Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-11 / 185. szám, szerda

4 PUBLICISZTIKA IÚJSZQÁ 1993. AUGUSZTUS 11. Miután lemérte az aranyat, Zelenyák Róbert szerző­dést ír (A szerző felvételei) - Ezért mennyit kaphatnék? - tes-zem Praktica BX 20 típusú félautomata fényképezőgépe­met a zálogház asztalára. A pult túloldalán ülő becsüs láthatólag kelletlenül veszi kézbe, nézege­ti, forgatja, majd fejcsóválva ad­ja tudtomra: ezért bizony sem­mit, az ilyen masina nem menő. - Nem mintha nem lenne jó gép, de ha Ön nem váltja ki, nem tudom eladni, és a nyakamon marad - magya­rázza a vissza­utasítást. Nem bánom a dolgot, mert ha nem is vet fel a pénz, odáig még hála Istennek nem jutottam, hogy a munkaeszkö­zömet kelljen zaciba csapnom. Kizárólag azért próbáltam sze­rencsét, mert Komáromban, a Király püspök utcában járva egy zálogház cégtáblájára lettem figyelmes, s kíváncsi voltam, ho­gyan működik ma egy ilyen, az én nemzedékem által már csak az irodalomból ismert intéz­mény. Mint kiderül, a pult túlol­dalán ülő 30 év körüli becsüs Zelenyák Róbert, a zálogház tu­lajdonosa. Engedelmével jó egy óráig figyelhetem a zálogházi forgalmat. Ötszázat egy hónapra Egy fiatalasszony vékony aranyláncot húz elő pénztárcájá­ból. A tulajdonos azt először egy előtte álló üvegcsében lévő fo­lyadékba mártja - nem árulja el milyen vegyszer, csak annyit mond, hogy az arany valódisá­gát és minőségét állapítja meg vele majd egy patikamérleg serpenyőjébe teszi. - Hét gramm, hétszáz korona - hang­zik a szentencia. - Elég lenne ötszáz egy hónapra — szerényke­dik az asszony. Ebben meg is egyeznek, mert a megállapított összegnél kevesebbet kaphat, de többet nem. A zálogos az ügyfél személyi igazolványa alapján tölti ki a szerződéseket, egyet az ügyfél, egyet a saját részére. Az adatokat Balogh Imrich, a tulaj­donos társa beírja egy könyvbe, a lánc megjelöli borítékba, majd HÉT GRAMM - HÉTSZÁZ KORONA NINCS PÉNZED? MENJ A ZACIBA! a fiókba kerül. A fiatalasszony pedig kézbe kapja az ötszázast. - Tehát pontosan egy hónap múlva hatszázat kapok vissza - figyelmezteti őt a zálogos. - Ha hamarabb jön a láncért, előre jelezze, mert mi azt a bankban tartjuk, és csak arra a napra hozzuk ki, amelyiken érte jön. Ezután egy fiatal pár egy aranygyűrűt kínál. Megismétlő­dik az előbbi jelenet, 300 koro­nát kapnak. Két hétben állapod­nak meg, akkor 330-ért válthat­ják ki a gyűrűt. - Ha esetleg nem tudnak fizetni, a határidő meg­hosszabbítható. Várunk két he­tet, esetleg egy hónapot, de ha nem váltják ki, eladjuk a zálog­tárgyat - hangzik a figyelmezte­tés. Mint később megtudom, a zálogba adott tárgy felbecsült értékének egyharmadát, külön­legesen attraktív tárgy esetében esetleg a felét kapja meg kész­pénzben az ügyfél. A kiváltás határideje megegyezés szerint egy héttől egy, esetleg két hóna­pig terjed, de lehet akár egy év is, ez utóbbi azonban az ügyfél számára rendkívül előnytelen. A kamat minden megkezdett hétre öt, illetve hónapra húsz százalék. Ez annyit jelent, hogy ha egy gyűrűért 100 koronát kapok, azt egy hét múlva 105, két hét múlva 110, egy hónap múlva 120, egy év elteltével pe­dig 340 koronáért válthatom ki. — Talán soknak tűnik - véli Zele­nyák úr —, de ha a szomszédjától kölcsönözne két hétre ötszáz ko­ronát, ő elvárná, hogy azért né­hány sört meg féldecit fizessen neki, ami talán többe jönne, mint a kamat, ráadásul hálával is tartozna neki. Ha nincs zálog — nincs pénz A legtöbben aranygyűrűt, lán­cot, egyéb aranyékszert hoznak, de van egyéb kínálat is. - Szőr­mét nem veszünk át — szól ki a tulaj az ajtó előtt álldogáló, kezében bundát szorongató fia­talembernek. Hiába bizonygatja, milyen értékes darab, nincs alku, ruhát, cipőt nem fogadnak el. Egy másik fiatalember üres kéz­zel jön. Hívja a tulajdonost, jöj­jön az utcára, ott majd megmu­tatja a zálogtárgyat. A zálogház előtt egy tűzpiros, vadonatújnak tűnő Honda CRX gépkocsi áll, azt szeretné zaciba csapni. Végül mégsem kötnek üzletet, a gép­kocsitulajdonos túl kevésnek ta­lálja a felkínált zálogkölcsönt. Kérdésemre elmondja, tulajdon­képpen el szeretné adni a kocsit. A kocsit 250 ezren alul nem adja. Néhány további aranygyűrű után ismét egy úres kezű ügyfél jelenik meg. A nem túl bizalom­keltő külsejű középkorú férfi nagy üzletet ajánl. Most adja el a lakását, már a szerződés is megvan, a jövő héten kézhez kapja az árát, de addig sürgősen szüksége lenne 30 ezer koroná­ra. Adjanak neki harminc ezrest, a jövő héten tízezer korona ka­mattal fizeti vissza. - De mit tud zálogba adni? - hangzik a kér­dés. - Hát a lakás nem elég? Jöjjenek velem a lakás­szövetkezetbe, ott megmutatom a szerződést, és a jövő héten megkapom érte a pénzt. Gon­dolja csak meg, egy hét alatt tízezret kereshetnének, ilyen bomba üzletet nem hagyhatnak ki - erősködik az ügyfél. - Har­mincezren rendes úton is megke­resek hatezret — hűti őt le a tulaj, majd kijelenti: - Ha nincs zálog­tárgy, nincs pénz. Az illető azon­ban nem hagyja magát: — Fest­ményt elfogadnak? — érdeklődik tovább. - Attól függ ki festette - hangzik a válasz. A kitartó ügyfél rövid idő múlva hóna alatt egy nagyméretű olajfest­ménnyel tér vissza, de a zálogos már messziről ingatja a fejét, ilyen giccsre nem vevő. - Pedig ezerkétszázért vettem, ma már biztosan többet ér - próbálkozik még utoljára az illető, de a be­csüs arckifejezését látva, végre beismeri, itt ma nem köt üzletet. És mi van akkor, ha utólag kiderül, a zálogtárgy lopott hol­mi? - Ez kizárólag az én károm - mondja a tulajdonos - a tár­gyat elkobozzák, a biztosító pe­dig nem fizet. Nem mindennapi zálogtárgy a zaci előtt Az aranylánc nem ehető De vajon mi kényszeríti az embereket arra, hogy - ha csak egy időre is - megváljanak érté­kes tárgyaiktól? - Egy olyan üzemben dolgozom, amelyik nem tud rendszeresen bért fizet­ni - panaszolja az egyik fiatal­asszony. - Most is egyszerre ka­pok majd kéthavi bért, de enni addig is kell, ezt az aranyláncot pedig nem tálalhatom fel a csa­ládnak. Két hétig megleszek nél­küle, majd fizetéskor kiváltom. Egy gyűrűt elzálogosító fiatal pártól megtudom, lakodalomba hivatalosak, legfőbb ideje meg­venni a nászajándékot, de nin­csen pénzük. Egy csinos fiatal nőt, úgy látszik, megtévesztett a reklámtáblán olvasható Pénzt kölcsönzünk felirat. Vállalkozás­ba szeretne kezdeni, ahhoz len­ne szüksége kölcsönre. Zelenyák úr felvilágosítja, értékesebb in­góságért akár nagyobb kölcsönt is kaphat, a hosszú lejáratú zá­logkölcsön azonban kezdéshez nem felel meg, hiszen amíg bein­dul a vállalkozás, a kamat maga­san túlszárnyalná az abból befo­lyó nyereséget. Amikor egy negyedórára megszakad az ügyfelek sora, Ze­lenyák Róbertet megkérdezem, hogyan jutott eszébe egy ilyen már-már feledésbe merült vállal­kozásba kezdeni? - Tulajdon­képpen apám nyolcvaneszten­dős keresztanyjának az ötlete volt - mondja mosolyogva. - Ő még az első köztársaságból emlékezik a zálogházra, s mivel családunk mindig foglalkozott régiségekkel, édesapámmal úgy döntöttünk, belevágunk. 1991 májusában Léván nyitottunk - az országban másodikként - egy zálogházat, ez a komáromi pedig az idén júliusban indult be. Kérdésemre, mi szükséges egy zálogház megnyitásához, a tulaj­donos elmondja: elsősorban ter­mészetesen pénz, és széles körű ismeretek, hogy az ember fel tudja becsülni a zálogba veendő tárgy értékét. - Mit nem vesz zálogba? - kíváncsiskodom to­vább. - Ingatlanra egyáltalán nem adunk zálogot, s olyan tár­gyat sem veszünk be, amiről feltételezem, hogy nem tudnám azt eladni. Például fényképező­gépet. GAÁL LÁSZLÓ ORDÓDY KATALIN £ ^ ® S Be K jm ^^ mH^^^ ^^ Jff - Ha kértelek volna, Toncsika, meg­tetted volna nekem ezt a szívességet? Az egész Koszorút aligha kutatták volna át... Toncsi zavarba jött. Pár pillanattal később szólalt meg, mintsem hogy vála­sza minden kétséget kizáróan meggyőző lehetett volna. - Természetesen, Borka. Természete­sen, megtettem volna érted ennyit. - Köszönöm, meg voltam róla győ­ződve - hangjában enyhe irónia érző­dött. - De aztán - emelte föl hangját és diadalmasan nézett szét a társaságon, mert mint a Sárkányölő Szent György, ő is legyőzte a gonoszt - gondoltam egy merészet és még az este fölkerestem a rendőrséget. Jelentettem nekik, hogy én vettem meg a képet teljesen jóhisze­műen, de mivel értesültem, hogy ebül szerzett jószág, máris visszaszármazta­tom. Annál is inkább, mert jó hírú épít­kezési vállalatom van, a mellényem fe­hérsége mindennél fontosabb. - Ezt nagyon okosan tetted, Borka! Szegény fiú, milyen könnyen belekeve­redhettél volna ebbe a csúnya históriába — sápítozott Toncsi. - Az egészben csak az a csekélység bánt, hogy több mint 100 ezer forintom bánja. - Ccc... - szívta a fogát Edus. - Vala­miképpen nem kaphatsz kárpótlást? Ha elfogják a betörőket... - Ah - legyintett kedvetlenül Borka ez még a kutya vacsorájánál is bizonyta­lanabb. Dóra értett a történetből és megvolt a maga véleménye. Az óráját figyelte, hogy idejében kiérjen az állomásra. - Mi az, te már mégy? - kérdezte Toncsi, mikor Dóra felállt. Olyan izgal­mas ez az egész. Van még időd... - Szervusztok - intett Dóra elmenő­ben, anélkül, hogy további szót veszte­getett volna. Borka meglepődve bámult utána. - Mi olyan sürgős neki, Toncsi, nem tudod? - Hát - mondta kicsit vonakodva Méhesné, mint aki nem biztos benne, helyes-e, ha megmondja —, a földijét, a Csuthy doktort búcsúztatja. Most uta­zik a délelőtti vonattal. - Aha! — Borka közönyösen vette tudomásul a felvilágosítást. Toncsi még szerette volna a miniatűr történetét tovább boncolgatni, de Borka úgy találta, a csontot már lerágták. - Edus, megállapodtunk, hogy délelőtt kimegyünk a hajóra, ugye? - És valami közbejött? - Nem, dehogy. Menj csak ki, valami­vel később utánad jövök, még egy kis dolgom akadt. - Oké! Akkor indulok is. Ne várj rám, mama. Borkával valahol majd megebé­delek. Toncsi azon vette észre magát, egye­dül ül az asztalnál. Eh, nyögött egyet kedvetlenül. Az étterem kiürült, szedték le a terítékeket, még a személyzettel sem lehetett szóba állni, mert siettek. N; csak, Mórocz megy át a teraszon. Fürdőgatya, papucs, napszemüveg, újságok. Ez a kertbe igyekszik, hogy félárnyékban olvasson. Utánamegy és rriegkéri, tartson neki külpolitikai félórát. Mórocz nagy szakértőnek tarjta magát, s mindig szíve­sen fitogtatja a tudását. * * * Az állomáson kevesen voltak, Dóra körülnézett, Csuthyt még semerre sem látta. Az állomásépület mögött autó állt meg. A kerítéshez ment, hogy lássa, kik szállnak ki. Ő volt. Pali rakta ki két csomagját, aztán kezet rázott Jani barát­jával, megveregették egymás vállát, és Jani elhajtott. Ragyogó arccal néztek egymásra. - Régen vársz? - Á, csak most jöttem. - Korábban ideértünk volna, de meg­álltunk egy üzletnél, láttam valamit, amit meg akartam venni. S a kocsi aztán csak nem gyújtott. Szegény Jani tíz percig is vacakolt vele, míg elindult. A jegyem itt van a zsebemben - tapogatta meg a le­véltárcát csak a tied vagyok, míg a vonat el nem visz. - És azután is. - Azután is - mosolygott rá a férfi teli gyöngédséggel. - Meddig? - provokált Dóra. - Mellőzzük a szavakat, hogy soha, vagy örökké. Ameddig szeretjük egymást. Ennyiben maradunk. Jó? - Jó - egyezett bele Dóra -, csakhogy én mindig szeretni foglak. - Mindig? Vagyis örökké? Ó, de kö­vetkezetes vagy! Nagyot nevettek. Dóra fél szemmel észrevett Csuthy csomagjában egy színes kis foltot. Úgy volt oldalról bedugva valami, mint amit még utólag gyömöszöltek oda. Felismer­ni vélte annak a tarka napernyőnek a nyelét, amit egyik sétájuk során nagy tetszéssel nézegetett. Ez a drága, mele­gedett át a szíve, ez megvette nekem az ernyőt. De mintha közben meg is feled­kezett volna róla. Magában kuncogott. Elhatározta, nem szól, majd meglátja, - Palinak eszébe jut-e. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents