Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-27 / 172. szám, kedd

1993. JÚLIUS 27. lúrszói LAPOZGATÓ INDISZKRÉCIÓ BENEŠ DEKRÉTUMAI PARLAMENTI DIPLOMÁCIAI SIKER A politikai történések dinamikája annyira kérlelhetetlen az emberi gyengeségek iránt, hogy nem egyszer meglep bennünket, készületlenül ér, s nem teszi lehetővé számunkra, hogy nyugodt körülmények között gondolkodjunk el az eseményekről. A fontos hazai politikai tárgyalások így kissé háttérbe szorították a Szlovák Köztársaság strasbourgi felvételét az Európa Tanácsba. Ügy gondolom, hogy ez valóban olyan történelmi esemény, amelynél meg kell állni, értékelni kell, és - főleg - a lehető legnagyobb tisztelettel kell fogadni. Úgy tűnhet, hogy a Szlovák Köztársaság ET-felvétele csak formalitás, már csak azért is, mivel Szlovákia - az egykori föderáció részeként - már tagja volt az Európa Tanácsnak. Csehszlovákia különválása után azonban új helyzet állt elő: a Cseh Köztársaságot és a Szlovák Köztársaságot ismét fel kellett venni. Csakhogy az újbóli felvételt az ET-képviselők nagyon szigorú szemléje előzte meg, s nekik tájékoztatniuk kellett képviselőtársaikat arról, vajon Szlovákiában tiszteletben tartják-e az em béri jogokat vajon a Szlovák Köztársaság felkészült-e arra, hogy az európai országok családjának teljes értékű tagjává válhasson. Véleményem szerint a Szlovák Köztársaságnak olyan szigorú feltételeket kellett teljesítenie, amilyenek talán az ET egyetlen tagországa előtt sem álltak. Ennek ellenére Tanja Hallonen asszony beszámolója rendkívül pozitív volt Szlovákiára nézve, s az illetékes bizottság ajánlása egyértelmű volt: vegyék fel a Szlovák Köztársaságot az Európa Tanács rendes tagjai közé. Az ETképviselők vitája Szlovákia javára dőlt el, mivel csaknem egyhangúlag Szlovákia felvételét ajánlották. Az olvasók már tudják, hogy Bralinka József magyar képviselő felvetette, halasszák el a Szlovák Köztársaság felvételéét. Az olvasók azt is tudják, hogy röviddel Strasbourgba utazásunk előtt éppen magyar részről hangzottak el olyan kérdések, hogy vajon Szlovákia tejesíti-e vagy nem az ET-be való felvétel feltételeit, sőt, arról is szó volt, hogy Magyarország megvétózza ezt. Meg voltam győződve arról, hogy Európának megvan a saját véleménye, nem ragdja el az egyoldalú propaganda, és bölcsen mérlegeli a szlovákiai helyzetet. Igy is történt, s az ET-palota előtt a történelem során első ízben vonták fel a szlovák zászlót. Már sokat írtak a történelmi pillanatok jelentőségéről, s így a szavak elvesztették teljes értékű lényegüket. Ám nekem el kell mondanom, hogy ez a pillanat valóban történelmi volt. Bár az idő kérlelhetetlenül halad előre, mégis gondolkodjunk el, milyen jelentősége van Szlovákia felvételének az Európa Tanácsba: egyebek között beigazolódott, hogy komolyan veszik önálló köztársaságunkat, és ez parlamenti diplomáciánk sikerének tekinthető. IVAN GAŠPAROVIC, Národná obroda, VII. 17. A kö/ölt cikkek nem leltél lenül tükrö/ik a/ llj S/ó véleményét. Az oldalt szerkesztette: MADI GÉZA A Duna két partján a magyar képviselőkre bizonyára hideg zuhanyként hatott Václav Klaus indiszkréciója, amikor a televízió kamerái előtt tájékoztatott az Antall József magyar miniszterelnöktől kapott levél tartalmáról. Amint azt Klaus közölte, ebben budapesti kollégája gratulált a Cseh Köztársaságnak az Európa Tanácsba történt felvétele alkalmából. A levél lényeges része azonban a Szlovákiában élő magyar kisebbség „elnyomásával"foglalkozott. Antall jókívánságai szemmel láthatóan nem töltötték el örömmel a cseh kormányfőt. Ellenkezőleg, s bizonyára éppen ezért tartotta szükségesnek, hogy a nyilvánosság előtt ismertesse a levél tartalmát, s hangsúlyozza, hogy a szlovák legiszlatíva a kisebbségek kérdésében összhangban van az európai standarddal. Arra, hogy Václav Klaus nyilvánosan határolta el magát a „cseh kártya" kijátszására tett kísérlettől a szlovákiai magyar kisebbség helyzetének a kérdésében, a szlovák diplomáciának és a kormánynak jobban oda kellene figyelnie, s nyilvánosan és hivatalosan reagálnia kellene Klaus indiszkréciójára. Noha a határátkelőhelyekről szóló megállapoáást szlovák részről engedménynek lehet tekinteni, a köszönetet nem szabadna csak ezzel a lépéssel kifejezni. A cseh álláspontnak a Vladimír Nem Is volt olyan régen, amikor Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke az elfogadott névhasználati törvény kapcsán a Magyar Nemzetnek nyilatkozva megjegyezte, hogy „Szlovákia büszke lehet erre a jogszabályra, amely annyira liberális, hogy mintaként szolgálhat több európai ország számára". A Szlovákia ETfelvétele köriili, ismert viták után úgy tűnt, hogy ez a legjobb út, amelyen országunk elindulhatott, s ezek után csupán azt kívánhatjuk, hogy a következő lépések ne keresztezzék egymást. A Dél-Szlovákiában élő polgárok közötti viszonyról általában azt hirdetik, hogy bár nem optimális, de a feszültséget felülről és kívülről viszik be közéjük. Nem volt ez másképp a legutóbbi esetben sem: a szlovák kormány azzal, hogy visszaadta a névhasználati törvényt, félrelépett, s egyetlen parlamenti politika] erő sem értette, hogy miért. Hasonlóan nehéz megérteni az Antall József magyar miniszterelnök által a cseh kormányfőhöz intézett levelet, amelyben a „térségünk békéje és biztonsága érdekében kifejtendő közös erőfeszítések" típusú, kétségbevonhatatlan formuláclókon kfvül olyanok is találhatók, amelyekkel egyszerűen nem lehet egyetérteni - elsősorban Mečiar kormányfő általi nyilvános méltatása is bizonyára dicséretre méltó, viszont nem állami gesztus. Különösen azért, mert két nappal Klaus indiszkrét televíziós megnyilatkozása előtt Josef Zieleniec cseh külügyminiszter bizonyára nem véletlenül mondta azt, hogy a prágai diplomácia nagy jelentőséget tulajdonít a Szlovákiához fűződő viszonynak, a két köztársaság közötti kapcsolatok alakulását pedig nagyon sikeresnek nevezte. Az előtt, aki a diplomaták nyilatkozataiban tud olvasni a sorok között, rögtön világos, hogy két fontos jelzésről van szó. És mire törekedett Antall József magyar miniszterelnök? Egyáltalán nem kell találgatni. És ahogyan Vladimír Mečiar közölte, a lengyel kormányfő is kapott levelet, és feltételezése szerint más miniszterelnökök szintén. A magyar politikusok azonban hazai porondon sem értek el sikert olyan kísérlettel, amely arra irányult, hogy bizonyos kötelező jogszabályokat fogadjanak el a kisebbségek helyzetéről. Úgy tűnik azonban, hogy Budapesten változtatniuk kell diplomáciai módszereiken. Mivel ebben az esetben sem lobbyról, sem pedig intrikákról nem volt szó. És nem csupán ezért. JOZEF HAJSTER, Nový čas, Vil. 20. a területi elrendezés módosítására irányuló nyomásra és a Szlovákiával szomszédos országok „hatékony együttműködésére" teendő kísérletre gondolok. Nem kergettünk illúziókat sem a szlovák, sem pedig a magyar reprezentációt illetően, de így is látható, hogy valóban szerencsétlen dolgok történnek, s ez nem segítheti elő a két különböző etnikumhoz tartozó polgárok békés egymás mellett élését. Logikusan egyedül arra lehet következtetni, hogy egyik ország politikai vezetésének sem célja a jószomszédság (már csak azért sem, mert így el lehet terelni a közvélemény figyelmét a gazdasági és szociális problémákról). Lehet, hogy ez a következtetés logikus, ám bizonyára érthetetlen és veszélyes. Nem kell kételkedni abban, hogy Václav Klausnak jóval könnyebb hidegvérrel dönteni, mint magyar vagy szlovák partnerének. Ez azonban egyáltalán nem akadályozhat meg bennünket annak hangsúlyozásában, hogy a budapesti és a pozsonyi miniszterelnök belássa: a két ország közötti béke és korrekt viszony megőrzése a legszükségesebb dolog, amivel semmi sem érhet fel. Még a legközelebbi választási siker sem. RÓBERT KOTIAN, Sme, VII. 17. Amikor ezeket a sorokat írom, Vladimír Mečiar szlovák kormányfő éppen tárgyalóasztalhoz ül Antall Józseffel, a Magyar Köztársaság miniszterelnökével. Hogy miről fognak „turbékolni", talán nem is kell kommentálni. Mindketten határozott politikusok, s így a tárgyalóasztal fölött szikrázhat is a levegő. De amint arról első budapesti találkozójukon már meggyőződhettem, ezek olyan szikrák amelyek annak érdekében pattognak, hogy megtalálják a közös problémák megoldásának gyökereit. Az egyik probléma, Bős-Nagymaros, már ott van a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Politikai körökben még mindig beszélnek arról, hogy magyar részről milyen sikertelen kísérletet tettek az Európa Tanács nevű multilaterális csúcsszrevezet felé vezető utunk eltorlaszolására. A diplomáciai próbakövet pedig a nemzeti kisebbségek, pontosabban a Szlovákiában élő magyarok jogai képezték, illetve kevésbé vagy még egyáltalán nem a magyarországi szlovákok jogai. A szlovák diplomácia ugyanis tudatában van annak, hogy a problémák konfrontációjával nem érne el semmit. Éppen ellenkezőleg, a déli szomszédainkhoz fűződő viszony veszélyesen bonyolódhatna. A magyar parlament nacionalista szárnya minden hibás lépésre vár, amelyet szlovák részről elkövethetnek. A szlovák parlamentben helyet foglaló magyar nemzetiségi mozgalmaknak és annak köszönhetően, ahogyan az Európa Tanács egyes kisebbségi chartáit és a koppenhágai kisebbségi dokumentumokat magyarázzák, visszatértünk az úgynevezett beneši dekrétumokhoz s ezzel a második világháború utáni elszámolás küszöbéhez. A kassai kormányprogramból kiinduló öt dekrétumról van szó. Valóban, a magyar nemzetiségű polgárok számára - akiknek többsége nem működött együtt Horthyékkal vagy Szálasiékkal - nehéz élet alakult ki a háború után a dekrétumok miatt. Ami azonban az 1938. évi bécsi döntés után a háború alatt DélSzlovákiában történt, az talán még élénken él minden korábban született ember emlékezetében. Ma ezt a problémát bizonyára csak történészek nyithatják meg. Máskülönben célzatos politikai hazárdjátékról lenne szó. Található azonban elég könnyelmű politikai újságíró, akinek jó minden momentum a Szlovákia-kép megteremtésével kapcsolatos vitában. Sajnos, ez vonatkozik néhány osztrák újságíróra is az ORF-ből. Beszélt erről Thomas Klestil is nemrégi pozsonyi látogatása során. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy néhány tömegtájékoztató eszköz nem a legjobbakat közli Szlovákiáról. Legutóbb egy DélSzlovákiában készült riportfilm volt ilyen, amelyet az Osztrák Televízió július 10-én este sugárzott. Példa volt arra, hogyan lehet kiforgatni a történelmi tényeket. Még sok türelemre és bátorságra lesz szükségünk, hogy meg tudjuk győzni a világot, a különféle külföldi lobbykat és az itthoni szlovákellenes köröket is, hogy komolyan gondoljuk államiságunkat és bekapcsolódásunkat a demokratikus európai struktúrákba. IMRICH DEMOVIC, Extra Slovensko, 30. szám A ROSSZ HELYRE CÍMZETT LEVEL Antall József magyar miniszterelnök levelet írt Szlovákiáról cseh kollégájának, Vdclav Klausnak. A levél a lényeget tekintve arról szól, hogy Klaus működjék közre az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által a szlovákiai magyar kisebbség sorsáról megfogalmazott ajánlások végrehajtásában. Ha a dolgot úgy „önmagában" nézzük, Antall óhajával és érveivel szemben („... csak akkor lesz béke a kontinensen, ha térségünkben megtartják az alapvető emberi és kisebbségi jogokat...") nem lehet kifogást emelni. De a dolog sokféle ok miatt nem nézhető „önmagában". Van tudniillik a levélnek egy időzítése és egy sugalmazdsa. A diplomáciában tudvalevőleg mindkettőnek óriási a súlya. Ami az időzítést illeti: teljesen nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök a levelet a Közép-európai Kezdeményezés budapesti csúcsértekezlete elé, ama ritka alkalmak egyikére időzítve írta, amikor ő, Klaus, továbbá Mečiar szlovák miniszterelnök egy asztalhoz készül leülni. Ebben az összefüggésben Antall József, akár akarta, akár nem, tnagyarszlovák-cseh ügyet kredit a szlovákiai magyar kisebbség folyó ügyeiből. Ami pedig a sugalmazást illeti, nos, ez még érdekesebb. Antall levele csakis azért íródhatott, mert a magyar miniszterelnök szerint a Cseh Köztársaságnak külön felelőssége, mégpedig a hosszas félreismeri cseh partnerét, és Antall József rossz helyre címezte a levelét. Tudniillik - bár elég gonosz tett ilyesmit állítani - Klaus és környezete Csehország és Szlovákia kettéválásának kereszjülerőszakolásával egyszer s mindenkorra keletre remélte „exportálni" a hajdani Csehszlovákia összes problémáját: a magyar kisebbséget, Bős-Nagymarost, a keleti ANTALL ELSZÁMÍTOTTA MAGÁT csehszlovák együttélésből adódóan többletfelelőssége van az ügyben. Addig a feltételezésig nem is merészkedek, hogy Antall esetleg úgy gondolhatta: ha Klaus is úgy gondolja, mint o, akkor Csehországnak megvannak az eszközei (ne tagadjuk: a nyomás eszközei) ahhoz, hogy Szlovákiát a magyar kisebbség ügyében az Európa Tanács ajánlásainak elfogadása (megvalósítása) felé terelje... Ha a feltételezéseim igazak, akkor a magyar kormány tökéletesen szláv szomszédságot, a haldokló hadiipart és így tovább. Az egykori föderáció minden baja Szlovákiáé lett. És most Antall József - európai kötelmek nevében - abba az állapotba akarja visszataszítani, amiből oly eredményesen kimenekült! Nem véletlenül nyilatkozott Klaus az elmúlt hónapokban többször is úgy, hogy őt a „visegrádi" együttműködés meg a mindenféle kelet- és közép-európai fórumok nagyon kevéssé érdeklik. Érteni kellett volna őt; érteni abból, amit mondott. Lehel ugyan, hogy ő a „szlovák atyafiakat" is a „semmi közöm hozzátok!" elv jegyében kezeli, de annyi esze azért föltétlenül van, hogy ne mutasson több szolidaritást Antall Józseffel, mint Vladimír Mečiarral. Abból a néha cinikus lekezelésből, amiben ő a szlovákokat részesíti, nem következik, hogy Antallal együtt fejest ugorjék valami „szlovákkényszerítő" akcióba. Óh, nem. ő egyszerűen távol akar maradni. És ezt feketén-fehéren kimutatandó, egy diplomáciailag nem éppen feddhetetlen eljárással nyilvánosságra hozta, mit írt neki a magyar miniszterelnök. Ebből Mečiar is láthatja, nem levelezik a háta mögött a magyarokkal a szlovákiai kisebbségekről. Abban nem vagyok biztos, hogy hasonló tapintatlansággal járt volna-e el, ha történetesen Kanzler Kohltól kap levelet...? Bár ez puszta fantáziálás. Kohl nem pártfogolja Klausnál a szlovákiai magyar kisebbséget. ACZÉL ENDRE (Népszabadság), Národná obroda, VII. 21. FÉLRELÉPÉSEK A kisebbség? No, az érzékeny kérdés - és még érzékenyebb a válasz... (ĽUBOMÍR JUHÁS rajza, Pravda, VII. 17.)