Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-10 / 158. szám, szombat

5 MOZAIK VESZÉLYBEN A SZIGETKÖZ (Folytatás az 1. oldalról) Duna, amelybe az Öreg-Duna bevágódása miatt az utóbbi évtizedekben egyre kevesebb víz jutott. Ebből a szempontból a vízlépcső feltöltése kedvező helyzetet teremtett, mivel a Dunacsúny melletti zsilipen keresztül azóta másodpercenként mintegy hrftz köbméternyi vizet kap, aminek köszönhetően a 120 kilométér hosszú, korábban szinte holt folyó újra élővé vált. Ez a vízmennyiség azt is lehetővé tette, hogy a mentett oldal egyéb területeire is vizet juttassanak. így vált újra élővé a Zátonyi-Duna, amelynek a hatvanas években szűnt meg a rendszeres utánpótlása, és azóta legfeljebb csak a belvizek levezetésére szolgált. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a Szigetköz legértékesebb területeit képező ártéri természet problémáit továbbra sem sikerült megoldani. Ehhez ugyanis nagyságrendileg több vízre lenne szükség, és a szakemberek szerint ez csak úgy rendezhető, ha valamilyen műszaki megoldással megemelnék az Öreg-Duna szintjét, majd a felső ágvégek megnyitásával juttatnák el az életet jelentő vizet a mellékágakba. Kompromisszumra kellett volna törekedni Győr-Sopron-Moson megye két legmagasabb beosztású tisztségviselője, vagyis Horváth József köztársasági megbízott és Botos Gábor, a megyei közgyűlés elnöke szintén azokat támogatja, kik homályos célokért nem hajlandóak kockáztatni szülőföldjük épségét. Amikor győri hivatalában meglátogattuk Botos Gábort, ő felidézte, hogy annak idején a Szigetközben sem támogatta senki a vízlépcső eredeti koncepcióját, hiszen tisztában voltak a koncepció hibáival. Később azonban felismerték, hogy a mű befejezése Szlovákia számára presztízskérdéssé vált, és ő úgy érzi, hogy a magyar álláspont akkor bizonytalanodott el, amikor nem volt hajlandó foglalkozni az ekkor felajánlott alternatívákkal. - Véleményem szerint a szlovák fél szándékát ismerve valamiféle kompromisszumra kellett volna törekedni, de mivel a parlament egy abszolút nullamegoldás mellett döntött, a magyar fél gyakorlatilag nem volt hajlandó tárgyalni semmiféle kompromisszumos megoldásról - mondja. Szerinte amikor megindultak a C variáns építkezési munkálatai, a Szigetközben élő szakemberek pontosan felmérték ezek ütemét. Ekkor azonban az a lobby, amely annak idején jó szándékkal elindította a teljes leállításért folyó küzdelmet, továbbra is azt állította, hogy ebből nem lesz semmi, azt nem tudják megcsinálni, tehát nem kell komolyan venni az egészet. - A helyi szakemberek és önkormányzati vezetők folyamatosan adták a jelzéseket, hogy igenis a mű el fog készülni, ráadásul épp abban a formában, amitől a legjobban félünk, vagyis a vízkormányzás teljes egészében átkerül Szlovákiához - idézi fel a történteket. A megyei közgyűlés elnökétől megtudtuk azt is, hogy a szigetköziek nagy része már nem hisz egy olyan hágai döntésben, amely alapján a bősi vízlépcsőt fizikailag fel kellene számolni, és azzal is tisztában vannak, hogy a várhatóan évek múlva megszülető döntésig is meg kell oldani a vízellátás kérdését. A mentett oldalon a kormánytól kapott 130 millió forintos gyorssegélyből el is készültek az ideiglenes létesítmények. A hullámtéri munkák viszont elakadtak, mert Botos Gábor: kompromisszumra kellett volna törekedni (Méry Gábor felvételei) a parlament a fenékküszöb miatt újabb vizsgálatokat rendelt el. Időközben megszületett a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium új javaslata (ennek élén éppen a kompromisszumkészsége miatt eltávolított győri Keresztes K. Sándor helyére kinevezett Duna-körös Gyurkó János áll - a szerk. megj.), amely szerint a hullámtérbe is a Mosoni-Dunából vezetnének vizet. Ezzel azonban nem értenek egyet a települési önkormányzatok, hiszen az ott élők számára nyilvánvaló, hogy az így nyerhető vízmennyiség messze nem elegendő, ráadásul a veszteség miatt a Mosoni-Duna is újra kritikus állapotba kerül. - A mi véleményünk szerint ebből nem szabadna politikai és presztízskérdést csinálni - ez alatt azt értem, hogy tiszteletre és becsületre méltó kömyzetvédőinknek is azt kellene mondaniuk, hogy az új helyzetben felülbíráljuk korábbi álláspontunkat és merünk azon változtatni - véli Botos Gábor. Milliárdos károk Kertész József, a vízügyi igazgatóság szigetközi szakaszmérnöke kollégáihoz hasonlóan a táj szülöttje. Az ottani vízügyi szakemberek hozzáállására jellemző, hogy a vízpótlórendszer tervezésekor biológusokat kértek fel az optimális vízszint bejelölésére. így azután ezt a szigetközi természetet ismerő olyan szakértők végezték el, mint Alexay Zoltán, Kevey Balázs és 1993. JÚLIUS 12. tÚJSZÖM INTERJÚ - SPORT Werner Ervin. Sajnos ebből csak a mentett oldali rész valósulhatott meg, de Kertész József ezzel kapcsolatban is büszkén mutatta meg, milyen csodát is tett a 29 kilométer hosszú Zátényi-Dunába és a hozzá csatlakozó 24 kilométer hosszú nováki csatornába vezetett másodpercenkénti öt köbméter víz. Ráadásul nemcsak a felszínen, hiszen számításaik szerint ily módon naponta 400 ezer köbméter elszivárgó vízzel táplálják a talajvizet. Ez viszont nem jelent megoldást a hullámtéri ágrendszernek, amelynek másodpercenként legalább ötven, de esetenként akár száz köbméterre is szüksége lenne. Ily módon érhetnék el azt, hogy elegendő víz kerüljön az Öntés-tóba, az ásványi és kisbodaki ágrendszerbe egészen a lipóti részig, illetve a hédervéri belvízcsatornába. Ezt a nézetet támogatja dr. Alexay Zoltán biológus, a győri Széchenyi István Főiskola docense is, aki szerint az állandónak tekinthető döntésig is kötelességük mindent megtenni a katasztrófa elhárítására. Jelenleg minden jó, ami vizet hoz és ezután kell következnie a hosszú távú hatásvizsgálatnak. Nyilvánvalónak tartja, hogy a későbbiekben a rendszert rugalmasan kell üzemeltetni, de március óta, amikor is beindult a vegetáció és visszajöttek a vízimadarak, óriási károk keletkeztek. Ennek jellemzésére véleménye szerint elég annyi, hogy csak a védett állatok és növények eszmei értéke több milliárd forintot jelent a veszteséglistán. A vízhiány miatt a Szigetközben napjainkra nagyon nehéz helyzet alakult ki, amit az is jellemez, hogy a fűz- és nyárfák elkezdték hullatni a leveleiket. A polgármesterek ennek ismeretében kétségbeesésükben a múlt héten kilátásba helyezték valamelyik országos főút lezárását. Botos Gábor ekkor még azt remélte, hogy minderre nem lesz szükség, mert a felhívás elegendő figyelmeztetés lesz azon parlamenti képviselők és a rájuk hatással bíró társadalmi szervezetek tagjai számára, akik folyamatosan megvétózzák a gúzsba kötött kezű kormány próbálkozásait a helyzet megoldására. TUBA LAJOS A Magyar Televízió péntek esti Híradójában közölte, hogy a szigetközi polgármesterek elhagyták a tiltakozás színhelyét. A problémák megoldását a jövő szerdán kezdődő tárgyalásoktól remélik. Kertész József (balról) és dr. Alexay Zoltán (középen) nem tudják tétlenül nézni a Szigetköz pusztulását Jó érzéssel ült egy darabig, semmire sem gondolva. Ez a pihenés! Aztán fölugrott, kicsomagolt és bement a zuhanyozóba. Gondosan felöltözött és kilépett az erkélyre. Meglátta a vizet. A nap már lebukott az északi part hegyvonulatai mögött, de még nem sötétedett be. A neonok fakó fénnyel világítottak, olyan volt a táj, mint egy hangulatos színpadi díszlet, mely eltakarja a világ természetes színeit. Mélyeket szippantott. A levegőben csalhatatlanul érződött a víz illata. Hirtelen elöntötte a hála a teremtő iránt, ezért az ajándékba kapott néhány gyönyörű percért. A szomszédos erkélyre is kilépett valaki. Fiatal, harmincas évei elején járható, sima, fekete hajú férfi. Egymásra néztek, aztán mindketten illedelmesen a Balaton felé pillantottak. A két erkély olyan közel volt egymáshoz, hogy szinte természetellenesnek tűnt, hogy nem váltottak néhány banális szót. Dóra megfordult, bement a szobába. Vacsoraidő volt, leballagott a lépcsőkön. Úgy emlékezett, mintha a hallból egy étterembe vagy kávéházba is volna bejárat. Meg is találta az étkezőt, nyolc—tíz fehér abrosszal terített asztalt, mindegyiken egy szál virág, de vendég sehol. Nem volt kedve beülni. Gergő bácsi keresztezte az útját. - Mondja csak - fordult a recepcióshoz. - Hánykor van itt a vacsora? - Hétkor kezdünk felszolgálni este tízig. - Hét óra már jócskán elmúlt - pillantott az órájára. Ilyen ragyogó időben még mindenki a víznél van, vagy kint kószál. De lassan már szállingózni fognak, a holdvilágtól nem lehet jóllakni. — Akkor én is kószálok még egy kicsit — mondta, és kifordult a kapun. Legalább ismerkedem a környezettel, holnap nem lesz minden olyan idegen. A fasorban már homály volt, a lombok elnyelték a maradék fényt, csak a kis lámpaoszlopok világítottak. Itt már az este képe fogadta. A szomszéd utca egészen más látványt nyújtott. Nyüzsgött az élet, a bódék még mindig kínálták áruikat. Fokhagymás és sült kolbász illata terjengett. Dóra hirtelen megérezte, hogy éhes. Egy lángos is megtenné, de a reggeli és a vacsora a szobával járt. Hiába futott össze a szájában a nyál, ellenállt a kísértésnek. Az egyik bódéban képes újságot meg néhány balatoni tájat ábrázoló képeslapot vett, és indult a panzióba. A fasor is megélénkült, emberekkel találkozott, a Koszorú étteremben már égtek a csillárok, s több asztalnál is ültek a vacsoravendégek. Egy miniszoknyás pincérnő fölfigyelt rá. — A hölgy a tizenkettesből? Dóra bólintott. Az egyik ablaknál álló asztalhoz vezették. Azt a széket választotta, ahonnan kiláthatott az utcára, de ha kicsit hátra dőlt, a barna sötétítőfüggöny őt magát diszkréten eltakarta az utcáról benéző kíváncsi szemek elől. Észrevette az asztalon a cédulát a nevével. Tehát ezentúl itt kell ülnie, ez a helye. Aztán még egy cédulát vett észre, lopva azt is elolvasta: Méhes Ervinné. De az asztalon három teríték volt. Kíváncsian várta az asztaltársait. A miniszoknyás pincérnő odajött hozzá, s eléje tett egy kártyát. -Tessék megjelölni rajta a holnapi reggelit és vacsorát, amit fogyasztani óhajt. Mivel ma érkezett, a szakács szokás szerint halételt készített. Talán megfelel. -Hogyne - erősítette meg Dóra a Balatonnál töltött első vacsorához nagyon is illik a hal. Negyven körüli termetes hölgy lépett be az étterembe, egyenesen az ő asztala felé tartott. Nyomában egy nyurga fiú lépkedett, abban a korban, amikor még hol kamasznak nézik az embert, hol már komoly fiatalembernek. Ez tehát Méhes Ervinné. Az asztalhoz érve gyanakvó pillantást vetett Dórára, aztán egyszerre köszöntek egymásnak jó estét. - Üj asztaltársunk van, Edus - fordult a fiához. - Mutatkozz be. A kölcsönös megismerkedés után leültek, s az asszony rögtön megkérdezte: - Egyedül jött, vagy a férje még késik valahol? - Nincs férjem - felelte Dóra szárazon, s elhatározta, hogy ő semmiféle kérdéssel nem tudakozódik Méhesné családi ügyei felől, de az asszony úgy is beszélt. - Az uram most hivatalosan külföldön tartózkodik. Két hét múlva lejön értünk, s hazavisz Miskolcra. A pincérnő hozta az ételt, s letette eléjük. Nekiláttak a vacsorának, de Méhesné megint érdeklődött: - Maga Pestről jött, vagy vidéki? - Pozsonyi vagyok. A lakonikus válaszok nem vették el asztaltársa kedvét a kíváncsiskodástól. - Akkor biztosan a kereskedelemügyi minisztériumból, ugye? Ha jól tudom, azoknak van itt két szobájuk. Találkoztam már néhányukkal. Ugyanis a férjem vállalatának szintén van itt két szobája, s mi csaknem évente itt nyaralunk. De maga milyen szépen beszél magyarul! - Az anyanyelvem - mondotta Dóra, és belemerült a hal szálkáinak eltávolításába. Akkor érkezett meg asztalukhoz a negyedik vacsoravendég, akit a pincérnő vezetett oda. Nyilván ő is ma érkezett, mert még nem volt névjegye az asztalon, most helyezte el a pincérnő. Dóra felismerni vélte a férfit, akit a szomszéd erkélyen látott. - Deák Gábor vagyok - hajolt meg könnyedén feléjük és elfoglalta a negyedik széket. (Folytatjuk) ORDÓDY KATALIN