Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám, szerda

7 OLVASÓINK OLDALA ÚJ szói 1993. MÁJUS 5. MÁST VÁRTUNK A KÉPVISELŐKTŐL KIÁBRÁNDULTUNK •A politikusok előszeretettel állítják, hogy a népért szorgoskodnak. A gyakorlat mást igazol. A kispénzűek úgy érzik, hogy már megint rászedték őket. Csalódtak, mert életkörülményeik ígért javulása nem következett be. A megélhetés egyre nehezebb, a gondok, a nehézségek sokasodnak. A súlyos napi megélhetési gondok, a közeli és a távolabbi jövőkép homályossága egyformán nyomasztja a munkanélkülit, a minimálbérért dolgozót és a kisnyugdíjast. Kitörési próbálkozásaik kudarca fokozatosan lerombolja maradék önbizalmukat. Érzik, hogy egyre lejjebb csúsznak a gödör alja felé, a megkapaszkodásra egyre kisebb az esélyük. Az, hogy növekszik a munkanélküliség, hogy a nyugdíjak vásárlóereje egyre romlik, csak növeli ezeknek az embereknek a kiszolgáltatottságát. A politikai pártok nem azt teszik, amiért a választóik a parlamentbe küldték képviselőiket. Azt várták tőlük, hogy higgadt törvényalkotással segítsék a társadalom megújulását, és mielőbbi átállását a piacgazdaságra. E helyett többnyire magukkal és egymással vannak elfoglalva. Fő céljuk nem az állampolgárok érdekeinek a védelme, hanem a hatalom megtartása, vagy éppen a megszerReagálni szeretnék a lapjukban Gyűlölet napja címmel megjelent írásra. Bevezetőképpen elárulom, hogy felháborodással vettem tudomásul mindazt, amiről az írás szól. Surányban 1993. április 4-én a Matica slovenská szervezésében megemlékeztek a dél-szlovákiai szlovákok Memorandumának harmadik évfordulójáról. Én úgy tudom, hogy a Matica slovenská kulturális intézmény. Ennek ellenére már kétszer büntették, mivel nem kulturális, hanem politikai tevékenységet fejtett ki. Minden arra utal, hogy a Matica egyes szélsőjobboldali tagjai nem ismerik saját intézményük történetét. Ha ilyen irányban folytatják tevékenységüket, könnyen meglehet, hogy a közeljövőben harmadszor is hasonló sors éri a szervezetet. A legnagyobb felháborodást Eva Garajová, a Matica bizottsága és a Szlovák Pedagógusok Szövetsége tagjának szavai keltették. Beszéde egyértelműen a magyarok elleni gyűlöletről árulkodott. „Igaz" állításait óriási tapssal fogadták, természetesen Mečiar úr híveinek soraiAz említett cikk semmi jóval nem kecsegtet anyanyelvű oktatásunk jövőjét illetően. A leírtakból inkább arra következtethetünk, hogy egy tudatos, a legfelsőbb hivatalos körök jóváhagyásával kidolgozott koncepció gyakorlati alkalmazásáról van szó. A „vegyes" osztályok adminisztratív eszközökkel, hatalmi szóval történő létrehozása az egészségügyi szakközépiskolákban nagyon jól beleillik az oktatásügyi miniszter által kezdeményezett ún. alternatív iskolák megszervezésének folyamatába. Talán ezzel az „ügyes" húzással akarják kikényszeríteni az „alternatív" oktatás bevezetését. Az illetékesek adminisztratív, utasításos módszerek alkalmazásától sem tartózkodnak a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére irányuló folyamat beindítása érdekében. Az egyetlen magyar tanítási nyelvű ápolónöképzőben (Dunaszerdahely) és az érsekújvári kétnyelvű iskolában - ahol szlovák és magyar nyelvű osztályokban folyik a tanítás - megcélozták a magyar zése lett. Nem válogatnak az eszközökben. Elég belehallgatni a vitáikba, vagy figyelemmel kisérni a pártok belső életének alakulását. Mindenhol agresszív magatartással, acsarkodással, az ellenfelet lesöprő hozzáállással találkozunk. Az ember hallgatja a gyakran csak meddő vitákat és röstellkedik az alacsony vitakultúra miatt, ahogy a kormány tagjai próbálják megvédeni a megvédhetetlent, szalonképessé tenni a szalonképtelen, gazdasági, szociális, vagy akár nemzetiségi kérdésekkel, vagy a demokráciával összefüggő intézkedéseket. Az ember röstellkedik azon is, ahogyan az ellenzék támadja a kormányt, mert hiányolja a segíteni akarást. A vitákban az érvelés helyett gyakran a gyanúsítgatások dominálnak. Egymást vádolják a közvélemény félrevezetésével, többmilliárdos állami pénzek helytelen kezelésével, a nemzeti érdekek elárulásával. A politikusok efféle megnyilvánulásai is növelik a társadalom javarészének kiábrándultságát. De az emberek csalódottságát növelik a nem eléggé átgondolt, kimunkálatlan tőrvények és intézkedések is, melyek nem könnyítik az életüket, hanem ban is. Felteszem a kérdést, vajon ez a rendezvény nem szítja-e tovább a többnyire mesterségesen előidézett nemzetiségi viszályokat, ami semmiképpen sem válik az egyik nemzetiség javára sem? A felvetett problémák természetesen nem oldhatók meg néhány sorban. Az említett személyeknek és a hozzá hasonló szűk látókörű öntudatosoknak mindenekelőtt a nemzetiségi ellentétek békés megoldására kellene törekedniük. Eva Garajová 400 híve lelkesen tapsolt. Valószínűnek tartom, hogy híveinek száma több. Nem ártana azonban, ha hívei ismernék személyét és tudatosítanák, kinek a nézeteit tapsolják meg. Az Európához való csatlakozást nem bízhatjuk a véletlenre, de olyan emberekre sem, akik ezt a lehetőséget saját szájuk íze szerint magyarázzák. Mivel a megnevezett személyt aránylag jól ismerem, kérem, ne közöljék nevemet, meggyőződésem, hogy megbosszulná magát. (Név és cím a szerkesztőségben) osztályok fokozatos megszüntetését „vegyessé" alakításukkal. Természetesen ez azzal jár, hogy a tantárgyak egy részét a szlovák nyelven túlmenően is azonnal szlovákul oktatnák. Eddigi tapasztalataink alapján aligha ez az állapot lenne a végső cél. A letűnt kommunista rendszerben sok középiskolánk már csak a nevében volt magyar tanítási nyelvű, valójában inkább a szlovák volt esetükben a képzés nyelve. Miután a rendszerváltás következtében az ilyen csendes, suba alatti leépítés tovább már nem folytatható, meg kellett találni az új, a világ szemében pozitív fejleménynek tűnő módozatát. Na lám, mondhatja a kívülálló: micsoda dolguk van az itteni magyaroknak, még „alternatív" oktatási formák közül is választhatnak. A baj csak az, hogy mi ezt a választási lehetőséget nem igényeljük. Ellenkezőleg, a hatalom kényszerít minket ebbe a helyzetbe. Kössük teljesíthetetlen feltételekhez a magyar osztály indítását: Az érsekújvári újabb terheket rónak rájuk, és gyakran sértik az igazságérzetüket. Ezek a fenntartások fogalmazódtak meg például a Nemzeti Biztositóról szóló törvénnyel kapcsolatban is. Az emberek veszni látják azokat a pénzeket, amelyeket már előzőleg, a nem éppen alacsony béradó címén, az öregkori biztonságukra befizettek. Igazságos lenne, ha a Nemzeti Biztosító a privatizálásra kerülő társadalmi vagyon egy bizonyos hányadát megkapná indulási alapnak. Ez enyhítené az egészségügy és a nyugdíjalap gondjait is. Még nagyobb ellenérzést váltott ki a szlovák parlament azon márciusi ülése, amelyen a nyugdíjak emeléséről, valamint a képviselők és a köztisztviselők fizetésének a rendezéséről döntöttek. Az egyik napon végnélküli kötélhúzás és filléreskedés folyt, míg nagynehezen megszavazták a nyugdíjak emelését, miközben az üres államkasszára hivatkoztak. Csak úgy mellesleg, ennél az esetnél világossá vált, ha az érdekeik úgy kívánják, a törvényeket se veszik komolyan. Ugyanis, az 1991 januárjában elfogadott 46 sz. törvény a nyugdijak emelését az infláA mai postámban találtam egy fénymásolatot. Farkas Ottónak a Szabad Újságban 1993. március 29-én megjelent ,,Álhír - Fülekről" című írását, amely cáfolni igyekszik azt, hogy a füleki postán egy hivatalnoknő nem volt hajlandó a csak magyarul beszélő ügyfeleivel foglalkozni. Ezúton mondok köszönetet annak, aki azt a postaládámba bedobta, mivel, uram bocsá, a Szabad Újságot nem szoktam olvasni. így legalább utólag hadd fűzzek néhány megjegyzést Farkas Ottó „Álhíréhez". Először is, írásommal egyáltalán nem a füleki posta alkalmazottait akartam megbántani. Sőt! Az Új Szó március 3-i számában megjelent cikkem azzal kezdődik, hogy: Évek óta járok a füleki postára, de még senki se figyelmeztetett arra, hogy milyen nyelven beszéljek. Azaz, idáig a füleki postával és alkalmazottaival meg voltam elégedve. Másodszor. Idézek Farkas Ottó Írásából: ,.nem a magyarokkal volt baja, hanem általánosságban véve az ügyfelekkel". Úgy vettem és úgy vettük észre, hogy az ügyfelek közül is csak a magyarul beszélőkkel. iskola esetében több mint huszonkét magyar diáknak kell kiváló felvételi eredményt elérni, hogy magyar osztály nyílhasson, ellenkező esetben csak vegyes osztályról lehet szó. Esetleg utasítsuk a tisztán magyar oktatási nyelvű iskolát (Dunaszerdahely) egy szlovák osztály megnyitására, amelyet kevés (a felvételin megfelelő) szlovák jelentkező esetében magyar (a felvételin megfelelő) tanulókkal tölthetnek fel. Nem találok rá szavakat, hogy micsoda „nagyszerű" távlatok nyílnak diákjaink előtt, amennyiben a felvázolt módon szervezik meg az ápolónőképzést. Iskoláink sorsa nem lehet számunkra közömbös. Megmaradásunk leginkább rajtuk áll vagy bukik. Megszűnésük esetén sorsunk csak a gyors beolvadás lehet. Ezért ezeket mindenáron meg kell tartanunk, az ellenük irányuló támadásokat ki kell védenünk. Ilyen esetben nincs helye a tétovázásnak! Nagyon megfontolt, jól összehangolt, de igen határozott és szívós kiállást kell tanúsítanunk iskoláink védelmében. Mindnyájunknak meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy megakadályozzuk a leépítésükre szőtt tervek megvalósítását ció és az átlagbérek alakulásához köti. Ha az infláció meghaladja a 10 százalékot, vagy az átlagbérek 5 százalékkal növekednek a nyugdíjakat kötelesek lennének késedelem nélkül emelni. A másik ülésnapon a honatyák - az államkassza üressége ellenére - számottevő vita nélkül megszavazták a saját fizetésük több mint 100 százalékos emelését, amely így meghaladja a 20 000 koronát havonta. Az így megállapított képviselői havi bér egy minimálbérért dolgozó egész évi fizetésének felel meg. Azt hiszem egyetértenek velem, hogy a képviselők hozzáállását etikátlannak kell nevezni. Csak tájékoztatásképpen jegyzem meg, hogy a létminimumot és a minimálbért is a képviselők hagyták jóvá. Még nem is olyan régen ennek a társadalomnak valakik az ígéret földjéről beszéltek. Most azután láthatjuk, hogy mit is gondoltak tulajdonképpen. Egy biztos, ha ez az út vezet az ígéret földjére, és ez a vezetés hivatott oda ezt a társadalmat elkormányozni, akkor a társadalom 70 százaléka még útközben lemorzsolódik, 20 százaléka lakájként jut el oda, hogy a kiválasztottak kiválasztottjai teljes kényelemben élhessenek. BENKOVICS JÓZSEF Galánta Harmadszor. Idézek az „Álhírből": ,,szerintem ki is szolgált mindenkit rendesen... Senkit sem küldött el, ha valamit nem értett, megkérdezte. " Kedves Farkas Ottó, szívesen megadom a címét M. Nagy Ildikónak. a 71 éves Szabó néninek és mindazoknak, akik az Új Szóban megjelent írásom után az utcán megállítottak és gratuláltak, hogy végre akadt valaki, aki szól és ír az ilyen dolgokról. M. Nagy Ildikó például egy Salgótarján melletti faluból jött férjhez Fülekre. A postán 8 koronás bélyeget akart venni, kézzellábbal magyarázta, mire a szóban forgó hölgy felszólította, ,,álljon ki a sorból és menjen vissza az elemibe, tanuljon meg szlovákul". Az üvegfal túlsó oldalán senki sem fordított, senki sem magyarázott, mint ahogy azt utólag Farkas Ottó riportjában felderítette. Egy fiatalember a sorból fordította le neki, mivel is küldték el Végül befejezésként: nem hinném, hogy az a riportban emlegetett bizonyos füst nagyobb volt, mint a lángja. KOVÁCS MÁRIA Fülek Tartsuk valamennyien szemünk előtt, hogy azokon a településeken, amelyekben húsz-huszonöt éve megszűnt a magyar nyelvű tanitás nemcsak iskolát, hanem nyelvet és részben már nemzetiséget is váltott a lakosság. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy nem egyedi esetről van szó. A magyar iskolarendszer elsorvasztása állandóan napirenden van a szlovák politikában, csak a módszerek, a taktika, a szándék leplezésének módja változik, a politikai viszonyok alakulásának megfelelően. Figyelemmel kísérve a szlovákiai magyar nyelvű oktatás alakulását a háború utáni újrainditásától napjainkig, mindig nyilvánvalóak voltak az ilyen jellegű próbálkozások. Semmi jel nem mutat arra, hogy az állami vezetés a rendszerváltást követően elállt volna e koncepciótól. Ezért egy nagyon nehéz és hosszú távú küzdelemre kell felkészülnünk e téren, melyben minden törvényes eszközt fel kell használnunk érdekeink védelmében. Természetesen nélkülözhetetlen feltétele sikeres politikánknak az iskolaügy területén az egyeztetett magyar álláspont kialakítása. Kísérjük figyelemmel az iskolaügyünkkel kapcsolatos eseményeket, hogy időben és felkészülten reagálhassunk a jövőjét befolyásoló hivatalos intézkedésekre. EGYÜD LÁSZLÓ Feled ELBOCSÁTOTTAK... Felháborítottak Sóky Jánosnak, a párkányi papírgyár igazgatótanácsa tagjának a lapukban közölt szavai. Elismerte, hogy valóban gondokkal küszködik a gyár, de szerinte egyelőre nincs nagyobb baj. Azt nem említette, hogy egyesek keveslik fizetésüket és ezért elküldenek pár száz dolgozót, hogy még jobban megszedhessék magukat. Sóky úr szerint jópáran korkedvezménnyel nyugdíjba mennek, a többiek pedig nem jó dolgozók. így tudtam meg, hogy én is a nem jó dolgozók közé tartozom, hiszen április elsejétől nem tartanak rám igényt. Hét éven keresztül műszakoztam, úgy érzem rendesen elvégeztem a munkám. Tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli ilyen. Családos anyákat és apákat is elküldtek, akik 10, 20 éve dolgoztak a papírgyárban. Igaz, a munkahelyemet megszüntették, de én tiszta lelkiismerettel jöhettem el. Csúnya dolgok folynak abban a gyárban. Rossz a helyzete, rossz a hangulat és félnek az emberek. Hogyan is lehetne gazdaságos egy olyan üzem, ahol az adminisztratív dolgozók és mesterek száma csaknem kétszerese a fizikai dolgozókénak. Jöhetne már egy jó szélvihar és elfújhatná a fejetlenséget, kapzsiságot, hazugságot és hozzá nem értést a papírgyár felől. B. I. (cím és név a szerkesztőségben) FIZET: A CÍMZETT Az utóbbi időben kezdek rájönni arra, hogy nem csak postarablások léteznek, hanem ennek az ellenkezője is: amikor a posta rabol ki bennünket. Harminc éve van kisvárosunk postahivatalában saját postafiókom. Amikor a postafiók tulajdonosa lettem, valamikor a hatvanas évek elején, negyedévenként 18 korona bérleti díjat kellett fizetnem. Aztán valamelyik okos fej - mert azért felelős tisztségekben akkoriban elvétve ilyenek is akadtak - rájött, hogy nem helyes bérleti díjat szedni azoktól, akik tulajdonképpen a posta, a levélhordók munkáját könnyítik meg azáltal, hogy elsétálnak a postahivatalba, s a postafiókjukból kiveszik a napi postájukat. Ezért aztán eltörölték a bérleti díjat, s hosszú éveken át díjmentesen használtam (s használta bárki) a postafiókot. Múlt év decemberében „kellemes" meglepetéssel kedveskedett a posta: postafiókomban találtam egy felszólítást, hogy az idei év első negyedévére fizessek be 90 koronát a postafiók használatáért. Tehát napi egy koronámba kerül, hogy én magam veszem ki a postámat a postafiókomból. Ezt a nagyszerű újítást folytatni lehet. íme a javaslatom: a levélhordó csöngessen vagy kopogjon be azok lakásába, akik részére valamilyen postai küldeményt kézbesít, de ezt a küldeményt csak abban az esetben adja át a címzettnek, ha előbb' egy koronát beinkasszál tőle. Javaslatomat tovább is lehetne fejleszteni: kérjen a levélhordó minden egyes küldeményért egy koronát, tehát ha valaki kap egy újságot, egy folyóiratot és két levelet, az fizessen - négy koronát! Hát nem jó ötlet? Miért? Hiszen például legújabban a szlovák telekommunikációs állami vállalat is elegáns (bélyeg nélküli) borítékban kézbesíti, havonta immár a hozzáadottérték-adót is tartalmazó telefonszámlánkat, s a portót - a 3 koronás (állítólagos) postaköltséget - velünk, telefontulajdonosokkal fizetteti meg. De nekünk, nyugdíjasoknak legalább telik rá: hiszen 50 koronával és 3 százalékkal (40-50-60-80 koronával) „felemelték" a nyugdíjunkat ... SÁGI TÓTH TIBOR Ipolyság A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. MEDDIG SZÍTJÁK MEG AZ ELLENTÉTEKET? Ä L. 9-i ÍR? HATÁROZOTTAN ISKOLÁINK VÉDELMÉBEN A KIKÉNYSZERÍTETT ALTERNATÍVA Úgy tűnik, a szlovákiai magyar nyelvű oktatás elsorvasztásán igencsak szívós elszántsággal munkálkodnak bizonyos politikai erök. Erről gyözött meg többek között a Hordágyon a magyar ápolónőképzés? cím alatt megjelent írás az Új Szó április 19-i számában.