Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-19 / 165. szám, hétfő

1993. JULIUS 19. íÚJSZÓM KALEIDOSZKÓP AZ EGYÜTTÉLÉS RENDEZÉSÉBEN ÖNKORMÁNYZATI KONGRESSZUS A kisebbségi alkotmánytörvény-tervezet alapelveivel foglalkozott elsősorban szombaton az Együttélés Intéző Bizottsága. Amint Duka Zólyomi Árpád alelnöktől megtudtuk, a mozgalom legfelsőbb választott szerve tudomásul vette, hogy parlamenti képviselői koalíciós partnereikkel együtt átadták a parlament elnökének ezt a dokumentumot. Döntöttek arról, hogyan ismertetik meg a közvéleményt az indítványnyal, amelyet az országos tanács szeptemberben esedékes ülésén megvitat. Az ősszel önkormányzati kongresszust rendez az Együttélés, amelyre pártállásra való tekintet nélkül valamennyi magyar nemzetiségű önkormányzati képviselőt, polgármestert és parlamenti képviselőt meghívnak. Ennek előkészítése, valamint a belpolitikai helyzet áttekintése szintén napirenden szerepelt a szombati tanácskozáson. Egy jogász-szakbizottság létrehozását vették tervbe, amely a mozgalmon kívül a képviselőknek is segítséget nyújt majd a törvények előkészítésében, véleményezésében. -rEGYÉVES A MERCURIUS 1993. július 16-án Pozsonyban megtartotta első közgyűlését a Mercurius csoport. Az egyéves tevékenységre visszatekintő csoport azzal a céllal jött létre, hogy összefogja azokat a kutatókat, akik az interetnikai kapcsolatok, a szlovákiai magyarság helyzetének tudományos vizsgálatával foglalkoznak. Az ülésen, melyen részt vett a csoport tiszteletbeli elnöke, Turczel Lajos is, a résztvevők többek között áttekintették a folyamatban levő kutatások helyzetét. Az idei könyvhétre már meg is jelent a csoport kutatási tervében szereplő első munka: Vadkerty Katalinnak a reszlovakizációról szóló könyve. Az eddigi tevékenységről Gyurgyík László titkár számolt be, majd Szarka László vezetőségi tag és Gyurcsik Iván szóvivő ismertette a kutatások szervezésének és végzésének hazai és külföldi lehetőségeit. Kiemelt helyen szerepelt a fiatal kutatók megnyerése a tudományos tevékenység számára, külföldi tanulmányutakon és kutatási programokban való részvételük szervezése. A szervezet keresi az együttműködést minden hasonló célokat felvállaló csoportosulással. A csoport tagjai a közeljövő egyik feladataként jelölték meg egy nemzetközi szeminárium megszervezését, amely a magyar-szlovák kapcsolatok neuralgikus pontjait venné górcső alá a különféle tudományágak szemszögéből. -g-y A SANO FELHÍVÁSA Az elhurcoltak szövetsége (SANO) ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a szlovák parlament 1991. évi 319. számú törvénye alapján kárpótlásra jogosult személynek csak az tekinthető, aki a Szlovák Köztársaság állampolgára, a Szlovák Köztársaság területén állandó lakóhellyel rendelkezik, illetve erről a területről származik és itt élnek a leszármazottai. Az említett törvény értelmében nem tekinthető jogosult személynek az, aki katonaként esett hadifogságba, esetleg civil személyként nem Szlovákia területéről hurcolták el. Kártalanítási igényt tehát csak azok nyújthatnak be, akik civil személyként voltak elhurcolva Szlovákia területéről. Ezek a személyek 1993. augusztus 13-áig kérelmezhetik a kártalanítást, de csak akkor, ha hitelesen bizonyítani tudják elhurcolásuk tényét. ŐSBEMUTATÓ A BÁSTYA SZÍNHÁZBAN KLAPKA Egy több éven át hallgató hazai magyar szerző új darabjának ősbemutatóján a három esztendeje létesült Komáromi Bástya Színház létét és értelmét igazoló előadás részesei voltak pénteken este mindazok, akik a bizonytalankodó időjárás ellenére az utolsó helyig megtöltötték a komáromi erőd hatos bástyájának nézőterét. A szóban forgó premier (és a szombat-vasárnapi újrajátszások) fontosságát azért érdemes már elöljáróban, külön is kihangsúlyozni, mert a történelem időnként kísértetiesen ismétli önmagát - különösképpen Kelet-Közép-Európa térségében —jS olyan politikai alaphelyzeteket teremt, amelyek különböző korok sorsfordulóit idézik. De azért is érdemes dicsérni a Bástya Színház ez idei produkcióját, mert több lényeges eleme is van Mészáros László Klapka című, a szabadtéri színpadon nagyszerűen érvényesülő históriás játékának. Természetesen, e lényeges elemek keresztül-kasul összefüggenek egymással - ám épp így válik hitelessé a helyzet, a dráma és a színielőadás. A helyzet két legfontosabb összetevője az akkor és a most. Persze, az már az előadás sajátos hozadéka, hogy érzékeltetni tudja: az akkor szinte semmivel sincs távolabb, mint a most! Komárom várának parancsnoka: Klapka György honvédtábornok a világosi fegyverletétel után is a megmaradásért küzdött; mint ahogy ugyanitt és most mi is - Klapka hajdani csatáinak színhelyén: Pozsonytól Tokajig - a megmaradásért harcolunk egy olyan időszakban, amikor a kisebbségi fűszál-küzdelemben joggal féltjük nyelvi és kulturális egzisztenciánkat... Mészáros László históriás játéka tehát példázat a helytállásról (és itt hadd idézzem a honvédtábornok egy kulcsfontosságú félmondatát: „Amit ember saját erejéből tenni képes..."); méghozzá egy eredeti ötletnek köszönhetően, az 1989-es csehszlovákiai fordulat hónapjaiban lapozgatott történelmi képeskönyv formájában. A darab első felében - a Klapkáról filmet készítő stáb jóvoltából - inkább a rendszerváltás időszakának hangulata s néhány jellegzetes mozzanata van jelen, míg Klapka figurája még csak vázlatosan bontakozik ki. Mindebből a második felvonásra már csak a gyorsan pergő jelenettechnika marad meg; a népes színészgárdának viszont immár valóságos helyzetet, mondhatni: Klapka személyes sorsával szorosan összefonódott, európai jelentőségű dilemmát kell megvilágítania. Persze, ezt nem kifogásként említem, hiszen a Beke Sándor rendezte kitűnő előadás épp ezzel készteti a nézőt arra, hogy maga vonja meg az események mérlegét, illetve az arra érdemes dolgok között párhuzamot állítson. A csaknem félszáz nevet tartalmazó színlapról a címszereplő Boráros Imrét említem külön, aki biztos felkészültséggel rajzolja meg Klapka György figuráját. A többiek kisebb-nagyobb jelentőségű epizodistái a filmdramaturgia gyors vágásait alkalmazó, józan és tárgyilagos rendezésnek. Kiss Péntek József társrendező s „játéktérgazda" ötletei, illetve Fábikné Nagy Erzsébet kosztümjei fordulékonyan és egyúttal jelentős kifejező erővel működnek közre, így ők is teljes értékű társalkotói a nem csupán irodalomtörténeti kuriózumot, hanem érdekesen játszható történelmi drámát teremtő előadásnak. A Bástya Színház vastapssal jutalmazott, látványelemekben gazdag és még a Concordia Vegyeskart, illetve a Komáromi Fúvószenekart is mozgósító produkciójának együttes érdeme, hogy Klapka emlékét most már nemcsak az őt mintázó szobor őrzi a Városháza előtti téren, hanem a szellemisége és közvetve a személye is visszatért a komáromi erőd bástyái közé. MIKLÓSI PÉTER ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT KIÉ LESZ A DÉL-SZLOVÁKIAI FÖLD? Az elmúlt héten többször is foglalkozott a szlovák parlament a mezőgazdasággal, illetve az élelmiszer-ellátással. A lehető legközvetlenebbül érinti ez az itt élő magyarság mindennapjait, hiszen mi a szó szoros értelmében a földből élünk. így a parlament által elfogadott mezőgazdasági-élelmezési koncepció törekvéseire nemcsak fogyasztóként figyelünk fel mindannyian, hanem termelőként is nagy mértékben érdekeltek vagyunk. Ugyanis megmaradásunk, gazdasági súlyunk, intézményteremtő erőnk azon múlik, mennyire leszünk képesek megteremteni szándékaink realizálásához az anyagi bázist. Az agrárkoncepció papíron hitet tesz a mezőgazdaság támogatása és termékeinek védelme mellett. „Az állam a biztonságos élelmiszer-ellátás alapszintjéig szavatolja a hazai mezőgazdasági termelést", olvashatjuk a törvényhozás által elfogadott koncepcióból. Ez meglehetősen homályos megfogalmazás. Semmit sem árul el abból, hogy milyen alapelvekhez igazodva valósul majd meg a támogatás politikátlanítása, közgazdasági alapokra helyezése. Kétségtelen, hogy a pártállam évtizedeiben létrejött mezőgazdasági struktúra termelni már tudott. De csak drágán tudott termelni. Ez annak volt köszönhető, hogy azokat a vállalatokat büntették elvonásokkal, amelyek jó eredményeket értek el, hogy támogatni tudják a rosszul gazdálkodókat. A tőke tehát nem oda áramlott, ahol legjobban fiadzhatott volna, hanem „feloldódott" a középszerűségben. Félő, hogy a jövőben sem változik meg ez a támogatási filozófia, és a dotációk nagy része - nemzeti alapon - a kevésbé produktív járásokba irányul. Félő, hogy nem ismétlődik meg még az sem, amit a Čarnogurský-kormány utolsó évében elértünk, amikor milliárdos nagyságrendű támogatást különítettek el Dél-Szlovákia számára. Kár, hogy a pozsonyi parlamentben ülő magyar képviselők többnyire csak a leszűkítve értelmezett kisebbségi problémákra összpontosítanak, ahelyett, hogy közgazdasági érveket sorakoztatnának fel. így talán lesznek kodifikált jogaink, közben azonban félő, hogy kicsúszik alólunk a föld. FELFELÉ SZÁLL AZ ÖRÖMTÚZEK FÜSTJE? Egy esztendő telt el azóta, hogy kikiáltották a szuverenitást. Akkor, 1992. július 17-én is számos helyen máglyákat raktak a hegy- és dombtetőkön, mint ahogy legfelsőbb kezdeményezésre most is számos köbméter fát tüzeltek el az önállóságot ünneplendő. Tavaly ilyenkor nem mindenütt szállt az ég felé az áldozati máglyák füstje, és ebben nemcsak a légköri viszonyok alakulása volt hibáztatható. E sorok írása órájában még nem tudható, hogy idén az ég felé száll-e a füst vagy itt, földközelben, a völgyekben és síkságokon vegyül el a már hovatovább lélegezhetetlen levegőben. Egyvalami kétségbevonhatatlan: (politikailag) nem kedvezőek a légköri viszonyok. És ebben nyilván az is (is?) szerepet játszik, hogy áldozatként olyan személyiségek kerültek a nemzeti máglyára, akiknek a hívő szlovák nemzet általi feláldozását nem helyesli az Úr. A szuverenitás kikiáltása első évfordulójának előestéjén így írt a szlovák kormánylap főszerkesztője: Két rendkívül örömteli esemény játszódott le 1992. július 17én: Kikiáltották a szuverenitást, majd egy órával később lemondott Václav Havel, a föderatív állam elnöke. Ez az egyetlen mondat mindennél beszédesebben jellemzi a szlovákiai közállapotokat, és mindennél többet elárul arról, miért megosztottabb ma az ország lakossága, mint bármikor korábban. A nemzetállam létrehozása nevében a lakosság egy része a vörösről és a barnáról azt állítja, hogy hófehér. E törekvés szellemében történhetett csak meg, hogy Szlovákia legmagasabb közjogi méltóságai között még csak fehér hollóként sem találhatók olyanok, akik tevőlegesen bármit is cselekedtek volna az 1970 és 1989 közötti bolsevik hatalom ellen. Akik valamit is tettek, akik bármikor is egy polgárosult Szlovákiáról álmodtak, azok a tavaly nyáron hatalomra kerültek normái szerint nemkívánatossá váltak. És számunkra, szlovákiai magyarok számára az a legszomorúbb, hogy az igazi értékek gyalázásában, a polgárosodásra törekvő politikusok elgáncsolásában, máglyára küldésében némely kisebbségi politikusok is vállaltak szerepet. TÓTH MIHÁLY „...CSERKESZRUHAT CSINÁLTASSON NEKEM..." (Folytatás az 1. oldalról) Éva is, aki az említett népdalórát vezette. - A marosvásárhelyi Teleki Sámuel csoport tagja vagyok - mondotta, miután hallgatósága elvonult. - Bár kicsit fáradtan, de jól érzem magam. A mozgalomnak az a varázsa, hogy bármely országba megyünk magyar cserkészek közé, tudjuk, mire számíthatunk, milyen a program, milyenek a feltételek. Ez a környék ráadásul olyan, mint nálunk: a patak melletti tisztást erdő öleli körül. Újdonságnak számítottak viszont azok a régi, gyönyörű dalok, népi játékok, amelyeket a szlovákiai magyar cserkészeknek hozott, átadott. Nagy élmény számukra, hogy megtanulhatták közös népművészeti kincsünk néhány ismeretlen gyöngyszemét, Évát pedig többek között az emlékezteti majd erre a táborra, hogy ötéves Zoltán fia itt - külföldön - tett kiscserkészi ígéretet. Beszélgetésünk után a táborparancsnok folytatta a 12 napos program ismertetését. A kiképzés során lélektani, módszertani és egészségügyi előadások hangzanak el. Sőt a neveléselmélettel is megismerkednek a jelöltek. Az itt eltöltött idő alatt meglehetősen intenzív fizikai és szellemi megterhelésnek vannak kitéve, mindegyikük meggyőződhet képességeiről, erőbírásáról. Az őrsök tagjai egymásra utaltak, a feladatokat ugyanis csak közösen képesek végrehajtani, legyen szó táborépítésről, vagy ebéd-, illetve vacsorafőzésről. Az őrsök ügyességéről a tábori szemle során magam is meggyőződhettem: nemcsak asztalt, ülőalkalmatosságokat, polcokat, de még a bejáratra „fafüggönyt" is készítettek — amelyen állítólag sem a szúnyogok, sem a kullancsok nem jutnak át -, az ötletes edénytartókról, mosdókról nem is beszélve. Épp az esti tábortüzek változatos programjairól szólt a parancsnok, amikor a Turul őrs küldöttsége megjelent és eldalolták neki az ebédmeghívót. Ennek igazán nem lehetett ellenállni! Zöldségleves, rántott karalábé petrezselymes burgonyával - kell ennél finomabb? - A fiúk kitettek magukért, jót főztek, ízlett az ebéd - mondotta Balogh Kati és Bauer Tünde. Az ügyeletes szakácsokat viszont a dicséreten kívül az is érdekelte, hány pontot ér a teljesítményük. Ügyesen rendet raktak, elmosogattak, a zászlóvivő után felsorakozva, először a Turul, majd a Csodaszarvas őrs nótázva menetelt a délutáni foglalkozásra. A patak túloldalán a motorzúgást szintén ének váltotta fel. „Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem, cserkészruhát, cserkészruhát csináltasson nékem..." és pár perc múlva a bokrok közül előbukkantak a zöldnyakkendősök. - Jó volt a víz - közölte Koczur László napos tiszt, a táborparancsnokjobbkeze, aki a programok pontosságáért, a feladatok teljesítéséért felelős. - Hogyan tetszik a tábori élet? - kérdeztem. - Nem rossz, bár én más korosztályú gyerekekre számítottam. A kisebbekkel több a gond, nekik még nincsenek tapasztalataik. Sok mindenre itt kell őket megtanítani. És többek között ez is a cserkésztábor célja: az alapvető erkölcsi, vallási ismeretek bővítése. Itt még a bátortalanok önbizalma is szilárdul. A kemény tábori körülmények próbára teszik a cserkészeket. Ráadásul a palásti táborozás alatt az időjárás mostoha volt hozzájuk. A hideg párás éjszakák után, ha nem szemerkélt az eső, jólesett a tisztáson a nap sugarainál melegedni. Pihenésre is jutott némi idő, de nagyrészt a foglalkozások, a változatos programok töltötték ki a cserkészek napjait. DEÁK TERÉZ