Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-15 / 137. szám, kedd

1993. JÚNIUS 15. MOZAIK 4 „HOGY NE KELLJEN JELBESZÉD" MA TEMETIK CSERES TIBORT Hirtelen halt rneg Cseres Tibor. Nem tudni, foglalkozott-e a halál gondolatával. Hiszen pár héttel korábban ünnepelte 78. születésnapját. S ha ekkor lélekben végigvonult életútján, minden bizonnyal feltört benne édesanyja halálának emléke. Családi fényképekhez fűzött életrajzi villanásokból sejthető ez. A hetvenes évek végén, az Új írásban megjelent önmegfigyelő szemlélődésében leírta: 11 évesen, reálgimnazistaként közös útlevéllel kísérte Pestről az erdélyi szülőfaluba haldokló édesanyját. Viszszautazáskor a halotti bizonyítványt mutatta fel édesanyja személye helyett. S a határőrök mindkét oldalon, Curticin (Kürtös) is, Lökösházán is tisztelegtek. Alighanem freudi mélylélektani elemzésekre is csábíthatna az író életútjába belevetült családi háttér. Apja, a nyalka testőr szakaszvezető eladólányok álmát zaklatta, amikor édesanyja még gyermek volt. Az esküvő napján alighogy betöltötte tizenhetedik életévét. S ekkor a vőlegénynek szakadó szívű egykori szeretője felajánlotta, hogy megöli mind a négy gyermekét ... Pap vagy katona! E két pályát tanácsolták neki az ismerősök. Közszékely család sarjaként nem is kínálkozott más számára. Mindkettőhöz érzett vonzalmat, s végül, bár 1937-ben költőnek indult, író lett, akinek a háború és a több mint 56 hónapos katonaság feledhetetlen élményvilágával átszőtt történelemfaggató szépírói bölcselet hozta meg a hírnevet. Regényeinek tisztalakjaiban nem nehéz felfedezni a személyes önkitárulkozást, a vágyat és a készséget, hogy beleélje magát bármelyik vele egyívású tiszttársa szerepébe. Ő maga ugyanis, ahogy ezt megírta, az 1939-es kárpátaljai bevonuláskor pisztolytáskájában fogkefét, fogkrémet és csokoládét hordott. Nevét igazából az újvidéki vérengzésért viselt felelősséget közösségi önszembesüléssé felfokozó regénye tette ismertté. Mára már köztudott, hogy ő maga beszédes tényanyaggal rendelkezett az ismét csak ártatlan áldozatokat szedő megtorlásról, több tízezer vajdasági magyar későbbi legyilkolásáról is. Ezért szerb részről várta az őket terhelő bűnök bevallását, a katartikus görcsoldást. Mindhiába. Ráadásul megfilmesített regénye visszaszorított, lefojtott értetlenséggel, sőt a nemzeti önkárosítás vádjával is találkozott. Cseres a Hideg napokban azt vizsgálta, hogy miként válhat az egyén egész közösségeket sújtó bűntettek részesévé. Sokan talán a búntársi végkifejlethez vezető lehetséges magatartások modelljeinek megrajzolását érezték túlontúl leegyszerűsítőnek. Később lehet, hogy épp ezért folyamodott az egyéni helyzetek és a történelmi szituációk szinte kibonthatatlan összegubancolódásának érzékeltetéséhez. Ilyesfajta szándék hatja át a hetvenes évek végén megjelent Paráza szobrok című úgynevezett ikerregényét. Ebben sorsokon keresztül azt a roppant képlékeny határt igyekszik bemutatni, mely könnyen osztotta győzőkké és legyőzöttekké, ítélkezőkké és vétkesekké a közép-európai térség népeit. A képtelenségeket és a személyesen megélt valóságot ötvöző tökéletes illúziókeltésnek a példája a regény. Ezután született könyveiben az ember és a történelem egymáshoz kapcsolódásának ziláltságát megelevenítve tovább hatolt visszafelé, a múltba. Felesleges lenne elhallgatni, hogy néha úgy tűnik: ebbe egyre inkább belebonyolódott. Megdöbbentő, hogy Cseres művei a szlovákiai magyar közegben szinte teljesen - Fábry Zoltán írásait is beleértve - visszhangtalanok maradtak. Az ötvenes évek elején jelent meg róla írás az Új Szóban, korábban, mint ahogy ő maga igazán érvényes regényeit datálta. Azóta a bibliográfiai adatok tanúsága szerint csupán a nyolcvanas évekbeli, Kosstuh Lajosról szóló énregényre figyelt fel a szlovákiai magyar publicisztika. Mélyreható elemzésre lenne szükség e roppant furcsa helyzet megvilágítására. így csak találgatni lehet. A hatvanas években, a Hideg napok megjelenése idején a szlovákiai magyarság a befelé forduló öntudatra és önmagára ébredés időszakát élte. A politikai helyzet ekkor tette lehetővé, hogy az 1945 után rázúdított kollektív felelősség utóterhe alóli felegyenesedés lehetőségét keresse. A hetvenes évekbeli ún. konszolidációs politika kíméletlenségének közepette pedig a szlovák-magyar kapcsolatokat ugyancsak érintő Parázna szobrok-nak még a szlovákiai könyvárusi forgalombahozatalához is ravaszkodásra volt szükség. A hetvenes évek végén, szintén az Új írás hasábjain Cseres egyik kis esszéjében azt vizsgálta, hogy a második világháború vége felé miként vált jelbeszéddé a „jó magyar ember ön, uram" megszólítás, és az arra adott válasz. Nos, úgy tűnik, Cseres tollával azért hadakozott, hogy e kérdésfeltevés és maga a válasz — ne legyen jelbeszéd. Áradjon belőlük a nyílt szembenézés. Hiányozni fog a cseresi válaszkeresés, melyért megilleti őt, hogy emlékének - mint édesanyjáénak - a mai megbolydult Duna-medencében határon innen és túl tisztelegjenek az őrök. KISS JÓZSEF KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA ÉS KISEBBSÉGEK NEMZETKÖZI KONFERENCIA POZSONYBAN Köztudott, hogy a három legjelentősebb európai politikai irányzat közül a magukat általában reformkonzervatívnak definiáló kereszténydemokraták viszonyulnak a legpozitívabban a kisebbségi kérdéshez. A szocialisták, a szociáldemokraták az esetek többségében lanyhán, néha kimondottan ellenségesen reagálnak, a liberálisoknál is nagy a szórás, az enyhe támogatástól a beolvadás ideológiájának hirdetéséig terjed. Az emberi alapértékek megőrzését fontosnak tartó kereszténydemokraták a szolidaritás elvéből kiindulva, élen járnak a kérdés megoldásában; véleményük szerint az identitás, a nyelv, a kultúra megőrzése is a legfontosabb emberi értékek közé kell, hogy tartozzon. Az EUCD, az Európai Kereszténydemokrata Unió 1991-ben tartotta első kisebbségvédelmi konferenciáját, éppen Pozsonyban. Az akkor elfogadott nyilatkozat sokak megrökönyödésére közösségként kezeli a kisebbségeket: , .Amikor nemzeti, kisebbségről beszélünk, akkor olyan csoportokra gondolunk, melyek nyelvükben, vallásukban, kultúrájukban különböznek a többségi nemzettől, és amelyek saját identitástudattal rendelkeznek." A dokumentum elismeri továbbá az önmeghatározás jogát, s az állam egyik feladatának éppen nem a kisebbségek elnyomását, hanem felkarolásukat, támogatásukat jelöli meg. Hangsúlyozza a kisebbségek felelősségét: „Első helyen maguk a nemzeti kisebbségek felelősek jogaik érvényesítéséért." Elismeri az anyanyelven való művelődéshez való jogot csakúgy, mint intézmények, szervezetek, pártok alapításának jogát. Kimondja továbbá, hogy „ahol a specifikus kisebbségek erősen koncentrálódnak egy régióban, ott helyi vagy regionális önkormányzatok különböző formáiban érvényesíthetik jogaikat." Az utolsó, 11. pont szinte mágikus előrelátással, mintha az MKDM mai helyzetére lenne szabva: „Azoktól az európai országoktól, amelyek a rendelkezésre álló nemzetközi eszközökkel nem teljesítik a nemzeti kisebbségek védelméből adódó feladatukat vagy megkísérlik a nemzeti kisebbségek helyzetének gyöngítését, meg kell tagadni a jogot, hogy az Európa Tanács tagjai lehessenek. Minden alkalmat fel kellene használni az európai nyilvánosság informálására a kisebbségek jogainak megsértéséről és ilyenképpen kell kialakííani megfelelő légkört a nyilvános véleménynek, mely az erőszak elkövetőit minden szinten viselkedésük értékelésére kényszerítheti." (Új Szó, 1991. nov. 12.) Örömünkre szolgál, hogy a dokumentum számos alapeleme azóta bekerült az Európa Tanács anyagaiba, elsősorban a kisebbségek helyzetével foglalkozó 1134. és 1201-es ajánlások szövegébe, s reményeink szerint helyet kap majd az Európai Emberjogi Konvenció kiegészítő jegyzőkönyvében is, amelyet az idén ősszel kellene elfogadni. Az Európai Kereszténydemokrata Unió június 18-19-én újabb kisebbségvédelmi konferenciát tart Pozsonyban, amelyen a kereszténydemokraták Európa összes államából részt vesznek. A konferencián újabb záródokumentumot fogadnak majd el, amely újabb nemzetközi kezdeményezések kiindulópontja lehet. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, mint az EÚCD tagja, részt vesz a konferencia munkájában csakúgy, mint a záródokumentum megszövegezésében. A konferencián két korreferátummal léptünk fel: a kultúra, oktatásügy, nyelvhasználat és médiák témakörben és a politikai szerveződés - helyi önkormányzatok témakörben. CSÁKY PÁL KÖZLEMÉNY A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége értesíti a pedagógusokat, hogy az 1993/94-es iskolai évre felkészítő összpontosításokat szervez Szlovákia területén a Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési program tanítására. Időpontok: 1993. június 23-26., Komárom, Eötvös utcai alapiskola (3. évfolyam); 1993. június 28-tól július 2-ig, Dunaszerdahely, Komenský utcai alapiskola (1. évfolyam); 1993. július 6-9., Rozsnyó, magyar tanítási nyelvű alapiskola (2. évfolyam). A távolabbi vidékekről érkezők számára szállást és étkezést biztosíthatunk, amelynek költsége 500-600 Sk körül várható. Szállás az összpontosítást megelőző éjszakára is rendelhető. A jelentkezéseket június 20-ig kérjük az alábbi címekre elküldeni: Metodické oddelenie, ŠS, Dunajské nábrežie 7, 945 01 Komárno; Metodické oddelenie SS, Trhovisko, 929 01 Dunajská Streda; Základná škola s vyuč. jaz. maď. 048 01 Rožňava. Továbbá értesítjük a pedagógusokat, hogy a „Pedagógus Szakma Megújítása (PSZM) Projekt Programirodája" Budapesten a kérésünkre vállalja oktatásüggyel foglalkozó szakemberek felkészítését. Egy önálló iskolarendszer kialakítása és irányítása specifikus problémák sorát jelenti. Ezért fontos, hogy minden régióból legyenek jelentkezők a „Pedagógus-munkaszerepekre felkészítő intenzív továbbképzésire. A továbbképzések időpontja: szeptember, október, november. Időtartalmuk: 40-80 óra. Helyszín: Budapest, illetve a jelentkezések alapján egy-egy régió központja. Jelentkezési lapok június 20-ig igényelhetők az SZMPSZ Központi Irodájától: P. O. Box 100, 945 01 Komárno Az alábbi témák közül egy-egy választható: Nyomtatott taneszközkészítő, -szerkesztő, szakmai lektor (kódszám: 103-1); Tanítási programíró (kódszám: 103—2); Tantervíró, követelménykidolgozó (kódszám: 103-3); Vizsgáztató (kódszám: 103—4); Mérési szakember (kódszám: 103-5); Szaktanácsadó (kódszám: 103-6); Játékpedagógus (játéktervező, -alkotó, -alkalmazó), (kódszám: 103-7); Iskolaelemző (kódszám: 103-8). A kitöltött jelentkezési lapokat a Programiroda címére kell elküldeni (legkésőbb június 30-ig). P

ercekkel a rendszerváltás előtt Pesten, a belvárosban megismerkedik egy fiú és egy lány. Tüntetésről jön a fiú, véres arcát a lány gyorsan tisztára mossa. Első találkozásuk után a második már nem véletlen, a harmadikból pedig szerelem születik. Már csak egy kicsi kis zug kellene, találkahely, hogy összebújhassanak. Egyszer ez is majdnem sikerül, de meglepi őket a nyaraló tulajdonosa. Szépek vagytok, fiatalok, segítek rajtatok, mondja, s nemrég megnyílt éjszakai bárjában nem akármilyen állást ajánl nekik. Testi szerelmüket vigyék porondra jól fizető vendégek előtt. A fiú azonnal belemegy, a lány még vonakodik egy kicsit. Bacsó Pere/legutóbbi játékfilmje, az ötvenperces Live Show tavaly készült Olasz Ági, Bede-Fazekas Szabolcs és Kal ó Flórián főszereplésével. A rendező korábbi filmjét, a Banánhéjkeiingőt már láthatta a pozsonyi közönség. A Magyar Kulturális Központban ma este hét órakor a Live Show-t tekinthetik meg az érdeklődők. A vetítésen jelen lesz Bacsó Péter és Olasz Ági is. (sz-ó) Ma este Pozsonyban: LIVE SHOW Összebújva, megzavarva (Oláh Csaba felvétele) SZÔGYÉNBEN ROPJA APÖTÖRKEIS Újra ünnepi hangulatnak örülhetnek a szőgyéniek. Az érsekújvári járás községében a Csemadok helyi alapszervezete, a községi önkormányzat, a helyi szövetkezet és az alapiskola, valamint a Pentax támogatásával ismét megrendezi a Csemadok járási választmánya a már hagyományos dal- és táncünnepélyt a falu akácosában. Vasárnap fél háromkor kezdődik a népművészeti csoportok bemutatkozása, melyre az egész járásból érkeznek a legjobb gyermek és felnőtt együttesek. De nem csupán az érsekűj váriak számára nyílik alkalom a szereplésre és megmérettetésre, vendégként fellép a tatai Pötörke népzenekar, szólótáncosaival egyetemben, s ugyancsak vendégként hozza el műsorát a búcsi folklórcsoport. AHOGY ÉN LÁTOM A SAJTÓSZABADSÁG FURA DAJKÁI sajtószabadság, ami viszont a szocializmust építő Csehszlovákiában, az igenis, a szólásszabadság gyakorlati érvényesítésének netovábbja. Az előadó gondolatfűzésének gyöngyszemeire már másnap sem emlékeztem, néhány alapfogalmat azonban akkor sem tudtam volna feledni, ha akarom. Például: a szocializmus érdeke a munkásosztály és a dolgozó parasztság igazságának védelme, a mindössze néhány évtizedes ifjú proletárdiktatúra óvása stb. Több mint húsz esztendő telt el azóta és lám, az idő megcáfolta az ógörög bölcselőt, aki szerint az ember nem léphet bele kétszer ugyanabba a folyóba. De még mennyire, hogy beleléphetünk! Az utóbbi egy hét alatt - amióta a Republika „kormányhoz közelálló" lapból az új főszerkesztő által deklaráltan is „kormánylap" lett -, néhány szlovák tollforgató, kiváltképpen azonban Július Handžárik, már gatyakötésig belegázolt ugyanannak a folyónak ugyanabba a sodrába, amelyben Gustáv Husák és Ľudovít Pezlár egyszer már meglubickoltatta az újságírókat. Csak annyi a különbség, hogy az ország konszolidálásának kezdeti szakaszában 15-20 fős csoportokban tanították a zsurnalisztikát a pártosan elkötelezett újságírásra, most pedig Július Handžárik a Republika és a Literárny týždenník hasábjain igazítja el a politikusokat és a nemzet tollforgatóit a nemzetileg és allamilag elkötelezett újságírásra.-Csak be kell helyettesíteni az alapfogalmakat. A szocializmus érdeke helyett nemzeti érdeket és államérdeket kellett csak írnia a neves tömegtájékoztatási szakértőnek, a munkásosztály és a dolgozó parasztság igazságának védelme helyett pedig a csehektől felszabadult nemzet igazságát. 1972-ben ifjú, alig 55 éves volt még a proletárdiktatúra; az új szlovák állam pedig még csak félesztendős, így megérdemli, hogy óvjuk a magukról nemzetileg megfeledkezett, kalandorhajlamii újságíróktól. Július Handžárik tehát felírta az újságírók kinyírásának a receptjét. Hozzá képest még a Pezlár-receptre is enyhébb medikamentumot adott ki a patika, mert 1970 után a szalonképtelenné nyilvánított tollforgatókat „csak" elküldték vasgyárba rozsdát vakarni, kazánfűtőnek, utcaseprőnek és zöldségkereskedőnek. A nemzeti sajtószabadság dajkája viszont mindjárt rendőrért kiált és gyors bíráskodásért (sajtószenátus). Szlovákiai magyar vonatkozása is van Július Handžárik sajtószabadság körüli nyüzsgésének. Azt javasolja: adjon ki a kormány magyar nyelvű sajtóterméket is. Ezek után már csak arra vagyok kíváncsi, vajon ki lesz e kormánylapnak a főszerkesztője, illetve kik lesznek a munkatársai... Persze, el tudok képzelni ilyen tollforgatókat a magyarok közül is. Gratulálok hozzájuk a nemzeti kormánynak. És akkor, szavamra mondom, rövidesen azt mondják az olvasók: volt egyszer Szlovákiában sajtószabadság. TÓTH MIHÁLY Talán 1972-ben történt, talán egy évvel később. Már úgy eltávolítottak a sajtóból, hogy jobban nem is lehettem volna eltávolítva, amikor (nem tudnám már megmondami, mi célból) lapunk egy régebbi évfolyamából saját cikkemet akartam kikeresni, így elballagtam az Újságírószövetség Október téri székházába, ahol évekkel korábban néha igénybe vettem az évtizedeken át gondosan építgetett archívum szolgáltatásait. A bekötött újságévfolyamok százainak, a gondosan nyilvánés rendbentartott újságkivágások százezreinek hűlt helyét találtam. Érdeklődésemre a már konszolidált sajtótörténész azt válaszolta, hogy felsőbb utasításra az archívum egész állományát Túrócszentmártonba (szocialista nevén Martinba) szállították a Matica slovenská irattárába. Egyébként is - mondotta a sajtótörténész - a lerakott újságévfolyamokat évenként Martinba kell szállítanunk. Az újságírószövetség folyosóján egy 15-20 tagú csoport gyülekezett. Egyik Smenás ismerősöm is közöttük volt, beszélgetni kezdtem vele, majd a csoporttal besodródtam az első emeleti előadóterembe. Egy pártközponti elvtárs tartott előadást a sajtószabadságról és bebizonyította, hogy az, ami a kapitalista Nyugaton van, az nem