Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-09 / 83. szám, péntek

7 PUBLICISZTIKA I ÚJ SZÓM 1993. ÁPRILIS 13. HA UJBOL LESZ MUNKÁM... Az első pillantásra úgy tűnt, a Zselizi Körzeti Munkaügyi Hivatal dolgozói nem panaszkodhatnak a sok munkára. Délelőtt fél tízkor mindössze egyetlen ügyfél vára­kozott a folyosón. Ebben a körzet­ben ennyire alacsony lenne a munkanélküliek száma? Tuček Erika, a munkaügyi hivatal veze­tője azonban felvilágosított: a leg­több munkanélküli tizenegy körül jön, mikor a falvakból beérkeznek az autóbuszok. Aztán kettőig, a félfogadás végéig tart a „nagyü­zem". Mert bizony Zseliz környé­kén is hónapról hónapra nő a munkát keresők száma. — Február végéig 2081 állásta­lant tartottunk nyilván, ami 16,95 százalékos munkanélküliséget je­lent. A Lévai járásban ez az arány a legmagasabb —, jellemzi a helyzetet a fiatal mérnöknő. — Körzetünkben sokkal kevesebb a munkalehetőség (mindig is keve­sebb volt) mint Léván, kevesebb a nagyüzem, de a magánvállalko­zó is, viszont a más körzetekből elbocsátottak a mi munkanélküli­jeink számát gyarapítják. A körzetben a legtöbb munka­nélküli gyári vagy mezőgazdasági munkás volt, de sok az állástalan végzős is, szakmunkások, közép­iskolások, a 2081-ből 169-en. Kö­zülük 102-nek érettségije sincs, mert csak inasiskolát végzett. — Számukra nehéz munkát ta­lálni, mert szinte semmi szakmai gyakorlatuk nincs, a vállalkozók pedig érthetően főleg gyakorlott szakmunkásokat keresnek, — mondja az igazgatónő, aki további jellemző vonásként említi a mun­kanélküli nők szokatlanul magas arányát: 51,4 százalék. — Ez az arány kezdetektől fog­va ilyen volt, mivel sok cigányasz­szony jelentkezett, mert a törvé­nyek szerint már akkor is jogosult volt a munkanélküli segélyre, ha egész életében csak otthon ne­velte a gyerekeket. Ők meg is maradtak munkanélkülinek, de közben máshonnan is bocsátottak el nőket. Számukra ma is keve­sebb a munkalehetőség, helyben vagy a körzeten belül szinte sem­mi, s ha Léván akadna is valami, sokszor a család miatt nem tudják vállalni az utazgatást. A munkanélküliek között a zse­lizi körzetben is szép számban akadnak romák: többségük sose dolgozott, korábban büntették őket a munkakerülésért. — Számukra minimálisak a munkalehetőségek, de nem is igen kapkodnak az állásajánlatok után, megelégszenek a segéllyel. Sokan már csak a szociális se­gélyre jogosultak, azt viszont megkapják, ha nálunk rendszere­sen jelentkeznek. De mint az igazgatónő hang­súlyozza, munkalehetőség nem­csak a romák számára nincs, a többi állástalannak sem tudnak mit felkínálni. Az iskolapadból egyenesen a munkaügyi hivatalba Méry Gábor felvételei — A járási munkaügyi hivataltól minden hét elején megkapjuk a betöltetlen állások listáját. Az álla­mi vállalatok, a mezőgazdasági üzemek részéről szinte semmi ke­reslet sincs, inkább a magánvál­lalkozók vesznek fel munkásokat, de ők is maximum 2-3-at. Jelen­leg főleg adminisztratív erőket ke­resnek, olyanokat, akik ismerik a kettős könyvvitelt, továbbá varró­nőket, felszolgálónőket. A legtöbb álláskínálat Léván van, ami sok környékbelinek nemigen felel meg. Érí meg is tudom érteni őket. Mert ha belegondolunk, az illető kap 2250 korona minimál­bért, de annak jelentős részét az utazásra kellene fordítania. Akkor inkább otthon marad és szedi a segélyt, mert így jobban jár, eset­leg emellett még feketén munkát is vállal. Sajnos, egyelőre nem tu­dunk ellene tenni, most van ala­kulóban egy el­lenőrző csoport, amely a jövőben éppen ezeket az eseteket követi nyomon. Az igazgatónő megemlíti, hogy a körzetben gyakran előfordul az ún. álmunka­nélküliség is. Ez azt jelenti, hogy a magánvállalko­zó már előre tud­ja, kit fog alkal­mazni, s az illető csupán azért je­lentkezik be a munkanélküli hi­vatalba, hogy az ismerőse állami támogatást igé­nyelhessen azért, hogy őt mint munkanélkülit al­kalmazta. A tény­leges munkanél­küliek pedig miat­tuk nem jutnak munkához. Tuček Erika szerint nem túl biztató a helyzet a zselizi körzetben sem Mint megtudtuk, Zseliz körzeté­ben nemcsak a munkalehetőség kevés, de az utóbbi időben az ak­tív foglalkoztatási politikában is visszaesés következett be. Eddig az új munkahelyet teremtő vállal­kozónak 50 ezer koronáig terjedő támogatást adhattak, az idén már ez az összeg is kevesebb lett. Ráadásul, míg tavaly a támogatás reményében sok munkanélküli kezdett magánvállalkozásba, most azt tapasztalják, hogy ezek a vál­lalkozók egymás után térnek visz­sza a munkanélküliek közé. Erre kényszenti őket az új adózási és biztosítási rendszer, amivel a vál­lalkozásuk kezdetén még nem számoltak. Közhasznú munkára is mindössze 42 munkanélkülit tud­tak elhelyezni, ami az átképzési tanfolyamokat illeti, azok iránt sincs túl nagy érdeklődés. — Pillanatnyilag közgazdasági, számítástechnikai, heggesztő tan­folyamokat tudunk ajánlani, de sajnos azt már nem tudjuk garan­tálni, hogy a tanfolyamot elvégző el is tud majd helyezkedni az át­képzés után. Ennek ellenére mi megpróbáljuk rábeszélni az em­bereket, hogy vegyenek részt az átképzéseken. A végzősök, külö­nösen a gimnazisták közül többen is bejelentkeztek, viszont a szak­képesítés, végzettség nélküliek nemigen. A munkanélküliség várható ala­kulásával kapcsolatban az igazga­tónő nem vár sok jót a jövőben. Nemsokára bezár a cukorgyár, ami újabb 180 munkanélkülit je­lent, nem túl bíztató a tolmácsi gépgyár, de a környékbeli mező­gazdasági üzemek helyzete sem. S nem tudni, hogyan alakul a pár­kányi papírgyár jövőbeni sorsa, ahol szintén sok Zseliz környéki dolgozik. Új munkahelyek kialakí­tására pedig a közeljövőben sem igen számíthatnak. Az igazgatónő irodájából kilép­ve a hivatal folyosóján a délelőtti ürességgel ellentétben már vagy egy tucat munkanélküli várako­zott. Férfiak és nők, idősebbek és egészen fiatalok. Voltak közöttük „tapasztalt" munkakeresők, mint a famadi Mokos Tibor, akit kév év­vel ezelőtt a lévai vasútállomástól bocsátottak el létszámfölöslegre hivatkozva. Azóta sem tudott elhe­lyezkedni. Vele ellentétben Komi­szár Elvira mindössze három hó­napja veszítette el állását a helyi nagyraktár privatizálása következ­tében, de azóta sem tud napi­rendre térni e tény fölött. — Húsz évig dolgoztam raktá­rosként, szerettem a munkámat, becsületesen elvégeztem a tenni­valómat, mégis elbocsátottak. Igaz, azt ígérték, hogy vissza­vesznek pár embert, de harmin­cunk közül, jó ha ötöt. Szeretnék visszakerülni, de tudom, nincs sok esélyem rá. Ha úgy alakul, más munkát is elvállalok, mert annál nincs rosszabb, mint tétlenül ülni és várni. Meg aztán élni is kell valamiből. Az elbocsájtás nekem keserves csalódást hozott. Ezek után azt mondom, nem érdemes becsületesen dolgozni, mert nem veszik figyelembe. Bár tudom, ha újból lesz munkám, úgy fogok dolgozni, hogy elégedettek le­gyenek velem. Bárcsak már ott tartanék... S. FORGON SZILVIA RÓLUNK — FRANCIA SZEMMEL HA ÉN LENNÉK SZLOVÁKIA KIRÁLYA... Stephane Rosier? a párizsi nyolcas számú egyetem geo­gráfiai tanszékén geopolitikát oktat. Kutatási torütete a kőzép­eutópai régió. • Mióta foglalkozik ezzel a té­mával? — Lassan tíz éve járom Közép-Eu­rópát. Érsekújvár számomra abból a szempontból érdekes, mivel itt a leg­szembetűnőbb a nemzetek keveredé­se. Általában a falvak és a nagyváro­sok monoetnikusak. Az érsekújvári la­kosság-összetételhez hasonló város például Marosvásárhely Romániában, vagy Szabadka a Vajdaságban. Szer­biában a háborús veszély miatt lett volna nehéz dolgoznom. Romániában pedig — mivel még mindig élnek a fé­lelmek — nem könnyű információhoz jutni. Igy választottam Szlovákiát, a legdemokratikusabb országot azok közül, amelyekben nagy magyar nem­zeti etnikum él. Érsekújvár a legna­gyobb szlovákiai város, ahol igazán kevert nemzetiség él. • Miért esett éppen Közép-Euró­pára a választása. Valaki felkérte er­re a munkára, vagy ez a szívügye? — Ez a terület régóta foglalkoztat, bár nem tudom megmagyarázni, hogy mi okból... Talán valamiféle küldetés ez. A magyar nép történelmét például a nem magyar krónikaírók írták meg a leghitelesebben, mivel ők objektívan tudták figyelni az eseményeket. A doktori disszertációm témája a ma­gyar kisebbség helyzete és problémái Közép-Európában. Ehhez a témakör­höz viszont francia nyelvű segédanya­got találni szinte lehetetlen. • Azt akarja mondani, hogy nincsen francia nyelvű könyv, amely a Kárpát-medencében élő kisebbségek helyzetével foglalkoz­na? — De igen, vannak ilyen könyvek, ám azok vagy túl régiek, vagy pedig közép-európai szerzők francia fordítá­sai Bibó István munkái például na­gyon jók és hasznosak, csak az a baj, hogy az ötvenes években íródtak. Az objektív munkához elengedhetetlenül szükséges, hogy szlovák, román, uk­rán, jugoszláv és osztrák szerzők e témával kapcsolatos írásait is áttanul­mányozzam. • Mi érdekelte leginkább Érsek­újváron? — Szerettem volna szlovák és ma­gyar szervezetek, pártok, egyesületek vezetőivel találkozni, bár ez csak részben sikerült. Találkoztam a Mati­ca slovenská, a Csemadok, az SZNP, az Együttélés képviselőivel. Igyekez­tem sokat beszélgetni az átlagembe­rekkel is, hiszen az ő véleményük le­galább olyan fontos, mint a politikuso­ké. Betekintést szereztem a népszám­lálási adatok e városra vonatkozó ré­szeibe, a helyi képviselő-választás és a parlamenti választások egyes ered­ményeibe, a járás statisztikai adatai­ba. Ezek nagyon értékesek a mun­kám szempontjából, feldolgozásuk több hetet vesz majd igénybe. • Milyennek találja az itt élő embereket? Apropó, szívesen élne Szlovákiában? — Igen, ha én lennék a király. Lá­tom, nem nevet, pedig ezt viccnek szántam... Ismerve az ország gazda­sági gondjait, társadalmi problémáit, meg kell mondanom, nem túl vonzó az összkép. Ám az emberek, a men­talitásuk és a szokásaik nagyon ha­sonlóak a franciákéhoz. Ami viszont meglepett, az az, hogy szinte lehetet­len ebben a városban megállapítani, hogy ki magyar, ki szlovák. Egyfor­mák az étkezési szokások, az életstí­lus, szinte mindenki beszéli mindkét nyelvet, amit én őszintén csodálok, hisz a két nyelv annyira eltérő. Ám valahol nagyon közeli e két nemzet kultúrája. • Véleménye mégis ellentétben áll az általános helyzettel, vagyis a nemzetiségi ellentétek gyakori fellobbanásával. — No, de nem is az egyszerű em­berek szítják ezeket! A nemzetiségi problémák gyökerét három tényező befolyásolhatja döntően. Az első a je­lenlegi kormány politikája. Úgy gondo­lom, nem eléggé nyitott a kisebbségi ügyek rendezésének kérdésében. Úgy tűnik, nem igazán akarja megol­dani a felgyülemlett gondokat. A nem­zetiségi problémák felnagyításával próbálja palástolni a gazdasági gon­dokat. Ez viszont nagyon veszélyes, mert ezáltal a gazdasági problémák még riem oldódnak meg, viszont elin­dulhat egy olyan gyűlölethullám, ami­nek aztán nagyon nehéz gátat vetni, A nemzetiségi ellentéteket szító má­sodik tényező a magyar politikai pa­letta nacionalista színezetű erőiben található. Az ún. csurkisták most még nincsenek sokan, de népszerűségük a határokon túlra is kiterjedhet, ami megint csak az ellentétek kiújulását jelentheti. A harmadik tényező a törté­nelemoktatás. A történelemkönyvek taníthatnak toleranciára a másik nem­zet iránt, de ne felejtsük el, hogy gyű­löletre is A szlovák történelemköny­vekben mindenütt ezeréves magyar elnyomásról írnak. Az olvasóban olyan kép alakul ki, hogy a magyarok mindig is a szlovák nép ellenségei voltak. Ez azonban nem ilyen egysze­rű. Igaz, hogy a 19. században a ma­gyar politika nagyon kemény volt a szlováksággal szemben, de ezt sem­miképp sem lehet ezeréves elnyo­másnak nevezni. Nemzetiségi elnyo­másról a 19. század, illetve a francia forradalom előtt egyáltalán nem be­szélhetünk Európában. Voltak ilyen­olyan vallásúak, szegények, gazda­gok, de a nemzeti érzések akkoriban nagyon háttérbe szorultak, főképp az akkori Magyarország területén. Ezért sajnálatos, hogy a középkori magyar királyságokról csak negatív dolgokat lehet a történelemkönyvekben olvasni. Rá kellene mutatni a pozitívumokra is, mint például a magyar és a szlo­vák nép közös harcára a^örök ellen, a Habsburgok ellen, stb". hiszen a szlovák nép sohasem harcolt a ma­gyar nép ellen. A francia és a német nép között három hatalmas háború pusztított el milliókat, mi most mégis békében, toleranciában élünk egy­más mellett. Nekünk sikerült az, ami itt Közép-Európában még csak álom. Mi tudtunk „lapozni egyet". Az erre vonatkozó döntést először a két kor­mánynak kellene meghoznia. El kéne kezdeniük az igazi együttműködést, ezután már az egyszerű emberek is örömmel követnék a kormányok pél­dáját. Az együttműködés nem egyfaj­ta luxus, hanem kemény gazdasági szükségszerűség. Az egyetlen lehe­tőség a két ország jövőbeli sikerei­nek az eléréséhez. Nincs más lehe­tőség! • Mikor lesz kész a könyv? — Októberben adom le a disszertá­ciós munkámat, a könyvnek — szpon­zoroktól függően — a jövő év tava­szán kellene megjelennie. • Miben látja munkája hasznát és értékét? — Objektíven akarom tájékoztatni a francia embereket a közép-európai ré­gió nemzetiségi problémáiról, az itt élő emberek dolgairól, gondjairól, ba­jairól. Remélem, sikerülni log! • Én is remélem. Köszönöm a beszélgetést. KISS PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents