Új Szó, 1993. május (46. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 117. szám, szombat

1993. MÁJUS 22. iÚJSZÓi MOZAIK FORRÓ NAPOK CANNES-BAN Harminc fok árnyékban, harminc a mozikban - Cannes, a fesztiválváros második hete ünnepli az év legjobb rendezőit, filmjeiknek pedig újabb és újabb nézősereget biztosít. Cseh, szlovák és magyar alkotás ebben az évben nem versenyez Arany Pálma-díjért, Szabó Ildikó rendezése, a Gyerekgyilkosságok viszont kiemelkedő sikert aratott az információs sorozatban. Nyugat-Európa és Amerika legpénzesebb és legjobb szimatú forgalmazói csaptak le a filmre, de megvették a vetítés jogát a távol-keleti és az ausztráliai forgalmazók is. Robert Altman, aki A játékossal nyert csatát nemrég, Párizsban kezdi el forgatni legújabb filmjét - a manökenek világáról. ,,Nem a jelenlegi divatot akarom nevetség tárgyává tenni - nyilatkozta a rendező -, hanem az iparról készítek szatírát. Arról az iparról, amely az embert egyszerűen csak nyersanyagként kezeli." Ebben az évben, minden jel szerint, a közelmúlt nagy mozimeséinek folytatását kapjuk majd ajándékként. Oliver Stone, a JFK rendezője RFK címmel forgatja majd új filmjét John F. Kennedy testvéréről. Pontosabban az ellene elkövetett merénylet részleteinek rekonstruálásáról. Nem adja alább Roland Jötte sem, aki a filmtörténet egyik legizgalmasabb alkotásának, a Moby Dicknek készíti el legújabb változatát. Wim Wenders rendezése, a Faraway nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében, annál nagyobb tetszés fogadta viszont az angol Kenneth Branagh Sok hűhó semmiért című alkotását, amely Shakespeare vígjátékának sokadik filmváltozata. (sz-ó) PÉNZINJEKCIÓ A PRIVATIZÁLÁSRA Nem lehet eleget szapulni a hazai privatizáció lassúságát. Ezt felismerve, a napokban lényeges lépések történtek a magánszektor bővítése érdekében Csütörtökön a parlament jóváhagyta egy, a privatizációval foglalkozó bizottság felállítását. Tegnap pedig az SZK Nemzetivagyon-kezelési és Privatizációs Minisztériuma és a Szlovák Nemzeti Bank szerződést írt alá, melynek lényegéről Marian Tkáč, az SZNB alelnöke tájékoztatta a Rádiožurnál hallgatóit: ,,Az SZNB a kereskedelmi bankokon keresztül nyújt hiteleket olyan vállalkozóknak is, akiknek nincs készpénzük a vállalatok megvételére. összesen 6-10 milliárd korona kölcsönzésével számolunk, azonban a részletes szabályozások nem engedik, hogy e pénzösszeg bekerüljön a kereskedelem körforgásába, így az inflációs hatásától nem kell tartanunk." A központi pénzintézet 12 százalékos kamattal adja a privatizációt élénkítő pénzt a kereskedelmi bankoknak, amelyek előreláthatólag 16 százalékos kamattal továbbítják az érdeklődőknek. Ez jóval kedvezőbb a hagyományos hitelfelvételekhez képest. A visszafizetés pedig a magánkézbe adott vállalkozás első nyereségétől kezdődik. (só) IWJNtóT KERES-KÍNÁL • Varrást vállalunk, nagyobb mennyiségben is (textil és bórt). Cím: DEVARA, Fülöp Dezső, magánvállalkozó, 946 13 Okoličná na/Ostrove. V-1584 • Bérbe adok butikot a nagymegyeri termálfürdőnél. Tel : 0709/92-35-57 V-1578 ŠtíiÉÉÉť • Eladó emeletes, ötszobás családi ház Tejfalun Cim a hirdetóirodában. V-1619 • Eladó Dunaszerdahelyen háromszobás szövetkezeti lakás. Tel 0709/268 64, hivható 16 óra után V-1652 ÚJ FOGALOM A MATICA SZÓHASZNÁLATÁBAN HUNCUT KISEBBSÉG (Munkatársunktól) - A második surányi memorandumról szervezett csütörtöki vitaestnek valójában egyetlen célja volt Feltérképezni, hogy mennyire helytállóak azok az állítások, amelyek szerint: „DélSzlovákiából kiveszik a szlovák nyelv, a szlovák kultúra, a szlovák istentiszteletek, a szlovák identitás . és a nemzetet a saját államában diszkriminálják." A Human mozgalom és több más emberjogi szervezet által előkészített vitafórum, sajnos, szinte eredménytelen lett. A vitapartnerek, a szervezők és főként a közönség lehetővé tette - sőt! hagyta -, hogy kifejezetten meddő vitákkal teljen az est nagy része, holott mindössze négy-öt ember érkezett destruktív szándékkal. Stanislav Bajanik, a Matica slovenská titkára - gyakorlatilag első felszólalóként - a Human mozgalom képviselőit rögtön militáns hangulatkeltéssel vádolta meg, csupán azért, mert óva intettek a jugoszláv példától Ezt követték a további számonkérések: hogyan történhetett meg, hogy a Csemadok tevékenységét negyven éven át az állam dotálta, hogy merészelte Duray Miklós megírni a Kutyaszorító című könyvét és Janics Kálmán az 1945-1948 közötti jogfosztottságról szóló könyvét; mikor és mit nyilatkozott Duray Miklós külföldön A számonkérések mellett, „természetesen", számos demagóg kijelentés is elhangzott: a kisebbségi politikusokat külföldről irányítják; a kisebbségi jogok követelése Dél-Szlovákia annektálását készíti elő; a szlovákiai magyarok több jogot élveznek, mint az államalkotó nemzet s a kisebbséget ez bátorítja a különféle „huncutságokra"; a találkozónak nem a memorandum érvelésével kellene foglalkoznia, hanem azzal, miként valósíthatóak meg a benne foglalt követelések.. Minderre még a jobb érzésű szlovák résztvevők is azzal válaszoltak, hogy elmondták: a magyarokkal minderfdig jól kijöttek és minden rendben volt, amíg a Matica slovenská nem kezdett el politizálni Dél-Szlovákiában. Épp a jobb érzésű szlovákokat bőszítette fel a leginkább az Emberi és Nemzeti Jogok Szlovák Szervezete tagjának provokatív kijelentése: „Látni szeretném, milyen képet vágnak majd, ha nemsokára Tiso elnökünket rehabilitálni fogjuk!" A vitaest résztvevői, e zavaró mozzanatok ellenére, megszavazták azt a petíciót, amely többek között egy olyan parlamenti bizottság létrehozását kérelmezi, amely megvizsgálná a második surányi memorandum állításainak valóságtartalmát. Ezzel kapcsolatban felkérték a szlovák parlamentet, hogy mindaddig ne foglalkozzon érdemben a memorandum által követeltekkel, amíg e parlamenti vizsgálat eredményei nem kerülnek nyilvánosságra. A petíció negyedik pontja Ivan Gašparovič május 13-i rádióinterjúja kapcsán azt kéri: vizsgálják felül és tételesen mutassák ki, hogy mennyibe károsították Szlovákia hírét, illetve mennyiben akadályozták a Szlovák Köztársaság felvételét az európai szervezetekbe a magyar kisebbség képviselőinek egyes megnyilvánulásai - s ugyanakkor milyen mértékben veszélyeztetné Szlovákia felvételét az európai szervezetekbe a második surányi memorandum által követelt törvények elfogadása. A továbbiakban, a korlátozó törvények helyett, pozitiv törvények elfogadtatását sürgeti a petíció s a találkozó szervezői a legfelsőbb szlovák törvényhozó szervek felkínálják az együttműködést a nemzetiségi feszültségek feloldására irányuló törekvésükben. (m-n.) KOCKÁZAT A DUNA MENTÉN A kilencvenes évek elejére a bősi vízlépcsővel foglalkozó szlovák kutatók számára nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt a mű lebontására szőtt tervek elvesztették realitásukat, másrészt viszont a kutatási eredmények ismeretében mindenképpen módosítani kell az eredeti elképzeléseket. A hordalékokban tárolt vízkészlet megóvásához például a körtvélyesi víztároló negatív hatásainak semlegesítésére volt szükség. Erre két lehetőség kínálkozott, vagy a gátak egymáshoz való közelítésével leszűkíteni a tárolót, vagy pedig a tárolón belül végezni el különféle változtatásokat. Az első megoldási lehetőség D-változat néven vonult be a köztudatba, és kidolgozásába Jozef Vavroušek, akkori szövetségi környezetvédelmi miniszter mögé majdnem mindenki felsorakozott azok közül, akiknek a nevével korábban három évtizedig a vízlépcsőrendszer elleni küzdelem során találkozhattunk. A küzdelembe bekapcsolódott a szúk szlovák ökológiai, vízgazdálkodási, hidrokémiai, hidrológiai szakmai elit jó néhány egyénisége is. Ok pontosan tudják, hogy ezzel szakmai jövőjüket kockáztatják, de mivel látták, hogy az utolsó esély kínálkozik egy elfogadható kompromisszum megkötésére, nem hallgathattak. Ma már ezt is leszögezhetjük: egy ilyen megoldási módnak akkoriban Csehszlovákiában a körülmények kedvező összjátéka esetén reális esélye lett volna arra, hogy a szükséges fórumokon megkapja a megfelelő politikai támogatást. Ezzel egyidőben azt sem szabad elhallgatnunk, hogy az igyekezet elsősorban azon bukott meg, hogy a magyarországi politika semmiféle engedményre nem volt hajlandó, és pardon nélkül megtorpedózott minden, a bősi vízlépcső befejezésével számoló javaslatot. Amint az várható volt, a vesztes játszma után Pozsonyban igazgatók cserélődtek, kutatók távoztak, vagy csak jobb esetben váltak épp hogy csak megtűrtté munkahelyükön, sőt az ügy utózöngéjeként az is megeshet, hogy akár egész kutatóintézetek tűnnek el a süllyesztőben. Mindezek következtében szabad utat kapott a C-változat építése, illetve a körtvélyesi tároló Mucha-féle optimalizálása, amely keretében szigetelték a vízművek előterének fenékszakaszait és áramlásgyorsító terelőgátakat építettek. Ilyen értelemben tehát az építők is elismerték, hogy nem alaptalanok az ivóvizet féltő előrejelzések, és a maguk módján meg is tették az ellenintézkedéseket. Kérdés persze, hogy ezek mennyire lesznek képesek elejét venni a szennyezésnek, amely kialakulásáról a Binder-féle demagógia művelői is tudják, hogy nem néhány hét, illetve hónap kérdése. Az ezzel kapcsolatban kialakított megfigyelőhálózat mindenesetre bebizonyította, hogy képes jelezni a veszélyt, így készen áll a nyári időszakra is, amikor a Duna vizében a legkisebb az oldott oxigéntartalom és ezért a legnagyobb a veszélye annak, hogy a szennyeződések megjelennek a parthoz legközelebb elhelyezett megfigyelőkutakban. A legkomolyabb próbatétel viszont majd akkor következik, amikor a víztároló szintjét újabb két méterrel megemelve elöntésre, illetve nyomás alá kerül az egykori gútori és szemeti ágrendszer, amelyben évtizedekig halmozódtak a folyóba kibocsátott veszélyes szennyeződések. TUBA LAJOS r Á

ltalában mindenkinek a magánügye, hogyan teszi nevetségessé magát. Egészen addig, amíg nem közjogi méltóság az illető, mert akkor már az általa képviselt közösséget is lejáratja. Gondolom, a szlovák politikai humor olyan elismert művelői, mint például Milan Markovié, még sokáig élcelődni fognak Mečiarnak azon a kijelentésén, hogy Bili Clinton meg a Szlovákiában győztes DSZM programja azonos filozófiára épül. Annak, aki legalább nagy vonalakban ismeri Clinton programját, és a bőrén érzi a Mečiar-kabinet pártállami módszereit, gazdasági „koncepcióját", ez már több, mint megmosolyogtató. De nálunk az ilyesmin már nem szokás mérgelődni. Viszont biztos vagyok benne, a DSZM csahosai nem annak a fejét fogják követelni, aki mondta, hanem annak, aki majd kipellengérezi. És ez már bosszantó. Csakúgy, mint a pöffeszkedő nagyképűség másik csúcsteljesítménye. Mečiar már elutazott az USA-ba, amikor a sajtó ismertette a Der Spiegelnek adott interjúját. Ebben megkérdezték tőle: Václav Havel cseh elnökhöz hasonlóan előnyben részesítené-e a szerbek elleni beavatkozást? „ Mindig az volt a szerencsém, hogy életemben csak nagyon ritkán értettem egyet Havellaľ- hangzott a válasz. Nos, erről az első pillanatban nem az jutott eszembe, hogy ugyan hol sütögette a pecsenyéjét Mečiar, anno, amikor Havel már világszerte ismert disszidens volt. Ez az ,.életemben" kifejezés azt jelenti, hogy akkor sem, amikor Havel még Husákék és Jakešék ellen küzdött? Ha igen, az ő dolga, de miért dicsekszik vele éppen találkozni vele. Dehogynem. Rangot, elismerést jelent, ha az amerikai elnök fogad valakit. És csak ritkán történik meg, hogy egy külföldi kormányfőt ne tisztelnének meg legalább néhány perces protokolláris fogadással a Fehér Házban. Ez már nem is nevetséges, egyenesen kínos. BALKÁNI KITÉRŐK a Spiegelnek, ha egyszer - úgymond - Európába igyekszik? Mondom, nem is ez jutott először eszembe, hanem az, hogy Havelt milyen hatalmas ünneplésben részesítették az Egyesült Államokban, hány világsztár lépett fel a tiszteletére. Mečiart az amerikai elnök fogadni sem volt hajlandó. Tudom, változtak a körülmények, de azért mégiscsak jelzi a nemzetközi értékrendet. Gondolom, kormány- és DSZM-körókben vért izzadva fognak szalonképesnek tűnő magyarázatokat kiötleni a miértre, s azzal próbálják majd etetni a hazai közvéleményt, hogy nem is a Clintonnal való találkozó volt a látogatás célja. Netán megkockáztatják: Mečiar nem is akart De a kínosnál is van rosszabb: a veszélyes. Ugyanabban a Spiegel-interjúban hangzott el: a csehek ne feledkezzenek meg arról, hogy a tranzitvezetékek Szlovákián keresztül vezetnek. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ezt Prágában fenyegetésként értelmezték? Hiszen a szándék világos volt: ha Prága nem lesz jófiú, Pozsony elzárja az olajcsapot. Nem baj, ha nem kapunk pénzt a tranzitért, a fő, hogy a másiknak is ártsunk. Miért csodálkoznak itt egyesek, ha a részletek iránt nemigen fogékony tengerentúliak a hároméves csehszlovák történést így látják: bársonyos forradalom, önkényes és eldurvuló válás, fenyegető cseh-szlovák gazdasági háború. Az amerikaiak lennének a hibásak? Prága után a másik ősellenség is megkapta a magáét. Amerikában sem állta meg Mečiar, hogy ne vádolja irredentizmussal Budapestet, mondván: egyes magyar politikusok még mindig nem tettek le Nagy-Magyarországról. És ö nem a magyar-ukrán szerződés körüli sajnálatos budapesti vitára gondolt. Azt akarta érzékeltetni, szegény kis Szlovákiának féltenie kell a határait. Szerencsére Washingtonban jobban hisznek a magyar komány egyértelmű állásfoglalásainak, átlátják, hogy miért keresi Mečiar az ellenségképeket. Nemzetközi szempontból az ilyen kijelentései nem jelentenek veszélyt, de ránk nézve, sajnos, igen: a „líder" nem változik. A

mi elszomorító: mindez csupán három nap történéseinek a töredéke. A ködösítést Szlovákia ET-tagságának feltételeiről, az olyan „régebbi" agyrémeket, mint a csehszlovák zászló ára és hogy hány milliárd dollárral tartozik Prága Pozsonynak, meg a többieket, nem is említettem. Pedig mindez egyfelé vezet: a balkanizálódáshoz, hiába indultunk kezdetben Európába. Nos, ugyan miért nem találkozott Clintonnal Mečiar? MALINÁK ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM CSAP A KŐOLAJVEZETÉKEN Már megszoktuk, hogy miniszterelnökünk más hangot üt meg, ha övéi között vázolja a teendőket, csillogtatja a szebb jövőt, máshogy beszél a hazai parlamentben, máshogy a közeii Bécsben és egészen szolid képes lenni, ha az óceán másik partján nyilatkozik. Nem tudom, a hazai talajt érezte-e talpa alatt, amikor a Der Spiegelnek nyilatkozott. Minden valószínűség szerint otthon érezte magát, még akkor is, ha netán valamelyik nyugat-európai metropolisban adta az interjút, pedig olyat mondott, hogy Bonnig, Varsóig és Moszkváig elhallatszott. Okfejtésének az volt a lényege, hogy ha a Szlovákián végigfutó kőolajvezeték csapját elzárnák, Csehország gazdasága tíz nap alatt összeomlana. Ezt fenyegetésnek minősítették. Mindenütt, Szlovákián kívül. A Prágának címzett kijelentésre világszerte felfigyeltek. Ma már nem tudni, a véletlen műve volt avagy sem, de tény, hogy a Spiegel-interjú megjelenése után néhány nappal az összes lengyelországi napilap közölt egy rövid hírt (mégpedig előkelő helyen): a varsói kormány Moszkvába küldte egyik miniszterhelyettesét, hogy tárgyalásokba kezdjen az orosz kormánnyal egy kőolaj-fővezeték építésének lehetőségeiről Ennek a csőkígyónak egyik vége valahol Szibériában lenne, a másik pedig NyugatEurópában, maga a vezeték pedig Lengyelországon és Csehországon keresztül haladna, majd Németországban folytatódna. Csak rá kell nézni a térképre és utána buja fantázia nélkül is fel tudja fedezni az ember, hogy ez a szupervezeték nem haladna keresztül Szlovákián. Nyugati kommentárírók teljesen kendőzetlenül közvetlen összefüggést vélnek felfedezni Mečiar kijelentése és az új kőolajvezeték felépítése lehetőségének vizsgálata körül. Az is lehet, hogy tendenciózusan hozzák összefüggésbe miniszterelnökünk fejtegetését és a lengyel kormányelnökhelyettes moszkvai útját. Köztudomású, hogy Szlovákia számára a legstabilabb és legbiztosabb bevételi források egyike a kőolaj- és gázvezeték üzemeltetéséből származó jövedelem. A kormány gazdasági miniszterei is, maga a miniszterelnök is már többször kinyilvánították, hogy ezzel a bevétellel számolnak, sőt, a vezetékek teljesítményének növelését tervezik. Az is kétségtelen, hogy Oroszország, ha akarja, ha nem,számol kőolaj és gázkészleteinek értékesítésével. Számára ez jelenti a stabil és biztonságos bevételi forrást. így Moszkvában is felfigyeltek arra, amit Mečiar a kőolajvezeték csapjának kezeléséről mondott. Az olaj olyan termék, amelynek megszerzéséért már háborúkat vívtak, államfőket és minisztereket vesztegettek meg számtalanszor, világpolitikai koncepciókat dolgoztak át stb. így Szlovákia miniszterelnökének „elszólása" nyomán nincs kizárva, hogy hazánk most anélkül, hogy kormánya akarná, valóban fontos európai tényezővé válik. Ebben azonban nem lesz köszönet. Akár kiragadták a Der Spiegelnél, Mečiar inkriminált mondatát a szövegkörnyezetből, akár nem, már magával a kőolajvezeték-csap elzárása lehetőségének említésével ártott a miniszterelnök Szlovákia érdekeinek. Akkor is ártott, ha soha semmi nem lesz abból a vezetékből, amely Lengyelországon és Csehországon át haladna az Atlanti-óceán felé. Ha pedig megvalósul, pláne ártott. Az energiaellátás biztonsága a fejlett iparú nyugati országok számára semmi máshoz nem hasonlítható fontosságú kérdés, igy a minimális biztonsági kockázatot sem vállalják. Szlovákia számára most talán mindennél fontosabb kérdés, van-e ebben az országban tényező, amely legalább figyelmezteti a miniszterelnököt kijelentésének lehetséges következményeire. A kormány nem ilyen tényező, annak minden tagja Mečiarnak köszönheti tündöklését. A parlamentre várna a feladat, hogy megálljt mondjon a bőbeszédű kormányfőnek. TÓTH MIHÁLY VEGYES