Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-09 / 183. szám, hétfő

1993. AUGUSZTUS 9. ÚJ szól PUBLICISZTIKA 4 SZEPLŐTLENSÉG Minden út Turócszentmártonba vezet - hirdeti a pozsonyi kormánylap A Matica slovenská megalakulása 130. évfordulójáról megemlékező ünnepségsorozatra külfödről érkezett szlovákok minden bizonnyal jóleső érzéssel fogadják a figyelemkeltést. Igen, a Matica slovenská, a szlovák léttudat érzelmi erőforrása. S mint ilyen a hazaiakban, de főleg a külföldiekben könnyen kiválthatja a szeplőtlenség áhítatát. Nos, akik erre hajlamosak, azoknak némi megrendülést okozfiat egy kínos közjáték. Sajtóértekezleten marasztalta el a külföldi szlovákokkal foglalkozó Matica-intézet igazgatója a szervezet turócszentmártoni titkárát, hogy nem volt hajlandó pénzügyi fedezetet nyújtani az Argentínában elhunyt szlovák író, volt Matica-tisztségviselő, Jozef Cíger Hronský földi maradványainak hazahozatalához. A kívülálló aligha képes másképp tekinteni érre, mint belső marakodásra, afelett, hogy kié is e kegyeleti aktusért járó dicsőség. De vajon mit gondolnak azok, akik ott voltak a vasárnapi turócszentmártoni gyászszertartáson? Nemcsak ilyesmin ütközhetnek meg az évforduló megünneplése körüli sajtóközlemények olvasói. Az említett kormánylap szombati száma közzétette Anton Hlinkának a „Maticához, a nemzethez és az újságírókhoz" intézett, szózatnak beillő -cikkét. Ebben az elmúlt negyven évet nagyobb kártevésnek tekinti, mint a tatáijárás és a törökvész. A háború alatti hat évet, amelyet viszont az államiságot óhajtó szlovákság Hitler járószalagjára fűzve élt meg, úgy tűnik nem tartja olyannak, ami bárminemű „rontást" okozott volna a nemzet lelkületén. Tudnillik említést sem tesz erről az időszakról. „Totális átnevelést" hirdet, hogy a nemzet kellőképpen felvértezve „semlegesíthesse a sohasem hiányzó belső széthúzó erőket és szembeszállhasson a külső ellenséggel, valamint a gonosz indulattal". Találgathatjuk, mire is gondol a szerző. Ilyesfajta kérdőjeleket éppenséggel a Matica slovenská kutatóintézeteinek tudományos tanácsán elfogadott állásfoglalás sem nélkülöz, mely a Matica stratégiájának célkitűzéseként a fiatal szlovák állam védelmezését és a szlovák állameszme megszilárdítását jelölte meg. Igen, csakhogy nem mindegy, hogy az államot alkotó valamennyi közösség egyenjogúságára alapozott igyekezettel, avagy a 19. századból örökölt nemzetállami kizárólagosság érvényesítésével. A szlovákiai magyar kisebbség mai nemzedékeinek történeti tudatába beivódott az ellenszenv azzal a 19. századi nemzetiségi politikával szemben, mely annak idején a Matica slovenská létére tört. Annál nagyobb megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az akkori, a szlovákságot sújtó szemlélet a szlovákiai magyar kisebbség kollektív jogok iránti igényének elutasításaként köszön vissza. Csakhogy mai ösztönzésekből és törekvésekből táplálkozva. A Matica tavalyi körgyűlésén szlovák írók szájából hangzott el az a követelés, hogy a szlovákiai magyarsággal szemben már az anyanyelvi elemi iskolák biztosítása is nagyvonalúságot jelent. Az anyanyelvi oktatással úgymond saját maguknak okoznak kárt. Ez a helyzet alighanem, bármenynyire is furcsán hat, épp hogy fokozott tiszteletet vált ki szlovákiai magyarság körében a Matica slovenská tényleges demokratikus hagyományai iránt, melyekhez elválaszthatatlanul hozzátartozik többek között a Matica slovenská melletti egykori - Geduly Lajos, Mocsáry Lajos és Jászi Oszkár nevéhez kapcsolódó - kiállás és Štefan Krčméry későbbi, a Csehszlovák Köztársaság idején tanúsított kétirányú szlovákmagyar érzékenysége. De aligha mutatkozik hajlandóság arra, hogy a magyar kisebbséghez tartozók szemet hunyjanak az akár nyílt, a kár leplezett vagy bármi módon ködösített kizárólagossági törekvések felett. (kiss) TEJPIAC: ENYHE TÚLKÍNÁLAT Noha napjainkban elsősorban az aratás köriili teendők foglalkoztatják a mezőgazdasági szakembereket, a többi termény piacának alakulását is állandó figyelemmel kíséri az Állami Piacszabályozási Alap. Pavol Delinga, az alap igazgatója nemrégiben a tej és tejtermékek piacán várható előrejelzésekről tájékoztatott. Amint elmondta, habár a hazai tejtermelésben és a tejtermékek fogyasztásában egyértelműen csökkenő tendencia érzékelhető a piacon, még mindig felesleg jelentkezik ezekből a termékekből. Éspedig annak ellenére, hogy idén mintegy 125 millió literrel kevesebb tejet fejnek majd az ágazatban, s az előrejelzések szerint az éves lakossági fogyasztás is 170-180 literre csökken személyenként. Azonban még így is mintegy 68 millió liter tej túlkínálatként jelentkezik majd a piacon. száraolt. A hazai piacon túlkínálatként mutatkozó termékektől való megszabadulás érdekében az év első felében több mint 52 millió koronával támogatták e termékek külföldi piacokon való elhelyezését. Többek között 362 tonna vaj, 185 tonna tejpor, mintegy 2000 tonna sajt került ki ezzel a támogatással az országból. Az említett termékekből kialakult feleslegek a hazai piacon ma már nem számottevők. Egyre több jel utal arra, főleg a tejtermékek esetében, hogy a hazai fogyasztók is rájöttek, az itteni termékeknek is van olyan a minősége, mint a gyakran csupán tetszetős csomagolásban kínált külföldinek. Úgy tűnik, a tejpiacon végre sikerült kialakítani a piaci viszonyokat. Félő azonban, hogy a piaci feltételekre való átállás túl jól sikerül, hiszen ha ez a leépítési folyamat ilyen ütemben folyik tovább, rövidesen a hiány jeleit is érzékelhetjük. Az ágazati szakembereken áll vagy bukik, hogy sikerül-e megállítaniuk a folyamatot, stabilizálni a termelés jelenlegi szintjét, vagy pedig pár év múlva osztrák, német, esetleg francia tejet isznak majd gyermekeink. (tszl) ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT A PSZICHOLOGIZÁLÓ MEČIAR. Amikor kátyúba kerültek a DSZM és az SZNP koalíciós tárgyalásai, a miniszterelnök a reá jellemző szerénységgel azt mondotta: semmi vész, a tárgyalások kudarca esetén még öt koncepciót tud felajánlani Szlovákiának. Most kiderült: egyik koncepciójának az a lényege, hogy elnöki rendszert vezetnének be az országban. Nem nehéz felfedezni e koncepció mögött, hogy megfogalmazásakor nem annyira a politológia, hanem inkább a tömeglélektan eszköztárából vett kölcsön a miniszterelnök. Az ugyanis még elképzelhető, hogy Mečiar beleegyezne az elnöki hatalom szélesre terjesztésébe, ennek azonban lenne egy feltétele: ha ő lenne az elnök. Azzal viszont tisztában van, hogy amennyire ez megvalósítható lett volna két esztendeje, legalább annyira elképzelhetetlen 1993 augusztusában. Sem a parlament nem lenne hajlandó ilyen irányban módosítani az alkotmányt, és őfelsége, a Nép sem állna kötélnek. A tömeglélektani manőver célja: a Szlovák Nemzeti Párt vezetőinek és tagságának elbizonytalanítása, koalíciókötési hajlandóságának felgerjesztése. Ugyanis az SZNP volt Szlovákiában az egyetlen politikai erő, amely programjába egyértelműen belefoglalta Szlovákia önállósítását. Ez azt is jelenti, hogy azok, akik erre a pártra szavaztak, belső meggyőződéssel hitték és vallották, hogy ez a köztársaság nagyobb megrázkódtatások nélkül megindul a gazdasági fellendülés útján. Ahogy naponta tapasztaljuk, nem egészen így történt. Nagy kudarcot jelentene az államépítő nemzetiek számára, ha alig több mint fél évvel a teljes önállóság kikiáltása után gyökeresen módosítani kellene az alkotmányt. Módosítani, mégpedig válság miatt. A legönérzetesebb nemzetiek ezt nehezen viselik el, különösen, ha még azt is belekalkulálják a kudarc okainak elemzésébe, hogy érdemben még csak bele sem szóltak az állam irányításába. Mečiar nyilván azzal számol, hogy az SZNP-ben kialakul egy áramlat, amely végül is felfedezi, hogy a párt elnökének Cérnáknak a makacssága miatt nem jött létre a koalíció, és emiatt vált kormányozhatatlanná az önálló Szlovákia. A miniszterelnök kísérletezik, remélve, hogy majd csak akad egy csoport az SZNP-ben, amely kilöki a pártelnököt a fedélzetről. Elvégre előfordult már a politika világtörténetében, hogy egy uralkodó, netán egy pártelnök „rituális gyilkosság" következtében távozott a porondról. RAFINÁLT ANTISZEMITIZMUS. A Republika című kormánylapban nem egészen négy hónap alatt úgyszólván minden héten megjelent egy-egy terjedelmes cikk, amely felborzolta a jóérzésű emberek kedélyét. Mindjárt a lap beindításakor interjút közölt a főszerkesztő Lorenc tábornokkal, az StB négyéves börtönbüntetésre ítélt egykori főnökével. Majdnem szentté avatta, és leplezetlenül azt sugallta, hogy szlovákként szenvedte meg a rendszerváltást. Nem sokkal később Bohuš Chňoupeknek, a Husák-éra külügyminiszterének adott teret a kormány szócsöve, aki semmit sem tanulva és semmit nem feledve marasztalta el az 1989 novembere óta történteket. Természetesen ő is jó szlovákként nyilatkozott. A lap szerkesztői a múlt héten újabb újságírói fegyverténnyel tették fel a koronát sajtótevékenységükre. Felmelegítették Ivan Forstig egykori pozsonyi ékszerész bűnperét, amely 1952-ben zajlott. Mondani sem kell: a pártállam titkosrendőrségének rendezésében. Négy folytatásban közölték a szerencsétlen zsidó tragédiáját, oly módon, hogy a szöveg alkalmas volt a legrosszabb antiszemitizmus felgerjesztésére. Úgyszólván nem volt a „történelmi riport"-ban bekezdés, ahol a szerző ne hangsúlyozta volna a harácsoló ékszerész zsidó mivoltát. Minden rosszat leírt róla, amit csak le lehet írni egy kivégzett emberről, akinek még csak a családtagjai sem tudnak védekezni. Az olvasók így a halottgyalázás minősített esetével találkozhattak. Igaz, az utolsó folytatás végén - amikor az olvasó már kellőképpen megutálta a kivégzettet -, a szerző odabigygyesz'tette megjegyzését néhány sorban: Ivan Forstig a sztálinizmus áldozatainak egyike volt. Nos, Szlovákiában ismét gyomorszájon vágták az újságírói etikát. TÓTH MIHÁLY Derűsnek indult ez a nap. Kora délelőttre elvonultak a sötét felhők a Budapesti Parkszínpad fölül, lassanként benépesült a tér rég látott barátokkal, újdonsült szakmabeli ismerősökkel. Baráti ölelés az újvidéki Bordás Dezsővel, aki most sem panaszkodik. Tragédiák, nyomasztó gondok ellenére a Fórum könyvekről, vajdasági lapokról beszél férfias tartással. A villamosmegálló felől az ungvári Szabó Béla integet, egy nagy kofferral Hoka Antal, a New York-i Magyar Holnap kiadója lép ki a taxiból. Pillanatok alatt tudatosítom, hogy a néhai jugoszláviai magyarok ma már szerbiai, horvátországi és szlovéniai nemzeti kisebbségiek. Tíz előtt megérkeztek a kanadai és az ausztráliai magyar kollégák. A legtöbben Erdélyből vannak: harminc magyar lap csaknem száz újságírója. Szép számban jöttünk át Szlovákiából is, országos és regionális lapjaink képviseletében. Tíz előtt a standokra kerülnek a szellemi portékák. Megható és fölemelő élmény tizennégy országban megjelenő, csaknem száz magyar újságot látni, lélekben magunkhoz ölelni. Ismert és számomra máig ismeretlen lapokat forgatok: a Hargita Népét, a nagybányai Bányavidéki Új Szót, a Temesvári Új Szót, a lendvai Népújságot, a torontói Nyugati Magyarságot, a magyar és román nyelvű Moldvai Magyarságot, amely négy újságoldalon is a csángósors szívszorító dokumentuma, az ausztráliai Magyar Életet. Szétszóródott magyarságunk szellemi értékeit, anyanyelvünk, kultúránk őrzőit. Tíz után viszont egyre inkább elszomorodunk. Ábrahám Dezső, aki szinte egymaga szervezte ezt a rendezvényt, gondoskodott újságírók, szereplők és más vendégek szállásáról, falfehéren rebegi: - Hatszáz magyarországi lapnak és intézménynek küldtünk meghívót. írd és mondd: négyen jöttek el a Magyar Távirati Iroda, az Expressz hirdetési újság, a Pesti Hírlap és egy érmeket árusító káefté. A megnyitóra megérkezett a Népszabadság főszerkesztője, az MTI vezérigazgató-helyettese, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára, a Magyar Hírlap és a Magyar Fórum munkatársa, a ČTK tudósítója és néhány magyarországi kolléga. Amikor Czine Mihály az emelvényre lépett, nem tudta, nem is akarta palástolni döbbenetét. A té» ren ötvennyolc határon túli magyar szerkesztőség száznál valamivel több képviselője és hat-hét magyarországi intézmény tizenöt-tizennyolc munkatársa állt, valamint néhány alkalmi érdeklődő... Hej, hát ennyit érnek kollégáink fennkölt mondatai a határon túli magyar lapok, újságírók megbecsüléséről?... Keserű percek voltak, annyi szent... Boros Zoltán, a román televízió magyar adásának főszerkesztője, a DUNASAT Alapítvány Kuratóriumának elnöke úgy véli, ez a rendezvény is a magyarországi pártcsatározások áldozata lett. Ez az alapítvány ugyanis következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy pártoktól és érdekcsoportoktól független legyen, ezért ferde szemmel figyelik tevékenységüket a kormánypártiak és az ellenzékiek is. Sem pénzt, sem erkölcsi támogatást nem adnak, szinte sehonnan, pedig céljuk valóban fontos: szakmai segítséggel, pénzzel, technikával támogatni az alakuló és majdnem létrejövő határon túli televíziózást, az ottani szellemi műhelyek, alkotócsoportok munkáját. Tizenegy tájban aztán lassanként oldódunk a döbbenetből. Azért a magyarországi kollégák nélkül is jól érezzük magunkat Budapesten. Szívszorító történetek a vajdaságiak sátránál: az infláció már ellenőrizhetetlen, a havi nyugdíjért egy szappant vagy három tekercs toalettpapírt lehet kapni, ha van, mert már nincs semmi. - Tegnapelőtt több tízmillió dinárért kaptam fél kiló párizsit, tegnap ennyi pénzért már tíz dekát sem adtak - panaszolja kollégám, majd szorongva folytatja: - Még ezt is túléljük, csak valahogy elkerülnénk a boszniai tragédiát... Nem vidámak a kárpátaljaiak sem. Szabó Béla kezembe nyom egy vékonyka, négyoldalas Kárpáti Igaz Szót: - ezt tedd el, mert sajtótörténeti unikum a lap cikkcakkos széle. Tudod, miért van így? Mert nagy nehezen szereztünk az oroszoktól újságnyomó papirt, de jóval szélesebbet, mint ami megfelel a nyomdai masináinknak, ezért kézi fűrésszel nyirbáltuk szét az íveket. Aztán még könyörögtem a nyomdászoknak, ne sokat nyomjanak a lapból, mert holnapra nem marad papír... Gyakran nincs is, ilyenkor nem jelenik meg a Kárpáti Igaz Szó. Az erdélyiek valahogy nem panaszkodnak. - Ételünk, pénzünk nekünk sincs, de ebben a felemás Romániában legalább lapjaink, színházaink vannak és lesznek. Most az a nagy gond, hogy a Vatra föl akarja vásárolni az erdélyi és mezőségi magyarok földjeit. Ezt kell okos programokkal megakadályozni, hogy legyen munkánk, jövőnk szülőföldünkön. Délutánra sokasodnak az alkalmi látogatók. Jóleső érzés, hogy sokan keresik, viszik az Új Szót, akadnak, akik rövid politizálásba fognak velünk. Szavaikban aggodalom, féltés. Az egyik látogató zavartan nézi a szabadkai 7 Nap árát - Tízmillió dinár? Úristen, ennyi forintom nincs! Amikor megnyugtatják, hogy ez nem egészen ötven forint, boldogan fölsóhajt: - Ennyi pénzem azért akad. Kora este kiürül a tér, a látogatók hazamentek tévézni, a gálaműsor fél kilenckor kezdődik, bontják a standokat, szétosztjuk a megmaradt példányokat, aztán beülünk sörözni, fröccsözni. Amerikai, ausztráliai és Mura menti magyarok ülnek asztaltársaságunkban. Mintha évtizedek óta ismerném őket, gondjaikat, pedig csak reggel paroláztunk egymással, először életünkben. Este aztán közös szellemi égbolt alatt éltük át kisebbségi életünk szépséges és döbbenetes mozzanatait. Beleborzongva és belegyönyörködve hallgattuk A vén cigányt a sepsiszentgyörgyi Nemes Levente messzehangzó baritonjával, suttogtuk-mondtuk az amerikai Czinkota Mihállyal Reményik Sándor nemes veretű sorait: Ahogy lehet... Boldogan mártóztunk meg táncanyanyelvünk szépségeiben, amelyeket ezúttal a dunaszerdahelyi Istiglinc pompáztatott föl. Éjfélre járt, csillag nem ragyogott az égen, indultunk az autóba, szállodába, vonatra, repülőre, közben többen is ugyanazt mondtuk: Szép, szomorú szombat volt... SZILVÁSSY JÓZSEF Mivel ennek a mennyiségnek jelentős része a harmadik negyedévben várható, a piacszabályozási alap legutóbbi ülésén döntés született arról, hogy a feleslegesnek mutatkozó tejtermékek kiviteléhez az állam támogatást nyújt. Ebben a formában 1950 tonna vaj, 1000 tonna tejpor, több mint 2000 tonna különféle sajt, 250 tonna juhtúró és 70 tonna juhsajt kerül kivitelre. A támogatások mértékét nem árulta el az igazgató, mivel az a tapasztalatuk, hogy amint nyilvánosságra kerülnek a kiviteli támogatások, azonnal nyomás nehezedik a belföldi árakra. A kiviteli feltételeket csupán a szerződő part

: nereikkel ismertetik. Pavol Delinga az idei év első felében kifizetett támogatásokról is be-