Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-22 / 168. szám, csütörtök

LEVÉL-PRAGABA Kár, hogy minket, szlovákiai magyarokat is érdekeltté tett Budapest a levélakcióban. Még két-három ilyen akció, és a szlovák-szlovákiai magyar kiegyezés ügyében az összes ütőkártya Mečiarék kezébe kerül. (4. oldal) F Ü G G E T L EN NAPILAP Csütörtök, 1993. július 22. II. kiadás Ára 3,20 korona XLVI. évfolyam, 168. szám GONDOLATOK ÁG TIBOR ÚJ KÖNYVEI KAPCSÁN Ág Tibor által közreadott változat érdekessége, hogy a katicabogárnak már nincs benne konkrét szerepe (csupán a szövegben van jelen), és fogócskás gyermekjáték lett belőle. (8. oldal) K0ALICI0S TARGYALASOK EREDMÉNY NÉLKÜL Az SZNP elnöke pártja állásfoglalá­sát ismertetve tegnap közölte az SZK Sajtóügynökségének tudósító­jával: a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom koalíciós együttműködésének lehetőségeiről folyó megbeszélések eddig sikertelenek voltak. E minősí­tést főképp azzal indokolta a politi­kus, hogy a DSZM egyes vezetői kérlelhetetlenek a szlovák parla­ment belső viszonyainak módosítá­sára beterjesztett törvényjavaslatot illetően. Mint mondta, a törvényja­vaslat Mečiar-párt általi áterőszako­lásával kárt szenvedne az alkotmá­nyosság. PACIN — NAGYKÖVESD ÉHSÉGSZTRÁJKSTOP (Munkatársunktól) — Tegnap délelőtt több mint 30 polgármester jött el a Bodrogköz magyarországi és szlovákiai részéről a Pácin és Nagykövesd közötti megnyitásra váró határátkelőhelyre, hogy kife­jezzék a határátkelőhely megnyitásáért már 13 napja éhségsztrájkot folytató Jakus Péter nagykövesdi és Barati Attila pácini polgármes­terrel, illetve az egy hét után hozzájuk csatlakozott Stefán János tanárral és Nagy László mérnökkel — akik mindketten szintén Nagykövesd polgárai - való szolidaritásukat. Tegnap reggel Nagykövesdre le- vezérigazgatójától, melyben tu­vél érkezett Jaromír Kaliéiaktól, datja az éhségsztrájkolókkal, fel­a Szlovák Központi Vámhivatal hatalmazást kapott a kormány­tól, hogy a határátkelőhely meg­nyitásáról tárgyalásokat kezdjen a Magyar Vám- és Pénzügyőr­séggel. Tegnap 14 óra után a pácin -nagykövesdi határátkelőhelyen megjelent Arnold Mihály tábor­nok, a Magyar Vám- és Pénzügy­őrség főparancsnoka. Közölte a két éhségsztrájkoló polgármes­terrel, hogy Kaličiak kollégájától kapott egy faxüzenetet, mely­nek értelmében már a jövő hé­* (Folytatás a 2. oldalon) ELNÖKI VIZIT A CSALLÓKÖZBEN: „TESZEK RÓLA, HOGY MAGYAR TANÁCSADÓM IS LEGYEN" (Munkatársainktól) Magas rangú vendégnek kijáró hagyományos tisztelettel, kenyérrel és sóval fogadták tegnap Dunaszerdahelyen Michal Kováé köztársasági elnököt. A járási hivatal épülete előtt Eva Bubniaková, a hivatal elöljárója és Öllős Árpád polgármester üdvözölte az egynapos munkalátogatásra a járásba érkezett államfőt. Ezután a hivatal üléstermében a járás polgármestereivel, kör­zetvezetőivel és önkormányzati képviselőivel találkozott az el­nök. — Mint az önök köztársasá­gi elnöke, azért jöttem, hogy üdvözöljem önöket, megismer­kedjem problémáikkal és fel­ajánljam segítségemet azok meg­oldásában — mondta Michal Ko­váč. Elmondta, tudja, hogy a me­zőgazdaság válsága mennyire sújtja ezt a régiót, s biztosította az egybegyűlteket; a kormány mindent megtesz, hogy a mező­gazdaság segítségére legyen, fő­leg az élelmiszerprogram kidol­gozásával. Mivel a járás lakossá­gának 87 százaléka magyar nemzetiségű, látogatásának egyik célja, hogy meggyőződjön, milyen a nemzetiségek közötti együttélés, hogy az állampolgá­rok valamely csoportja nem ke­rül-e hátrányos helyzetbe csak amiatt, hogy más nemzetiségű. Történelmi példát említett, hogy a magyarok és szlovákok évszá­zadokig éltek egymás mellett probléma nélkül, csak a 19. szá­zadban kezdtek megjelenni a nemzetiségi problémák, s el­mondta, a jelenlegi nemzetiségi (Folytatás a 2. oldalon) Az elnök a légieket üdvözli (Méry Gábor felvétele) A CSEH KORMÁNY A HATÁRSZERZÖDÉSRŐL MIELŐBBI ALÁÍRÁST A cseh kormány szokásos szer­dai ülését követő sajtótájékozta­tón Václav Klaus bejelentette az újságíróknak, hogy a 28 pontból álló gazdag program keretében jóváhagyták a cseh és a szlovák kormányfő budapesti tárgyalá­sán született megállapodást a cseh-szlovák határrendezés űj pontjairól. A cseh kormány java­solja a vonatkozó kétoldalú szerződés függelékének mielőb­bi aláírását és ezért megbízta Josef Zieleniec külügyminisz­tert, hogy haladéktalanul értesít­se szlovák kollégáját a döntés­ről. A szlovák kormány így a külügyminisztérium előterjesz­(Folytatás a 2. oldalon) HÉTFŐI VIHARMÉRLEG A SLOVNAFTNÁL SZÜNETELT A TERMELÉS Pontatlannak nevezte Ľubomír Mojto, a pozsonyi Slovnaft szó­vivője a Cseh Sajtóiroda azon állítását, miszerint a hétfő esti áramkiesés következtében sem­milyen káruk nem keletkezett. Sajnos, a vihar miatt szétesett a 400 kilovoltos hálózat, s ezen kívül pénzügyi veszteségeik ke­letkeztek azáltal is, hogy egy időre le kellett állítani a terme­lést is, mert szünetelt a gőz-,víz­és levegőszolgáltatás. A szóvivő szerint a Cseh Sajtóiroda csak abból a tényből indult ki, hogy az áramkiesés során tűz nem keletkezett, tehát anyagi károk sem voltak. Az áramszolgálta­tást rövid idő alatt helyreállí­tották. KÖZÚTI TRAGÉDIA SZEPESVÁRALJÁN ÓT HALOTT (Munkatársunktól) Kedden estefelé Szepesváralja köze­lében súlyos kimenetelű köz­úti baleset történt. A 18-as országúton egy utasokkal teli Lada személygépkocsi - ed­dig meg nem állapított okok­ból - áttért az út másik olda­lára és frontálisan ütközött egy vele szemben szabályo­san haladó Skoda személy­autóval. A két gépjármű 11 utasa közül a 68 éves és 60 éves vezetők, valamint egy 9 hó­napos kisgyermek a helyszí­nen életüket vesztették. Ké­sőbb, kórházba szállítás köz­ben meghalt egy 13 és egy 2 éves gyermek is. Az iglói rendőrségen teg­nap megtudtuk, hogy a to­vábbi hat utas közül ötnek az állapota válságos, míg a hato­dik sérülése nem életveszé­'yes. (g-f) A SZAKSZERVEZETEK ELÉGEDETLENEK Alojz Engliš, a Szakszervezetek Konföderációjának elnöke ked­den levelet küldött Vladimír Me­čiar kormányfőnek, melyben le­szögezi, hogy a szakszervezetek elégedetlenek a kormányprog­ram teljesítésével. Alojz Engliš szerint nem az a kérdés, hogy legyen-e kiegyensúlyozott költ­ségvetés vagy sem, hanem az, hogy a költségvetésbe belekal­kulált hiány meghozza-e a várt hatékonyságot. A gazdaság és a bankrendszer állapotáról szóló adatok bizonyítják, hogy a költ­ségvetési bevételek és kiadások összeállításákor nem szeriőz adatokból indultak ki. MKSmBBBBSBtmmSKmH^ így nézett ki a Duna tegnap délután Pozsonynál (Méry Gábor felvétele) UJSZO -INFORMÁCIÓ VESZÉLYTELEN AZ ÁRHULLÁM A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a Dunán az utóbbi napokban levonuló árhullám Dévénynél ma délután 620 centiméterrel tetőzik. A hidrológiai szolgálat ügyeletese tegnap lapunknak elmondta, hogy értesüléseik szerint a folyó felső szaka­szának vízgyűjtő területén mérséklődtek az esőzések, ezért az árhullámnak nem lesz utánpótlása. A Dunai Vízügyi Igazgatóság (Povodie Dunaja) központi ügyeletese kérdésünkre tegnap elmondta, hogy számításaik sze­rint az árhullám nem haladja túl a másodpercenkénti hatezer köbméteres vízhozamot, ami azt jelenti, hogy a hazai Duna-sza­kaszon még elsőfokú árvízvédel­mi készültséget sem hirdetnek ki. Mindez nem vonatkozik a bősi vízi erőmű térségére, amelyről nincsenek informá­cióik, mivel az a szakasz a víz­lépcső építésének idejére a Víz­gazdálkodási Beruházó Vállalat­hoz tartozik. Mivel a C-változathoz tartozó dunacsúni árapasztó műtárgy hétfői felnyitása és egyéb hírek is arra utaltak, hogy a még min­dig nem teljesen befejezett víz­lépcső számára nem annyira ár­tatlan ez az árhullám, tegnap erről is megpróbáltunk tájéko­zódni. Az üzemeltető vállalatnál mindössze František Lahoda osztályvezetőt értük utol, aki te­lefonon keresztül nem volt haj­landó nyilatkozni, személyes ta­lálkozásra pedig nem volt ideje. (Július Binder, a vállalat igazga­tója viszont a Népszabadság szerdai számában azt nyilatkoz­ta, hogy az árapasztó műtárgyon keresztül mintegy másodpercen­kénti 1600 köbméternyi vizet bocsátanak át, és ez mindaddig így folytatódik, amíg a folyó víz­hozama meghaladja a 3000 köb­métert). -tl-

Next

/
Thumbnails
Contents