Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-03 / 153. szám, szombat

1993. JÚLIUS 3. MOZAIK lÚJSZÓ* A JÓAKARAT NAGYKÖVETE SOPHIA LOR EN SZOMÁLIÁBAN WIMBLEDONI ÉTKEK Sophia Loren az Egyesült Nemzetek Szervezete küldetésében nemrég Szomáliában járt. A Jóakarat nagyköveteként betegeket, a halál küszöbén álló csontsovány embereket látogatott meg, hogy tettével hívja fel a világ figyelmét a háborús menekültei? reménytelen helyzetére. „Annyira megrendített, amit ott láttam, hogy mégcsak sírni sem tudtam - mondja a színésznő. - Sírnak az apróságok az éhségtől, de az anyák olyan gyöngék, hogy ha lenne is mivel, erejük nem lenne hozzá, hogy megetessék őket. A néma csend és a halál vidékén jártam. Ijesztő, kiégett és bágyadt tekintetekkel találkoztam. Annyira legyöngültek, kimerültek az emberek, hogy egyszerűen arra sem képesek, hogy számot vessenek azzal, ami velük történik. Teljesen érzéketlenné váltak." Bár Sophia Loren katonai kísérettel járta a vidéket, látogatása nem volt veszélytelen. Nairobiból, szálláshelyéről, naponta két és fél órát utazott repülővel, hogy eljusson a „forró mezőkre". „A félelem minduntalan bennem lakozott, mert előre sosem tudtuk kiszámítani, mi fog történni a következő pillanatban. Mindenütt katonák voltak, és szórakozásból bárkire rálőttek. Csak akkor döbbentem rá, milyen veszélyes is a helyzet valójában, amikor a tévében láttam, hogyan mészároltak le két embert Baidoában. Arról sem tudtam például, hogy az utak alá vannak aknázva. Bárhová mentünk, mindenütt arra kellett figyelnünk, hova lépünk." „Gyakran eszembe jut az a pillanat is, amikor közel voltunk a halálhoz. Egy katona el akarta venni fotósunk fényképezőgépét. Mikor az tiltakozott, a katona társunk halántékára szegezte pisztolya csövét. A fotós megőrizte hidegvérét, ötszáz dollárt adott neki. Zsebre tette, aztán utunkra engedett. Őszintén mondom, voltak helyzetek, amikor azt hittem, hogy horrorfilmbe csöppentünk. Ha eszembe jutnak, még most is lehangolódom. Sírhatnékom van, ha ennek a népnek a sorsára gondolok." A színésznőt félje, Carlo Ponti és két fia, a huszonnégy éves Carlo, valamint a húszéves Eduardo is támogatták ebben a különös küldetésben. „Nagyon büszkék rám, hogy vállalkoztam az útra. Hatalmas szeretette! vártak haza". Bár Szomáliában még mindig súlyos a helyzet, Sophia Loren, az odaszállított élelmiszersegély láttán, bizakodó. „Néha reménytelennek, képtelennek tűnik, hogy segíteni lehet ezen a súlyos helyzeten - mondja. - Nagyon nagy munka lesz, hiszen újra kell építeni az országot. Mindent elpusztítottak, megsemmisítettek, az épületeket, az embereket, mindent. De úgy érzem, sikerült reményt vinnünk." Sophia Loren őszintén hiszi: így vagy úgy, sok művész segít majd a szomáliai háború áldozatain. Ő maga Palm Beachban egy jótékonysági esten vett részt, amelyen Gloria Estefan amerikai popénekesnő az elsők között lépett fel, hogy segítsen. Itt Sophia Loren megemelékezett barátnőjéről, Audrey Hepburnről, akiről köztudott, hogy sokat tett az UNICEF-ért. „Nagyon szerettem őt - mondta. - Csodálatos ember volt. A varázsa, a kisugárzása, okossága és szerénysége mindig velünk marad. Akkor lettünk jó barátok, amikor az első fiát várta. Én akkor voltam a karrierem csúcsán." Mindenki tudna segíteni a szomáliai gyerekeken, állítja a színésznő. Mint mondja, különféle szervezetek vannak a világon, amelyekhez felajánlásokkal lehet fordulni. „Ha képesek vagyunk egy kicsit áldozni, enyhíthető a szenvedésük. Egy gyereket például úgy is »örökbe lehet fogadni«, hogy minden hónapban küldünk neki egy dollárt, s akkor' saját hazájában nőhet fel és tanulhat." Hogy miként él ma Sophia Loren, akire egykor azt mondták, annyira olasz, hogy reménytelenül ostromolná Hollywoodot? Jelen pillanatban három szerepajánlat, egy olasz és két amerikai közül választhat. „Manapság nagyon ritkák a szép történetek - mondja és én kivárom, amíg ilyet kapok. Nem akarok harmadrangú filmekben játszani. Napjainkban ritkán lehet jó feladathoz jutni. Sophia egy szomáli kislánnyal A jó szerepeket ma férfiaknak írják." Sophia Loren'ellenzi az erőszakot és a leplezetlen erotikát a mozivásznon. Elmarasztalja azokat a filmeket, amelyek a nőt arra kényszerítik, hogy levetkőzzön. Arra a kérdésre, szeretné-e viszszapergetni az éveket, nemmel válaszolt. „Nem sírom vissza az ifjúságomat. Mindennel úgy vagyok elégedett, ahogy van. Sokkal többet elértem az életben, mint amennyit valaha is reméltem. Van két gyönyörű fiam. Tisztelettudók és keményen dolgoznak. Akarhatok ennél többet?" Carlo zongorázni tanul, Eduardo pedig pszichológiára jár egy Los Angeles-i egyetemen. Az idősebbiket két éve szoros kapcsolat fűzi iskolatársához, egy spanyol lányhoz. Bár Sophia úgy véli, fiai még túl fiatalok a nősüléshez, alig várja már, hogy nagymama legyen. „Imádom a gyerekeket, olyan csodálatosak! Emlékszem, nemrég még az enyémek is kicsik voltak. A karomban tartottam őket, s onnan néztek rám gyönyörű szemükkel. De aztán olyan hirtelen felnőttek, hogy észre sem vettem, s már kész férfiak." A Gioia alapján: TALLÓSI BÉLA A világ leghíresebb teniszversenyén a nézők, természetesen, nemcsak a pályán történteket kísérik figyelemmel, hanem - jó angol szokás szerint - társasági életet is élnek. Hiszen mindenki ott van, aki számít. A verseny állásának megvitatása sokkal jobban esik, ha az ember jó társaságban eszeget, iszogat. Most a The Observer című hetilap alapján arról számolunk be, mit készített és szolgált fel az 1500 főnyi személyzet a játékosoknak és nézőknek. íme az ínycsiklandó lista: - 12 tonna füstölt és főtt lazac -190 000 szendvics - 110 000 gombóc fagylalt - 285 000 kávé - 17 100 liter tej - 150 000 darab briós - 23 tonna eper (az ára poharanként legkevesebb 1,65 font) - 12 500 üveg pezsgő (üvegenként 30 font az ára) - 45 600 liter gyümölcslé (poharanként 2 font) - 51 300 liter sör és - 100 000 komplett ebéd FÉLREVEZETETT PÁSZTOR Kazahsztánban történt a napokban, hogy egy szerelmes pásztort alaposan „átvertek" fejlett humorérzékkel megáldott szomszédai. Azt bizonygatták neki, hogy elnöki rendelettel ismét engedélyezték a többnejűséget. Hithű muzulmán neje nem is berzenkedett az ellen, hogy fogta legújabb szerelmét, s elment vele a házasságkötő hivatalba, ahol bizony elutasították őt, pedig a nőimádó pásztor már a harmadik feleséget is kiszemelte magának. Nem volt rest: nyomban felszólította a parlamentet, mielőbb engedélyezze a többnejűséget, hiszen ez egy iszlám országban valóban halaszthatatlan dolog. Fiaival és a spanyol kislánnyal ORDÓDY KATALIN Még néhány napig őrizgette a titkot, élvezte, hogy csak ő tud a pici emberke jelentkezéséről. Majd ha az orvosi vizsgálat megerősíti a gyanúját, elmondja Péternek és az anyjának is. Akkor majd eleget tesz kedvese kívánságának is, és elutazik vele Sallóra, hogy összeismerkedjék jövendőbelije szüleivel és testvéreivel. Amikor az orvosi lelet a sejtését igazolta, boldog izgalommal készült rá, hogy ünnepélyes keretek között egyszerre közli majd anyjával és Péterrel is az újságot. Másnap Péternek be volt pólyázva a bal keze. Az egész iroda érdeklődött, mi történt vele. - A, semmiség - legyintett. — A háziasszonyom megkért, hogy szögezzem be egy ládácska tetejét, amelyben almát akart küldeni a katonafiának. Valahogy megcsúszott a kezem, és egy jókora szálka fúródott a tenyerembe. Kiszedegettük, mert csak darabonként lehetett eltávolítani, fél üveg kölnit áldoztam rá, hogy a sebet kitisztítsam. - Inkább friss vízzel kellett volna kimosni - vélekedett Alinka. - Fertőtlenítő sebport kellett volna rászórni! O Elhalmozták jó tanácsokkal. Dóra hallgatott, csak nagy sokára kérdezte meg: - Nagyon fáj? - A, olyan nagyon nem is fájt, lüktet, lüktet, reggel még igencsak piros volt és duzzadt, de mintha már jobb lenne. De nézzük inkább a múlt havi német áruforgalmat és a lengyelt is. Munka után Péter nem kísérte haza, mint szokásukká vált. A kapu előtt elbúcsúzott tőle. - Dórácska, én ezt megmutatom a barátomnak. Csak a biztonság kedvéért. Ugyanazon az emeleten lakunk, már úgyis szemrehányást tett, hogy amióta nök után futok, elhanyagolom őt. - Ne menjek veled? - Nem vagyok kisbaba, akit kísérgetni kell. Holnapra már el is felejtjük az egészet. Megcsókolták egymást és elváltak. Dórán rossz érzés lett úrrá, mikor Péter másnap még kilenckor is hiányzott. A többiek nyugtatták és találgatták, mi lehet vele. Az irodában többször csöngött a telefon Alinka asztalán, egy ízben aztán Dórának nyújtotta. - Téged keresnek. A kórházból hívták. Közölték vele, hogy Csóka mérnök úr benn fekszik, üdvözletét küldi és örülne a látogatásnak. Legszívesebben azonnal rohant volna a kórházba, de nagy önfegyelemmel végezte dolgát, és hallgatta munkatársai megjegyzéseit, melyekkel bagatellizálni akarták Péter balesetét. Ahogy letelt a munkaidő, rohant a kedveséhez. Azaz rohant volna, de úgy érezte, a villamos vánszorog, minden szemafor megállítja és egyáltalán úgy látszik, senkinek semmi nem sürgős, olyan nyugodt kedélyességgel ülnek, állnak az emberek, mintha valami kéjutazáson vennének részt. Végre kiszállhatott. Éppen a kórház előtt. Nem volt látogatási nap, de nem támasztottak nehézséget. A teremben hárman feküdtek. Azonnal fölfedezte Pétert a teraszra vezető ajtó melletti ágyon. Kórházi ingben ült, mosolyogva intett feléje. A kezén sokkal kisebb volt a kötés, de az arca tüzelt, a szeme szokatlanul csillogott. - Petikém, lázad van - tette tenyerét aggódva szerelmese homlokára. - Ne ijesztgess engem! Csak nem vérmérgezés? - Ugyan már, hogy gondolhatsz ilyesmit. A barátom hozott be ide tegnap este, azt mondta, nagyon jól tettem, hogy megmutattam neki a sebet. Föl vágták, kitisztították, injekciót kaptam, persze hogy kicsit fölment a lázam. Mihelyt elmúlik, hazamehetek, pár napig pihenek, hiszen úgysem vennétek sok hasznomat, bár a munkában éppenséggel nem akadályoz ez a kis sérülés. Dóra nézte a tüzelő arcot, szerette volna a lázrózsákat lesimítani róla, s nem tudta eldönteni, jól tenné-e, ha titkát megosztaná Péterrel, vagy helyesebb volna-e várni. Végül nem tudott ellenállni a kísértésnek. - Igyekezz mielőbb meggyógyulni, Péterkém, mert előbbre kell hoznunk az esküvőt. Hamarabb kell összeházasodnunk. Péter szeme csupa kérdés lett, s egyben várakozás annak megerősítésére, hogy megértette, mit jelentett az előbbi kijelentés. A megerősítést nem Dóra szavaiból, hanem arcának különös, még sosem látott kifejezésétől kapta. - Biztos vagy benne? - szorította meg a kezét. Dóra bólintott. - Orvosnál is voltam. - Akkor igazán össze kell szedni magam. Te! Tulajdonképpen hivatalosan még jegyesek sem vagyunk. Első dolgom lesz beszerezni a karikagyűrűket. Volt miről beszélniük, de Dóra egyszerre csak észrevette, hogy Péter feje a párnára hanyatlik, s látszott rajta, hogy már nem tud teljesen odafigyelni arra, amit mond neki. - Tapintatlan vagyok, kimerítettelek. Fölkelt a székről, megigazította a párnáját, ráhajolt a betegre, gyöngéden megcsókolta. - Holnap megint eljövök. - Holnap már együtt megyünk haza - biztatta Péter, de Dórának nem tűnt úgy a dolog. Ez még elhúzódik pár napig, mérlegelte. Vajon a háziasszonyának van-e lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy az ő ládája okozta a bajt? (FOLYTATJUK)