Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-22 / 168. szám, csütörtök

1993. JÚLIUS 22. ÚJ SZÓ* KULTÚRA 8 GRAFIKÁTÓL A KERÁMIÁIG BESZÉLGETÉS SZABÓ KINGÁVAL Jó volna tudni, hányan vannak olyanok, akik elszármazva az ország keleti végeiről, a Csallóközből vagy Pozsonyból hazafelé igyekezve, esetleg a losonci bevásárlás közben megállnak a Nógrádi Galériában. A július 31-éig látható Ázsiai kerámia című kiállítás e nyáron nem véletlen-^ szerűen került megrendezésre. Ezekben a napokban ott találkozik kilenc keramikusművész, aki két hétig a losonci kerámiaüzemekben alkot. A negyedik kerámia-szimpóziumnak a fő szervezője Szabó Kinga, a losonci Nógrádi Galéria igazgatója. - Aligha találhatnának a most ide érkező művészek inspirálóbb tárgyakat az ezen a kiállításon láthatóknál. Nem tart-e attól, hogy az élmény megbénítja a fantáziájukat? -A gazdagság vitathatatlan, ugyanakkor a mi művészeink tudatában vannak, hogy az indiai, a japán és a csodás kínai kerámiák - amibe beletartoznak a porcelántárgyak is - egy adott kultúra, egy egyedi társadalom termékei. Az pedig egyetlen festőt sem zavar, hogy Rembrandt vagy Leonardo mily csodálatos képeket festett, így a keramikusok sem ijednek meg a kétségtelenül pazar kerámiák láttán. - Látva a kiállított műtárgyak eredeti formagazdagságát, a laikusoknak mindjárt eszükbe jut: ki tudnak-e találni még valami eredetit a mai keramikusok? - Különbséget kell tennünk a használati kerámiát tervező iparművész és a kerámiát mint művészeti kifejezőeszközt használó művész között. Igaz, hogy manapság egyre inkább előtérbe kerül a művészi forma, ugyanakkor feljövőben van a gondolatokat, érzelmeket is kifejező kerámiaművészet is. - Ezek szerint a Nógrádi Galéria látogatói tanúi lehetnek egy korokon átívelő szellemi kapcsolódásnak. -Ez a mi célunk. Az új folyamatokat bemutatva, a túlságosan pragmatikussá váló életünk esztétikussá tételével is szeretnénk ösztönözni a szépre az embereket. A társadalomban - legalábbis a mi környezetünk ezt mutatja - ébredezik egy igen nagy igény ez iránt. - Csakhogy ezzel együtt eluralkodóban van a dekorativitás, amit manapság már a számítógépek grafikai programjaival és animációival is elérhetnek. -Nagyon remélem, hogy mégiscsak meghatározó lesz a művész, az alkotó ember, a játékos ember, a kreatív gondolkodású és gazdag érzelemvilágú ember. - Hol van a helyük ebben a folyamatban a galériáknak? - Mindenképpen a kezdeményezőknek és inspirátoroknak kell lenniük. Aktuális a kérdésfelvetés, hiszen most állunk igencsak nehéz válaszút előtt. Azaz nem is mi, hanem a kulturális minisztérium, ahol a galériánkat is vissza szeretnék adni a városi önkormányzat kezelésébe. Jó szándékban, tenniakarásban nincs ott sem hiány, de az anyagi lehetőségek igencsak végesek. Ha ez megtörténik, nem sok jót jósolok az ilyen intézményeknek. Az ilyen folytatás igazából oda is vezethet, ahol már a galériának menedzselnie kell majd magát a város felé. Eddig is ezt tettük, de anyagilag nem függtünk a városatyák jóindulatától, mert társadalmi megrendelésre dolgoztunk a város és a környék érdekében. Most is megfogyatkozott költségvetésből gazdálkodunk, ami megnövelte az egyes galériák közötti együttműködést. - Ezek szerint szó sem lehet arról a bővülésről, amit régebben elterveztek? - Sajnos, újabban kiderült, hogy igazából az épületünk is a múzeumé, s nem is jut pénz arra hogy a többi helyiséget helyreállíttassuk. Támogatókat keresünk, akik segítenének megoldani ezt a kérdést. Mindent egybevetve fennáll a veszélye annak is, hogy összevonják a két intézményt. Amig a minisztérium nem akaija, addig nem történhet meg a dolog. Csak hát a politika utjai és szándékai kiszámíthatatlanok, s bennünket fognak utoljára megkérdezni. - Köszönöm a beszélgetést, és remélem, nem ez fog történni. DUSZA ISTVÁN „JÁTSZANI IS ENGEDD ..." GONDOLATOK ÁG TIBOR ÚJ KÖNYVEI KAPCSÁN Nem csak a címben idézett József Attila, hanem a magyar és az európai szellemi élet más nagyjai (Goethétől kezdve Erdélyi Jánoson keresztül Kodály Zoltánig) óriási jelentőséget tulajdonítottak a harmonikus, teljes felnőttéletet megelőző játékos gyermekkornak. A rengeteg mozgással, énekkel, tánccal, nyelvi fordulatokkal, leleményekkel tarkított és mégis egységes egész gyermekjátékoknak, melyek - miközben a felnőttéletre készítik elő észrevétlenül a nebulókat - rengeteg ősi elemet, a felnőttek kultúrájából rég kikopott motívumokat, műfajokat (!) őriztek meg szinte napjainkig. Ezzel egyszersmind kincsesbányát kínálva a folkloristáknak, néprajzkutatóknak, illetve a folytonosságot is biztosítva eleink kultúrája és napjaink műveltsége között. Mindamellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy e gyermekjátékok - lévén a gyermeki lélek rendkívül nyitott minden új és „idegen" iránt - megszámlálhatatlan mennyiségű idegen, szomszéd népi elemet építettek magukba. Teljes mértékben igaz hát Kálmány Lajos, neves folkloristánk vélekedése, miszerint „nagyon is ágas-bogas fa ez a népköltés fája (ti. a gyermekkor népköltéséé - L. J. megj.): ágai keresztül-kasul nyőlnek, de annyi ága sehol nem találkozik, mint itt". Mindez Ág Tibornak a közelmúltban megjelent két ízléses könyvecskéjét lapozgatva jutott eszembe. A Ki játszik ilyet? Válogatás népi gyermekjáték hagyományunkból és a Gyere velem - add tovább! Hagyományápoló cserkészek kézikönyve című füzetecskéket a 7-10 és a 11-16 éves cserkészeknek és nem cserkészeknek szánta a szerző-öszszeállító. „Cserkészek és nem cserkészek, adjunk kezet egymásnak egy közös nemes ügy érdekében. Gyertek velünk, tanuljuk meg a már-már feledésbe merülő dalokat, táncokat, népszokásokat és játékokat. Ha megtanultuk a saját örömünkre, részesítsünk másokat is belőle" - szólítja fel feltételezhető olvasóit Ág Tibor. És hogy valóban érdemes legyen „kezet adni", a magyar nyelvterület gyermekfolklótjából a legszebb variánsokat szedte gyönyörűséges csokorba (sajnos, csak ritkán jelölve meg a gyűjtés konkrét helyét). Ez a tarka csokor pedig szemléletesen bizonyítja a fentebb elmondottakat: vannak köztük igazán ősi, a felnőttek kultúrájából - részben vagy egészben - kiveszett darabok (például a palásti rengetés, amelyben a regölés zenei motívumai őrződtek meg, miközben a regölés szokását tájaink lakói már nem ismerik, illetve szélesebb kultúrtörténeti, -kapcsolati eszmefuttatásokra ingerlő strófák). Legyen szabad itt csupán egy rendkívül érdekes énekes gyermekjátékra utalni, amely a közismert katicabogármondókák egyik - Kodály Zoltán által Katalinka című gyermekdalával és az általa írott zenei tankönyvek segítségével is népszerűsített - típusának variánsán alapszik. A katicabogár-röptetők Európa-szerte elteijedtek a skandináv és a finnugor népektől a szláv szomszédnépeken keresztül egész a német és a mediterrán (francia, spaKI JÁTSZIK ILYET? Válogatás népi gy ermekjáték hagyományunkból ! .'.Mr» krútim nyol, olasz) területekig. Ezek általában mind azon alapszanak, hogy a foglyul ejtett hétpettyes katicabogarat a gyerekek valamilyen (énekes) mondóka kíséretében elröptetik, miközben különféle feladatokat adnak néki (mondja meg, mikor, kihez mennek férjhez, hová viszik katonának, milyen idő várható stb.). A feladat nyomatékosabbá tétele érdekében gyakran meg is fenyegetik (törökkel, tatárral, némettel, franciával, zsidóval stb.). A szóban forgó, Ág Tibor által közreadott változat érdekessége, hogy a katicabogárnak már nincs benne konkrét szerepe (csupán a szövegben van jelen), és fogócskás gyermekjáték lett belőle, így is bizonyítva a kiindulási tételt, hiszen több évszázados mélységeket és több ezer kilométeres földrajzi távolságokat köt össze ez a mindöszsze két sornyi szöveg: „Katica szállj el, jön a török nádasban, rabszíj van a markában, Katica szállj el!" Meg vagyok róla győződve, hogy Ág Tibor e mostani gyűjteményei messzemenően megfelelnek azoknak a nemes elvárásoknak, amelyekkel a szerző és a kiadó útjukra bocsátotta őket. Hiszen annak ellenére, hogy a fentebb jelzett és a hozzájuk hasonló (a sort szinte vég nélkül folytathatnánk!) kultúrtörténeti hátterek - a kiadvány jellegéből adódóan - inkább csak a sorok közt vannak jelen, a szerző már azzal esélyt adott számukra a fönnmaradáshoz, hogy újra megkísérelte bekapcsolni őket a gyermekfolklór vérkeringésébe. Ág Tibor megtette az első lépést. A következő az olvasókra: a pedagógusokra, cserkésztisztekre vár... (Lilium Aurum, Dunaszerdahely). USZKA JÓZSEF A FOLYÓIRAT - NEM LEVELESLÁDA AZ IRODALMI SZEMLE JÚNIUSI SZÁMÁRÓL Panaszkodunk - és okkal - a szellemi élet hiányos, sőt, rossz anyagi körülményeire, de azért a folyóiratok - hál'istennek - szaporodnak. Nálunk is kettő van már, Erdélyben is jónéhány, Magyarországon pedig senki pontosan meg nem mondhatná, hogy hol és mennyi folyóirat jelenik meg. Ez örvendetes. Kevésbé örvendetes, hogy a folyóiratok többsége inkább egy levelesládához hasonlítható, ahol mindenki azt közöl, amit akar, amiről éppen valami eszébe jut. Természetesen, nem a cenzúrát sírom vissza, nem is az öncenzúrát szeretném feltámasztani, s a legkevésbé sem vágyom, hogy valahol valamilyen főokosok kitalálják az irodalom, a művészet életében a követendő szempontokat, kijelöljék a „súlyponti témákat". De azért a szerkesztő koncepciója, szervező tehetsége nélkül nem,minden nyomtatvány - folyóirat. A szerkesztőnek éreznie kell egy közösség szellemi létének fontos problémáit, s igyekeznie kell, hogy választ keressen ezekre. Ez a közösség lehet egy művészeti csoport, lehet egy egész nemzetiség, lehet néhány ember, a lényeges az, hogy az olvasó ne érezze a közlések esetlegességét. Nos, az Irodalmi Szemlének a júniusi számában is érzékelhető a szerkesztői akarat. Lanstyák István már korábban hosszú vitázó tanulmányban gondolta újra a nyelvművelés aktuális gondjait, és szállt szembe néhány - általa - avultnak vélt dogmával. Lanstyáknak az a határozott álláspontja, hogy a nyelvművelésnek a jelenleginél fokozottabban kellene ügyelnie a szlovákiai magyar nyelvhasználat sajátosságait, még abban az esetben is, ha - a korábbi szabályok szerint - valamiféle „bűnös" eltérés lenne tapasztalható az általánosan elfogadott nyelvi normáktól. Ezt írja: „amint kimondjuk, hogy 1égy magyar nyelv van', azonnal hozzá kellene azt is tennünk - a félreértések elkerülése végett - hogy ez az egy magyar nyelv nagyon sok változatban él..." Lanstyák nyelvészeti eszmefuttatását mintegy megtámogatja a három éve elhunyt nagy svájci író, Friedrich Uürrenmatt eszszéje (Cs. Liszka Györgyi fordításában) önnön nyelvhasználatáról: „Vannak kritikusok, akik felróják nekem, hogy németségemben érezhető a berni dialektus. Remélem, hogy ez így is van. Az a német nyelv, amelyen írok, a berni tájszólás talajából nőtt ki... Ez az én anyanyelvem, és már csak azért is szeretem, mert az ember szereti az édesanyját." Juhász R. József most kapott irodalmi díjat. Kötete, a Van még szalámi! amolyan szenzációnak számít szellemi életünkben. Hiszen valljuk meg, többnyire nem is nagyon értjük, miként függ össze hármas hivatásjelzése: performer, költő és a Stúdió erté vezetője. Tőzsér Árpád alapos tanulmánya, Zalaba Zsuzsa interjúja és hét rövid recenzió igyekszik tisztázni ezt a Juhász-jelenséget, amely egyelőre inkább szokatlan, viszont bizonyára értenünk is illene. Juhász „a verset, a költészetet a legkülönbözőbb művészeti ágak anyagában és a legkülönbözőbb kifejezési eszközökben keresi" és ez — Tőzsérnek ilyen az álláspontja — „új és imponáló". A bécsi Bujdosó Alpárnak az a véleménye, hogy Juhász „újra és újra megtalálja azt a fonalat, mely mindig újhoz, érdekeshez, izgalmashoz vezeti el", míg Mila Haugovának az az érzése, „mindezt már látta egyszer". így vagy úgy, a Szemlének ez az összeállítása egy nagyon bonyolult művészi teljesítmény megértését segíti. Befejeződött Turczel Lajosnak a Szemle előző számában elkezdett tanulmánya Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok címmel. Kiindulási pontja az a Fábry Zoltán életművéről kibontakozott disputa, amely alaposan felkavarta a szlovákiai magyar irodalom állóvizét. Turczel Lajos nem csupán Fábry türelmesebb, tehát igazságosabb megítélését tartaná méltányosnak, hanem általában is szót emel az intolerancia, a kizárólagosság és az „elvakult veszekedések" ellen. Turczel azonban vitatkozik, a hév őt is elragadja, mint partnereit. Ez is természetes. Bizonyos az is, hogy a látszólagos irodalomtörténeti probléma - a mai itteni szellemi élet kulcskérdéseit érinti. Remélendő, hogy nem hallgatás lesz a válasz Turczel és vitapartnerei szenvedélyére. (brogyányi) VICCOLVASÁS - SZÓTÁRRAL? Kis NYELVŐR Igen kellemetlen, sőt kínos, ha az ember nem érti meg a viccet; valószínűleg így érezte magát egyik napilapunk sok olvasója egy nemrégiben megjelent karikatúra láttán. A rajzon - talán egy parkban - két férfi látható: az egyik a jobb szélen, kissé hátul áll, a másik rogyadozva, lógó karral távolodik tőle, s ezt mondja: „Jöjjön velem Európaba! ... Végre el ... ebből a marazmusból!" A képaláírás kulcsszava a marazmus: a viccet csak az az olvasó értette meg, aki ismeri e szó jelentését. Ilyen ember pedig — véleményem szerint — nagyon kevés akad közöttünk, leginkább az orvosok tartozhatnak ebbe a körbe. Ez a végső soron görög eredetű orvosi műszó ugyanis a magyarban nem került be a köznyelvbe, ezt jelzi többek között, hogy pl. értelmező szótáraink sem tüntetik fel. Egy másik műben, a szintén a nagyközönségnek szánt Új Magyar Lexikonban ez olvasható róla: „általános, az egész szervezetre kiterjedő sorvadas, legyengülés. Előidézheti öregkor, éhezés, nyelőcsőszűkület, gyomorszájszűkület, a belek, máj, hasnyálmirigy megbetegedései, anyagcsere-betegségek és a belső elválasztású mirigyek zavara. Átvitt értelemben: fásultság, érzéketlenség. " Ez a magyarázat valamivel közelebb visz bennünket a megoldáshoz, de eredeti kérdésünkre mégsem ad választ: a rajzot tudniillik egy szlovák újságból vették át, a szlovák szótárak pedig a marazmus szó jelentését kissé másképp fogalmazzák meg. Sőt az sem mindegy, melyik szótárt vesszük kézbe. A szlovák idegen szavak szótárában a marazmus címszó alatt ez szerepel: 1. teljes legyengülés, a szervezet legyengülése; 2. erkölcsi züllés, az erkölcs hanyatlása'. Ezzel szemben a szlovák értelmező kéziszótár szerint e szó átvitt jelentésben leginkább ezekben a szókapcsolatokban fordul elő: kultúrny, sociálny, marazmus, ilyenkor jelentése 'úpadok', vagyis magyarul 'hanyatlás'. A marazmus a szlovákban sem tartozik a gyakran használatos, általánosan ismert szavak közé, viszont újabban megjelent a szlovák politikai szótárban is, az ellenzéki politikusok jellemzik olykor ily módon az ország és főleg a gazdaság helyzetét. A karikaturista a szó két (orvosi és elvont) jelentésének összekapcsolásában rejlő lehetőséget aknázta ki: az idézett mondatot egy látnivalóan testileg is legyengült, letargíkusnak tűnő férfi szájába adta. Véleményem szerint, a szlovák olvasók számára sem volt egyszerű feladat a rajz értelmezése, a legtöbb magyar pedig valószínűleg meg sem értette. Mivel az olvasóktól nem várható el, hogy az újságot lexikonokkal és szótárakkal felszerelkezve lapozgassák, a szerkesztőknek kellett volna valamilyen frappáns és ideillő magyar szöveget kitalálniuk - ha már úgy döntöttek, hogy leközlik a rajzot. SZABÓMIHÁLY GIZELLA Titer GYERE VELEM ADD TOVÁBB! Hagyományápoló cserkeszek kiükonyvt