Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-11 / 107. szám, kedd

PUBLICISZTIKA iŰJSZŐ* 1993. MÁJUS 11. t § t SZÁMÍTÓGÉP van, bekaszerenad nincs KORSZERŰ ADATFELDOLGOZÁS A KISZÁRADT TICCE PARTJÁN Az alig hétszáz lakosú bodrogközi község, Boly arculatán meglátszik az ott élő emberek gondossága, az egyének és az önkormányzat összehangolt, falufejlesztő, faluszépítő munkája. Vonatkozik ez a művelődési otthonnak, postának, mozinak, könyvtárnak és a községi hivatalnak helyet adó középületre is. A községi hivatalba belépő idegennek a sok dísznövény, a berendezés nem mindennapi, nem szokványos látvány. Mintha az egymással jól megférő természet és korszerű technika közös birodalmában járna az ember. A nyitott ablakon még madárdal is beszűrődik... - Sajnos, a békák szerenádja évek óta szünetel, s a vízimadarak is elhallgattak, mert a Tisza holt ágaként ismert Ticce a Bodrogközt behatároló folyók medrének szabályozása miatt néhány éve teljesen kiszáradt - egészítette ki észrevételemet Bačo Pál polgármester. - Láthatja - mutatott az épülettől csak néhány lépésre lévő Ticce-maradványra - már csak a buja növényzet maradt a valamikori tórendszerböl... Halászparadicsom volt ez a múltban, a háztáji gazdaságok liba- és kacsaseregeinek törzshelye, a közeli konyhakertek és a mezővirág vízbázisa. Már vagy két éve azon fáradozunk a szűkebb régió önkormányzataival, hogy feléleszszük a kiszáradt holt ágat. Hiányzik nekünk, hiányzik a viz ennek a tájnak.. A munkáját felelősségteljesen teljesíteni igyekvő községi hivatalnak naprakész, pontos megbízható adatokra van szüksége. Amikor benyitottam a polgármesterhez, éppen a községi vagyonról szóló okiratokat rendezte. - Nem egyszerű dolog ez, eltart egy jó ideig, amíg tisztázzuk, hogy községünk kataszterében mi kié, melyik parcellának ki a jogos tulajdonosa - kommentálta az adategyeztetést. - Szeretnénk ebben is rendet teremteni, mert ami azt illeti, bizony hiányosak az egyes hivatalos kimutatások is. Bačo Pál nagy segítséget remél az ügyintézésben a korszerű irodatechnikától. Pontosabban a náluk még új „munkaerőnek" számító PC AT 386-os számítógéptől. - Nem olcsó portéka, az tény, viszont amikor az önkormányzati ülésen szóba került, a többség úgy A Ticce kellős közepén, Bolyban... (A szerző felvétele) döntött, hogy megvesszük. Előnyét egyelőre nem tudjuk pontosan kimutatni, hiszen az alapvető statisztikai adatok betáplálásánál tartunk, ám később, amikor például már a kataszteri hivatal Bolyra vonatkozó teljes anyaga is megtekinthető lesz nálunk, bizonyára megkönnyíti az ügyintézést. Például a község polgárai helyben is megkaphatják majd az ingatlanok adásvételéhez szükséges adatokat, nem kell majd Királyhelmecre, vagy Töketerebesre utazniuk. Ugyanúgy a számítógéphez tartozó nyomdaegységnek is hasznát veszik a bolyiak. - Itt volt például az ingatlanadóbevallás. A meghatározott határidő előtt nem a központilag kiadott hivatalos nyomtatványt nyújtottuk át a családoknak, hanem egy helyben készített, magyar, illetve szlovák nyelvű leegyszerűsített adatlapot. Azok kitöltéséhez néhány képviselő felajánlotta segítségét. Aztán a hivatalos nyomtatványt később, az általunk kiadott segédnyomtatvány alapján az adóalanyokkal közösen az irodában töltöttük ki. Természetesen, ezeket az adatokat is elraktározzuk a számítógépben, s így a jövőben megkönnyítjük, meggyorsítjuk ennek a feladatnak az elvégzését. - Elnézést kérek, hogy így teszem fel a kérdést: ha a falufejlesztési teendők címszót nyomnánk most le a billentyűsoron, mi jelenne meg a képernyőn? - Az, hogy a képviselő-testület ülésén elhangzott javaslatok közül a lakosság a ravatalozó megépítését tette az első helyre. Másodikon a földgáz bevezetése szerepel, harmadikon pedig a szennyvízcsatorna-hálózat elkészítése. Ivóvízhálózatunk szerencsére már van. Egyébként a ravatalozó és a gázvezeték tervdokumentációja már elkészült, de a kivitelezéshez egyelőre nincs elegendő pénzünk, hiszen a gáz bevezetése ma körülbelül 10 millió koronába kerülne. A polgármester szavaiból kiérződött: bizakodik. Hisz abban, hogy a dolgos, vállalkozó szellemű bolyiak szorgos munkájukkal előteremtik a további falufejlesztéshez szükséges anyagiakat. - Bízom abban is, hogy rövidesen visszatér a táj vízgazdálkodási rendszerének egyik fontos láncszemét alkotó Ticcénkbe az élet - jegyezte meg terepszemlénk közben a természetbarát bolyi polgármester. GAZDAG JÓZSEF A TOPRONGY LELKIISMERETE ÖDÖN VON HORVÁTH Korának gyermeke volt Ödön von Horváth, hogy egy regényének címével parafrazáljam életét. Ez az élet ráadásul itt Közép-Kelet-Európában formálódott, egy kicsit Ausztria-Magyarországon, egy kicsit Németországban. Noha apja magas rangú k. u. k. hivatalnok, és magyar, Ödön von Horváthból osztrák író lett, aki viszont magyarul is kitűnően tudott, lévén magyar középiskolái, de kizárólag németül írt, annak a népnek a nyelvén, amely lehetetlenné teszi végül életét, mert 1933 után kénytelen lemondani a német színpadokról, s a Gestapo elől menekülni. Még egy ideig az egykori polgári Csehszlovákiában játsszák sikeres színművét, s nem véletlen talán az sem, hogy a szlovenszkói Krammer Jenő, az irodalomtudós alkotja meg róla főművét, a Horváth-monográfiát. Igazán nem főúri módon végzi be ezt a mindössze harminckét esztendeig tartó életét, Párizsban egy tragikus balesetbe hal bele, rádől egy fa. Igazán nem főúri környezetből veszi figuráit von Horváth a Hit, remény, szeretet című darabjához (mint annyi más színművéhez sem), melyet nemrégiben tűzött műsorra a budapesti Katona József Színház. A legjobbnak is titulált magyar színház, mely évek óta tart a műsorán olyan klasszikusokat, mint az Übü király, mint A három nővér, mint a Platonov, s a repertoárral bejárta szinte az egész világot. Ez a szinház mindig tud valami meghökkentőt, váratlant mondani, produkálni. Most ez a friss Gothár-rendezés azzal döbbenti meg a színházlátogatót, amire eddig nem nagyon vetemedett senki. Gothár - lévén filmes rendező alapvetően, nagy merészen azt csinálta meg a színpadon, amire neves filmes elődök klasszikus alkotásaikban olyan sokszor példát statuáltak: mégpedig amatőr figurákat állít föl a szent deszkákra. Ezt persze már megtették sokan a vásznon, gondoljunk csak Czinkóczi Zsuzsára vagy Nyakó Julira, Lázár Katira (bár belőle kitűnő színházi ember lett végül), de én azokra a figurákra gondolok elsősorban, akik Fellini, Pasolini filmjeiben bukkannak föl, azok a sokszor embercsúfoló figurák, az GOTHÁR SZÍNPADÁN alaktalan, torzarcú, született szörnyek, akikkel annyiszor illusztrálták e filmes óriások allegorikus mondanivalóikat. Gothár a Horváth adta kispolgári, vagy még inkább lumpen környezethez nem félt fölvonultatni a színpadra néhány olyan alakot, akiket Budapest jó ismerője alkonyatkor szokott látni félreeső parkokban, bűzt árasztva padon szunyókálni. Jobb esetben narancssárga mellényben, kukásemberi méltósággal. A darabban föl sem tűnik a rossz lányok, ,,ref"-esek (rendőri felügyeletesek) körében a néhány rossz arcú figura, igazán a tapsrend közben jut idő arra, hogy a néző ezeket a társadalom alsó bugyraiból előkerült figurákat a maguk primitívségében észrevegye, amikor már nem a szerep diktálja a proligesztust, amikor kiderül, a meghajláshoz is azok a reszkető - mert masszívan elivott - hatalmas melóstenyerek jönnek ki a színpad szélére, az a bizonytalan tekintet kapkod riadtan, amely a játék folyamán benne van a rendezői utasításnak megfelelően az egész kompozícióban, de a végén ezek a szereplök ahelyett, hogy lefejtenék magukról a szerepet, hogy felszabadultan oldódnának a siker lágyító mosolyában - megmaradnak púpusnak, szögletesnek, talán analfabétának is, megmaradnak igazi társadalmi számkivetetteknek. A főhős bukásához, aki a társadalom - és nem csekély mértékben az egyéni karriervágy és önző kicsinyesség - áldozataként a halálba menekül a kiúttalanság elől, az élet igazi bukottjai statisztálnak, s annál megrendítőbb ettől a rendezői koncepció, mert valahol az élet és a színdarab összetalálkozott, valahol ez az ötvenhét évvel ezelőtt megirt tragédia mai tragédiákra hasonlít. Ödön von Horváth és Gothár Péter a társadalom pókhálóján fönnakadt figurákat mutatták meg ebben a kitűnő színházi összmunkában, ahol csak egyetlen kérdés maradhat nyitott, vajon a ranglétrán fölfelé csörtető rendőrnek, aki számára a Befehl ist Befehl fontosabb, mint a hit, remény, szeretet parancsa, maradt-e lelkiismerete. Hiszen az életben is úgy szokott lenni, hogy a fölfelé törtetőknek nem biztos, hogy mindig van lelkiismeretük. A színpadra állított három nyomorult csőlakó lelkiismerete felől nincs kétség. A gázsit nyugodt lélekkel elihatják. Remekül rászolgáltak. BROGYÁNYI JUDIT Q-yép hagyománya a SzlováOZ kiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség népművészeti együttesének, a Szőttesnek, hogy hivatalos bemutatója előtt mintegy bejáratja új műsorát a délszlovákiai művelődési házak színpadán. Ez egyrészt magabiztosságot szül a táncosokban, másrészt pedig lehetősége adódik a koreográfusnak és a zenei dramaturgnak, hogy kijavítsák az esetlegesen bekövetkező hibákat. Ezekkel együtt azonban mégiscsak a legfontosabb a néptánc ós a népzene közönségével való találkozás. Hégli Dusán, aki a pozsonyi színművészeti főiskola koreográfusi tanszakának hallgatója, szűk egy esztendeje irányítja a Szőttest. Május 16-án Pozsonyban „...Bál" címmel tíz különböző tájegységből származó táncból szerkesztett, egész estét betöltő műsort mutat be az együttes. - Ön szerint miért kifejező cím a ,,...Bál" mindahhoz, amit a másfélórás műsorukban láthat a közönség? - A bál mindig több táncból állt. Ma is követik egymást az ismert társastáncok, s ebben az esetben pedig a különböző kárpát-medencei táncanyagokból van felépítve egy sajátos táncrend. A cím három ponttal kezdődik, mellyel jelezni szerettük volna, hogy bárhol megvalósulhat egy ilyen bál. Ennek aztán lehetnek vendégei is - a mi esetünkben a Čierny Balog-i táncosok -, akik behozzák a hangulatát a szomszéd nép táncainak. - Ez egyben kifejezi a műsor vezérgondolatát is? - Részben. Manapság sok néptáncalapon koreografált produkció születik, ahol a néptáncot eszközként használják valamely gondolatok kifejezésére. Ezekkel szemben itt maga a tánc, mint a szórakozás egyik formája jelenik meg. Legyen az egy múlt század vagy akár egy mai ember életében. KÁRPÁT-MEDENCEI TÁNCOK BEMUTATÓ ELŐTTI BESZÉLGETÉS HÉGLI DUSÁNNÁL, A SZŐTTES VEZETŐJÉVEL - A táncokat négy korreográfus készítette. A három vendéget - Flichtarčík Mihályt, Németh Ildikót és Szabó Szilárdot - milyen elgondolás alapján hívta meg? - Régi ismerősei ők a Szőttesnek, sokat dolgoztak a csapattal. Amit csinálnak, azzal szimpatizálok. Együtt van ez a társaság, amelynek tagjai azonos módon gondolkodnak a néptáncról. Az így meghatározott fejlődési irányba pontosan beleillik a vendégkoreográfusok munkája is. - Szeretném, ha konkretizálná, hogy miben különbözik ez az irányzat a többi irányzattól, mondjuk a Novák Ferenc kultiválta táncszínháztól? - Megpróbáljuk a táncokat abban a formában eltáncolni, ahogyan azokat eredetileg is táncolták a lelőhelyükön. Szabó Szilárd és a Szőttes egykori vezetője, Richtarčík Misi (velem együtt) úgy koreografálnak, hogy megőrizzék még a hangulatát is az adott tájegység táncanyagának. - Ha jól értem, akkor ez egy újabb felfogásbeli különbséget jelent. Volt a hetvenes évek elején a táncházmozgalom városba kerülésével egyidőben a szembefordulás a népiesített színpadi néptánccal. Eszerint az önök felfogása ehhez hasonlóan szembefordulás a táncszínházi formákkal? - Nem mondanám így, mert nekem is vannak efféle próbálkozásaim a dramatikus tánckompozíció területén. De ahhoz, hogy az ember verset írjon, ismernie kell az ábécét. Szeretném tehát, ha a táncosaim ismernék a néptánc minden elemét, s egy bizonyos szintre eljutva már a hiteles előadásmódon túl gondolatokat is tudjanak majd közvetíteni. Ez igazából már életforma, és sok ismeretet követel. Egymástól hatszáz kilométer távolságban születő táncokat táncolók életvitele nagyban különbözött egymástól, így a hangulati elemek is másképpen kerültek a sorrendbe. - Lehetséges az, hogy egy mai fiatal beleérzi a táncba mindazt, amit annak egykor megalkotói erezhettek? - Véleményem szerint, ez megtörténik. Igazából azonban ezt a nézőnek kell felismernie, meg kell állapítania. Szeretném, ha a nézők a táncokon kívül a bál egyéb történéseit is figyelnék. Ezekben ugyanis olyan köztes információk vannak elrejtve, amelyek például a széki ember életfelfogását is közvetítik felénk. - Kell-e, hogy a fiatal táncos azt élje át, amit valamikor a széki táncrend kialakulásakor az ottani parasztemberek érezhettek? - Lehetséges a tánc tökéletes elsajátítása utánzással, amit akár virtuóz módon elő is lehet adni. Ott van viszont a másik eset, amikor nemcsak eltáncolom, hanem meg is értem, megismerem, átérzem mindazt, amiért ez a tánc olyan lett, amilyenné formálták, sokszor egész faluközösségek. - Táncolhatok-e én a mai városi életemben valaha is úgy, ahogyan a szilicei vagy széki parasztember táncolt? - Soha nem lehet minden elemében utánozni. Megközelíteni meglehet, de a tökély akkor - talán egyszer az életében - született meg. Egy lakodalomban, egy táncházban vagy éppen egy bálban. Egy mai ember soha nem tud már olyan lelki erők hatására táncolni, mint tették azt elődeink, de megkísérelheti megközelíteni, hiszen szereti a táncot, ismeri a lényegét, és saját érzelmeit is képes belehelyezni. - A néző számára viszont továbbra is a látványosság, a könnyedség, a természetesség a lenyűgöző, ami végül is egyfajta teatralitást rak a néptáncra, hiszen produkciót várnak a mégoly autentikus kifejezési formákra törekvő együttesektől is. - Az utolsó negyven évben - minek tagadjuk - a néptáncot mint színpadi fenomént befogadó nézők azt várták el, amit a nagy állami együttesek produkáltak. Csakhogy az nem volt autentikus. Az utóbbi évek fejlődési iránya már eltávolította a nézők egy részét ettől az esztrádtól. Viszont, még mindig vannak olyanok, akik a népviseletbe bújtatott táncshowt szeretnék látni. Bízom benne, hogy a Szőttes és a többi szlovákiai magyar amatőr együttes nagymértékben hozzájárult ennek a szemléletnek a megváltoztatásához. - Aki a Szőttes bemutatójára jegyet vált, legalább a minimális magyarságtudattal rendelkezik. Ez mondatja vele: magyar néptáncot akarok látni. Ez a nyolc bemutatandó tánc - köztük egy szlovák tánc - megfelel ennek a minimális motivációval jegyet váltó néző igényeinek? - Kétségtelen, hogy szembetalálja magát egy karakteres néptánctolmácsolással. Itt van például a szlovák tánc, melyet a Breznó melletti Čierny Balogon gyűjtöttek. Beillesztve ezt a báli sorba, ugyanazt az érzelmi meghatározottságot látja majd, mint a sokszor megcsodált széki táncrendben. Nem leltárt készítettünk, hanem a rokonítható dolgokat válogattuk egymás mellé. Ha a térképen kijelölnénk a táncok lelőhelyeit, egy szép ívet kapnánk a Kárpátok tövében egészen le Somogyig. Van ebben román tánc, magyar tánc, cigány és szlovák tánc. - Végigtekintve az együttes tagjain, látható a négymértékű fiatalítás eredménye. Vannak még olyanok is, akik négy-öt éve táncolnak, de a zöme igen fiatal táncos. Ez igazából egy új Szőttes, amelynek ehhez a korosztályhoz tartozó vezetője van? -Azaz igazság, hogy a fiatalok is táncoltak már más-más együttesekben. Ezért is jó, hogy a május 16-i Szlovák Nemzeti Színház-beli bemutatónkig és utána is, több mint harminc előadást tartunk. Összerázódik a társaság, szinte a légzés, a szívverés is azonos lesz mindenkinél. Enélkül nem lehetne ezt csinálni. Itt mindenki a néptánc elkötelezettje, megszállottja. Amatőrök vagyunk, s ez visz bennünket előre. DUSZA ISTVÁN