Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-19 / 192. szám, csütörtök

1993. AUGUSZTUS 19. ÚJSZÓi PUBLICISZTIKA 6 GYILKOS SZERELEM A szerelemről sok §

közmondás szól, s mindegyikben van némi igazság. Nevezik sötét veremnek, vaknak, sőt egyesek tudni vélik azt is, hogy a szerelmet - különösen a viszonzatlan nagy imádatot és a gyűlöletet csak egy véI: anyka határ választja el egymástól, amely bármikor átszakadhat. Elég egy félreérthető mosoly, meggondolatlan mondat, nem beszélve a kihívó viselkedésről vagy nyílt provokációról. Ez történt Erik és Angéla esetében is (a neveket megváltoztattuk). De kezdjük elölről. A főiskolás fiú és 20 éves kedvese már csaknem négy éve járt együtt. A kezdeti ártatlan gyerekszerelem fokozatosan szenvedélyes viszonnyá változott. A fiú érzelmei - aki egyre inkább foglalkozott a nősülés gondolatával - az idő folyamán mit sem változtak, Angéla azonban fokozatosan rájött: bolondság lenne 20 éves fejjel a házasság igájába hajtani a fejét. Az élet szép, és tele van jóképű s jómódú fiúkkal. A lány úgy döntött, elhagjya első szerelmét. Szakítási stratégiája arra épült, hogy fokozatosan adja majd tudtára Eriknek, nem egymáshoz valók. Az enyhe célzások azonban teljesen hatástalanok voltak. A szerelmes ifjú a félmondatokból nem értett. Ekkor Angéla hatásosabb eszközökhöz folyamodott. Legközelebbb egyedül ment a diszkóba. Erik kétségbeesetten kereste, és meg is találta. A táncparketten, egy arab fiatalember karjaiban. Másnap a lány kertelés nélkül kipakolt: „Végeztünk, elegem van belőled." Eriket mintha leforrázták volna, nem akart hinni a fülének. Aztán magába roskadt, és sírni kezdett. Könyörgött a lánynak, gondolja meg magát, hiszen olyan boldogok voltak. „Ha nem térsz vissza hozzám, öngyilkos leszek" — vetette be utolsó aduját. Hasztalan. A lány gúnyos mosolya annyira kiborította, hogy életében először pofon ütötte. Az meg bosszúból még jobban meg akarta alázni. „Ha mást is olyan jól tudnál, mint verekedni! De az ágyban egy nulla vagy. Nem is értem, hogy bírtam ki veled annyi ideig." Erik agyát elöntötte a vér. Lelki szemei előtt ismét megjelent a szörnyű kép, amint kedvese az arabhoz simul. A zöld szemű szörnyeteg, a féltékenység vadállattá változtatta. A gőgösen távozó lány után vetette magát, és egy késsel - melyről nem is tudta, hogy került a kezébe — teljes erejéből hátba szúrta. Aztán még egyszer és még sokszor. A boncoláskor az orvos-' szakértők több mint harminc szúrt sebet számláltak össze, nyolc a szívet is érte. Amikor a fiú rádöbbent tettének következményére, a közeli mezőre cipelte halott kedvesét, puszta kézzel vájta ki sírját és temette el. A fiatal gyilkos még aznap este felhívta a lány szüleit, és az iránt érdeklődött, hol találná meg Angélát. Természetesen azok nem tudták. A lányt nemcsak hozzátartozói, hanem a rendőrség is kereste. A kétségbeesett apa plakátokat ragasztott ki az utcán lánya személyleírásával, és kérte a lakosok segítségét. Aztán elterjedt a városkában a hír, megtalálták a holttestet. Erik már nem bírta elviselni az idegfeszültséget, önként jelentkezett a rendőrségen, (ordódy) A

második világháború befejezésének napjaiban Csehszlovákia a győztes államok közé tartozott, esélye lehetett volna arra, hogy az elkövetkező évtizedekben legalább olyan szinten legyen szabad és fejlődőképes ország, mint Ausztria, Norvégia, Finnország. Az események másként alakultak, 1945-ben elvesztette Kárpátalját, moszkvai csatlós szerepe már 1945 nyarán kibontakozott. 1948-ban gyakorlatilag megszűnt győztes lenni, 1968 augusztusában pedig egy katonai agresszió legyőzött és megszállott állam szerepére fokozta le. A moszkvai ígéret Elkerülhetetlen a különös helyzetalakulás hátterének vizsgálata: részben a háború utáni helyzetismeret, részben annak megfigyelése, miként jutott a közép-európai győztes állam 1968 augusztusában katonai támadás áldozataként a függetlenség teljes elvesztésével a legyőzöttek tartományi sorsáig. A dráma végső fordulata csak utolsó fejezete volt egy negyedszázados helyzetalakulásnak, melynek kezdeti szálai az 1943-as háborús évig nyúlnak vissza, amikor Beneš elnyerte Moszkva határozott ígéretét a szlovákiai magyar kisebbség teljes kitelepítésének támogatására. Erre azért volt szükség, mert a nyugati hatalmak csak a németek kitelepítésének elvét fogadták el, a magyarok kitelepítését következetesen visszautasították. Mivel a diplomáciai lehetőségek esélyei ezzel értelmüket vesztették, a támogatás elszántságát Moszkva bizonyítani kívánta, betiltotta a magyar haderő szervezését a Szovjetunióban, harmadrangú csoportra szűkítette a magyar kommunista emigrációt; a fegyverszüneti tárgyalás anyaga pedig már mindent igazol. Lényeges történelmi tény, hogy a magyarok kitelepítése érdekében Beneš kénytelen volt a moszkvai kormányhoz folyamodni, Sztálin politikájához felzárkózni, mert másként a magyar kisebbség elűzését nem remélhette. Ugyanakkor azonban kockáztatta országának jövendőbeli függetlenségét: végülis a magyarok elűzése érdekében eladta a győztes és független Csehszlovákiát a Szovjetuniónak, amire a németek ellen nem lett volna szüksége, hiszen a németek kitelepítését a Nyugat elfogadta. Mackenzie Compton „Dr. Beneš" című könyvében (London, 1946) részletesen ismerteti Benešsel folytatott eszmecseréit 1943-ban és 1944-ben, ahol a cseh politikus vallomásaiban a magyar vonatkozású nemzetközi hazárdjáték jelenléte nem választható el a kockázatok fenyegetésétől. (A könyv cseh nyelvű fordítása 1948-ban jelent meg Prágában, ebből idézünk.) Mackenzie kérdése 1944 májusában: „Prága Európa kulcsa. Az európai szellem stratégiai középpontja. Az elszámolások bizonyos állomása Európa nyugati és keleti fele között." Beneš kiegészítése: „Sokat szeretnénk tanulni az oroszoktól, és sokkal gyakrabban fogunk az oroszok felé tekinteni, mint a múltban; de nagyon féltékenyen fogjuk védeni és őrizni saját pozíciónkat. Nem vagyunk ha jlandók feláldozni saját függetlenségünket és ideológiánkat." Beneš remélte, hogy a Nyugat végül alkalmazkodik a magyar kérdésben a szovjet állásponthoz, hiszen a németek elűzésével kapcsolatban Roosevelt már 1943 nyarán kijelentette Benešnek: „Részünkről nem lesz nehézségük, azonnal kezdjenek hozzá, és készítsék elő!" így tájékoztatta Beneš Mackenziet 1944 májusában. (Meckenzie, i. m. 430. 1.) Mackenzie nyíltan folytatta az érdeklődést: „A lengyelek félnek, fennáll az a veszély, hogy az oroszok be fognak avatkozni a lengyel belügyekbe, támogatni fogják a társadalmi zavarokat, hogy szovjetizálhassák Lengyelországot. Léteznek-e a csehek esetében is ilyen félelmek, amennyiben saját hazájukról van szó?" Beneš válasza: „Ilyesmitől én nem félek. Az oroszok intelligensebbek, mint Ön gondolja. Az oroszok sokkal többet nyernek, ha szomszédaik a deJANICS KÁLMÁN mokratikus Lengyelország és Csehszlovákia lesznek, természetesen csak úgy, ha ezekhez az országokhoz barátságos viszonyt építenek ki... Bizonyos, hogy nemzetünk védekezne minden olyan politikával szemben, mely megkísérelné Csehszlovákia szovjetizálását. Teljesen világos, hogy ha Oroszország ezt tényleg meg akarná valósítani, ezt csak fegyveres erőszakkal érhetné el... Az oroszok szerződést kötöttek velünk, és megígérték, hogy nem fognak belügyeinkbe avatkozni. A szerződést aláírtam és hű maradok hozzá. Határozottan hiszem, hogy az oroszok is ugyanilyen lojálisak lesznek." (434. 1.) Beneš álláspontja történelmi súlyú tévedésnek bizonyult, a közép-európai kis nemzetek közötti gyűlölködés ködében nemcsak a dunai kis népek szolidaritását tette kockára, hanem saját hazájának egész jövendőjét is, mert tisztánlátását negyedszázaddal 1968 augusztusa előtt teljesen elvesztette. Mikor 1945 elején sejteni kezdte, hogy a magyar ügy londoni igényei'alapján végrehajtott „rendezése" érdekében eladta hazáját Sztálinnak, a homályos felismerések súlya alatt tagadta meg a kassai kormányprogram aláírását 1945. április 5-én. Ekkor a gottwaldi csoport hatalmi fölénye már vitathatatlan volt, ám Beneš még bízott az 1946-ban esedékes választásokban, de végzetes csalódás érte, mert cseh területeken a kommunista párt megszerezte a szavazatok 40 %-át, Szlovákiában 30 %-át, összállami viszonylatban a szavazatok 38 %-át. Két év műlva, 1948 februárjában lemérhette a következményeket, amiket gyűlölködésével saját nemzetének okozott. A szovjet-csehszlovák magyarellenes intézkedések párhuzamosságát Fábry Zoltán is kiemelte emlékirataiban: „Ma látjuk, az orosz kommunizmus célja a volt három nem balkáni, nyugati orientációjú állam európai kulturális egymásrautaltsagának megakadályozása. Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia ezen a síkon többé nem találkozhatnak, a Szovjet felhasználta Beneš atavisztikusan beteges magyargyűlöletét..." (Fábry Zoltán, 1948, A Magyar Hírlap melléklete, 1989. október 14.) Beneš önbizalma megrendül A Compton Mackenzie-vel folytatott beszélgetések szerint Beneš elképzelései 1944 májusában és júniusában telítve voltak optimizmussal, bizonyosra vette, hogy a háború befejezésével a londoni emigrációs csoport lesz az új Csehszlovákia törvényes kormánya, hogy Magyarország katonai és politikai öszszeomlásának napjaiban minden nemzetközi diplomáciai támogatás nélkül is a „fasiszták elmenekülésével" megoldják a szlovákiai magyar kérdést. Az események azonban Beneš számára kedvezőtlenül alakultak, a szlovák felkelés a tervezettnél korábban robbant ki, a magyar fegyverszüneti kísérlet összeomlott, a németek a felkelést leverték, így a moszkvai Gottwaldcsoport (Sztálin titkolt megelégedésével) a londoni emigrációval szemben fölényes előnyökhöz jutott. Érthető, ha Beneš önbizalma már novemberben megrendült, a helyzetalakulással szemben tehetetlen volt. Annak a memorandumnak sem lett sikere, amit 1944. november 23-án a nagyhatalmakhoz intéztek az általános kisebbségi kitelepítés ügyében. Ján Čierny szerint ,„... a kormányok, melyek megkapták memorandumunkat, tétovázó nyilatkozatban válaszoltak". (Nová orientácia zahraničnej politiky ČSR, 234. 1.) Beneš már sejthette, hogy a magyar ügy miatt végzetes hibát követett el hazája ellen, de a történelem eseményei túllépték elképzeléseit, már novemberben úgy látszott, hogy a magyar kérdés „elűzéses" megoldása Sztálin támogatása mellett sem lesz egyszerű, egyben a Gottwaldcsoport útján megvalósítható szovjet bekebelezés veszedelme is előrevetette árnyékát. A megvalósítás menetének első állomása a kassai kormányprogram lett. Beneš a magyar kisebbség elleni általános jogfosztás dekrétumait már 1944 augusztusában megszövegezte és aláírta (Cesta ke kvétnu), amikor az esélyeket még kedvezőknek hitte, annak ellenére, hogy a szlovákiai magyarok elűzéséhez a nyugati hatalmak sohasem járultak hozzá, tehát a későbbi kassai kormányprogram VIII. fejezete is a nemzetközi jog durva semmibevétele volt, a többi magyarellenes jogfosztó dekrétummal együtt. Ma is születnek különös mellébeszélések a magyar kérdésben: „A dekrétumokat a kormány és a Szlovák Nemzeti Tanács javaslatára adták ki... Határozottan szó sem lehetett Beneš személyes kezdeményezéséről... A dekrétumok elvei nagy mértékben a nagyhatalmak háború utáni intézkedéséhez igazodtak." — O. Motejla, a Cseh Köztársaság Legfelső Bíróságának elnöke. — Český denník 173, Sok minden másként alakulhatott volna a Dunatájon, ha 1939-ben Beneš a londoni emigráció helyett Milan Hodžával kereste volna a kapcsolatot Párizsban, aki ellenezte a kis népek gyűlölködésére alapozott szervezkedést, 1944-ben bekövetkezett haláláig a konföderáció híve volt. A sztálinista garázdálkodás bírálata A Moszkvából hazatelepült Gottwald-csoport háborű utáni irányadó hatalma az 1948-as februári események révén pártdiktatúrává lépett elő, a „személyi kultusz uralmának" becézett sztálinista garázdálkodás tapintatos bírálata azonban csak 1963 körül vált lehetségessé. Az 1968-as reformmozgalom küzdelmeit és a szovjet katonai agresszió durvaságát nem lehet leszűkíteni 1968-ra sem térben, sem időben, mert a párturalmat bíráló észrevételek már 1963 után betörtek a társadalmi megmozdulásokba és a publicisztikába, 1967 elejétől kezdve pedig határozott ellenzéki hangok keresték a rendszer megreformálásának útjait. Az 1967-es bíráló hangok közül, - a mai magyarellenes „lefasisztázó" propaganda módszereire való tekintettel - ki kell emelni egy Zora Jesenskától származó nyilatkozatot 1967 januárjából, a háború alatti magyar rendszer értékeléséről: „A legszabadabban gondolkodó akkori szlovák újság, ahol a sorok között legtöbbet lehetett kiolvasni, nem a hazai Národné noviny volt, hanem a magyarországi szlovák kisebbség lapja, a Slovenská jednota; itt tértek el leginkább a hivatalos verziótól a front híreinek közléseiben is, valamint a nemzetközi helyzet értékelésében, amiből az következik, hogy nálunk a cenzúra szigorúbb volt". (Kultúrny život, 1967. január 13.) Az 1967-es évet már a párturalom jelenségeinek bírálata jellemezte, az általános elégedetlenség a IV. írószövetségi kongresszus zárónyilatkozatában „fajult" nyílt lázadássá. Moszkva hatalmi gépezetét rémületbe ejtette a Csehszlovák írószövetség 1967. július 7-én közzétett határozata, mely sajtószabadságot és emberi jogokat követelt. A prágai pártvezetés két és fél hónapig várta riadtan a moszkvai utasítást, melynek szellemében Jirí Hendrych csak 1967. szeptember 27-én nyilatkozott a CSKP Központi Bizottságának ülésén: „Egyesekre jellemző az önző becsvágy és politikai kalandorkodás... a kultúra területén elutasítják a párt vezető szerepét. .. Vaculik író felfuvalkodott intellektuális anarchista, aki nemcsak a szocialista hatalmat, de a szocialista állam szerveit is elitéi te... egyre nagyobb teret hódítanak a kalandor irányzatok, ami szorosan összefügg az imperíalizm us komm unistaellenes erőinek aktivizálásával. Az antikommunista felsorakozás nem maradhat válasz nélkül, és kemény válaszra kell számítania annak is, aki e propagandában részt vesz, vagy támogatja." (Új Szó, 1967. szeptember 30.) A

határozott fenyegetés ellenére 1967 őszén a Novotný-rendszernek már nem volt sem ereje, sem bátorsága a visszaütésre, ellenkezőleg, tovább sokasodlak a reformokat követelő hangok, a parlamenti választások módszereinek kérdése is élre tört. (Štefan Kusý, Predvoj, 1967. október 26.) Moszkva meghökkenése is érthető, hiszen Csehszlovákia belügyeit nem volt tanácsos a magyarországi gyakorlat szerint „rendezni", mert a megszállástól mentes győztes szövetséges katonai megrendszabályozása csak a történelem új fejezeteként léphetett a színre. (Folytatás következik) A GYŐZELEMTŐL A VERESEGIG I. A KATONAI MEGRENDSZABÁLYOZÁS ELŐZMÉNYEI