Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-12 / 108. szám, szerda

PUBLICISZTIKA iŰ JS ZŐ* 1993. MÁJUS 11. AZ EREM KÉT OLDALA Európa-szerte ismert tény, hogy feszült a szlo­vák kormány - tágabb értelemben a szlovák kormányzó garnitúra - és a Szlovákiában élő magyarság közötti viszony. Számunkra megtisz­telő, igaz, a másik oldalon gyakran már-már bénító, amikor a nyugat-európai fórumokon újra meg újra azt kérdezik: mi a helyzet a szlovákiai magyarokkal? Nem a Szlovákiában élő nemzeti­ségekről vagy kisebbségekről kérdeznek, hanem a magyarokról. Mi mondogatjuk ugyan, hogy élnek itt más nemzetiségűek is, ők meg is hallgat­ják az információinkat, ám az érdeklődés közép­pontjában mi állunk. Véleményem szerint két okból: elsősorban a létszámunk révén, hiszen hatszázezer ember sorsa és helyzete nem lehet közömbös a felelős döntéshozók számára; a má­sik ok pedig az lehet, hogy a kisebbségvédelmi szakemberek körében a szlovákiai magyarság magas fokú politikai szervezettségének szintje tekintélyt parancsol! A szlovákiai magyarság ama lépése, hogy létrehozta saját politikai pártjait - s ezáltal biztosította, hogy a sorsát érintő politikai akaratot artikulálni tudja -, stratégiai jelentőségű. Azzal pedig, hogy ez a népcsoport parlamenti képviseletet is képes volt állítani, Európában mindenki számára partnerré vált. Ez akkor is létfontosságú, ha azt szintén látnunk kell, hogy Európa sokszor értetlen a mi gondjaink iránt, ráadásul megosztott is, illetve a saját, komoly nehézségeivel szintén meg kell küzdenie. Európa bizony eléggé fellazult a Szovjetunió felbomlása óta, nem tud igazán mit kezdeni ezzel az új helyzettel; ugyanakkor egy egyre erősödő távol-keleti gazdasági kihívással, illetve az ameri­kai kontinens erősödő együttműködésével szem­ben nem tud más alternatívát felmutatni, mint az egységesülést. A fejlett világ és a harmadik világ közötti, egyre növekvő szakadék, kényszerítő erőként, szintén ez irányban hat. Amennyiben tehát a nyugat-európai országokban belső fejlő­dési rendellenességek miatt nem billen meg az egyensúly (s reméljük, hogy nem), Európa szere­pe és befolyása erősödni fog. Ki szítja a feszültséget? Néha még a jól értesült, jószándékú magyarok is megkérdezik: ha a szlovákiai magyarság parla­menti képviselői esetleg valamicskével engedé­kenyebbek lennének, nem csökkenne-e a fe­szültség közöttünk és a kormány között? Nos, a magam részéről úgy érzem, hogy a magyar koalíció képviselői ma is ugyanazon az elvi állásponton vannak, mint fél vagy egy esztendő­vel ezelőtt. A két mozgalom alapszabályain, illet­ve választási programjain nyugvó elvi politizálást folytatnak. Ezzel szemben a politikai klíma és a kormány politizálási stílusa az, amely nagyban megváltozott, s ez a feszültség igazi kiváltó oka. Nekem nincs tudomásom a magyar koalíció egyetlen képviselőjének egyetlen olyan kijelenté­séről vagy politikai célkitűzéséről sem, amely mások jogait kérdőjelezte volna meg. Sajnos, fordítva ez már nem mondható el. Bizonyításkép­pen - a parlamenti és a sajtóbeli megnyilvánulá­sokon túl - talán elég, ha a tisztogatásokra, a kétnyelvű utcatáblákkal, a magyar nyelvű helységnévtáblákkal, a kétnyelvű bizonyítvá­nyokkal kapcsolatos provokatív magatartásra utalok. A példák, sajnos, még hosszan sorolhatók lennének; a területi átszervezést, illetve az alter­natív iskolák megvalósítását célzó képzelgések pedig a közeli időszak lehetséges lépéseiről is némi információt szolgáltatnak. Ehhez még hoz­zájárul az is, hogy Szlovákiában szinte már kiemelt téma: ki, miről, milyen információkat ter­jeszt külföldön?... annak ellenére történik ez, hogy a magyar koalíció dokumentumai közismer­tek, és a négypárti dokumentumok is mind nyilvá­nosságra kerültek. Információk és dezinformációk Nézzünk most néhány példát a kormányzó oldal dokumentumaiból! A szlovák parlament kormánypárti képviselői azt állították februárban Strasbourgban, hogy a bősi erőmű teljesítményével Szlovákia energia­szükségletének 50 százalékát fedezi, s ezáltal pótolni képes - többek között - az apátszentmi­hályi atomerőművet. Ugyanezt állították az oszt­rák parlament képviselői előtt is, ám csak moso­lyogtak ezen, tekintve hogy tudták: a valóság csupán 4-5 százalék, s ez bizony kevéske az atomerőmű kiiktatásához... A közelmúltban Bu­dapesten - ugyancsak teljes komolysággal - azt állították, hogy a községek magyar nyelvű táblái a helyükön állnak. Azt hiszem, e téren 8-9 járás polgármesterei egészen más információkkal is tudnának szolgálni. A szlovák parlamentnek a dr. Peter Procházka által kidolgozott, A nemzetiségi kisebbségek jog­állása a Szlovák Köztársaságban című anyaga a 3. oldalon a kisebbségi jogok legfőbb garanciá­jának az emberi jogokról szóló föderális alkot­mánylevelet tartja; azt azonban már „elfelejti" megjegyezni, hogy ezt a dokumentumot a szlo­vák kormány nem egy az egyben vette át, hanem némiképp megváltoztatva - éppen a nemzetiségi jogokról szóló résznél, s azt talán mondanom sem kell, hogy hátrányunkra. Szlovákia legfőbb ügyészségének tevékenységét boncoló parla­menti anyag első oldalán (értelmezésem szerint tehát a legfőbb problémaként kodifikálva) az alábbi szöveg olvasható: „Az ügyészség több olyan kezdeményezést is intézett, amely a Szlo­vák Köztársaságban alkalmazott hivatalos nyelv­ről szóló 428/1990. sz. SZNT-törvény alkalmazá­sát érintette, éspedig a községek, utcák s közte­rületek kétnyelvű megnevezését illetően. A ko­máromi járási ügyész figyelmeztette Marcelháza polgármesterét: megsérti a nyelvtörvényt azzal, hogy Marcelháza község neve a település elején a szlovákon kívül magyar nyelven is fel van tüntetve. (...) Az érsekújvári járási ügyész tiltako­zott a városi önkormányzat azon döntése ellen, amelyben az utcák kétnyelvű megnevezése mel­lett döntöttek." Most, hogy az országot egyre inkább elönti az erőszakhullám, a nagyobb városokat a maffiák osztják föl egymás között, növekvőben a gazda­sági bűncselekmények száma, nyakunkon a ká­bítószer- és a fegyverkereskedelem, az ügyész­ségeknek - úgy látszik - a nyelvtörvény felügye­lete a legfőbb feladatuk. Pontosabban: a ma­gyar nyelv visszaszorítása. Álljon azonban itt egy idézet a kormány nem­zetiségi politikáját elemző anyagból is (megjelent a Trend 1993. február 17-i számában): „A nem­zetiségileg vegyesen lakott községek önkor­mányzatait a magyar nemzetiségi kisebbség uralja, és döntéseik a lakosság szlovák részének szó szerinti elnyomását célozzák ezeken a terü­leteken a törvények megsértésével, magyar lako­sok, szervezetek és események előnyben része­sítésével. Azokban a községekben, ahol a szlo­vák nemzetiségű lakosság aránya nem éri el a 30 százalékot, a szlovák polgárok nem tudnak beke­rülni az önkormányzatokba (a községek 27 szá­zalékában nincs szlovák nemzetiségű képviselő), és ezzel a szlovákok a saját területükön kiszorul­nak a közügyekről való döntésekből. Ilyen okok­ból a vegyesen lakott területeken az alábbi prob­lémák jelentkeznek a polgárok együttélésében: 1. Községek és városok nevének megváltoztatá­sa magyarosítással vagy történelmi nevének alkalmazásával 2. Utcák és terek átnevezése magyar személyi­ségek szerint 3. A szlovák nyelv használatának hiánya ünnepé­lyes alkalmakkor és istentiszteleteken 4. A Szlovák Köztársaság szimbólumainak igno­ráiása és a szlovák himnusz helyett a magyar himnusz éneklése (még a templomokban is, istentiszteletek alkalmával) 5. Pályázatokon a feltételek között szerepel a magyar nyelv ismerete 6. A Csemadok előnybe helyezése 7. Az államigazgatás és az önkormányzatok tole­ranciája és közbe nem lépése a törvény meg­sértésekor. " Először is elnézést kérek a fordítás stílusáért, ezzel az eredeti szöveg bikfanyelvének hangula­tát próbáltam érzékeltetni. A szöveg tartalmi részével talán nem is érdemes foglalkozni: hem­zseg a hazugságoktól, a csúsztatásoktól, dagad a rosszindulattól és a szerző hozzá nem értése pedig szinte már kétségbeejtő. Csupán azért nem merem - mondjuk - Afrika egyik-másik elmaradott országa kormányának anyagához ha­sonlítani, mert attól tartok, azokat sérteném meg vele. Csendben azért mégiscsak megkérdezném Ľubomír Dubecký urat, aki a szlovák kormányhi­vatal nevében aláírta ezt az anyagot, vajon ez a kormány kinek avagy ki mindenkinek a kor­mánya?!... Ennyit hát a kormányzati és a parlamenti szintről. Mi történik tehát? Semmi egyéb, mint az, hogy egy primitív elemekkei is operáló, nacionalista hatalom meg­próbál kétarcú politikát folytatni: odakünn a világ­ban szimpatikus arcot vágni; itthon pedig, fű alatt, egy kemény nemzeti államot kiépíteni. Ez ellen pusztán egyféleképpen - fokozott nemzetközi aktivitással - lehet védekezni. Ez szemmel látha­tóan nagyon idegesíteni tudja azokat, akiknek a tévedése is óriási: a huszadik század végén, az informatikai robbanás korában ugyanis a Janus­arcú politizálásnak semmi esélye sincs! A mi tevékenységünk tehát két stratégiai irányt követ(ett): elérni, hogy Európa valós értesülések­hez jusson, s ezáltal segítséget tudjon nyújtani e deformációk kiküszöbölésében. Ez sikerült, hiszen Lalumiére asszony, az Európa Tanács főtitkára, múltkori szlovákiai látogatása alkalmá­val kijelentette: úgy látszik, az ország 600 ezer(!) polgára nem akarja, hogy Szlovákia bizonyos feltételek teljesítése nélkül jusson be az Európa Tanácsba. Mečiar miniszterelnök erre tízperces tévébeszédet szentelt a témának, amelyben elis­merte e problémák létezését, s rögtön kilátásba is helyezte bizonyos kérdések megoldását. Most tehát újból nekünk kell lépnünk, meg kell határoz­nunk a feltételeket, mert tüneti kezeléssel már nem elégedhetünk meg. (Külön is figyelemre méltó a főtitkár asszony kijelentésében a 600 ezres szám említése: nem a koalíció általunk hangoztatott 230 ezer választópolgárára, nem is a magyar pártokra leadott 300 ezer szavazatra hivatkozott, hanem a szlovákiai magyarság egé­szére. Véleményem szerint, ez a négypárti fellé­pés megkérdőjelezhetetlen sikere.) A másik fontos irány, amelyet megcéloztunk: Szlovákia társadalmi fejlődésének állandó ellen­őrzése, hiszen az idén esedékes gazdasági és szociális problémák csúf társadalmi folyamatokat is beindíthatnak. A szlovák kormányfő a közelmúltban bejelen­tette, hogy érvénybe lépett a kormány ama dön­tése, amelynek értelmében - az EBEÉ főbiztosá­val történt egyezség alapján - Szlovákiát két évig rendszeresen megfigyelők keresik majd fel rend­szeresen ellenőrizendő a társadalmi változásokat és a kisebbségek helyzetét. E bejelentés egy cseppnyi nyugalmat és reményt sugall. Európa és mi Tekintettel arra a szituációra, amelybe a tavalyi parlamenti választások után kerültünk, elemi ér­dekünkké vált a helyzetünket európai problémá­vá tenni. A kérdést mindenütt így tettük fel: vizsgálják meg a mi elveinket, céljainkat, tevé­kenységünket - s tegyék ugyanezt a kormánnyal is; ezután pedig mondják meg: miben kell változ­nunk és miben a kormánynak? Szlovákia jelenlegi kormányzatának a világban ma nincs jó híre, s ezt nagyrészt a saját tevé­kenységének köszönheti. Persze, ez nekünk sem jó igazán. Mi egy olyan kormányt szeretnénk, amellyel értelmes dialógust lehet folytatni, amely külföldön is szavahihető és támogatásra számít­hat. Szlovákiának - és Szlovákia minden állam­polgárának - ugyanis támogatásra van szüksé­ge. A problémák, amelyekkel szembe kell néz­nünk, óriásiak. Nekünk azonban már nincs hová hátrálnunk: mögöttünk elvek és európai doku­mentumok állnak; előttünk viszont az asszimilá­ció szándéka. Amíg a kormány ellenségként kezel bennünket, addig Európa rokonszenve nem a kormányzat pártján van. Óva intenék azonban bárkit attól, hogy e kijelentés súlyát eltúlozza! Európa szimpátiája és támogatása egymagában még nem ment meg minket, az igazi megoldás az itthoni kiegyezés lenne. Amíg azonban ez nem jön létre, számunkra létfontos­ságú a kinti támogatás. Természetesen, ez a helyzet meg is változhat. Ennek egyik kiváltó oka az lehet, ha mi követnénk el hibákat. Látni kell továbbá azt is, hogy lassacs­kán a másik fél is megtanulja menedzselni önma­gát. Nekünk addigra többcsatornás kapcsolato­kat kell kiépítenünk. Ezért léptünk az EUCD-be, az MKDM ezért akart az Európai Demokratikus Unió tagjává válni. Ezekben a szervezetekben a legjelentősebb nyugat-európai pártok partnerei vagyunk, rajtuk keresztül első kézből tudjuk infor­málni nemcsak a kormányokat, hanem az Európa Parlamentet és az Európa Tanácsot is! És ha majd újból európai megfigyelők járnak nálunk, ne viselkedjünk, akár a szegény vidéki rokon, akihez ha látogató jött a fővárosból, még a gyalogúiról is lefújta előtte a port. Ne csupán a szebbik olda­lunkkal, az esetleg be sem teljesedő terveinkkel dicsekedjünk, hanem a valóságot is mutassuk fel. Beszéljünk nyíltan, őszintén és valamennyi gondunkról. A helyi, a regionális és az országos problémákról. Iskolaügyünk gondjairól, a magyar felsőoktatási intézmény hiányáról, az önkor­mányzatok helyzetéről, a paphiányról, a kétnyel­vűség be nem tartásával kapcsolatos tapasztala­tokról. Nem a konfrontáció céljából, hanem az igaz­ság feltárásának célzatával és gondjaink orvoslá­sának reményében. CSÁKY PÁL Emberjogi szervezetek 0 A nemzetközi és a hazai politi­kai életben gyakran találkozha­tunk olyan felhívással, amely a helsinki folyamatban való rész­vételre, a helsinki alapelvek vagy egyezmények betartására hív fel, vagy azok megsértése ellen tilta­kozik. De mi is tulajdonképpen ez a helsinki folyamat és kik figyel­meztetnek annak megsértésére? Az összes európai államot (ki­véve Albániát), valamint az USA-t és Kanadát tömörítő Európai Biz­tonsági és Együttműködési Érte­kezlet 1975. augusztus 1-jén Hel­sinkiben aláírt Záróokmánya 10 alapelvet tartalmaz. Ezek az alap­elvek: szuverenitás, tartózkodás az erőszaktól, a határok sérthetet­lensége, területi integritás, a viták békés rendezése, a belügyekbe való be nem avatkozás, az embe­ri- és szabadságjogok tisztelet­ben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és meg­győződés szabadságát, a népek önrendelkezési joga, az államok együttműködése, a nemzetközi szerződések megtartása. Ezen alapelvek követését és azok meg­vitatására időnként összehívott konferenciák sorozatát hívják hel­sinki folyamatnak. Több nemzet­közi és országos szervezet ala­kult, amelyek a fenti alapelv meg­tartásának felügyeletét tartják fel­adatuknak. Szlovákiában is több ilyen szervezet működik. Az aláb­biakban ezekből próbálunk bemu­tatni néhányat. SZLOVÁKIAI EURÓPAI MOZGALOM Peter Marianek, a Human és az Európai Mozgalom elnöke, a Helsin­ki Polgári Egyesülés társelnöke: -A nemzetközi Európai Mozga­lom 1948-ban Hágában jött létre Winston Churchill kezdeményezé­sére, aki elnöke is volt a szervezet­nek. A kezdeményezés alapgondo­lata Európa kulturális, gazdasági, demokratikus integrációja volt. Tu­lajdonképpen ebből a kezdeménye­zésből jött létre az Európa Parla­ment, Európai Konferencia, Európa Tanács, az európai pártok interna­cionáléi és egyéb nemzetközi fóru­mok. Csehszlovákiában 1991-ben alakult meg az Európai Mozgalom, és most az ország szétesése után mint Szlovákiai Európai Mozgalmat is bejegyezték, de a szervezet to­vábbra is megtartotta föderális jelle­gét, nagyon szorosan együttműkö­dünk a Csehországi Európai Mozga­lommal. Mozgalmunk figyelemmel kíséri a hazai eseményeket és füg­getlen megfigyelőként tárgyszerű je­lentéseket ad a szlovákiai diplomá­ciai szerveknek és különböző euró­pai szervezeteknek. Számunkra Csehszlovákia kérdése még mindig aktuális, és ez nem valami nosztal­gia a közös állam után, hanem arról van szó, hogy a cseh kisebbségnek Szlovákiában és ugyanígy a szlovák kisebbségnek Csehországban szük­sége lesz egy szervezetre, amely kiáll a jogaikért, s mi ezt magunkra vállaljuk. - Viszonyuk a szlovákiai magyar nemzeti kisebbséghez? - Mi a Szlovákiában élő magyaro­kat nem tartjuk kisebbségnek. Ez egyszerűen egy nemzet, amely ezen a területen él, és az, hogy valaki egy határvonalat húzott Euró­pa térképén, semmit nem jelent. Nem igaz, hogy a kisebbségeknek kisebb jogai vannak: ugyanolyan jo­gai kell hogy legyenek, mint a töb­bieknek. Ilyen alapon mindenféle autonómiaelveket is elkerülhetnénk. Szerintünk az állampolgári jogokat kell előtérbe helyezni a kisebbségi jogokkal szemben. Már két éve har­colunk azért, hogy a helsinki konfe­rencián fogadják el azt a javaslatun­kat, mely szerint az emberi jogok deklarációjába foglalt államalkotás kérdésében a polgári alapelv elvá­laszthatatlan a nemzeti alapelvtől. GAÁL LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents