Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-07 / 155. szám, szerda
11 SPORT 1993. JÚLIUS 7. PÉNZREFORGO NEGATÍV REKORD DEBRECENBEN A múlt héten fizették ki a SZERENCSEJÁTÉK Rt. Debreceni Területi Igazgatóságán a júniusi TELELOTTÓ öttalálatosának nyereményét, a 3 millió 945 ezer 53 forintot. Igaz, a JACKPOT-rendszer bevezetése óta ez a legkisebb nyeremény, amit ötösre kifizettek, azért a telitalálatos szelvény tulajdonosa, egy középkorú asszony mégsem búslakodott túlságosan. Mint elmondta, immár hosszú évtizedek óta lottózik váltakozó számú előfizetéses szelvénnyel. Akárcsak a szelvények számát, a számokat is időről időre változtattja. Amikor meglátta, egyik szelvényén hibátlanul eltalálta mind az öt számot, mérhetetlenül boldog volt. Másnap aztán kissé visszafogottabb lett az öröme, amikor megtudta, mennyit is nyert. Hiába, az előző héten is akadt egy telitalálatos... Terveiről szólva megtudtuk, éppen egy építkezés kellős közepén áll a család, a befejezést gyorsítja meg a nyeremény. Ugyan még gondolkodnak rajta, de tervezik, a maradékból valamilyen vállalkozásba fognak... „Ha már ennyit vártam az ötösre, kibírtam volna még néhány hétig!" - utalt búcsúzóul a most nyerhető százmillióra. Hát igen, nyerni tudni kell, s most már az sem mindegy, hogy mikor. KUDLIK JÚLIA KÖTÖGET 1992. márciusáig az egy szelvényre kifizetett legnagyobb összegű nyeremény 64 millió forint volt. Akkor tavasszal négyhavi halmozódás után 130 millióra nőtt az ötös nyereményalapja, amit egyetlen öttalálatos szelvény vitt el. Hamar köztudott lett, egy több éve ugyanazzal a 21 számmal, 21 szelvénnyel játszó munkáskollektíva nyerte el. Boldogan fecserészett a hat hölgy, hiszen ők voltak a ,,hatökör" becenevű játékoscsapat, akik — makacsul ugyanazokkal a számokkal játszva - évekig soha semmit nem nyertek, most pedig a 21 szelvényükből egy darab ötös, tíz darab négyes, valamint tíz darab hármas találat volt. Boldogan mesélgették fűnekfának. A hírek eljutottak egy közösségszervezési célt is kitűző műsor vezetőjéhez, Kudlik Júliához. Kapóra jött neki a téma. Milyen jó lenne bemutatni egy szerencsejáték által összekovácsolódott, szerencsés társaságot! Nem volt nehéz megtalálni a pletykás társaságot. A riportot a kifizetés utáni boldog pillanatokra, a pezsgőzés utáni mámorra tervezték. A kifizetés helyétől nem túl messze várakozott a forgatóstáb. Kudlik Júlia kötögetett, várt, hiszen 132 milliót (a négyesekkel, hármasokkal együtt ennyire rúgott az összeg) kifizetni is hosszú idő. A férjek ellenőriztek mindent. A pezsgőzés mámora is lassan elmúlt. Bár a nők szívesen megosztották volna örömüket a tévénézőkkel, a férjek féltek a szegény rokonok és álrokonok áradatától, és megtiltották a feleségeknek a nyilatkozatot, mégha csak női dolgokról fecserésztek volna is Kudlik Júliával. Mire Kudlik pulóvere elkészült, a 132 milliós társaság is elbúcsúzott, de nem örökre: tovább lottóznak, lesz még ennél is nagyobb halmozódás a LOTTÓN. Vallják a szerencsés nyertesek... LOTTÓ-KULCSOK TIZENEGY SZÁM VARIÁCIÓJA 20 SZELVÉNYEN 1.1 2 3 10 11 11. 2 3 5 9 10 2. 1 2 4 5 7 12. 2 3 6 7 8 3. 1 2 6 8 9 13.2 4 6 8 10 4. 1 3 4 5 6 14.2 5 6 8 11 5.1 3 7 8 9 15.2 7 9 10 11 6. 1 4 6 7 11 16.3 4 7 8 10 7. 1 4 8 9 10 17.3 5 7 8 11 8. 1 5 6 7 10 18.3 6 9 10 11 9. 1 5 8 9 11 19. 4 5 6 7 9 10. 2 3 4 9 11 20.4 5 8 10 U A VARIÁCIÓ 3 KIHÚZOTT SZÁM ESETÉN LEGALÁBB EGY DARAB HÁRMAST BIZTOSÍT A legutóbbi játékhéten megint nem volt telitalálatos szelvény a magyar LOTTÓN. A SZERENCSEJÁTÉK Rt. vezérigazgatósága úgy döntött, kiegészíti a 28. heti nyereményt. Amennyiben lesz öttalálatos szelvény, nyereménye rekordösszeget jelent: 108 millió forintot. Ezért az összegért érdemes szerencsét próbálni (s—s) pSEj, SZLOVÁKIA-AUSZTRÁLIA TENISZGÁLA SPORTÉLMÉNY, JÓKEDV, KÖNNYŰZENE (Munkatársunktól) Hosszú évek után ismét nemzetközi teniszrendezvénynek adott otthont Pozsony. Tegnap a Téli Stadionban került sor a Szlovákia - Ausztrália bemutató jellegű találkozóra. A többórás, látványossággal, könnyűzenei betéttel tarkított program előtt a négy főszereplő, John Newcombe, Tony Roche, Miloš Mečír és Branislav Stankovič adott sajtótájékoztatót. A hatvanas és hetvenes évek legjobb férfi párosa, a Newcombe, Roche duó, ma is aktív. Pozsonyba egyenesen N imbledonból érkeztek, ahol a veteránok kategóriájában küzdöttek. Nem is akárhogyan: telt lelátók előtt finálét játszottak. Newcombe: „Ausztráliában már hallottunk az új államról, Szlovákiáról. Vladimír Mečiar miniszterelnökkel is találkoztunk, aki röviden felvázolta az ország helyzetét és problémáit. Egyébként pályafutásom során kétszer játszottam a volt Csehszlovákia ellen. A mérleg 1:1, most tehát eldől, melyikünk a jobb." Roche: „Míg Newcombe barátom szerint a hazai jó sör a fiatalság megőrzője, addig én a kondíciómat inkább a rendszeres, fvan Lendllel való edzésekkel őrzöm." Miloš Mečír tegnap hosszabb szünet után lépett újra pályára: „Kicsit izgulok, még nem játszottam a két ausztrál bajnok ellen. Az utóbbi időben intenzívebben edzettem, sajnos, a hátbántalmaim nem múlnak." Branislav Stankovič jelenleg Szlovákia elsőszámú teniszezője. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a sportágam ilyen jeles alakjaival játszhatom együtt. A teniszgálát kellemes felüdülésnek tartom az állandóan ismétlődő versenyek között. Utoljára öt éve mérkőztem párosban együtt Mečíŕzsel, remélem megtaláljuk azért az összhangot." A felújított pozsonyi Téli Stadiont először alakították át egy teniszrendezvény szempontjainak megfelelően. Elmondható: az ősbemutató jól sikerült, a pályaborítás és a játéktér kialakítása kiállta a próbát. Elsőként a Mečír-Newcombe összecsapásra került sor. Az ausztrál wimbledoni győztes és a hazai olimpiai bajnok találkozóján a szép megoldások egész sorát vonultatták fel. Mečír technikája máig nem kopott meg, többször megfuttatta ellenfelét, s végül biztosan nyerte az egyetlen hoszszú játszmából álló összecsapást (9:4). A szünetben Pavol Habéra és a Team együttes szórakoztatta a közönséget. A nézők soraiban egyébként ott ült Michal Kováč köztársasági elnök és Vladimír Mečiar kormányfő is. A második összecsapást Stankovič vívta Roche-csal. A 48 éves ausztrál kezdetben meglepte ifjú ellenfelét, 3:0-ra elhúzott. Fokozatosan azonban kidomborodott Stankovič erőnléte és a maga javára fordította a mérkőzést (9:3). A bemutató jellegű teniszgála az „interkontinentális" szlovák-ausztrál páros mérkőzéssel ért véget. (sidó) N/fX/Ó-N/B MAGYAR ARANYÉREM (r-sz) - Tegnap Essenben félidejéhez érkezett a 49. vívó-világbajnokság. Az egyéni versenyek után a csapatok vetélkednek. Remekelt a magyar női párbajtőrcsapat, a negyeddöntőben Belorussziát (8:2), az elődöntőben pedig Olaszországot győzte le (9:3) Horváth Marianna, Király Hajnalka, Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi, Várkonyi Marina összeállítású együttes. A fináléban a magyar válogatott ellenfele Németország volt. Jól kezdtek Horváthék, már 2:0-ra vezettek, ám a hazaiak 4:2-re fordítani tudtak, majd 4:4 volt az állás. Később azonban érvényesült a magyarok nagyobb tudása, 9:6-ra diadalmaskodtak, s megvédték világbajnoki címüket. Az elődöntőben: Magyarország - Olaszország 9:3, Németország - Ukrajna 9:2. A fináléban: Magyarország - Németország 9:6, a harmadik helyért: Ukrajna - Olaszország 9:4, az ötödik helyért: Franciaország - Belorusszia 8:7, a hetedik helyért: Észtország - Oroszország 9:0. SPORTHÍRADÓ • AZ ÜZBÉG Abduzsaparov nyerte a kerékpáros Tour de France harmadik szakaszát, a belga Nelissen és az olasz Gipollini előtt. Az összetett verseny állása: 1. Nelissen 15:23,16, 2. Gipollini -25. 3. Abduzsaporov -28 mp. • TIZENNYOLC havi börtönbüntetésre ítélték Radek Šimuneket, a terepkerékpározás cseh exvilágbajnokát. A versenyző gondatlan gépjárművezetéssel három személy halálát okozta. • ERICH DRECHSLER, a német olimpiai bajnok távolugrónő Heike Drechsler apósa és egyben edzője a jövőben a brit atléták felkészülését is segíti. • EGY HÉT múlva, július 14-én Bernben tartják a labdarúgó nemzetközi kupatornák 1993/94-es küzdelemsorozatának sorsolását. A három trófeáért - BEK, KEK, UEFA Kupa - rekordnak számító 149 klub nevezett. ESSEN UTAN BUFFALO VILLÁMINTERJÚ ÉRSEK ÁRPÁDDAL Essenben még javában tart a vívó-világbajnokság. Szlovákia versenyzői azonban már hazaérkeztek. Szereplésükről Érsek Árpád szövetségi kapitányt kérdeztem: - Legtovább a női tőrben Sidlíková jutott. Felkerült a 64-es táblára, ezután kikapott a kínai Wangtól, és 56. lett, ami elfogadható helyezés. Női tőrben Somogyiová a 68. helyen végzett. Kár, hogy kikapott a spanyol Castilleótól, mert a papírforma szerint nyernie kellett volna. További vívóink (Boledovičférfi párbajtőrben 76., Pirk férfi tőrben 98.) már náluknál jobb ellenféllel szemben maradtak alul. • Benyomásai, tapasztalatai? - Nem sok változást észleltem. Maradt az élvonal, de már jönnek fel a japánok, s egyre keményebb dió a kínaiak legyőzése. Minden harmadik versenyző oroszul beszél(t), ami jelzi, a szovjet utódállamok nagy létszámban indultak, előhúzták egykori ázsiaikat, s több tehetségis fiatallal jelentkeztek. A nagycsapatok semmit sem bíznak a véletlenre, olyan népes stábbal érkeztek, melyben mindenki csak a saját dolgával törődött. Én mindenesként mozogtam, s bizony így nagyon megoszlott a figyelmem. • Mire e sorok megjelennek, újra úton lesz... - Buffalóba indulunk a nyári universiadéra, ahol a tőröző Šidlíková és Ziegelhofer lép pástra. Előfordulhat, hogy párbajtőrben is megpróbálják. Az csak ráadás lenne... (j. mészáros) TIPPVERSENY OOO OOO OOO et EK T Ft ONfK NINCS NYERTES! Tippversenyünk harmadik fordulójába több mint négyezren kapcsolódtak be. Ezúttal a Slovan - FC Zürich labdarúgó INTERTOTÓ KUPA-meccsre kellett tippelni. Sem a félidőt (0:1), sem pedig a végeredményt (2:4) nem találta el senki. így az erre a hétre átvitt nyeremény 1000 korona... (sr) ATLETIKA AZ ÉV HARMADIK VILÁGCSÚCSA Stockholmban hétfőn este atlétacsillagok randevúztak: lebonyolították a Grand Prix-sorozat újabb versenyét. A svéd szurkolók világcsúcsnak örvendhettek, ugyanis a férfi 10 000 m-es síkfutásban a kenyai Richard Chelimo 27:06,91 perces eredményével megdöntötte a mexikói Arturo Barrios korábbi rekordját (27:08,23). Fantasztikus hajrát vágott ki Chelimo, az utolsó 400 métert 59,46 másodperc alatt teljesítette! A viadal után a boldog csúcstartó nem győzte dicsérni a lelkes közönséget, majd kijelentette: „Az olimpiai és a világbajnoki ezüstérem után Stuttgartban a világbajnokságon én állok a dobogó legfelső fokán". Tehát a gerelyhajító Železný és a női hármasugró Csen után újabb világrekord született az 1993-as esztendőben. BEPERELIK AZ MLSZ-T A Magyar Labdarúgó Szövetség legutóbbi közgyűlésén a Hivatásos Labdarúgók Kamarájának képviselői jelezték, beperelik az MLSZ-t, mert nem kaptak szavazati jogot. Bognár György a játékoskamara elnöke kijelentette: „Egyszerűen nem tűrhetjük tovább, ami a magyar labdarúgás vezetésében uralkodik! Lépésünkkel szeretnénk felhívni minden vezető figyelmét arra, hogy ami a közgyűlésen történt, az nemhogy szolgálta a magyar labdarúgás ügyét, hanem éppen ellenkezőleg, sokat ártott neki. Nem vagyunk hajlandók lenyelni azt a képtelenséget, hogy a labdarúgók közgyűlésén többségükben dilettáns sportvezetők úgy dönthessenek, a legfontosabb kérdésekben, hogy közben semmilyen formában nem nyilváníthatunk véleményt! A magyar futball a reformok után kiált és az a száz-egynéhány ember, aki a változatlanság mellett szavazott, merényletet követett el a legnépszerűbb sportág ellen. Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára: „Sajnálatos, hogy a játékoskamara tagjai így fogják fel a dolgot. Az OTSH levele világosan közölte, az MLSZ elnöksége helyesen járt el akkor, amikor meghívta a kamara képviselőit a közgyűlésre, de nem hibázott akkor, amikor úgy döntött, hogy nem változtatja meg az alapszabályt, hanem a közgyűlésre bízza a döntést. A közgyűlés pedig úgy határozott, hogy az alapszabály módosítása adja meg a szavazati jogot a kamara képviselőinek. Egyébként nincs sok értelme a pereskedésnek, hiszen nem szabad a szerepeket felcserélni. A játékosnak a pályán kell bizonyítania, ugyanúgy, mint az edzőknek, a vezetőknek a saját területükön. Ha a kamara képviselői veszik a fáradságot és kitekintenek a fejlett labdarúgással rendelkező országokba, akkor láthatják, ritka az a szövetség, amelyben képviselője akad a játékosoknak." (c) ŠPORTKA- ÉS SAZKASZELVÉNYEKKEL a 27. fogadóhét nyereménye Szlovákiában 552 090 korona •j ŠPORTHA a./. VK-1104