Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-26 / 120. szám, szerda

PUBLICISZTIKA iOJSZÓM 1993. MÁJUS 26. JANICS KALMAN Ml REJLIK A DUBCEK-TRAGEDIA HATTEREBEN? Az ötvenes években - tehát nem is olyan régen - olyan hatalmi légkör volt, melyben a társadalom cáfolhatatlan igazságként vette tudomásul a sugallmazott és előre jelzett valótlanságokat. Napjainkban újból ez fenyeget, mert kilenc hónap kevésnek bizonyult arra, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya és államügyészsége elfogadható pontossággal és részletességgel tájékoztassa az ország polgárait Alexander Dubčeknak, az egész világon ismert és tisztelt szlovák politikusnak a tragikus halálával kapcsolatos minden mozzanatról és összefüggésről. 1992 szeptemberének első napjaiban, a meghökkentő hírek után a szakszerű vizsgálat pontos eredményét vártuk. Hivatalos tájékoztatás helyett kínos meglepetés következett: Alexander Dubček gépkocsijának vezetője minden vallomást és tájékoztatást megtagadott a jogos önvédelemre hivatkozva. Ezzel akarva-akaratlanul az általános gyanakvás csíráit ültette el. Mindenki, jómagam is, vártuk a megbízható hivatalos tájékoztatást. Ehelyett alkalmi ködösítések láttak napvilágot. Mintegy negyven töredékes magyarázat alapján szükségessé vált a kilenchónapos zűrzavaros források összegezése, az egészségügyből kiszivárgott álláspontok értékelésével együtt. Boncolás és KGB A boncolási leleteknek mindig volt jelentőségük, de nem olyan értelemben, mint azt a Duböek-ügyben egyes tájékoztatások feltüntetik. A boncoló orvos kizárólag azt rögzítheti, amit lát, pl. a szövetek zúzódását, károsodását - erős tompa ütésektől vagy éles tárgyaktól -, vagyis csak a közvetlenül testre ható jelenségeket lehet magyarázni, s nem a külső környezeti jelenségeket, a családi vagy társadalmi konfliktusokat, a magasból való lezuhanást, a közúti balesetet stb. Az a kijelentés is elfogadhatatlan, amelyet Jozef Bláha kapitány fogalmazott a Lidové noviny számára: „A boncolási lelet szerint Alexander Dubček autóbaleset következtében halt meg." (Národná obroda, 1993. február 3.). Jozef Bláha kapitány egy későbbi nyilatkozatában már elképesztőbb megállapítással lepi meg az olvasót: ,, Maga a boncolás is kizárta a KGB jelenlétét." (Národná obroda, 1993. február 8.). Az ilyen boncolási eredmény nemcsak az orvosokat, hanem a politikusokat is meghökkentheti, viszont némi gúnnyal meg kell jegyezni, hogy a KGB-nek a boncolási leletben semmiféle szerepe nem lehet. Aki mégis ilyen értelemben nyilatkozik vagy ilyen tartalmú boncolási lelettel érvel, az azt a vádat kockáztatja, hogy írásbeli koncepciós célzatossággal hamisítja a boncolási jegyzőkönyvet. A boncolási lelet nagyvonalú felhasználása már januárban is megtalálható a nyilatkozatokban. A pelhrímovi Jozef Bláha kapitány január 26-án szembeszáll a találgatásokkal: „A sajtóban feltételezések olvashatók a KGB szerepéről a halálos balesetben, a Politika című szlovák hetilap olyan hírt tett közzé, hogy az Alexander Dubček elleni merényletet ultrahangos puskával követték el." (Pravda, 1993. január 27.). Az akkori híresztelések a gumiabroncs megrongálására szorítkoztak, ezért tekinthető meglepőnek Jozef Bláha bírálatának folytatása: „Mindezek merő kitalálások. Még nem kaptunk ugyan végső tájékoztatást, de a boncolásnál jelen voltunk, és ott ilyesmit nem találtak." (Pravda, ugyanott). A kijelentésből nem világos, hogy a gumiabroncsot vagy a holttestet boncolták-e az orvosok. Ami a KGB szerepét illeti, Alexander Dubček meghívást kapott Moszkvába, tanúként való megjelenése céljából, a Szovjetunió Kommunista Pártja elleni per keretében, az 1968-as katonai agresszió tisztázása érdekében. A meghívó iratokat a baleset után Dubček aktatáskájával együtt eltüntették. A KGB-vel kapcsolatban az is gyanús, hogy Alexander Dubček emlékirataiból ismeretlen tettesek törölték Ceausescu 1968-as augusztusi prágai szereplését. (Részletesen ismertettem a Vasárnapban 1993. február 7-én.) Kinyílhatott az ajtó? A Národná obroda (1993. február 23.) kiemeli Preschke mérnöknek, a müncheni BMW szakemberének álláspontját Alexander Dubček halálos balesetének ügyében: „Kizártnak tartom, hogy a baleset idején egyetlen ajtó is kinyílhatott volna; még akkor sem, ha a gépkocsi frontálisan, oldalával vagy hátsó részével ütközik vagy forog akár a horizontális, akár a vertikális vonal körül. .. Alexander Dubček halálos sérülései a kabinban nem keletkezhettek. " De miért voltak az ajtók nyitva? - kérdi a Národná obroda. Jozef Bláha kapitány szerint (Národná obroda, 1993. február 8.) a centrifugális erő Alexander Dubčeket a hátsó ablakon át dobta ki, mintha a gépjármű gyors tolatás közben ütközött volna akadályba, de az is bizonyos, hogy az ablakokat baleset után is be lehet verni. Marad tehát a hátsó ajtón való kizuhanás egyetlen lehetősége, ami Preschke mérnök szerint ugyan lehetetlen, hacsak az utazás előtt nem rongálták meg az ajtózárt. Az utazás napjának reggelén történhetett ilyesmi, amikor Ján Rezník a gépkocsival ismeretlen helyen tartózkodott, hat és hét óra között (Pravda, Martin Krno cikke, 1993. május 5.) Távozása Dubčeknek is feltűnt! (Slobodný piatok, 1993. II. 19.) A megrongált BMW további sorsáról zavaros tájékoztatást kaptak az újságok olvasói. A bíróságra a gépkocsinak csak a parkolóban készített fényképe jutott el, bár a Szabad Újság (szept. 5-én) a Nový Časból átvett képek alapján bemutatta a megrongált BMW-t, miután elszállításra készen teherkocsira emelték. A képen a jobb hátsó sárhányó szét van roncsolva, hiányzik a hátsó ablak, de a jobb oldali ablakok épek. Minden vita értelmetlen, ha közvetlenül a baleset után elmaradt a szükséges szakértői vizsgálat, beleértve a hátsó jobb oldali ajtó zárószerkezetének ellenőrzését. Technikai szemle helyett a járművet gyorsan eltüntették. Hét hónap után, 1993. március 30-án olvashattuk a Národná obrodában: „A kocsit Janda mérnök, a BMW kocsik szakembere vizsgálta át. Külföldről rendeltek új karosszériát és más alkatrészeket." Meglepőnek látszik, hogy ismert politikus halálos autóbalesete után a gépjármű átvizsgálásának irányítóját csak hoszszú hónapok után ismerhette meg név szerint a közvélemény. A lehetőségek magyarázása olykor fantasztikus méreteket ölt. Nehéz azonosulni Jaroslav Komárek ezredesnek, a bíróság büntetőtanácsa elnökének nézeteivel: „... nyilvánvaló, hogy Alexander Dubček a hátsó ablakon zuhant ki. Egy másik lehetőség az, hogy a gépjármű vezetője önvédelmi ösztön alapján maga segítette Dubčeket a gépkocsi elhagyásában." (Národná obroda, 1993. március 26.). A tanácselnöki észrevétel újabb rejtéllyel szembesít bennünket, ha ugyanis Ján Rezník ennyire önzetlen és humanista, miért tagadja meg a vallomást hónapokon keresztül? Mi volt az aktatáskában? A mellékjelenségek közül joggal váltott ki általános érdeklődést Alexander Dubček aktatáskájának ügye. Dubček fia, Pavel elítélő hangon nyilatkozott a táska körüli hamiskártyázásról: „A tárgyaláson megjelentem, annak ellenére, hogy meghívást nem kaptam" (Národná obroda, 1993. április 1.). Feltételezhető, hogy Pavel Dubčeket azért nem hívták meg a tárgyalásra, mert foglalkozására nézve orvos, így a boncolási ügyekben más véleménye lehetett volna, mint egyes hangulatkeltő rögtönzéseknek. Pavel Dubček indoklása szerint azért nem hívták, „mert családunk a vizsgálat lefolyásáról kevés tájékoztatást kapott. Elvégre aktatáskáját is egy hónappal a baleset után kaptuk meg, és ma senki sem tudja, hogy jelenlegi tartalma azonos-e az eredetivel." A bírósági tárgyaláson Ján Rezník „ elismerte, hogy túllépte a nyolcvan kilométeres megengedett sebességet. Majd hangoztatta, hogy a kocsi megcsúszott, de arra már nem emlékszik, hogy ó maga és Alexander Dubček miként került ki a kocsiból." (Pravda, 1993. április 1.) Dubček iratanyagának megvámolásában Dr. Lexa, a szociáldemokrata párt jogi képviselője elsősorban a moszkvai levélnek és a pártiratok eltűnésének tényét kifogásolta. (Národná obroda, 1993. április 2.) A végzetes baleset ügyében a hivatalos tájékoztatások szétforgácsolása, a gépkocsivezető különös viselkedése, az alapvető technikai és tudományos hozzáállás mellőzése joggal sugallják a külső döntések jelenlétét, tehát a per koncepciós jellegét. A sztálini korban ártatlan emberekkel szemben emeltek hamis vádakat, ma viszont Dubček „balesetének" ügyében az ítélet enyhítésére való törekvés volt a tét. A koncepció olyanok érdekében érvényesült elsősorban, akik háttérben maradtak. Az ítélethirdetés után élesebb hangvétellel írt az eseményekről Martin Krno a Pravdában (1993. április 6.). Dubček aktatáskájának titka címmel a kifogásolandó jelenségeket ismerteti: „A táskában olyan iratok voltak, melyekkel igazolni lehetett volna Alexander Dubček tanúkénti meghívását a szovjet kommunista párt elleni moszkvai perre. A bizonyítékok nem jutottak a nyomozók kezébe, de a jelek szerint a rendőrtől, aki elsőként érkezett a tragédia színhelyére, átvette a szövetségi gyűlés rendőrfőnöke, anélkül, hogy erről jegyzőkönyvet írtak volna..." A megállapítás után Martin Krno Dr. Libor Lexának, a szociáldemokrata párt ügyvédjének nyilatkozatát ismerteti: „

Dubček eltulajdonított iratait nem csatolták a bírósági aktákhoz, igya nyomozók bizonyító anyagként nem is terjeszthették elő. A család csak később jutott hozzá a dokumentumok egy részéhez." Martin Krno bírálatában Dubček teljes elszigetelésének a vádja is szerepel: ,,Megtudtuk, hogy a bíróság nem hallgatta ki azokat, akik a prágai kórházban kapcsolatba kerültek a súlyosan sebesült Alexander Dubčekkel. A nyomozók kísérletei a kihallgatásra sikertelenek maradtak." Fény derül a tragédiára? Hasonló, nem éppen megnyugtató helyzetet fest le Jaroslav Volf, a szociáldemokrata párt ideiglenes elnöke: „Lehet, hogy a moszkvai levél, a tanúkénti idézés a szovjet kommunista párt elleni perben, szinA darus autómentő szeptember elsején emelte ki az árokból Alexander Dubček gépkocsiját (Archívumi felvétel) tén nála volt. Dubčeket nem hallgatták ki, annak ellenére, hogy több hétig teljesen eszméleténél volt, de pártunk azon tagjait sem, akik a baleset után Dubčekkal beszéltek." (Národná obroda, 1993. április 9.) Pavel Dubček, Alexander Dubček fia a La Libre Belgique napilapnak nyilatkozva emel vádat: „... apjának BMW gépkocsiját a német szakértők nem vizsgálták meg, és a személygépkocsi elveszett. A három tanú közül egyet nem idéztek meg, a másiknak nyoma veszett, a harmadik pedig nagyon ijedt ábrázattal tanúskodott... az ügyet a gépkocsivezető közvetlen belügyminisztériumi felettesei irányították... bizonyítékok hiányában nem akar senkit vádolni, de megjegyezte, hogy bizonyos fokú gyanú mégis fennáll". (Új Szó, 1993. április 24.). Ezt a nyilatkozatot a Nový Čas is közölte, a Národná obroda szintén, de hozzáfűzi, hogy „mindez Ján Rezník érdekében zajlott". A SME is kiegészít; „Jaroslav Volf a szociáldemokrata párt nevében kijelenti: megbíztuk jogászunkat, teremtsen kapcsolatot olyan emberekkel, akik fényt derítenének az egész tragédiára." A dátum mindenütt azonos, 1993. április 24. Április végére a hangvétel tovább élesedett, Pavel Dubček kimondta az igazságot: „A főtárgyaláson az volt a benyomásom, hogy már mindent előre eldöntöttek!" (Národná obroda, 1993. április 30.) A leghíresebb szlovák politikus különös tragédiája után, az elképesztő jogi, közlekedéstechnikai félrevezetések áradatában Martin Krno újból a porondra lépett, kimondva a hanyagság és a szándékos bűnözés közötti különbséget (Pravda, 1993. május 5.). A halmozott vádakban válogathat az olvasó, elfogadja-e a közlekedési felelőtlenség számonkérését, vagy felismerni véli a szándékos emberölés légkörét, ismeretlen hátterű érdekek támogatására. Martin Krno hangsúlyozza: „Senkinek nem tűnik fel, hogy a végzetes napon hol tartózkodott Ján Rezník reggel hat óra és hét óra között. Kivitte a garázsból a gépkocsit, majd megállt Dubček villája előtt a Vlček utcán. Nem azonosították a két 613-as, pozsonyi rendszámú gépkocsit sem, melyek nagy sebességgel haladtak a BMW után. Hogyan lehetséges, hogy Dubček és a gépkocsivezető 15-20 méterre feküdtek a gépjármű elótt, ugyanakkor a hátsó ablak volt betörve, az ajtók be voltak csukva. A bíróságig csak a parkolóhelyre félreállított gépkocsi képe jutott el. A sérülteket sem fényképezték le a helyszínen. Nem ismeretes, hogy a helyszínen vizsgálták-e a kerekek megcsúszását. Ján Rezník agyrázkódást szenvedett, zúzott sebbeI a fején, de azért nem felejtette el Dubček iratait magához venni, és átadni a később érkező rendőrnek. Két rendőr igazolta, hogy átvette Alexander Dubček aktatáskáját, de a nyomozó szervekhez nem jutott el... Sürgetésükre a család csak töredékeket kapott vissza." Ez idő szerint nem lehet a szándékos emberölést bizonyítani, de legalább olyan mértékben feltételezhető, mint a baleset. Mert 100-120 km-es sebességnél, hirtelen balrafordulás esetén, az esetleg megrongált jobb oldali hátsó ajtózár mellett bizonyos az ajtó centrifugális kicsapódása, a biztonsági öv nélküli utas kirepülése. Ha ugyanakkor a vezető mellett az ajtó zárva van, és biztonsági öve is van, érthetővé válnak a könnyebb sérülések. Ha tehát szándékos emberölésről van szó, a koncepciós jelleg és az irányító háttér tagadhatatlan...