Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-28 / 148. szám, hétfő

PUBLICISZTIKA «ÚJ SZÓM 1993. JUNIUS 28. MUNKAVÁLLALÓK KONTRA MUNKÁLTATÓ A MAGÁNVÁLLALKOZÓRA IS VONATKOZNAK A TÖRVÉNYEK - Aki belekóstolt a munkanélküliségbe, örül a munkalehetőségnek. Ha ráadásul ismerőse ajánlja fel, s tisztes bért kínál, lelkesedése megduplázódik — közölte komolyan Martinkovič Edit, aki héthónapos munkaviszony után ismét munka nélkül maradt. Talán önhibáján kívül. Ugyanakkor három társa is felmondott. Döntésüket az érintettek hol külön-külön, hol közösen próbálták megindokolni. Az alkalmazottak Csepregi Zoltán a muzslai községházán dolgozott, amikor találkozott Árendás Bélával. Az említett vállalkozó gyógyszerforgalmazó vállalat létesítésén fáradozott, s munkatársakat keresett. Mivel érdekes munkát (speditőr) s jó bért ígért, megszakította munkaviszonyát, egy hétig munkanélküli volt, s 1992. november 9-én a párkányi nagyraktár (Árendás cég) alkalmazottja lett. Csepregi Zsuzsanna hosszabb munkanélküliség után 1992. október elsején kezdett dolgozni a nagyraktárban. Magdaléna Scholzová, amikor férjétől megtudta, hogy a párkányi traktorállomáson Árendás úr bérbe vett egy raktárat, s céget létesített, október elején jelentkezett nála. Martinkovič Edit (volt ápolónő) munkanélkülinek szintén a tulajdonos említette a munkalehetőséget, s a gyógyszerraktárban október 20-án kezdett dolgozni. Mindannyian egy munkaszerződés-félét kaptak - három hónapos próbaidőre - s bár a papírokon nem szerepelt a fizetés összege, nem törődtek vele. A bérről szóban kötöttek megállapodást. Árendás Béla arra kérte munkatársait (azokat is, akiket már előbb alkalmazott), legyenek türelmesek és jó, pontos munkával segítsék a vállalkozás sikeres beindítását. Kérését megértették és lelkesen dolgoztak a kezdetleges munkakörülmények között is. - November közepe táján kaptam kézhez az első bért, 2400 koronát. Nagyot néztem, ám mivel az elismervényen az állt, hogy előleg, nyugodt maradtam. Árendás úr ugyanis szóban 3200 koronát ígért - vetette fel a fizetés témáját Magdaléna Scholzová. - Nekem december közepén kezdett elfogyni a türelmem - vette át a szót Edit asszony. - Közeledett a karácsony, ajándékokat akartam vásárolni. Ezért nehezen, de vettem a bátorságot és szóltam Árendás úrnak. Kérésemre ingerülten reagált, s persze, nem fizetett azonnal. Néhány nappal később 2500 koronát adott, s az elismervényen ott szerepelt a bűvös szó: előleg. - Ez lett a fizetésünk végöszszege. Ezért is minden esetben könyörögni kellett - fűzte az elmondottakhoz Csepregi Zsuzsa. Az új esztendei leltárból az alkalmazottak arra következtettek, hogy az üzlet beindult; negyven hazai gyógyszertárat láttak el hazai és külföldi gyógyszerrel, gyógyászati termékkel, vitaminokkal. Árendás úr az év elejei röpgyűlésen elégedettségének adott hangot, s beszélgetés közben az alkalmazottak elmondták „követeléseiket". Szerették volna, ha a tulajdonos munkaszerződésüket kiegészítené a munkaköri leírással, a bér összegével, ha megállapodnának a bér kifizetésének napjában stb. Árendás úr nem mondott nemet, igaz, igent sem. S a munka ment tovább. Feszültebb tempóban, egyszerű segédeszközök nélkül (például a raktárban nem volt létra). Februárban, mivel nem fűtöttek, kis teljesítményű villanymelegítők mellett készítették elő a szállítmányokat, fennakadások nélkül. Kibírták, mert dolgozni akartak, s hitték, ha beindul az üzlet, ebből mindanynyiuknak hasznuk származik. Elsajátították a munkához szükséges számítógépkezelést, és eleinte szó nélkül, munkájuk végeztével, pótolták a takarítónőt. Hitték, hogy a tulajdonos - ígéretéhez híven - honorálja fáradozásukat. Teltek a hónapok, s az alkalmazottak szerződése nem változott, nem egészült ki, sőt, fizetésüket továbbra is rendszertelénül, szalag nélkül kapták. - Rövidre fogom - vette át a szót Csepregi úr. - Négyünknek kezdett nem tetszeni a főnök önkényeskedése. Elégedetlenségünknek hangot adtunk, megváltozott a kellemes munkaköri légkör, a főnök elnézett a fejünk fölött. Feszültek voltunk, egyre nagyobb lett a forgalom, és persze soha sem tudtuk, mikor és mennyi fizetést kapunk. Ha valami miatt szóltunk, Árendás úr idegesen reagált. Már azt is kifogásolta, ha munka közben elnevettük magunkat... Májusban ismét elfogyott a türelmünk, egy röpgyűlés összehívását indítványoztuk. Elmondtuk a már százszor elmondottakat. Azt, hogy a festés után a lányok takarítottak, mégsem fizette meg munkájukat, ígéretét megszegve a forgalom után sem fizetett részesedést, s továbbra sem tartotta be a fizetési napokat. Fellázadtunk, s kijelentettük, ha másnap nem fizet, nem készítjük elő a szállítmányt. Árendás Béla a fejünkre olvasta: azzal, hogy a pénzről beszélünk azt bizonyítjuk, hogy szocialista módon gondolkodunk, ahelyett, hogy örülnénk, munkát adott, szép telefonokkal és számítógépekkel szerelte fel vállalatát. Megígérte, hogy másnap fizet. Kissé megnyugodva dolgozni kezdtünk, a gyógyszereket rendre elszállítottuk. Árendás úr viszont nem tartotta be a szavát, megmutatta, ki az úr a háznál. Csak harmadnapra fizetett. A hónapokig tartó fizikai megterhelés és idegfeszültség kikezdte beszélgetőtársaim egészségét. Csepregi úrnak kiújult a gyomorfekélye, Scholzová asszonynak a visszerei, Martinkovič Edit szervezete felmondta a szolgálatot: kimerült. - Kiborított, amikor a főnök nagyképűen azt hangoztatta, vállalata számára nem mi keressük meg a pénzt, hanem ő. Aztán, nem tudom mitől, feltámadt bennem a gyanú, hogy talán nem biztosított be minket. Rákérdeztem. A főnök azt mondta, hogy minden rendben van. Áprilisban az érsekújvári regionális biztosítóban úgy tájékoztattak, hogy nincsenek ott az irataim - panaszolta Edit asszony. A dolog odáig fajult, hogy a négy elégedetlen alkalmazott beadta felmondását. Elmondásuk alapján ez sem ment simán. - A főnök megkérdőjelezte betegségemet - folytatta Csepregi úr. - Nem akartam húzni az időt, ezért június elsejétől - közös megegyezéssel - mondtam fel. Persze nem volt, aki átvegye felmondásomat, végül ajánlott levélként küldtem el a cégnek. Megkértem Árendás urat, készíttesse el az irataimat (május 31-re), hogy a munkaügyi hivatalban regisztráltathassam magam. A megbeszélt időpontban a főnök nem ért rá, másnap azzal küldött el, hogy nincs nála a pecsét. Mivel május 19-én panaszt tettünk ellene az előírások be nem tartása miatt, másnap a munkaügyi hivatal két alkalmazottja kísért a főnökhöz. Szóváltásra került sor, s a napokig tartó huzavona alatt Árendás úr sok mindent — aki beteg, feküdjöntől egészen a feljelentőkkel nem tárgyaiokig - mondott. Negyedikéig húzta az irataim átadását. Miért?! A vállalkozó Meghallgattuk a munkavállalókat, meg akartuk hallgatni a munkáltatót is. Árendás Béla vállalkozóból nem akartunk gazdasági, üzleti titkokat kiszedni. Tudni szerettük volna, alkalmazottai miért nem kaptak fizetési szalagot, bérük miért lett a megbeszélt összegnél alacsonyabb, mikor biztosította őket, szerinte mi áll az elégedetlenség hátterében. A párbeszédre felkészülve érkeztünk a gyógyszerraktár elé, ahol a nyugati márkájú autó látványa megnyugtatott bennünket - a főnök jelen van. Amikor megtudta jövetelünk okát, arcára fagyott a mosoly. - Az Új Szót nem tartom elég színvonalasnak ahhoz, hogy a témával foglalkozzon - modta fölényesen, majd hozzáfűzte nem járult hozzá, hogy írjunk vállalkozásáról. Amikor észrevette konok hajthatatlanságunkat, váltott. Arról kezdett áradozni, hogy a gyógyszerforgalmazás felvállalásával óriási pénzekhez, dollármilliókhoz juttatja Szlovákiát. Nem tagadta, hogy a munkanélküliekből összeállt munkacsapat alkalmazásáért a munkaügyi hivataltól pénzt kapott, bár azonnal közölte, nem volt rá szüksége. Elpanaszolta, hogy a négy elégedetlen alkalmazott amatőr szinten dolgozott, s csak jószívűségének köszönhetik, hogy már előbb nem mondott fel nekik. Mivel tudta, hogy képtelenek lesznek megfelelni a követelméspol. s. r. o. Radvanská 2, 811 01 Bratislava tel 07/313 674, 312 184, 313 339 fax. 07/311 804 ajánlata teljesen felszerelt: - vendéglői konyhák - gasztronómiai és hűtőberendezések - aluminium ajtók, ablakok és homlokzatok minőség - tervezés - szerelés - szerviz VK-838 nyeknek, kivárta, míg ők morn danak fel. Hangsúlyozta, azzal, hogy bírálni fogjuk (négy ember miatt), a vállalatot károsítjuk. Ahhoz képest, hogy Árendás úr nem akart szóba állni velünk, elég szépen belelendült. Csak az nem tetszett neki, amikor a szerinte „lényegtelen" ügyekre kérdeztünk rá: a pénzre, a biztosításra, a fizetési szalagokra, szerződésekre ... - Nem a pénz érdekel, nem a pénzt figyelem, az üzletet hajtom - kiáltott fel. - Az alkalmazottai rá vannak utalva a fizetésre. A postás bizonyos napon jön a lakbérért - próbáltunk földközelben maradni, de Árendás úr szárnyalt. Beszélt arról, hogy az új alkalmazottaival elégedett, nem követelőznek, érdem szerint fizeti őket. Aztán ismét belefogott annak magyarázatába, micsoda nagy horderejű üzleteket bonyolít le, mennyire szívén viseli a régió gyógyszerellátását. Nem kételkedtünk szavaiban. Persze, elvártuk volna, hogy saját nagy sikerei és erőfeszítései mellett megemlítse munkatársai közreműködését is. Észrevételeinket közöltük, s megtoldottuk azzal, hogy szerintünk a Munka Törvénykönyve előírásai nemcsak az állami vállalatokra, hanem a magáncégekre is kötelező érvényűek. Amikor Árendás úr látta, érezte, nem győzött meg bennünket, elismételte: nem adom beleegyezésemet ahhoz, hogy az ügygyei foglalkozzanak! Csoda, hogy nem fogadtunk szót? PÉTERFI SZONYA HOL AZ ALSÓ KORHATÁR? GYILKOS GYERMEKEK ÉS SZEXUÁLIS DEVIÁNSOK A félelmetes méreteket öltő bűnözés az utóbbi két-három évben alaposan megedzette idegrendszerünket. Egy-egy gyilkosságot, rablást, erőszakos nemi közösülést már jóformán észre sem veszünk, sajnos, szinte már a mindennapi élet velejárójának tartunk. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha valami egyedi, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett bűnesetről szerzünk tudomást. Az utóbbi hetekben történ két emberölés ebbe a szomorú kategóriába sorolható. A közös és megdöbbentő bennük az, hogy az áldozatok, és a gyilkosok is gyermekek voltak. Tette után sírvafakadt Vasárnap reggel az egyik, Eperjes melletti községben a többnyire romák lakta bérházak között srácok fociznak. Nagy lelkesedéssel loholnak a labda után, mely hol az egyik, hol a másik kapu előtt pattog. A zsivajgó gyermekhad rövidesen új játékossal, a hat esztendős Marékkal bővül. Egy évvel idősebb névrokona tiltakozik pályáralépése ellen. „Te nem tudsz focizni, csak össze-vissza rugdosol minket. Menj le" - parancsolja a kis jövevénynek, de neki esze ágában sincs engedelmeskedni. Úgy gondolja, pont olyan joga van a játékhoz, mint a többieknek. A 6 és 7 éves fiúcskák egy másodpercig farkasszemet néznek egymással, aztán lökdösődni kezdenek. Ekkor a fiatalabb Marek a zsebébe nyúl, előrántja a bicskáját és azt - még mielőtt a többiek felfogták volna mi is történik - ellenfele nyakába vágja. A sebesültet azonnal elönti a vér. Átvágott ütőérrel még az anyjához tántorgott, aztán összeesett. Az aránylag gyors orvosi beavatkozás sem mentheti meg életét. A tettes is az anyjánál keres menedéket. „Nem hagytak focizni" - panaszolja, és sírva fakad... Tragédia a „játék" vége Miro, a tizenöt éves handlovái kamasz nem rajongott a tanulásért. Haverjai sem igen voltak. Amolyan magányos farkas hírében állt. Pedig volt egy kis barátnője, a 10 éves cigánylány, Denisa. Ővele néha összejött, olyankor elbeszélgettek. Azon a végzetes május estén is... „Eleinte csak csevegtünk. Denisa később azt ajánlotta; játszszunk papás-mamást. Mindjárt vetkőzni kezdett. Én belementem ajánlatába, valahogy nem is tudatosítottam, hány éves" - vallotta a gyermekgyilkos röviddel azután, hogy beismerő vallomást tett és a helyszínre, egy 40 méteres szakadékhoz vezette a rendőröket. Hogy a lány volt-e a kezdeményező vagy idősebb barátja, az már sohasem derül ki. Lényeg az, hogy megtörtént a „dolog", mely közben a gyereklány megsérült és vérezni kezdett. „Megmondalak a mamának" - volt Denisa természetes reakciója. A fiú megijedt tettének következményeitől. A keze ügyébe akadt dróttal fojtogatni kezdte a kislányt. Az ugyan védekezett, de a sokkal erősebb ellenfelével szemben nem volt esélye. Amikor a lány elvesztette az eszméletét, gyilkosa egy szakadékhoz vonszolta és a mélybe taszította. Önként vállalt megerőszakolások A nemi erőszak Csehországban sem tartozik a ritkán elkövetett bűnesetek közé, ám olyan esetre, mint amilyen a közelmúltban történt, még nem volt példa a cseh kriminalisztika történetében. Három kisdiák, egy ötödikes és két hatodikos tanuló a szokásos módon „udvarolt" a lányoknak. Meghúzták a hajukat, csipkedték, és különböző jelzőkkel illették őket. A lányoknak ez nem volt ínyükre és szó nélkül faképnél hagyták iskolatársaikat. Az önérzetükben sértett fiúk elhatározták; ezt nem hagyják annyiban, bosszút állnak. Másnap egy 12 esztendős lányt, azzal az ürüggyel, hogy valami érdekeset mutatnak neki, a közeli autópálya alatti viadukthoz csalták. Aztán megparancsolták neki, vetkőzzön le. A kényszersztriptíz után mind a hárman megerőszakolták. Ezzel az eset még nem fejeződött be. A fiúk a következő napon - ezúttal már csak ketten - ugyanazzal a lánnyal megismételték az egészet. A hét végén aztán erőt gyűjtöttek és hétfőn ott folytatták, ahol korábban abbahagyták. A furcsa és meglepő az egészben az, hogy a kislány az első megrázó élménye után másodszor és harmadszor is kötélnek állt és elment osztálytársaival. Az ügy nem került a bíróság elé. A vizsgálótiszt, mivel gyerekekről volt szó, nem indított eljárást a tettesek ellen. (ordódy)