Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-03 / 178. szám, kedd

MOZAIK läíszó1993. AUGUSZTUS 3. TENGERI HAJÓK KOMÁROMBÓL A komáromi hajógyárat 1898-ban alapították hajójavító műhelyként, és bár 1913 -óta hajókat is gyártottak benne, igazi fejlődése azután következett be, hogy Csehszlovákia megalapítása után a gyár a Skoda Művek részévé vált. A nyolcvanas évek végén viszont a szovjet piac összeomlása után a hajógyár helyzete is nehézzé vált. Ebben az időszakban a folyamihajó-gyártás egyébként is válságba került, amit a budapesti és a Bécs melletti hajógyárak helyzete is bizonyít. Az utóbbi időben azonban a sajtóban egyre gyakrabban jelennek meg hírek arról, hogy Komáromban tengejjáró hajót bocsátottak vízre, sőt a gazdasági minisztérium a vállalatot a sikeres profilváltás hazai mintaképeként szokta a külföldi újságírók elé állítani. Radi Bertalan, a hajógyár műszaki igazgatója ottjártunkkor elmondta, hogy az utóbbi években sikeresen betörtek a holland és német piacra. Ez főként annak az eredménye, hogy az általuk kínált folyamitengeri hajók gyártása a nagy hajógyárak számára nem kifizetődő, ők viszont a jól képzett szakembergárdának köszönhető megfelelő minőségnek, illetve a nyugatihoz képest olcsóbb munkaerőnek és a kedvező valutaárfolyamoknak köszönhetően versenyképes árakat tudnak ajánlani. A Rajna típusú hajóból már nyolcat eladtak, négyet pedig épp most gyártanak, a Rostock típusból hármat adtak el, és ugyanennyin dolgoznak a gyártócsarnokban, sőt azóta egy új, EMS típus is megjelent a kínálatukban. Ezek a hajók dunai méretekben óriásnak számítanak - a komáromi gyár havonta egyet képes összeszerelni belőlük. Megrendeléseik is kedvezően alakulnak, az idei gyártókapacitást már sikerült lekötni, hasonlóképp állnak a jövő év első felével, és Radi úr szerint valószínűleg nem lesz gondjuk a fennmaradó kapacitással sem. Legújabban újra fizetőképes kereslet jelentkezik a szovjet utódállamokban is. A komáromiak nehéz utat tettek meg. Ennek részeként az eredeti alkalmazotti létszám egyharmadával csökkent; ma megközelítőleg háromezren dolgoznak a gyárban. A becslések szerint az elbocsátott dolgozók közUl hétszázan a hajógyár által alapított leányvállalatoknál kaplak munkát, hatszázan pedig vállalkozói engedélyt váltottak ki. Ez a folyamat azonban nem állt meg, a közeljövőben újabb 300-350 embert lesznek kénytelenek elbocsátani, főleg az adminisztratív és szolgáltató részlegek alkalmazottai közUl. ók azonban, amennyiben körülményeik megengedik, illetve hajlandónak mutatkoznak, nem feltétlenül válnak munkanélkülivé. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a hajógyár termelésének negyven százalékát még a hadiipari termékek alkották, és a konverzióra szánt állami támogatásból két újabb tevékenységbe fogtak. Az első keretében megduplázzák az építőipari gépek szerkezeti elemeinek gyártását, illetve új tevékenységként konténerek készítésébe kezdenek, ami körülbelül 350 embernek ad majd munkát. A műszaki igazgató az eredményeken kívlll leginkább annak örUl, hogy sikerül a felszín felett tartani a vállalatot. A feltételek ugyanis nagyon nehezek, hiszen míg Nyugaton szociális megfontolásokból a hajógyártást állami dotációban részesítik, nálunk erre nem jut pénz. A recesszió miatt egyre inkább beszűkül a nyugati piac is, így most arra számítanak, hogy a fizetőképes tUrkmén, orosz, sőt legújabban ukrán megrendelők megnyerésével sikerlll pótolni a kiesést. (tuba) LESZ LA KASPIAC? AZ ÖNKORMÁNYZATOK KEZÉBEN A DÖNTÉS Évekig tartó vajúdás után július 8-án a szlovák parlament elfogadta a lakástörvényt. A jogszabály még nem jelent meg a Törvénytárban, tehát még nem lépett életbe, máris nagy viták folynak arról, milyen törvény is született valójában. A legfontosabb célja az elfogadott törvénynek, hogy Szlovákiában beindítsa a lakásprivatizációt. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, létrejöttek-e a tulajdonszerzés feltételei A törvénynek két sarkalatos pontja van, amely a leginkább meghatározza, hogy a lakások és a nem lakás céljára szolgáló bérlemények (üzletek, irodák) valóban gazdára találjanak: 1. A vételi jog kérdése, tehát az, hogy ki jogosult az adott ingatlan megvételére, illetve, hogy a jelenlegi tulajdonos köteles-e azt eladni vagy sem. 2. A vételár nagysága és a fizetés módja. A lakások esetében a törvény egyértelműen kimondja, hogy csak a jelenlegi bérlők vehetik meg. A lakbért nem fizető lakóknak azonban van mitől tartaniuk, mivel a bérleti jog megszüntetése és pótlakások biztosítása után bárkinek eladhatják lakásukat a tulajdonosok. A nem lakás céljára szolgáló bérlemények esetében elővásárlási joga van a jelenlegi bérlőnek, a házban lakó lakástulajdonosnak, illetve bérlőnek, éspedig a felsorolás sorrendjében. Más személyre csupán akkor ruházható át az ingatlan, ha a ház lakóinak legalább a fele beleegyezik. A tulajdonosok közül a lakásszövetkezeteket és az állami vállalatokat kötelezi a törvény, hogy a bérlők vásárlási igényének bejelentésétől számított két éven belül eladják a lakásokat, de ez a kötelezettség csak a lakásokra és műtermekre vonatkozik, az üzlethelyiségekre, irodákra már nem. Hiányossága a törvénynek, hogy a legnagyobb lakásállománnyal rendelkező községeket nem kötelezik az eladásra. A vételárat - bizonyára a lakosság vásárlóerejéből kiindulva - nagyon kedvezően határozták meg a honatyák. A jelenlegi bérlő a 20-30 éves panellakást néhány tízezer koronáért megvásárolhatja. A vételárnak csupán 15 százalékát köteles előre befizetni, az ezen felüli összeget 10 év alatt kamatmentesen törlesztheti. A nem lakás céljára szolgáló bérlemények maximális vételárát a törvény nem szabályozza, illetve a két fél megegyezéséhez köti. Ma még korai lenne megjósolni, milyen hatással lesz az elfogadott jogszabály a lakáspiacra, az azonban nyilvánvaló, hogy ez nagymértékben a helyi önkormányzatok magatartásától ftigg. A bérlők részéről előreláthatóan érdeklődés mutatkozik majd a lakások iránt, ugyanis a piaci ár a törvényben megszabott árnak a többszöröse, és a megvásárolt lakások továbbadása megengedett. A lakások eladásából befolyó összeg azonban olyan csekély - lakásonként néhány ezer koronát kapnak készpénzben, a többit részletekben -, hogy ez alig ösztönzi az önkormányzatokat lakásaik eladására. Figyelembe kell továbbá venni, hogy az önkormányzatokat terheli a vagyonátruházással kapcsolatos összes irat, dokumentáció, szakvélemény stb. beszerzésének minden gondja és költsége. Sőt, a törvény arról is rendelkezik, hogy a befolyó összeget egy külön alapba kötelesek gyűjteni, amelyet csupán a lakások felújítására, valamint a helyi infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak. Az üzlethelyiségek esetében látszólag jobb a helyzet, mivel a vételárat a önkormányzatok szabadon szabhatják meg. Az elmúlt évek tanok fennmaradása mellett azonban nem szólnak valós gazdasági érvek. A lakások fenntartása sok községben veszteséges, terhet jelent az amúgy is szűkös községi költségvetésre. Az utóbbi időben az életszínvonal hanyatlásával szaporodnak a bérleti díjat nem fizető lakók. A lakások elhanyagolt állapotban vannak, a hosszú évek során elmaradt javításokat kellene pótolni, erre azonban nem lesz belátható időn belül pénz. Amennyiben a lakások eladásra kerülnek, a felújítási-javítási költségek az új tulajdonosokat terhelik. We ! ' 7." pasztalatai azonban azt mutatják, hogy azoknak az önkormányzati ingatlanoknak a privatizációja is lassan haladt, amelyek nem tömbházakban vannak, és az önkormányzatok eddig is szabadon rendelkeztek felettük. A bérlők jelentős része szeretné több okból is mielőbb megvenni az ingatlanokat. Jelenleg bármiféle beruházás, átalakítás csupán a tulajdonos beleegyezésével történhet, továbbá nyomós érv a megvétel mellett az a tény, hogy a bankok hitelnyújtáskor nem fogadnak el fedezetnek bérleti jogot. Az önkormányzati lakástulajdoOlga Jursová illusztrációs felvétele Helyes döntés lenne az önkormányzatok részéről, ha tömegesen ajánlanák fel eladásra lakásaikat és üzlethelyiségeiket. Létrejöhetne a lakáspiac, lehetősége nyílna mindenkinek, hogy anyagi és családi állapotának megfelelő lakásokhoz jusson. Erősödne a tulajdonosi, polgári réteg a társadalomban. Az állami vagyon önkormányzatoknak történt átadása ugyanis nem jelentette a társadalmi vagyon privatizálását. Ennek lehetőségét teremti meg az elfogadott törvény, a döntés azonban az önkormányzatok kezében van. ANGYAL BÉLA ÖNKÉNTES KÖRNYEZETVÉDELEM: NEHEZEBBEN, DE FÜGGETLENÜL A Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetségének (SZOPK) legutóbbi iglól kongresszusán a szepsi Miroslav Fulint, a kassai Keletszlovákiai Múzeum munkatársát választották meg az ország legnagyobb fUggetlen környezetvédelmi mozgalmának új elnökévé. Vele beszélgettünk a honi környezetvédelem napjainkban elfoglalt helyéről. • Mi a véleménye arról, hogy az 1989 után jelentkező környezetvédelmi politika, illetve az ekkor kialakított intézményrendszer egyre inkább leépül? - A környezetvédelem napjainkban valóban visszaszorulóban van, ezt megfigyelhetjük a kormány és a parlament viselkedésén is. Ezekben az intézményekben ugyanis az utóbbi időben sok mindenről szó esett, csak éppen erről a témáról hallgattak, mintha itt minden rendben lenne. Számomra az a legszomorúbb, hogy a Szlovák Környezetvédelmi Hivatal, amelyet annak idején ágazatok feletti szervezetként hoztunk létre, napjainkban minisztériummá átalakulva fokozatosan leadja fontos hatásköreit, s jelenleg a környezetvédelem terén a földművelésügyi minisztérium a legbefolyásosabb. Nemsokára már az is megtörténhet, hogy a környezetvédelmi minisztérium mindössze a nemzeti parkokat és a szakosított szervezeteket fogja felügyelni. Ezen belül is az egykori kerületi természetvédelmi intézeteket összevonják a járási területfejlesztési hivatalokkal. Mivel azonban ily módon a rajzolók száma jóval meghaladja majd a környezetvédőkét, újra csak odajutunk, hogy a természetről az asztal mellett ülő és nem a terepen mozgó emberek fognak dönteni. Ehhez járul még a környezetvédelmi hivatalok várható besorolása az általános államigazgatás kereteibe, ami lényegesen korlátozni fogja döntési jogkörüket. Mindez a társadalmi közérzet legelőket is a mi nyakunkba igyekeztek varrni. Érdekes, hogy mivel egyedül a mi nevünkben szerepel a természetvédelem, gyakran nekünk címeznek olyan kritikát is, amelyet a zöldek vagy más szervezetek tevékenysége vált ki. • Miként jellemezné a környezetvédelem társadalmunkban betöltött mai helyét? - Amint ezt már említettem, erre romlásával párosul, minek következtében sokan bűnbakot keresnek. Főleg az idősebbek közt egyre gyakrabban bukkan fel az a nézet, hogy a jelenlegi nehéz helyzetet a környezetvédők által kezdett forradalom okozza. Az is megtörtént, hogy a szövetkezetek által pénzhiány miatt elhagyott hegyi Méry Gábor felvétele mindenképp rányomja a bélyegét a társadalmi feszültség növekedése. A parlamentben például az erdőkről szóló törvény tárgyalása során nem ment át az a javaslat, amely az erdőt nemzeti kincsnek minősítette volna. A jelenlegi körülmények közt komoly gondokat okoz az is, hogy nem létezik semmiféle metodika a természetrombolás okozta anyagi károk felbecsülésére. Erre azért lenne szükség, mert újra tanúi vagyunk, hogy egyes szervezetek a természeti erőforrások túlzott kihasználásával igyekeznek meggazdagodni. Példaként a szövetkezetek által üzemeltetett kőbányákat hoznám fel, amelyeknek a hasznából semmi sem jut vissza az okozott károk helyreállítására. Hasonló példa a csigák gyűjtése, amit a franciák jó pénzért megvesznek, de senki sem törődik mesterséges tenyésztésükkel, hanem a szabad természetből gyűjtik őket össze. Számunkra az utóbbi időben előtérbe került a ragadozómadárneveldék kérdése. Fenáll ugyanis a veszély, hogy a ragadozó madarak számának csökkenése a zsákmányukat képező rágcsálók túlságos elszaporodását vonja maga után, ami viszont a társadalomból válthat ki átgondolatlan reakciókat. Mi viszont azt szeretnénk, ha a ragadozómadarak szaporodása a természetben történne és nem a neveidékből telepítenék őket vissza, mivel szerintünk így megváltoznak a szokásaik. • A korábbiakkal ellentétben a SZOPK az idén nem kapott állami támogatást. Menyire látszik ez meg a szervezet munkáján? - A támogatás elmaradása miatt kénytelenek voltunk elbocsátani fizetett járási titkárainkat, de ezzel legalább valóban függetlenné váltunk a minisztériumtól és a kormánytól. Ezektől a szervektől ezentúl legfeljebb pályázati úton szerezhetünk pénzt. Ez egyrészt bizonyos értelemben visszalépést jelent, de másrészt értékeljük annak előnyét, hogy ily módon valóban nem befolyásolhat bennünket senki. 11 -