajándékot, de nincsen pénzük. Egy csinos fiatal nőt, úgy látszik, megtévesztett a reklámtáblán olvasható Pénzt kölcsönzünk felirat. Vállalkozásba szeretne kezdeni, ahhoz lenne szüksége kölcsönre. Zelenyák úr felvilágosítja, értékesebb ingóságért akár nagyobb kölcsönt is kaphat, a hosszú lejáratú zálogkölcsön azonban kezdéshez nem felel meg, hiszen amíg beindul a vállalkozás, a kamat magasan túlszárnyalná az abból befolyó nyereséget. Amikor egy negyedórára megszakad az ügyfelek sora, Zelenyák Róbertet megkérdezem, hogyan jutott eszébe egy ilyen már-már feledésbe merült vállalkozásba kezdeni? - Tulajdonképpen apám nyolcvanesztendős keresztanyjának az ötlete volt - mondja mosolyogva. - Ő még az első köztársaságból emlékezik a zálogházra, s mivel családunk mindig foglalkozott régiségekkel, édesapámmal úgy döntöttünk, belevágunk. 1991 májusában Léván nyitottunk - az országban másodikként - egy zálogházat, ez a komáromi pedig az idén júliusban indult be. Kérdésemre, mi szükséges egy zálogház megnyitásához, a tulajdonos elmondja: elsősorban természetesen pénz, és széles körű ismeretek, hogy az ember fel tudja becsülni a zálogba veendő tárgy értékét. - Mit nem vesz zálogba? - kíváncsiskodom tovább. - Ingatlanra egyáltalán nem adunk zálogot, s olyan tárgyat sem veszünk be, amiről feltételezem, hogy nem tudnám azt eladni. Például fényképezőgépet. GAÁL LÁSZLÓ ORDÓDY KATALIN £ ^ ® S Be K jm ^^ mH^^^ ^^ Jff - Ha kértelek volna, Toncsika, megtetted volna nekem ezt a szívességet? Az egész Koszorút aligha kutatták volna át... Toncsi zavarba jött. Pár pillanattal később szólalt meg, mintsem hogy válasza minden kétséget kizáróan meggyőző lehetett volna. - Természetesen, Borka. Természetesen, megtettem volna érted ennyit. - Köszönöm, meg voltam róla győződve - hangjában enyhe irónia érződött. - De aztán - emelte föl hangját és diadalmasan nézett szét a társaságon, mert mint a Sárkányölő Szent György, ő is legyőzte a gonoszt - gondoltam egy merészet és még az este fölkerestem a rendőrséget. Jelentettem nekik, hogy én vettem meg a képet teljesen jóhiszeműen, de mivel értesültem, hogy ebül szerzett jószág, máris visszaszármaztatom. Annál is inkább, mert jó hírú építkezési vállalatom van, a mellényem fehérsége mindennél fontosabb. - Ezt nagyon okosan tetted, Borka! Szegény fiú, milyen könnyen belekeveredhettél volna ebbe a csúnya históriába — sápítozott Toncsi. - Az egészben csak az a csekélység bánt, hogy több mint 100 ezer forintom bánja. - Ccc... - szívta a fogát Edus. - Valamiképpen nem kaphatsz kárpótlást? Ha elfogják a betörőket... - Ah - legyintett kedvetlenül Borka ez még a kutya vacsorájánál is bizonytalanabb. Dóra értett a történetből és megvolt a maga véleménye. Az óráját figyelte, hogy idejében kiérjen az állomásra. - Mi az, te már mégy? - kérdezte Toncsi, mikor Dóra felállt. Olyan izgalmas ez az egész. Van még időd... - Szervusztok - intett Dóra elmenőben, anélkül, hogy további szót vesztegetett volna. Borka meglepődve bámult utána. - Mi olyan sürgős neki, Toncsi, nem tudod? - Hát - mondta kicsit vonakodva Méhesné, mint aki nem biztos benne, helyes-e, ha megmondja —, a földijét, a Csuthy doktort búcsúztatja. Most utazik a délelőtti vonattal. - Aha! — Borka közönyösen vette tudomásul a felvilágosítást. Toncsi még szerette volna a miniatűr történetét tovább boncolgatni, de Borka úgy találta, a csontot már lerágták. - Edus, megállapodtunk, hogy délelőtt kimegyünk a hajóra, ugye? - És valami közbejött? - Nem, dehogy. Menj csak ki, valamivel később utánad jövök, még egy kis dolgom akadt. - Oké! Akkor indulok is. Ne várj rám, mama. Borkával valahol majd megebédelek. Toncsi azon vette észre magát, egyedül ül az asztalnál. Eh, nyögött egyet kedvetlenül. Az étterem kiürült, szedték le a terítékeket, még a személyzettel sem lehetett szóba állni, mert siettek. N; csak, Mórocz megy át a teraszon. Fürdőgatya, papucs, napszemüveg, újságok. Ez a kertbe igyekszik, hogy félárnyékban olvasson. Utánamegy és rriegkéri, tartson neki külpolitikai félórát. Mórocz nagy szakértőnek tarjta magát, s mindig szívesen fitogtatja a tudását. * * * Az állomáson kevesen voltak, Dóra körülnézett, Csuthyt még semerre sem látta. Az állomásépület mögött autó állt meg. A kerítéshez ment, hogy lássa, kik szállnak ki. Ő volt. Pali rakta ki két csomagját, aztán kezet rázott Jani barátjával, megveregették egymás vállát, és Jani elhajtott. Ragyogó arccal néztek egymásra. - Régen vársz? - Á, csak most jöttem. - Korábban ideértünk volna, de megálltunk egy üzletnél, láttam valamit, amit meg akartam venni. S a kocsi aztán csak nem gyújtott. Szegény Jani tíz percig is vacakolt vele, míg elindult. A jegyem itt van a zsebemben - tapogatta meg a levéltárcát csak a tied vagyok, míg a vonat el nem visz. - És azután is. - Azután is - mosolygott rá a férfi teli gyöngédséggel. - Meddig? - provokált Dóra. - Mellőzzük a szavakat, hogy soha, vagy örökké. Ameddig szeretjük egymást. Ennyiben maradunk. Jó? - Jó - egyezett bele Dóra -, csakhogy én mindig szeretni foglak. - Mindig? Vagyis örökké? Ó, de következetes vagy! Nagyot nevettek. Dóra fél szemmel észrevett Csuthy csomagjában egy színes kis foltot. Úgy volt oldalról bedugva valami, mint amit még utólag gyömöszöltek oda. Felismerni vélte annak a tarka napernyőnek a nyelét, amit egyik sétájuk során nagy tetszéssel nézegetett. Ez a drága, melegedett át a szíve, ez megvette nekem az ernyőt. De mintha közben meg is feledkezett volna róla. Magában kuncogott. Elhatározta, nem szól, majd meglátja, - Palinak eszébe jut-e. (Folytatjuk)