Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-30 / 175. szám, péntek

1993. JULIUS 30. iÚJSZÓm. HÍREK - VÉLEMÉNYEK EGYEZKEDES, ELLENSÉGESKEDÉS Bár még egy év van hátra a követke­ző parlamenti választásokig Magyar­országon, az utóbbi hetek belpoliti­kai eseményeiből egyértelműen ki­itűnik, hogy a magukra valamit is adó politikai pártok már komolyan készülődnek erre a számukra, s az ország számára is, felettébb fontos megmérettetésre. Megkezdődtek a kulisszák előtti és mögötti egyez­kedések, megköttettek az első pak­tumok, s nagyban folyik a jelöltek pártlistáinak, illetve az egyéni vá­lasztókerületekben indulók névsorá­nak az összeállítása, nem kis feszült­séget okozva a pártokban, és a parla­mentben egyaránt. Néhány MDF-es honatya például, miután tudomására jutott, hogy pártja már nem kívánja indítani, átült az ellenzékhez, s nyil­vánvaló, hogy hasonló ellenségeske­désre, bonyodalmakra más pártok­ban is számítani lehet. Herényi Károly, az MDF szóvivője tegnap bejelentette, hogy a párt mind a 176 egyéni választókerület­ben jelöltet kíván állítani. Ahogy azt már korábban nyilvánosságra hoz­ták, a lista élén Antall József pártel­nök, kormányfő neve fog szerepelni. A listákon indulók névsoráról azon­ban csak az egyéni jelölések lezárása után, legkorábban 1994 elején kíván véglegesen dönteni az MDF - hatá­rozott a párt elnöksége szerdai ülé­sén. Ám annyi bizonyos, hogy az MDF-ből már a jövö hónapban ki akarják zárni azokat, akik átpártol­tak a Magyar Igazság Pártba. A koalíciós partner, a Keresztény­demokrata Néppárt országos listájá­nak első helyén Surján László elnök, népjóléti miniszter neve fog szere­pelni, jelezte a párt vezetősége. Az ellenzéki MSZP listájának élé­re szintén a pártelnök, Horn Gyula neve kerül. Horn kijelentette: a kampány ideje alatt egy pártvezér­nek szinte mindenütt ott kell lennie, tehát nem összpontosíthatja figyel­mét egy választókerületre. Hozzá­férhető információk szerint az SZDSZ-nél és a Fidesznél ez ügyben még nem született döntés. KOKES JÄNOS, Budapest MEGRONGÁLTÁK A KASSAI ZSINAGÓGÁT Ismeretlen tettesek valamikor e hét elején megrongálták az 1927-ben épült kassai Puskin ut­cai zsinagógát. Betörték nyolc színesüveg-mozaikos ablakát, kárt tettek faajtajában, s néhány belső berendezésében. A rend­őrség megkezdte a nyomo­zást. (g-f) KÖZLEMÉNY A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom komáromi területi irodá­jának szervezésében július 31-én, szombaton 16 órakor Komáromban a magyar gimnázium aulájában Bar­takovics István tájékoztatót tart a háború után a Szovjetunió terüle­tére a polgári életből elhurcoltak kárpótlásának kérvényezéséről. Az összejövetelen átvehetők a kérvény­nyomtatványok is. J OGI elektro Nagykapos NYÁRI VERSENYSZELVÉNY Lapzárta: 22.10 PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI NINCS TEREPSZEMLE BINDER NÉLKÜL KDM MEČIARRAL SOHA! együ ttm űködésre. Arra az újságírói kérdésre, hogy ha már a KDM lehetetlen­nek tartja a DSZM-SZNP koalí­ció megkötését, beleegyezne-e, valamiféle közös megegyezésen alapuló új kormány kialakításá­ba, Ján Čarnogurský elnök így válaszolt: — A szlovákiai politi­kai színtéren semmi sem lehetet­len. De a másik kérdésre adott válaszával nyomban ellentmon­dott saját véleményének, mert kijelentette: Vladimír Mečiar részvételével mindenféle meg­egyezésen alapuló kormány el­képzelhetetlen. MPP ELNÖKI MAGÁNLÁTOGATÁS DUNASZERDAHELYEN? va a polgármester megállapítot­ta: az azért olyan siralmas, mert a zöldség- és gyümölcstermesz­tés elsősorban a csehországi piacra irányult, és ez most meg­szűnt. A magyarországi terüle­tekkel való regionális együttmű­ködésre utaló kérdésre válaszol­va Öllős Árpád elmondta: - Nemcsak magyarországi, ha­nem észak- és közép-szlovákiai régiókkal is együttműködünk, egyfajta hídszerepet szeretnénk betölteni a magyar és a szlovák nemzet között. (gl) SZNP ČERNÁK NEM AKAR PERESKEDNI SZNP: A Szlovák Nemzeti Párt szombaton Zsolnán összeülő központi tanácsa dönti el, hogy hajlandóak-e újabb tárgyalásso­rozatot folytatni a Vladimír Me­čiar vezette DSZM-mel a koalí­ció létrehozásáról, vagy nem. Ľu­dovít Černák pártelnök az SZNP tegnapi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: az eddigi tárgyalá­sokkal kapcsolatos hercehurca ártott Szlovákia hírnevének. Mindezek ellenére Cérnák nem hajlandó bemutatni azokat az általa korábban jelzett cáfol­hatatlan bizonyítékokat, ame­lyekkel igazolni tudná a közvé­lemény előtt, hogy Mečiar állítá­sai az SZNP-ről és pártelnökéről nem feleltek meg a valóságnak. Sőt, a tegnapi sajtótájékoztatón nem volt hajlandó egyértelműen megismételni azt sem, hogy ren­delkezik-e ilyen bizonyítékkal. Ha a szlovákiai bankrendszer rugalmasabb lenne, s egyik nap­ról a másikra tájékoztatott volna az SZNP bankszámlájának állá­sáról, úgy Július Tóth pénz­ügyminisztert nem kérdezte vol­na, hogy mikor kapják meg a szövetségi képviselőkért járó pénzt. Cáfolta, hogy valaki vala­ha is pénzt kért volna az SZNP­nek, s több tárcát követeltek volna, mint azt Mečiarék fel­ajánlottak nekik. Cérnák ennek ellenére nem tartja indokoltnak azt az elképzelést, hogy igazsá­gát akár bíróság előtt bizonyítsa. Azzal érvelt: a politika igazi nagyjai sohasem folyamodnak ilyen eszközhöz. A kormány je­lenlegi tevékenységét improvi­zációnak nevezte. G. A. MA SZAKSZERVEZET-VALUTAALAP TALÁLKOZÓ (Folytatás az 1. oldalról) politikai döntést jelentene, és er­ről ma még nehéz beszélni. • Milyen eredményeket vár­nak az IMF-delegációval tartan­dó találkozótól? - Elsősorban az álláspontokat szeretnénk tisztázni, hogy az alapnak valóban érdeke-e a szlo­vákiai állampolgárok túlélésé­nek segítése, és hogy kellőkép­pen megismerkedtek-e a valós szlovákiai helyzettel. Hiszen a valutaalap második missziója megállapította, hogy tévedtek. Tudjuk, hogy az alap képviselői kemény pénzügyi szakemberek, de tudatosítaniuk kell, hogy most nem csak számokról, ha­nem emberi életekről is szó van, s erről is tárgyalni kívánunk velük. • Amennyiben a parlament jóváhagyná a kormányjavasla­tokat, melyek lennének a legra­dikálisabb lépések, amelyekel a szakszervezet megtenne? - Erről egyelőre nem nyilat­kozhatom, ezt a kérdést még nem vitattuk meg. Valójában az állampolgárokon múlik, milyen mértékű megszorításokat hajlan­dók még eltűrni. Az általános szerződés kimondja, hogyan va­lorizálhatok a negatív következ­mények, és ezzel kapcsolatban léteznek törvényes eljárások, amelyeket alkalmazhatunk. (gaál) DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza Angol font Francia frank Kanadai dollár Német márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Svájci frank USA-dollár ECU EK ECU CSK ÉRVÉNYBEN: 1993. július 30-án Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre, koronában 49,178 49,672 49,425 47,86 51,00 49,43 5,626 5,682 5,654 5,49 5,81 5,65 25,607 25,865 25,736 24,91 26,47 25,69 19,145 19,337 19,241 18,78 19,70 19,24 20,614 20,822 20,718 20,00 21,44 20,72 2,720 2,748 2,734 2,67 2,79 2,73 21,756 21,974 21,865 21,34 22,40 21,87 32,906 33,236 33,071 32,37 33,77 33,07 37,187 37,561 37,374 - 37,374 (Folytatás az 1. oldalról) lent az erőműépítkezést kivitele­ző cég igazgatója. Július Binder, holott ez az eredeti menetrend­ben nem szerepelt. Az egész csallóközi kirándulás legna­gyobb derültséget keltő epizódja ekkor játszódott le, amikor Vida Gábor Július Bindernek bemu­tatkozva megjegyezte, hogy ő az a bizonyos nőgyógyász. (Ennek az az előtörténete, hogy Binder tavaly azt üzente Vida Gábor címére, hogy ne nyilatkozzon Bősről holmiféle ginekológus, holott köztudott, hogy a neve­zett végzettségét tekintve nö­vénygenetikus.) A négy órán át tartó terep­szemle a dunacsúni mederelzá­rásnál fejeződött be, ahol a leg­többet időztek a jogászszakér­tők és a témában illetékes ma­gyar szakemberek. Itt újra elő­kerültek a térképek és a tervraj­zok, s vélhetően a jogászok itt döbbenhettek rá arra, hogy a Duna tavalyi októberi elterelé­se nyomán mennyire elavultak­ká váltak a korábbi térképek. A szemle résztvevői innen egye­nesen Budapest felé vették az irányt, s beigazolódott az, amit magyar részről napokkal ezelőtt már hangsúlyoztak, nevezete­sen, hogy a látogatásba nincse­nek szlovák-magyar tárgyalá­sok beiktatva. A bősi szemlén résztvevő há­rom nemzetközi jogász egyéb­ként elzárkózott attól, hogy bár­mit is nyilatkozzon. Egyikük, Ja­mes Crawford, a Cambridgei Egyetemen tanít, a francia, de különben magyar származású Alexandre Charles Kiss a Stras­bourgi Egyetem jogászprofesz­szora, az úgyszintén francia Pierre-Marie Dupuy pedig a Pá­rizs II. Egyetemen ad elő nem­zetközi jogot. MARTONYI: ANNYI A VIZÜNK, AMENNYIT KAPUNK Martonyi János magyar külügyi államtitkár viszont nyilatkozott lapunknak ittlétük céljáról és a látottakról. Elmondta: azért jártak itt, hogy a magyar fél által felkért nemzetközi jogi szakér­tők a helyszínen nézhessék meg a létesítményeket és képet kap­janak arról, hogy voltaképpen miről is van szó a hágai eljárás­ban. — A terepszemle nagyon hasznos volt, sok mindent ta­nultam és új dolgokat is ta­pasztaltam - állapította meg Martonyi János. Nem kívánta azonban részletezni, hogy mit is ért ezen, mindössze azt jegyezte meg, hogy nagyon érdekes té­nyeket figyelhettek meg. — Az árteret is megnéztük, de a látottakat nem kommentál­nám, mert ez már a vita része. Érdekes volt megnézni azt, hogy az ártérben felhasznált vizet a szlovák fél a felvízcsatornából nyeri, s önmagában véve ez a kö­rülmény is némiképp eligazító — szögezte le. A vízmegosztás megoldatlan kérdésével össze­függésben a külügyi államtitkár így nyilatkozott. - Mi elfogadtuk újra az EK javaslatát, hogy küld­jenek egy monitoring-bizottsá­got, amely ajánlásokat tenne a vízmegosztásra nézve. Értesü­léseim szerint ezt a szlovák fél is valószínűleg elfogadja, de végle­geset még nem tudok, mert Brüsszelben tegnap estig (szerda estig — a szerk. megj.) nem kap­tak Pozsonytól választ, de remé­lem, hogy megkapják. A lényeg az, hogy meginduljon a szakér­tői munka, s akkor talán a szlo­vák fél is elfogadja az ajánláso­kat. Pillanatnyilag annyi vizet kapunk, amennyit a szlovák fél ad. Leghamarabb októberben lesznek meg az ajánlások, s utá­na ezekről le kell ülni tárgyalni. (p. vonyik.) UKRAN-MAGYAR CÉG CSEMPÉSZETT A budapesti főügyészség közleményt adott ki a szlovéniai fegyverszállítással kapcsolatban. Eszerint csempészet vádjával nyomozást indítottak egy isme­retlen tettes ellen. Az Interpol közben megerősítette, hogy a konténereket egy ukrán-magyar cég segélynek álcázva szállította Mariborba. A dokumen­tum szerint a leszálláskor nem volt vámellenőrzés, mert a gép kapitánya elmulasztotta átadni a vámhivatalnak a szükséges okmányokat. A szállítás­ban valószínűleg részt vett a kémkedés miatt Budapesten letartóztatott Dieter Hofmann osztrák állampolgár is. LASSÚ ELŐREHALADÁS (Folytatás az 1. oldalról) közölte - őszintén meglepődne, ha a hétvége előtt megszületne a megegyezés. Tegnap délelőtt fél tízre hív­ták össze ismét a hat delegáció vezetőjét. Ezt megelőzően a társelnökök Franjo Tudjman horvát elnökkel, majd Milose­viccsel cseréltek véleményt. Eközben Szarajevóban több­napos harcok után a szerb csapa­tok elfoglalták a Zsucs-magasla­tot. A Zsucs stratégiai szempont­ból fontos Rajlovac és Vogoscse szarajevói külvárosok védőinek. A horvát—muzulmán összetűzé­sek is folytatódnak Boszniában. A hírek szerint, miután Bugojno közép-boszniai város muzulmán kézre került, a muzulmán csapa­tok megkezdték az előrenyomu­lást Novi Trávnik felé. Szerbiában a tíznapos „figyel­meztető" Duna-blokád után a Fehér Rózsa és az Új Bizánc „párton kívüli és antirasszista" szervezetek igazi blokád alá vet­ték a folyót, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a hajó­zást mindaddig, amíg a Jugoszlá­via elleni szankciók érvényben vannak. A Fehér Rózsa elnöke azonban tegnap már tiltakozott, mert az illetékes hatóságok át­engedtek három ukrán hajót. GYARMATI JÓZSEF, Újvidék MEGHÍVÁS - MATICA MÓDRA A Matica slovenská meghívta a szer­vezet megalakulásának 130. évfor­dulójára valamennyi szlovákiai nem­zetiségi kulturális szervezet képvise­lőjét. Ján Bajaník, a Matica titkára úgy jelentette ezt be, mintha csak a magyarok magatartása okozna gondot. Elmondta, hogy a Matica a nemzetiségi együttélés problémáit elemző konferencia összehívását szorgalmazza. Egyvalamiről azért nem beszélt: tavaly a Matica slovenská közgyűlé­sén eget verő taps kísérte az olyas­fajta - Bajaník úrnál tekintélyesebb szlovák személyiségektől származó - kijelentéseket, hogy: „itt, Szlová­kiában mi vagyunk az urak, hozzánk alkalmazkodjanak a magyarok." Csodálkozik Bajaník úr, hogy jelesül a Csemadok nem kíván ilyen szelle­mű ún. tudományos értekezleten részt venni? (K) A Magyar Polgári Párt egész vezetősége hivatalos látogatáson Romániában tartózkodott, ezért tegnapi sajtóértekezletükön Öl­lős Árpád, Dunaszerdahely pol­gármestere képviselte a pártot. A polgármester méltatta azt a megtiszteltetést, hogy a köz­társasági elnök járásukba látoga­tott, s elmondta: nem hivatalos látogatásra is meghívta Michal Kováčot, amit ő el is fogadott, s a látogatásra valószínűleg az ősz folyamán kerül sor. A járás mezőgazdasági helyzetéről szól­(Munkatársainktól) Megdöbben­tő a Szlovák Nemzeti Párt naivi­tása, hogy még mindig nem is­merte fel: a kormányzó mozga­lom kizárólag saját céljai eléré­sére akarja őt felhasználni - je­gyezte meg a DSZM és az SZNP közötti koalíciós tárgyalásokkal kapcsolatban Ivan Simko alel­nök a Kereszténydemokrata Mozgalom tegnapi sajtóértekez­letén. Šimko kijelentette: - A DSZM bukása egyáltalán nem jelentené a szlovák állami­ság csődjét, ellenkezőleg, lehető­séget nyitna a jobb minőségű munkára és a pártok közötti

Next

/
Thumbnails
Contents