Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-28 / 148. szám, hétfő

1993. JÚNIUS 28. HAZAI KÖRKÉP 4 ÖNGÓLOK ÉS (LES)HELYZETEK öngólos helyzetnek nevezte a Lidové noviny azt a Duna mindkét oldalán tapasztalható politikai magatartást, mely Szlovákiának az Európa Tanácsba történő felvétele körüli szlovák -magyar feszültséget jellemzi. Igaz, a cseh politika viszonyulása e problémához korántsem pártatlan, hisz a Cseh Köztársaság tagsága is függ tőle. Nyilvánvaló, hogy a Cernin-palotában a magyar-szlovák megegyezésben érdekelt álláspont érvényesül. S ez szükségszerűen együtt jár az akadályokat mindkét irányban érzékelni igyekvő helyzetmegítéléssel. Erről tanúskodik az említett tekintélyes, sőt mértékadó cseh-morva napilap budapesti tudósítójának hétvégi kommentárja. A sajátos „elkötelezetten kétoldalú cseh érzékenység" egyfajta távolságtartó optikát is jelent, amely korántsem lehet érdektelen a felzaklatott szlovákiai magyar kisebbségi közegben. A szóban forgó lap tudósítója szerint a magyar részről szabott valamennyi feltételnek a szavazást megelőző teljesítése már pusztán technikai okokból sem lehetséges. Ezért felteszi a kérdést, vajon mi célt is követ a magyar politika Szlovákia felvételének akadályozásával, s összhangban áll-e ez az eredeti magyar szándékokkal. Többször idézi a közép-európai történelem egyik jeles szakértőjét, Niederhauser Emilt, aki a Népszavában hangsúlyozta: „Szlovákia felvételének elodázására ugyan képesek lehetünk, de a probléma ezután is napirenden marad." A neves történész úgy vélekedik, hogy e legújabb lépés a magyar külpolitika súlyos hibáit szaporítja. A pesti tudósító más magyar sajtómegnyilatkozásokra is utal, amelyek szerint épp a közös tagság segíti elő az európai szervezeteken belül a gondok orvoslását. Ugyanekkor a kommentár a szlovák félhez szólva is kimondja a politikai öngólt. Rámutat arra, hogy Szlovákiának hónapok álltak rendelkezésére a törvényhozásban megkívánt, az európai normákhoz igazodó módosítások végrehajtására. „Ha ezt időben megteszik, és saját kezdeményezésből, nem pedig nyomásra cselekedve, Szlovákia »jó pontokhoz« jutott volna az európai közösségben s egyúttal hozzájárulhatott volna a magyar kisebbség közhangulatának javulásához, s ennek folytán jobbá válhatott volna a viszonya azzal az országgal szemben is, amelyben él" - olvasható a Lidové novinyban. Az idézett rész egyébként azzal a hangsúlyos mondattal zárul, hogy a szlovák politika „jelenlegi nehézségeit saját maga is feleslegesen idézte elő." Nos, a szlovákiai magyar kisebbség soraiban nagy-nagy megnyugvással hatna, ha a mostani feszültséget mindkét fél javát szolgálva sikerülne feloldani az Európa Tanácsban. A kisebbség körében azonban önkéntelenül is felmerül az aggály: vajon ilyen marad-e a cseh politika azután is, ha netán Csehország felvételét sikerülne függetleníteni Szlovákia bejutásától. Mert ha nem, akkor ez lesgól lenne. (K. J.) A SZERENCSÉS TIZENHARMADIK Pontosan egy tucat könyv szerzője Ordódy Katalin - de több könyve ért meg két, sőt három kiadást is. A sorrendben a tizenharmadik a Dóra, amelyet holnaptól kezdve folytatásokban közlünk lapunkban. M. Nagy László felvétele gyon távol áll tőlem minden tekintetben. Nemcsak korban, de mások az életviszonyai, más a családi állapota, szóval... de kicsit a gondolkodásában, a naivitásában valahol az én régi énem is érződik egy kicsit. De nem mondhatnám, hogy benne vagyok ebben a könyvben. Vannak olyan regényeim, ahol valóban én kelek életre valamelyik szereplőben. • Nemrég ünnepelte a születésnapját... - Elértem a hetvenöt évet. Az ember nem érzi a kort. Nőnek érzem magam, aki megért egy csomó dolgot. Csak azért a fizikai állapotom mindig figyelmeztet, hogy nem vagy már fiatal. Azt hiszem, a fiatalok nem is tudják elképzelni, hogy tulajdonképpen nem fognak megöregedni - csak fizikailag. Én még nem találkoztam olyan öregemberrel, aki annak érezte magát. Más az, hogy amikor az embernek rossz a hangulata, úgy érzi, százéves. Ez a fiatalokkal is így van. Szóval nem érzem a változást, csak beleütközöm a rácsokba, akadályokba, amelyek ráébresztenek hogy... Például kaptam a magyarországi írószövetségtől kéthetes párizsi utat - és beleütköztem a rácsba. Nem tudok elmenni, fájnak a lábaim. • A tizenhárom könyvből - az elmondása szerint - négy -öt volt, amely úgymond belső kényszerből született. Melyikből lett közönségsiker? - Ezt nem lehetett érezni. • Szerkesztőségünk folyosójának a falán ott függenek a szlovákiai magyar írók arcképei. Egyetlen nő sincs köztük, pedig nem lehet nem tudomásul venni őket. - Magyarországon egyáltalán nem találkozom ilyesmivel, ott anélkül, hogy ismertem volna valakit, szép kritikák jelentek meg rólam. Az ottani írószövetség is ismer és számontart. Rám vonatkozik az, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Pedig én prófétának indultam. De aztán jöttek a nemzedékek egymás után, s azt gondolták, ami rajtuk kívül és előttük volt, nem számít, tulajdonképpen nem is létezik. • Érez emiatt megbántottságot? -Az biztos, hogy ez nem öröm, de tény, amit tudomásul veszek. Holott én nagyon szeretem és kedvelem az írókollégákat, legyenek idősebbek vagy fiatalok. Tudomásul veszem, hogy léteznek baráti társaságok. Engem azelőtt sem lehetett besorolni egy csoportba sem, és ezt nem is tartom fontosnak. Én írok. Ez a fontos. Amit írok, kiadják, és amit kiadnak, az elfogy. Számomra ez a lényeg. Mindenkinek meglehet a véleménye. Csak az a komikus, hogy azt hiszik, ez a vélemény megfellebbezhetetlen. Vannak, akik meg sem próbálják más oldalról megközelíteni a dolgokat, nem akarják tudomásul venni, hogy talán vannak itt bizonyos értékek s talán mégsem lehet olyan sommásan semmibe venni egy egész életművet... KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT POLITIKUS SZAKSZERVEZETEK. A köztársasági elnök is megtisztelte jelenlétével a szlovák szakszervezetek II. kongresszusát. Érdekes és aligha véletlen, hogy az érdekvédelmi szervezet „nem konfrontációs politikáját" emelte ki beszédében Michal Kováč. Ezzel szemben Alojz Engliš, a tisztségében megerősített szakszervezeti elnök azt hangsúlyozta, hogy igaz, a Konföderáció pártokon felüli szervezetként fog működni, de semmiképpen sem lesz politikamentes. Érdemes felidézni, hogy az elmúlt három és fél évben hogyan politizáltak a szakszervezetek. Egészében véve a régi jó bolsevik hagyományokkal összhangban. Aminek az a legláthatóbb jele, hogy a kormányban ott ül Roman Kováč, aki nemrég még szakszervezeti csúcsember volt. Miniszterelnök-helyettessége, az, hogy a végrehajtó hatalom részéről ő a szociális ügyek legfőbb irányítója, azokat az évtizedeket juttatja az ember eszébe, amikor a kommunista párt elnökségében mindig ott ült a legfelsőbb szakszervezeti vezető is. Tudjuk, mennyire elsatnyult a szocializmus évtizedei alatt az érdekvédelem. Nos, az ember most szükségszerűen felteszi a kérdést: Vajon hogyan értelmezi Alojz Engliš 1993-ban a szakszervezeti politizálást? Úgy, ahogy elődje, aki Mečiar helyettese lett, és mindent elkövet azért, hogy a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalásokon a bérből és fizetésből élők képviselője minél inkább az asztal végére kerüljön? Úgy képzeli el, hogy bólogat, amikor a kormány úgyszólván teljesen befagyasztja a privatizációt? Ha ilyen politikát folytat a szakszervezet, akkor Engliš nyugodtan kiadhatja a jelszót: Tovább az ROH által megkezdett úton. Ha viszont e politika a privatizáció beindítására, új munkahelyek ily módon való kialakítására irányul, akkor valóban pozitív politikai eróvé válhat a Konföderáció. Engiš megnyilvánulásaiból nem nagyon tudja kihámozni az egyszerű szakszervezeti tag, hogy elnöke miként képzeli el a jövőt. E témakörben tehát az a kérdések kérdése, hogy Roman Kováč csődje alapján képes lesz-e levonni Engliš a következtetéseket, vagy szakszervezeti bonccá válik. Más szóval: vagy szocialista típusú érdekvédelmi szervezet lesz a Konföderáció, vagy körülnéz Nyugaton, és megtapasztalja, hogyan működnek a szakszervezetek Németországban, Franciaországban, Angliában. SEM A PARLAMENT, SEM A KORMÁNY NEM ÉRTETTE MEG. Szlovákia egyértelműen kinyilvánította, hogy tagja kíván lenni az Európa Tanácsnak, majd a többi európai szervezetnek. Pontosabban ez az óhaj azt követően vált egyértelművé, hogy a szlovák politikai vezetők beismerni kényszerültek: a Kelet felé való orientálódás járhatatlan út. A felismerési folyamatnak fontos állomása volt Mečiar kormányelnök amerikai utazása és az USA-ban töltött napokban főleg az az egy óra, amelyet Zbigniew Brzezinskivel töltött. A lengyel származású politológus megállapításai sokkolták a miniszterelnököt. Különösen az a megjegyzés, amelynek az volt a lényege, hogy Szlovákia fennmaradása azon múlik, részévé válik-e ez az ország a nyugati módon értelmezett Európának. A szlovák kormány, főképp pedig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mérvadó vezetői a Nyugathoz fűződő viszonyban (legalábbis ami a hivatalos állásfoglalásokat illeti) ilyen értelemben tesznek nyilatkozatokat. Más a helyzet a belföldre irányuló tömegtájékoztatásban. Miközben néhány, a kormánytól független újság (például a Sme) megmegkérdöjelezi a kormány kisebbségi politikájának helyességét, a kormány lapja, a Republika masszív magyarellenes kampányt szervez. Az az ember benyomása, hogy Szlovákiában is hasonló helyzet alakult ki, mint Magyarországon. Pozsonyban is vannak Csurkák. A szlovák szélsőségesek már-már nemzetellenesnek tartják még azokat az engedményeket is, melyeket a kormány az Európa tanács nyomására megígért. Csak annyi a különbség, hogy a Csurkákat nálunk Kaliskýknak nevezik. Csak ezzel a felemás magatartással magyarázható, hogy végül is úgy végződött a kisebségeket érintő törvényjavaslatok megvitatása, ahogy végződött. Mindent összevetve: más politikát folytat a szlovák politikai garnitúra Nyugat felé és egészen mást belső használatra. És történik mindez a nemzeti büszkeség jegyében. Furcsa kategória ez hét esztendővel az ezredforduló előtt.TÓTH MIHÁLY TÁVKAPCSOLÓ A HITHATARTALANSAGA Egy-egy képsor szinte kimerevített állóképek füzéréből áll össze. Az emberek mégis mennek. Felfelé egy hegyi ösvényen. Mezei dűlőúton. Szántóföldek barázdáiban, öregek és fiatalok. Arcukon a hit, a vállalás optimizmusa. Szavaikkal sorsukat - a történelmet - fogalmazzák. Számukra a születés helye több mint az eleve elrendeltetés. Vonuljanak földjeiken barbár seregek, dúlják bár fel házaikat a szómszéd népek fiai, cövekeljék Iji a határokat előttük vagy mögöttük - ők maradnak. Nyelvük mássága ellenére is, ők egyformák. Nekik a szülőföld ugyanazt jelenti: a „jobban szeretem" érzést, amely maradásra bír. Kimondják azokat a dolgokat, amelyek nélkül nincs emberi élet a földön, ha egyáltalán állati és növényi lehetséges nélkülük: születés, élet, halál. S mindennek a működtetője: Isten. Mindig felfelé. Legyen az út maga a határ, amelynek elválasztani kellene, de őket hitükben összeköti. Mert áll valahol a szlovén és horvát hegyekben két templom. A legenda szerint a Szent Ágostonnak szenteltet a férfiak, a Szent Magdolnának szenteltet a nők építették. Ez a két templom mind a mai napig cél, amely közelebb viszi az ott élő szlovéneket és horvátokat egymáshoz. Mindannyiukat Istenhez. így távolodnak el a mindennapjaikat beárnyékoló politikától, a háborúskodástól, a gyűlölködéstől, a szeretettelenségtől. Ha megszólalnak, a századról beszélnek. Rólunk. Tegnapi, mai, holnapi önmagunkról. Az elveszíthetetlen identitásról... Mondhatják a horvát öregasszonynak a horvát hivatalnokok: maga nem horvátul beszél. Lehet, de ő tudja hóvá született, hol él, hová fogják eltemetni. Ő horvátnak érzi magát, csak a szavakat ejti ki másképpen. Nyelvjárásban, kissé szlovén beütéssel, de horvátul. Arrébb vitték a határt, amely most már elválasztja őket Szlovéniától és a két templomtól. A közös hittől és az egymás iránti szeretettől nem tudják elválasztani őket. Kiszolgáltatottságuk és szegénységük egyszerre oldás és kötés. Ez megmarad. Felérve a hegyre, már csak az arcok beszélnek. Rajtuk ragyognak azok a történetek, amelyeket a Szent Ágoston templom emlékkönyvéből idéztek elénk mintegy kétszáz esztendő távolából. Egy szlovén dokumentumfilmben, amely a most véget ért keszthelyi Balaton Fesztiválon a kategóriájában fő díjat nyert. Bojan Labovič rendező filmjének címe szabadfordításban: Évszázados történetek. Igen, szinte időtlenek a sorsok, az arcok és az őket szeretetben megtartó hitek: Istenben, önmagunkban, társunkban, gyerekünkben, szomszédunkban. Mintha ebben a közép-európai balladában minden arról szólna, hogy az ember életének egyetlen értelme van: a születés. Minden más életünkben ezt az ajándékot lenne hivatott megköszönni. Még az a jelentéktelen kis esemény is, hogy szombaton este szinte véletlenszerűen millióknak volt alkalmuk szembesülni önmaguk kicsinységével - emberi kicsinységével. Miközben egyetlen szó el nem hangzott a történelemről, a politikáról, a hadihelyzetről, nagy és kis történelmi hazugságokról, minden szó, minden kép Európáról beszélt. A többség - a szegénység - Európájáról, a többség - a kisemmizettek - Európájáról, a többség - a szeretet - Európájáról. És a közönyösről. DVSZA ISTVÁN • Szerencsés lesz a tizenharmadik könyve? -Remélem, hogy az olvasóknak szerencsés lesz, hogy szívesen fogják olvasni, mert kimondottan arra kértek, hogy szórakoztató nyári regényt írjak. Ezzel az aspektussal írtam meg a könyvet. Nekem a tizenhármas szerencsés számom, de lehet, hogy ebben az esetben szerencsétlen lesz, mert el tudom képzelni, milyen kritikákat kapok majd! Fel vagyok rá készülve. • Azért mert nő írta? -Talán nem is tudatosan, de lehet, hogy ez is közrejátszik benne, bár azért vannak nőírók, akiket nagyra becsülnek... De engem az érdekel, hogy az olvasó úgy érezze, vidám, szórakoztató olvasmányt kapott. • Netán azért számít éles kritikára, mert megrendelésre írta a könyvet? -Lehetséges, hogy ez is kifogás lesz. Mert ugye egy író nem adja el magát. • A világirodalomban vannak jelentős művek, amelyek rendelésre készültek. -Hogyne! De azt nem én írtam. Az más elbírálás alá esik. • A tizenkét könyv a másod-, illetve harmadkiadásokkal együtt - összesen száztízezer példányban jelent meg. Kaphatók az Ordódykönyvek? •— Mivel megváltoztak a könyvkiadási és -terjesztési viszonyok, azt hiszem az utolsó két könyvemből van még raktáron. De meg vagyok róla győződve, hogy ha a könyvárusok vállalnák és kihoznák a raktárból, akkor elfogyna. De hát óvatosak, és ez érthető. Végeredményben nem olyan fontos, hogy egy könyv hónapok alatt elfogyjon. Egy könyvnek nem árt, ha két-három évig megveheti az olvasó. • Melyik a legkedveltebb könyve? -Erre nem tudok felelni. Mindegyiket szeretem valamiért, de talán amit a legkevésbé szeretek, azt szeretem a legjobban. • Amikor felkérték a regény megírására, azonnal tudta, miről szól majd? -Nem, fogalmam sem volt róla. Nem áll a fejemben egy kész mese, hogy csak utána kell nyúlni. De tudtam, hogy mit várnak tőlem. Azonnal működésbe lépett az agyam, és megjelent előttem egy fiatal nő, mert szerintem egy fiatal nő a legérdekesebb. S hogy egy regény érdekes és szórakoztató legyen, ahhoz egy fiatal nő kell. Elképzeltem, hogy kicsoda-micsoda, hogyan néz ki, és elképzeltem azt is, hogy eddig meglehetősen szürke élete volt, és most valami berobban ezen a nyáron az életébe, ami fölkavarja. Sok mindent megél, érzelmi viharokon megy keresztül, s a végén, amikor elmúlik a nyár, az élete megy tovább, nyugodt mederben, de már mégse úgy folyik, mint azelőtt. • Milyen mértékben tükröződik a regényben a nálunk bekövetkezett társadalmi változás? -Röviden érintettem a politikai változásokat, amelyek jelen vannak a mindennapjainkban. Ezt nem lehet kikerülni. • Az olvasó mindig gyanakodik, hogy létező személyek szolgáltak modellként. - Nem, nem, erről szó sincs. • Mennyire van jelen a szerző a főhősben, Dórában? Esetleg más szereplőben? - Természetesen leginkább Dórában vagyok benne, habár Dóra na-