Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-19 / 165. szám, hétfő

3 MOZAIK 1993. JÚLIUS 19. ALKALMAZKODTAK MAGYAROK SURANYBAN Az Érsekújvári járásbeli Surány 10 ezer lakosával a kisebb városok közé tartozik. Nevét mégis jól ismerik az egész országban. E városka lett ugyanis a Matica slovenská kezdeményezésére a dél-szlovákiai szlovákok jogvédelmében indított mozgalom székhelye. A legutóbbi surányi összejövetelen elfogadott memorandum és az azt kísérő jelenségek, megnyilatkozások alapján a szlovákiai magyarság körében az a vélemény alakult ki, hogy ebben a városban kifejezetten nem szeretik a magyarokat. Tény, hogy a magyarok lakta falvak közelsége ellenére Surány mindig is szlovák többségű város volt. Polgárai öntudatos szlovákok voltak az „ezeréves magyar elnyomás" alatt éppúgy, mint az önálló Csehszlovák Köztársaság megalakulása után. Az 1938-as magyar megszállás - a véres karácsony, amikor a szlovák himnuszt éneklő tömeggel szemben fellépő magyar csendőrök kioltották egy 19 éves lány életét - keserű emlékeket hagyott, melyek a mai napig elevenek. A mai Surány első pillantásra egy csöndes, nyugodt kisváros. A múltra, az 1938-as szomorú eseményre csak a főtéren álló kis mellszobor emlékeztet. A főtéren van a városháza is, mellette az 50 éves gimnázium („a magyar megszállók" engedélyével nyitották meg 1938 decemberében, miután az érsekújvári szlovák gimnáziumot bezárták). A közelében áll a híres-hírhedt Maticaház. Homlokzatát hatalmas kettős kereszt díszíti. Most üres. Ahogy üres a kereskedelmi akadémia épülete is; a magyar tagozat diákjai már a szünidő első napjait élvezik. Szívesen megkérdeztem volna a 124 magyar gyerek némelyikét, hogy érzik magukat ebben a városban. így azonban csak egyik tanárukat, a tardoskeddi születésű Zuzana Jozafovát faggathattam a szlovák-magyar viszonyról az iskolán és a városon belül. - A magyar tagozat 1953-ban Érsekújvárban alakult. 1962-ben helyezték át Surányba, folyamatosan nyílnak magyar osztályok azóta is minden évben. Hol kettő, hol egy, attól függően, mennyi a jelentkező. Az általános tantárgyakat magyarul tanítjuk, a szaktantárgyakat szlovákul. Olyan pedagógusokat igyekszünk ezekbe az osztályokba biztosítani, akik tudnak magyarul. A tantestület egyharmada képes két nyelven oktatni. A magyar gyerekeknek a szlovák környezetben nincsenek problémáik. A kollégiumban együtt laknak a szlovák gyerekekkel, s amennyire én tudom, a városban sem találkozhatnak magyarellenességgel. Ami azt illeti, magyarellenes feliratokat mi sem láttunk, magyar szót viszont lehetett hallani. A trafikban még Új Szót is vásárolhattunk. A trafikosnő szerint van, amikor kevés is az a négy-öt darab, amit kapnak. Többet azonban nem mer rendelni, mert a kereslet nem állandó, pedig a környező falvak lakói közül sokan megfordulnak Surányban, vagy mert itt dolgoznak (a gépgyárban, a varrodában, a cukorgyárban, az üzletekben), vagy mert ügyes-bajos dolgaikat jönnek a városba intézni. De Surányban is élnek magyarok. A legutóbbi népszámlálás szerint kilencvenen (hányan lehetnek azok, akik nem merték vállalni nemzetiségüket?). Vajon ők hogy érzik magukat ebben a városban? Hogy tudtak itt magyarnak maradni, hogy mernek magyarnak lenni? A negyedi származású Halász Lajos bácsi feleségével együtt 18 éve él Surányban. Jól ismerik a városban, mert szinte minden közhasznú munkából kivette a részét. Ezért 1981ben' a várostól elismerő oklevelet kapott. Tudják róla, hogy magyar, hiszen nemzetiségét soha sem tagadta meg. - Én itt jól megvagyok - mondja - barátságosak hozzám az emberek, akik ismernek, messziről köszönnek. Nem zavarja őket, hogy nem tudok jól szlovákul, mégis igyekszem beszélni, mert mi jöttünk ide, nekünk kell alkalmazkodnunk. Lajos bácsi bevallása szerint még nem érte sérelem magyarsága miatt. De azt nem tagadja, hogy ő is hallott magyarellenes megnyilatkozásokról Surányban. - Itt is vannak olyanok, akik hőzöngenek, de azok nem „rendes eszűek" - hangzik sommás ítélete - Meg aztán szerintem úgy van, ha én állandóan támadok valakit, akkor az is támad engem. Ennek meg nincs értelme. Nekünk bele kell nyugodnunk, hogy ide kerültünk Szlovákiába, itt születtünk, itt is fogunk meghalni. Ezen már nem lehet változtatni. Inkább éljünk békességben. Ez a véleménye Gál Endrének is, aki 1949 óta él ebben a városban. Naszvadról került ide, mészárosként dolgozott, míg nyugdíjba nem ment, de nevét ma is jól ismerik a surányiak. - Ahol lehetett, magyarul beszélv rem, ahol nem, szlovákul, ahogy a helyzet megkívánta. Endre bácsi szerint Surányban nem kell félniük a magyaroknak. Az a véleménye, a surányi maticás gyűléseken sem a helybeliek hangoskodnak, hanem a jöttmentek. - Téves az a felfogás, hogy Surányban bántanák a magyarokat - mondja Erdélyi Etelka néni is. Erdélyiék, bár tiszta magyar környezetből, Szímőről kerültek Surányba, otthonuknak érzik a várost. Különös, de ők nincsenek a népszámláláskor kimutatott kilencven magyar között, személyi igazolványuk szerint ugyanis szlovákok. Mint mesélik, ez a háborút követő reszlovakizációs hullám emléke. Ennek ellenére magyaroknak vallják magukat. Erdélyi Pista bácsi az Űj Szót és a Vasárnapot is járatja, hogy magyarul olvashasson a szlovákiai magyarságot érintő problémákról. De ő az egyetlen előfizetője a városban - az Egészségnek is. így próbálják pótolni a magyar környezetben élők számára oly természetes magyar szót, kul' túrát. - Van ugyan a városban több magyar család is, csak nem beszélnek magyarul - állítja Pista bácsi. - „Alkalmazkodtak". Rólam mindenki tudja, hogy magyar vagyok, nem is beszélek jól szlovákul, de azért még nem szóltak meg. - Legalábbis szemben nem - teszi hozzá Etelka néni. Erdélyiék ugyan hallottak inzultusokról, magyarellenes megnyilvánulásokról, de maguk nem tapasztaltak ilyesmit. Meglehet, azért sem, mert amióta Surányban élnek, gondosan kerülik az olyan helyzeteket, az olyan témákat, amelyek nemzetiségi vitára adhatnának okot. - Én magyar-szlovák kérdésről nem állok le vitatkozni senkivel - mondja Etelka néni. - A szomszédokkal sem beszélünk másról, mint a családról, a mindannyiunkat érdeklő napi problémákról. Tudom, nekik más a véleményük a szlovák -magyar viszonyról, mint nekem, s azt is tudom, ebben a kérdésben úgysem jutnánk közös nevezőre és csak fölöslegesen vitatkoznánk. Ezért inkább kerüljük az ilyen témákat, ezért is élünk mi mindenkivel békességben. Úgy tűnik, Surányban a magyarok így „alkalmazkodtak" kisebbségi helyzetükhöz. De vajon a másik fél respektálja-e „alkalmazkodásukat?" Az őshonos surányiak hogy •pol. a. r. a Radvanská 2, 811 01 Bratislava tel 07/313 674, 312 1 84, 313 339 fax. 07/311 804 ajánlata teljesen felszerelt: - vendéglői konyhák - gasztronómiai és hűtőberendezések - alumínium ajtók, ablakok és homlokzatok minőség - tervezés - szerelés - szerviz VK-838 néznek a városukban élő, csöndben meghúzódó néhány tucat magyarra? A kérdést a város polgármesterének, Jozef Šutkának tettük fel. - Meglehet, hogy a maticás gyűlések miatt városunknak rossz híre van a magyarok között, de azért mi nem vagyunk nacionalisták - jelenti ki a korábban évtizedekig kulturális téren dolgozó polgármester. - Állíthatom, ebben a városban a magyaroknak nem kell félniük magyarnak lenni, magyarul beszélni. Jó is lenne mindezt elhinni, hiszen nagyon szépen hangzik, de akkor mit jelentenek a surányi memorandumok? Kétkedésemet a polgármester azzal próbálja eloszlatni, hogy a surányi maticás gyűlésekre nem is annyira a helybeliek járnak, mint a más vidékeken élő szlovákok. - Mi itt nem ismerjük a nemzetiségi kérdést. Hogy mennyire megalapozottak a magyar többségű területeken élő szlovákok sérelmei, azt én megítélni nem tudom. De azt hiszem, mi, akik itt élünk, szlovákok és magyarok, mindig meg fogunk tudni egyezni. Csak kívülről ne avatkozzon bele senki ügyeinkbe. Türelem, tolerancia, megértés és a törvények tisztelete. Főleg ez utóbbit hangsúlyozta Šutka úr, mint a békés együttélés alapelveit. Egyetérthetünk. S. FORGON SZILVIA ORDÓDY KATALIN — Dóra, kérlek, engedd meg, hogy itt maradjak. Reggel könnyebb mindent megmagyarázni. Itt a fotelban meg sem mukkanok reggelig. Kérlek, engedd meg. - Te szégyentelen! — visított egy hang. Összerázkódva meredtek az ajtó irányába. Toncsika állt ott kibontott hajjal, fehér pongyolában, csak a lángpallos hiányzott a kezéből. - Mama, mama, ne érts félre! Toncsika nemes fölháborodása azonban nem ismert határt. Be kellett volna zárnom az ajtót, villant át Dórán, aztán rájött, mégis jobb így- Toncsika, csöndesebben, fölébred az egész emelet. - Magyarázatot követelek! Mit keresel itt egy szál alsóban? - Ledobta magát az ágyra és kezébe temette az arcát. Magyarázatot követelek! — Öklével a kisasztalra csapott, ahonnan a virágváza azonnal leugrott ijedtében. Dóra és Edus egyszerre kezdtek a követelt magyarázatba, de Toncsika rájuk sem hederítve, mondta a magáét. - Nem tudtam elaludni, és a hall felől zajt hallottam. Gondoltam, Edus jött haza. Az ajtón is hallatszott valami kaparászás, vártam, de tovább semmi. Ó, hiszen nem vettem ki a kulcsot a zárból, jutott eszembe. Kinyitottam az ajtót, sehol senki. Az éjjeli portársnő éppen készült eltűnni a fülkéjében. Utánaszaladtam. Ki volt itt, mit látott, ki kapirgált az ajtóm zárján? Hát a fiatalúr jött meg. Nincs a szobájában? Akkor nagyon ideges lettem. Hol lehet, ha nem jött be? Körüljártam a földszintet, aztán följöttem az emeletre. Mindenütt csönd, csak innen szűrődtek ki hangok. S mit látok, te egy szál alsóban, Dóra pedig pókhálóingben. És most mit gondoljak? - És újból rákezdte: - Magyarázatot kérek! - Valami baj van? Segíthetek valamiben? Új hang vegyült a kakofóniába. Nyugodt, udvarias hang. Mindnyájan az erkély felé néztek. Ott állt Borka, jól fésülten, megjelenésében kifogástalanul. Arcán némi meglepetéssel szemlélte az eléje táruló különös képet. Háta mögött már rózsás párák jelezték a hajnalt. - Segíthetsz-e? Hogyne! — kiáltotta Toncsika. - Vetkőzz le, végy pizsamát, s részt vehetsz a hálóingpartin. Dóra nagyot lélegzett, s magyarázni kezdte, hogyan alakult ki a szokatlan helyzet. Edus állandó kiegészítésekkel szolgált, megszületett a teljes, kerek történet. Toncsika rezzenéstelen arccal hallgatta. A végén csak annyit mondott, egyszerre nagyon józanul és gyakorlatiasan: - Tehát leestél a kerékpárodról és öszszetörted magad. Engem nem akartál megijeszteni a véres képeddel és ruháddal... Még azt hittem volna, összeverekedtél valami bandával. Fogd a holmidat. Van még néhány óránk alvásra. Reggel majd megmutatod magad az orvosnak. - Ezután az éjszaka után, mivel az én vitorlásomnak is szerepe volt a történtekben, csapunk egy vidám estét. Mindenki az én vendégem. A meghívásra senki sem reagált, nem köszönte meg. Kinek lett volna kedve ebben a helyzetben már az estének örülni? Méhesné és a fia óvatosan betették maguk mögött az ajtót. -Te hogy óhajtasz távozni, Borka? - kérdezte Dóra fanyarul. - Az ajtón, vagy az erkélyen át? - Föltétlenül távoznom kell? Erre a kérdésre Dóra fölkapta a fejét. - Ebben a pillanatban valóban semmire sem vágyom inkább, mint egy csókos éjszakára. - A karjaimban megnyugodnál. Nincs kedved megpróbálni? - Nem foghatom föl, mi az, amiről úgy érzed, hogy följogosít erre a hangra. - Nézz a tükörbe. Dóra meghökkenve nézett magán végig. Valóban, ez a kis lipityő... De hát nem is tudatosította. Az ajtóhoz lépett és kinyitotta. — Légy oly szíves... Végre nyugtot akarok. — Csukd be az ajtót, Az erkélyen át távozom. Nem a jó híred megvédése okán, hanem az én szobámba más lépcső vezet a félemelettől, amelyen át elég körülményes lenne visszajutnom. Ezt nem vetted még észre? — Jó éjszakát. — Hát... ha valóban így akarod... Gáláns csókot lehelve Dóra gömbölyű vállára, kilépett, s egy szökkenéssel a szomszéd erkélyen termett. Dóra, mielőtt lefeküdt, még egyszer ellenőrizte, minden ajtót jól bezárt-e. Hát ez a mai napra egy kicsit sok volt. * * * A reggelinél gondos pontossággal mindnyájan megjelentek. Lopva vizsgálták egymás arcát, aztán mintegy néma közmegegyezéssel úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Csak Edus bepólyált jobb keze és a füle fölötti tapasz emlékeztetett a történtekre. Vállán a sebet eltakarta a trikó. Egyedül Borka érezte kötelességének, hogy röviden megmagyarázza szerepét az előző éjszaka eseményeiben. — A klubban voltam — ez nagyon előkelően hangzott —, késő éjszakáig játszottunk. A Koszorú már mély álomban pihent, mikor megérkeztem. A szobámba furcsa zajok szűrődtek be. Nyugtalan lettem. Tudom, hogy Dóra egyedül lakik, s a hangok nem azt a benyomást tették, hogy rádióból erednek, barátságos beszélgetésnek sem hatottak. Mintha Dóra egy késői vendéggel társalgott volna. Ezért szántam rá magam, hogy átlépjek az erkélyen, s megnézzem, mi folyik ott, mert mindenféle előfordulhat. (Folytatjuk) I h X