Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-06 / 104. szám, csütörtök

1993. MÁJUS 6. DEMOKRATIKUS ALTERNATÍVA lÚJSZÓi LAPOZGATO 8 (NEM?) KEDVES MAGYAROK FONTOS KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOK SZLOVAKIA: EGY LÉPÉS ELŐRE, KETTŐ HÁTRA Az az idő, amely a választások után alakult új szlovák államigazgatás rendelkezésére állt és - főleg - az önállóság száz napja olyan mély válságot hozott a korábban valahogyan működő egészségügyi, oktatási, társadalombiztosítási és gazdasági rendszerben, hogy a nem-bírálásról szóló íratlan megállapodás megtartása nem jöhetett szóba. Nehéz gentlemani módon tekinteni a helyzetre, amikor a törvényes szociális juttatások visszatartása a nyomor szélére sodorja a családokat. A politikai pártok, azok is, amelyek a parlamenti szavazásaikkal hozzájárultak a társadalmi válság kialakulásához (konkrétan a Demokratikus Baloldal Pártja), a sajtóértekezleti demokráciára összpontosítottak, mikor hétről hétre „konstruktív" kritika alá vették a kormány lépéseit. A bírálat konstruktív mivolta abban a törekvésben rejlett, hogy ne haragítsák magukra a miniszterelnököt és a társadalom vezető erejét, de közben pontot tudjanak szerezni az állampolgároknál, alibit szerezve a következő választásokra - azzal hitegetve őket, hogy mi ezt nem akartuk. Az első parlamenti politikai erő a Kereszténydemokrata Mozgalom, amely a társadalom diagnózisának elengedhetetlen felállításán kívül pozitív lépésekre szánta el magát. A KDM Tanácsa legutóbbi ülésén két fontos javaslattal, illetve információval állt elő, amelyeket a mozgalom nemzetközi partnerszervezetei és a rokon európai politikai pártok bizonyára pozitív jelnek tekintenek majd Szlovákia irányvételéről. Az első ilyen jel a KDM külpolitikájáról szóló nyilatkozat elfogadása, amely egyértelműen megállapítja, hogy a mozgalom a nemzetbiztonság, a demokrácia és a fejlett Európával összehasonlítható gazdasági fejlődés garanciájának az európai integrációs csoportosulásokban és az észak-atlanti biztonsági rendszerben való teljes jogú tagságra irányuló erőfeszítést tekinti. A Kereszténydemokrata Mozgalom megalakulása óta az Európa felé való orientáció híve. Ezt támasztja alá, hogy felvették az általa is ápolt hagyományos értékeket képviselő európai és más nemzetközi kereszténydemokrata szervezetek konzervatív és néppártok tagjai közé. Európa reagálására még várni kell. Fontos az, hogy milyen jelentőséggel bír a világosan meghatározott irányvétel a hazai politikai életben létrejövő esetleges konszenzus szempontjából. A KDM orientációja e tekintetben nem különbözik Michal Kováč néhány gondolatától, amely a beiktatása alkalmából tartott beszédében hangzott el. A konszenzust elősegítő lépéseknek nagy szerepük van a vélemények alakulása szempontjából is, ugyanis még mindig vannak előítéletek a nyugati demokráciákat illetően; egyesek kísérletet tesznek arra, hogy materializmussá egyszerűsítsék le, miközben hallgatnak humanista értékeiről - a szabadságról, a pluralizmusról és a toleranciáról. A Kereszténydemokrata Mozgalom nemrég terjesztette a nyilvánosság elé Szlovákiának a jelenlegi válsághelyzetből való kivezetését rögzítő menetrendet. A mozgalom szakértői különös figyelemmel dolgozták ki a dokumentum gazdasági kérdésekkel foglalkozó részét, amelyet független szakértők is vizsgáltak. (...) A szerzők olyan alternatívának tekintik a forgatókönyvet, amely teljesen más, mint az olyan programok, melyek magukon viselik a szocialista jellegű állami gazdasági beavatkozások jegyeit. A KDM forgatókönyve jelszavakban egyebek között ilyen alapelveket tartalmaz: mindenáron privatizálni kell: nem szabad inflációs pénzeket pumpálni olyan vállalatokba, amelyek termékei nem kelendők; hagyni kell, hogy az árak betöltsék gazdasági szerepüket, nem szabad deformálni őket adminisztratív beavatkozásokkal; a perspektíva nélküli vállalatokat hagyni kell, hogy csődbe menjenek... MILOSLAVA KODONOVÁ, Slovenský denník, IV. 21. A szlovák-magyar kérdés létezik. Bár nincs szó konfliktusról, de egyszerű megoldások sincsenek. Vajon melyik meghatározó kérdéskör esetén hiányzik a közeledés akarása? Vajon valaki gyenge feszültséget őrizget az „illedelmes" szomszédos viszonyban, hogy a jövőben ebből valamit nyerhessen? A kérdések mutatják, hogy bonyolult a két nemzet kapcsolata, amely több mint százéves múltra tekint vissza. Több európai intézményben amelynek kedvébe szeretne járni mindkét ország - azt mondják: rendezzék előbb dolgaikat egymás között, s azután felvesszük önöket. A megoldás keresése helyett azonban tovább folyik a KÖLCSÖNÖS VÁDASKODÁS. A diplomáciában figyelemmel kísérhetjük, hogy mindenki a saját érvelése segítségével való „győzelemre" törekszik, miközben megállapítható, hogy valódi győzelmet csak a jó törvények, megállapodások és garanciák rendszere arathat. Bős már szimbólummá vált, noha az „csak" olyan vízerőmű, amelyből számtalan található a világban. A magyar politikai körök számára Bős szimbolizálja az antikommunista ellenállást, amely eredeti formájában már anakronizmus. A víz hány százalékának kell folynia a főmederben? Lemondunk a C variánsról? Erről vitatkoznak a kormányfők és a parlamentek vezetői. Újra és újra elemzik a közös határról szóló szerződést. Ám az vitathatatlan, hogy a két ország közötti határ nem változott, és ezt a tényt senki sem vonta kétségbe; talán elég volna pontosítani az érvényben levő megállapodás kifejezéseit. Lehet, hogy a jogászok ezt a munkát egy fél nap alatt elvégeznék... MILYEN JÖVŐJE VAN A KÁRPÁTI EURORÉGIÓNAK? Bizonyosan kedvező, ha meg tudják állapítani, meddig húzódik a politikai befolyás határa, és hol kezdődik a gazdasági prosperitásé. Az első magyar-ukrán-lengyel megállapodás idején Catherine Lalumiére levelet intézett Jeszenszky Gézához, s ebben ezt írja: „...remélem, hogy az együttműködés kiterjed Szlovákiára és Romániára is..." Elutasító magatartását Románia „Magyarország terjeszkedési törekvéseivel" magyarázta; Szlovákia az ország új területi felosztásának a jóváhagyására vár. Időközben román-szlovák parlamenti tárgyalásokat tartottak (a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsát Jozef Prokeš képviselte), amelyeken a magyar kisebbségi kérdés megoldása során követendő közös eljárásról is szó volt. A „KISEBBSÉGEK" vagy az „ETNIKAI CSOPORTOK" ÜGYE csaknem minden európai országot érint. Több államban csak az utóbbi években fogadtak el olyan törvényeket, amelyek a számtalan ellentét megszüntetésére szolgálhatnak. Nehezen érvényesíthetők általánosan, ugyanis eltérőek a körülmények. Szlovákiának van nyelvtörvénye (sem a szlovákok, sem pedig a magyarok nincsenek megelégedve vele), viszont még mindig hiányzik a kisebbségi törvény, amelynek tartalmaznia kell a nyelvtörvényt. A már meglevő javaslatok a kölcsönös megelégedettség érdekében összehangolhatók, kiegészíthetők és kerekasztal mellett lebonthatók. Mindkét fél aggódik az esetleges asszimiláció miatt: ugyanis gondolni kell a többségben magyarok által lakott dél-szlovákiai községekben élő szlovák kisebbségre is. Tekintettel arra, hogy a magyar kisebbség közvetlenül a Magyarországgal határos területeken él kompakt egységben, nem elhanyagolható, hogy Szlovákiának éppen most van szüksége távlatilag biztosítani új államiságát. A két fél aggodalmait kizárólag a tárgyilagosság és a pontos fogalmazás szüntetheti meg. Esetünkben a nemzeti probléma akarva-akaratlanul nemzetközi kérdéssé vált. Minden nyomásra ellengőzzel, minden visszalépésre még erősebb nyomással reagálnak. Sem az egyik, sem pedig a másik út nem járható. Igaz, van még egy harmadik lehetőség is: a meghátrálásra meghátrálással reagálni. Bízom abban, hogy kapcsolataink eléggé keskeny járdáján az egyiknek nem kell teljesen félrehúzódnia, hogy a másik el tudjon menni. Ha mindenki egy kicsit szélrehúzódik, el is tudnak menni egymás mellett. JURAJ ALNER, Národná obroda, IV. 23. Vladimír Mečiar szlovák kormányfő nemrég a parlament előtt vette védelmébe kabinetje programnyilatkozatát. Elmondta, hogy a gazdaság helyzete súlyos, mély válságba került, s ez ellen valamit tenni kell. Ezzel - háromnegyed évvel a választások után - teljesen pontosan megismételte azt, amivel tavaly májusban járta körül - nagygyűléseket tartva - egész Szlovákiát. Csupán egyetlen különbség van. Akkor erősen túlzott. Most viszont fején találta a szöget. Erős szavakat használt, amikor az abból a helyzetből kivezető utakról beszélt, amelybe Szlovákia az ő kormányzása és - főleg - a közös állam szétesése után került. A két és fél órás expozé kulcsfontosságú pontja volt a devizáról szóló fejezet. Elég megemlíteni az egykori föderáció gazdasági szerkezetváltásának az elveit, amelyeket 1990-ben dolgoztak ki. Az egyik alapelv a korona belső átválthatósága volt. Ugyanis enélkül nem működhet a liberalizált külkereskedelem, azaz a reform további pillérje. És végül a belső konvertibilitás és a kereskedelem liberalizálása nélkül nem biztos, mit „tesznek" a belföldi árak. Az importkorlátozásra, tehát a hazai piac és termékek védelmére, valószínűleg emelkedéssel reagálnak. Ez egy lépés az infláció felé, s ha ismerjük a szlovák kormányfő eddigi lépéseinek a logikáját, megállapítható, hogy árszabályozás is életbe léphet. Vladimír Mečiar nem bonthatja le a piacgazdaság felé vezető út legismertebb pilléreit, köztük elsősorban a privatizálást. Ugyanis közismert és általánosan elfogadott megállapítás, hogy aki a privatizáció ellen van, az a kommunista gazdaság híve. Mečiar ezért kevésbé szembetűnő területet választott ki parlamenti támadásában. A „devizavásárlás szabályozásáról" alkotott víziója megvalósulásának eredménye Szlovákia számára szörnyű volna. Egy ilyen állítás igazolása szempontjából vizsgálni kell, hogy mi rejlik a kormányfő nyilatkozata mögött. A szlovákiai állampolgár számára a devizakeret megszüntetését jelentené. Mivel gazdasági szempontból ez a pénzösszeg nem egészen meghatározó, ezért az a valószínűbb, hogy Mečiar arra készül: korlátozza az importőröknek eladandó valuta mennyiségét. A szlovák miniszterelnök már több alkalommal közölte, hogy csökkenteni kell a „nem szükséges" fogyasztási cikkek behozatalát. Tehát valószínű, hogy az importcikkek fajtája szerint és korlátozott mennyiségben fog devizát adni. Lényegében ugyanolyan rendszerről van szó, amilyent a nyolcvanas években, illetve előtte esztendőkön át alkalmaztak Csehszlovákiában. Mečiar azon nemrég tett nyilatkozatával együtt, mely szerint „olyan intézkedéseket kell tenni, hogy a cseh gazdaság gondjai ne áramoljanak át Szlovákiába", a kormányfő új megnyilatkozása egyértelműen azt a hatást kelti, hogy Pozsony problémái jóval nagyobbak, mint amilyennek Prága véli. TOMÁŠ MAREK, Mladá fronta Dnes, IV. 24. A közölt cikkek nem feltétlenül tükrözik az Új Szó véleményét. (A Domino efekt karikatúrája, 16. szám) Az oldalt összeállította: MADI GÉZA KOCKÁZATOS SPOROLAS A MUNKAÜGYI HIVATALOKON ÉRDEKES LOGIKA Már tárgyalják az illetékesek a helyi államigazgatási és önkormányzati szervek új területi-jogi hatásköreire és tagolódására vonatkozó javaslatot. A projekt egyebek között feltételezi az általános és szakosodott helyi közigazgatás integrálását, éspedig úgy, hogy az általános államigazgatáson csak az adó- és társadalombiztosítási hivatalok maradnának kívül. A javaslat értelmében a munkaügyi hivatalokra az általános államigazgatási szervek közé való besorolás vár. És ez valóban „érdekes" dolog, amely figyelmet érdemel. A munkaügyi hivatalok feladata, hogy keressék a munkaalkalmakat, segítsék kialakításukat, továbbá közvetítsenek, azaz, a munkaügyi hivatalok az aktív foglalkoztatáspolitika regionális végrehajtói. Természetesen, nyilvántartják a munkanélkülieket, folyósítják az anyagi támogatást. Azzal, hogy ezeket a hivatalokat besorolják az általános államigazgatási szervek közé, valójában megvonják tőlük sajátos szerepüket. Az átalakításra kerülő hivatalok (állítólag foglalkoztatási ügyosztályok lennének) valószínűleg csak a munkanélküliek nyilvántartójává válnának. Ezt támasztják alá Igor Lenskýnek, az állami szervek és szervezetek alkalmazottait tömörítő szakszervezeti szövetség elnökének a szavai is: - Tény, hogy a hivatalok jelenlegi felépítése az - Ők az én menedzsereim... ĽUBOMÍR KOTRHA rajza, NO, IV. 17. állampolgár számára érthetetlen. Elegendő egy példa - működik járási társadalombiztosítási hivatal, viszont a szociális juttatást a körzeti hivatal adja. Nem ellenezzük az államigazgatási szervek ésszerű integrálását, amellyel leegyszerűsödik a jelenlegi áttekinthetetlen rendszer. Csakhogy meg kell határozni, meddig, milyen mértékben célszerű ez a lépés, mi mindent lehet összevonni. Amennyiben a munkaügyi hivatalok valóban beolvadnak az általános államigazgatás konglomerátumába, világos, hogy a körzeti vagy járási hivatal elöljárója a foglalkoztatási ügyosztály tevékenységével szemben előnyben részesítené az államigazgatásban végzendő konkrét munkát. Vitathatatlan, hogy ezzel megerősödik a hivatalnoki-döntéshozatali jelleg, de meggyengül az aktivitás a munkaügyi hivatalok hozzájárulása terén a foglalkoztatáspolitikához. Hasznos dolog volna, ha e tekintetben felelevenítenénk, hogy milyen kezdeti nehézségek alakultak ki a munkaügyi hivatalok létrehozásának idején. Az alkalmazottak sokáig ideiglenes, átmeneti körülmények között dolgoztak, kevesen voltak, és megfelelő műszaki eszközök sem álltak a rendelkezésükre. Most, amikor már maguk mögött tudhatják ezeket a gondokat, jön egy adminisztratív döntés, amely negálja egész hároméves tevékenységüket, s az egykori kerületi vagy járási nemzeti bizottságok foglalkoztatási osztályainak a szintjére helyezik őket. Érdekes logika, teljesen érthetetlen abban az időben, amikor állandóan emelkedik a munkanélküliek száma. A dokumentum megfogalmazói miért javasolnak ilyen államigazgatási reformot? A kormány talán egyetlen céllal dolgozta ki ezt az anyagot, azzal, hogy pénzt takarítson meg. A munkaügyi hivatalok esetében azonban ismét ott spórolnak, hol ez a legkevésbé célszerű. Ha felszámoljuk a munkaügyi hivatalok jelenlegi hálózatát, akkor ki hajtja végre az aktív foglalkoztatáspolitikát? Talán valamilyen államigazgatási osztály? A munkaügyi hivatalok létrehozása során abból indultunk ki, hogyan működnek a környező fejlett államokban, ahol sajátos küldetéssel rendelkező önálló hivatalokként tevékenykednek. Vajon most milyen mintát alkalmaznak a helyi államigazgatási felosztás tervének kidolgozói? ZUZANA KOLLÁROVA, Práca, IV. 21. Jöjjön velem Európába!... Végre el... ebből a marazmusból! PAVEL JAKUBEC rajza, SD, IV. 17.