Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-09 / 83. szám, péntek

1993. ÁPRILIS 15. . ÚJ szól HIRE

K-VE

LEMENYEK Esterházy János, a szlovákiai magyarság mártírhalált halt vezetője, korabeli beszédeiben gyakran kitért arra, hogy a kisebbségi léthelyzetbe került magyar népcsoport jövője mindig két dologtól függ. Függ a mindenkori uralkodó többség kisebbséggel szembeni magatartásától, és függ a kisebbségben élő népcsoport belső erkölcsi erejétől, szellemi erőtartalékaitól. E megállapítás tükrében a szlovákiai magyar értelmiség történetét — eszmetörténeti szinten — két nagy történelmi időszakra oszthatjuk. Az első időszak a Trianon utáni kezdetektől 1948/49-ig, a keletközép-európai, és ezen belül csehszlovákiai kommunista hatalomátvételig tart. A második korszak 1948/49-től datálható napjainkig. Anélkül, hogy e korszakolás, valamint a második korszak részletes taglalása szándéka lenne e tanulmánynak, most csupán azt szeretném megjegyezni, hogy ez utóbb említett periódus meghatározó lényegének az uralkodó szocialista ideológia korszakot átfogó jelenlétét, illetve az ehhez alkalmazkodó, igazodó vagy épp az ezzel szembeforduló értelmiségi magatartást tekintjük. Az Esterházy János által említett belső tartalékok kategóriájának leírása ösztönözte bennem e két részre tagolódó történelemszemlélet kialakulását. A történelmi tények ugyanis azt mutatják, hogy az I. világháborút követő trianoni döntés után a Csehszlovákiában kialakuló, magát már egyértelműen szlovenszkói magyar értelmiséginek nevező nemzedék megszületéséhez mindössze néhány év, egy szűk évtized is elegendő volt. E generáció már ez alatt a néhány év alatt, a húszas évek közepén eljutott odáig, hogy a világban elfoglalt helyét, lehetőségeit a lehető legpontosabban felmérje, küldetését felismerje. Ez a küldetés a húszas évek elején Ady „dacos magyarságával" indult, és 1948-ban, Ady „megvert magyarságának" utolsó fellobbanó szikráival hunyt ki. A két háború közti szlovákiai magyarság jelentős részben feldolgozott történetének egyes fejezetei e küldetéstudat belső erkölcsi igényből fakadó alapköveit adják tzekhez az alaptételekhez az olyan, belső meggyőződésből eredő fogalmak adták a kulcsszavakat, mint a demokratizmus, az európai nyitottság, a humanizmus, a szociális érzékenység, a nemzeti KINCS TÖRÉKENY CSERÉPEDÉNYBEN* GONDOLATOK A SZLOVÁKIAI MAGYAR ÉRTELMISÉGI HELYZETRŐL felelősségtudat és a más népekkel való szolidaritás vállalása. Ezen a belső meggyőződésen alapult a szlovákiai magyarság küldetéstudata, amely a kisebbségi sorsba került magyar népcsoport felemelésére telt kísérletet, s ezzel párhuzamosan azt is deklarálni kívánta — saját példájával bizonyítva —, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság barátként, testvérként szeretne együtt élni az őt körülvevő népek és nemzetek tarka seregével. Az Esterházy által említett első leltétel, a többség viszonyulása a kisebbséghez — elvek ide, elvek oda —, a kezdetektől lógva félreérthetetlenül deklarálta a magyarsággal szembeni szándékot. Ez a szándék hosszabb távon — ugyan változó módszerekkel — egyet jelentett a szlovákiai magyarság teljes kulturálisnyelvi beolvasztásával. E lény árnyékában a kisebbségi magyarság megtartását szolgáló második fellétel a lelkes kezdet és az eufória (1938) utjLn.egyre bizonytalanabbá váll, míg végleg el nem merüli a fasizmus, majd a közvetlenül a második világháború utáni, demokratikusnak mondott korszak, a nemzeti türelmetlenségtől átitatott sztálini kommunizmus hínárjában. Ha végigtekintünk a szlovákiai magyar értelmiség történetének első korszakán, bízvást elmondhatjuk, hogy e két háború között induló értelmiségi generáció fejlődési pályája szinte példátlanul ível felfelé. Ennek a nemzedéknek, mint már említettem, egy teljesen új helyzetben, új körülmények között kellett magára eszmélnie, önmagára találnia, s maradandó értéket alkotva, kialakítania a saját identitásés küldetéstudatát, amely aztán modellként szolgált, nem csupán a szlovákiai magyar értelmiség, hanem az egész csehszlovák köztársaságbeli magyar kisebbségi szellemiség kialakításához is. Ezt a szellemiséget nevezte Győry DePl • HRY REZSŐ GONDOLATOK A TEHERVAGONBAN avagy Védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében U^affýjram zső „kisebbségi géniusznak", melyet hatókörében legfeljebb az erdélyi transszilvanizmushoz tudnánk hasonlítani. Bár mindkét eszmeiség más-más alapon, más-más hagyományokon és más-más céllal jött létre, mindkettőről megállapítható, hogy az összmagyar szellemi fejlődésre igencsak termékenyítőleg hatottak. A fiatal szlovákiai magyar értelmiség — pozsonyi, brünni, berlini, párizsi állomásokkal —, szellemi horizontját állandóan tágítva tudatosan vállalta, hogy szűkebb közössége látókörét európai méretűvé szélesítse. Ezért törekedVallomás a VALLOMASról BESZÉLGETÉS TÍMÁR SÁNDORRAL, A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES MŰVÉSZETI VEZETŐJÉVEL 1993. március 24-én mutatta be a Magyar Állami Népi Együttes VALLOMÁSOK című új műsorát a Komáromi Városi Művelődési Központ színpadán. A fergeteges sikerű előadás után beszélgettem el a világhírű együttes művészeti vezetőjével, Tímár Sándorral, aki egyúttal a produkció koreográfusa is volt. A Magyar Állami Népi Együttes egyébként 1S50-ben alakult Rábai Miklós vezetésével. Ő huszonöt éven át irányította és emelte nemzetközi szintre a magyar néphagyományokra építő együttest, melynek vezetését Tímár Sándor 1981-ben vette át. — Vajon mi vezérelte önt, amikor ezt a produkciót a magyar folklórkincs éppen látott anyagából állította össze? Bizonyára önmagáról is vallani szándékozott általa. — Én beleszülettem ebbe a művészetbe. Szüleim földműves emberek voltak. Gyermekkoromban nagyon sok lakodalomban megfordultam. Nagyon sokszor mentem szüleimmel, farsang táján, mulatságba Szolnokon. Alföldi vagyok. Én ott láttam és éltem át ezeket a dolgokat. Anyám leánytestvérei szinte minden este énekelgettek, miközben velem játszottak. Végül maradtam a néptánc mellett, melyet regős cserkészként kezdtem művelni. Később ejkezdtem járni a falvakat. Példaképem volt Bartók Béla, Kodály Zoltán. Hát ezekről a dolgokról vallok most ebben a műsorban. — A közönség érdeklődése arról tanúskodik, hogy van is kinek vallania. — Mi keressük azokat az embereket, akik erre a műfajra .vevők". Szebben talán így mondanám: akik szívesen fogadják ezt a művészetet. „Választásom a Mátyusföldre esett" (Archív felvétel) Azt tapasztaltam, hogy nemcsak a magyarok, a külföldiek is nagyon kíváncsiak rá. — Láthattuk, hogy az előadásban vannak felvidéki táncok is. Ezek vajon milyen úton és meggondolás alapján kerültek a válogatásba? — Egyszerű: az itteni látogatásaim, valamint a fesztiválok alkalmával rájöttem, hogy milyen gyönyörű néphagyomány van ezen a vidéken. A Zoboralján, Mátyusföldön, Gömörben, Kassa környékén... Kodály javaslatára, először az erdélyi táncokra figyeltünk oda Magyarországon. A mámorból felébredve aztán rájöttünk, hogy nem csak ott élnek magyarok, akiktől tanulhatunk, hanem délen is — ezért került egy szlavóniai karikázó a műsorba —, s élnek szép számban északon is. Bizony furdalt a lelkiismeret, hogyan lehetne beépíteni a mostani műsorba egy szép szlovákiai tántek hát olyan értékek befogadására, illetve megteremtésére, amelyek a számukra túlságosan is determinált világban kellő alapot és erőt jelenthettek a túléléshez, az őrület és az embertelenség erőivel való szembeszálláshoz. A Tóth László szlovákiai magyarsággal foglalkozó tanulmányaiból és eszszéiből oly markánsan kirajzolódó „negyedik út" vállalása — e XX. századi kálvária 1945 utáni stációján — szinte természetéből lakadó reagálása lett a szlovákiai magyar értelmiség maroknyi vezető rétegének, amit számos, mindmáig ismeretlen, vagy csak szűk körben ismert dokumentum — kézirat, beadvány, memorandum, kiáltvány, nyilatkozat stb. —, illegálisan kiadott és terjesztett sajtó- és egyéb irodalmi termék bizonyít. E dokumentumok létezését és a mögöttük húzódó helytállást az egyre szaporodó közlések után immár nem lehet többé figyelmen kívül hagyni, elszigetelt jelenségként kezelni. A szóban forgó helytállás gyökereit az indulás első éveiben kell keresnünk. Az az értelmiség ugyanis, amely a két háború között megalapozta és felépítette a maga „szellemi hazáját", s amely a II. világháború alatt a fasizmus fertőzésétől intaktan, a mindent leiégető barbarizmus lángjaitól védte otthonát, 1945 után sem mondott le az emberi kitartásról és az otthonához, elveihez való hűségről. Mint ismeretes, a csehszlovák kormány az 1946-os párizsi békekonferencián — és másutt is — a németek teljes és egyoldalú kitelepítésének mintájára szerette volna megkapni ennek jogát a magyar kisebbségre vonatkozóan is. Később ugyanezt a célt a reszlovakizáció segítségével, a paritásos lakosságcserével, valamint a belső széttelepítéssel szeretle volna elérni. A létbizonytalanság mindennapi valósággá vált, ami mindenkit egyaránt sújt, aki továbbra is vállalta a magyarságát. A kisebbségi értelmiség magatartását 1945-49 között elsősorban ennek a valóságnak a tudatosítása határozta meg, a kollektív veszélytudat egyértelműen háttérbe szorította nála az egyéni léthelyzet kockázatát. A hatalom azonban nem elégedeti meg az általános kisebbségellenes fellépéssel: számos népbírósági ítélet mellett — a 8085 háborús bűnösként elítélt vádlott 60 százaléka magyar volt — 1949 tavaszán egy monstreperben huszonhat szlovákiai magyar értelmiségit állítottak bíróság elé a köztársaság felforgatásának és az ellenséges hatalmakkal való összejátszás vádjával. E per fő vádlottjai bátor kiállásukért, abszolút jogszerű magatartásukért a legtöbb esetben életük, karrierjük derékbatörésével fizettek. Köztük található az akkor már európai hírű nyelvészprofesszor, Arany A. László, Krausz Zoltán filmrendező, Lipcsey Gyula egyetemi hallgató és sokan mások, vagy a tragikus életű, és egy másik perben halálra ítélt Esterházy János. Ugyanakkor nem szóltunk a más értelmiségiek ellen indított hajszáról, a börtönben szenvedéseibe tragikus körülmények közt belepusztult Bokor Ferencről és a többi névtelen áldozatról. Miként Fábry Zoltán írta, „az egész szlovákiai magyarság nyakára vetettek kötelet", az ítéletet az egész népcsoportra mondták ki. A kötet különös időszerűségét az adja, hogy a Csehszlovákia 1918as mesterséges létrehozásával kezdődő történelmi fejezet Csehszlovákia lassú szétesésével végleg lezárulni látszik. Ezért van most különösen nagy szükség arra, hogy a csehszlovákiai magyarság történelmének sorsfordító dátumaira és az ezekhez kapcsolódó eseményekre mielőbb fényt vessünk. Végigtekintve a csehszlovákiai magyarság történelmének több mint két évtizedén, joggal tarthatjuk elérkezettnek az időt az összegezésre, a mindenre kiterjedő tanulságok levonására. Törékeny lelkű, törékeny testalkatú, de a végsőkig eltökélt ember néz szembe velünk Peéry Rezső szellemi hagyatékából, mintegy igazolva a bibliai igazságot, hogy az igazán nagy kincset törékeny cserépedény védi. A szerkesztő és kiadó érdeme, hogy ez a kötet az igazság újabb, sokáig rejtve levő szeletét mutatja meg és bontja ki teljes szépségében előttünk. MOLNÁR IMRE * A szerző írása előszónak készült a Peéry Rezső 1945-48 közötti írásaiból, leveleiből összeállított, Tóth László válogatásában, a Kalligram Könyvkiadó gondozásában a közeli napokban megjelenő Gondolatok a tehervagonban avagy Védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében című kötetéhez. Kis NYELVŐR cot. A választásom nagy területre, a Mátyusföldre esett. Ebben segítségemre volt Agócs Gergely, a táncok gyűjtésében Keszeg István, a komáromi Hajós Népművészeti Együttes vezetője segített. De voltak régebbi forrásanyagaim is. Takács András és Martin György Borbély Jolánnal végzett itt gyűjtéseket. Ág Tibor zenei gyűjteménye_ szintén nagy segítségemre volt. Igy hát most megpróbáltuk pótolni a mulasztást. Több évtizedes koreográfiai munkám után is újdonságot jelentett nekem ez az anyag, mert másfajta dolgokra ösztönzött, mint a korábbiak. Ezért vagyok én hálás a szlovákiai magyar táncoknak... — Mi, itteni magyarok is hálásak lehetünk azért, hogy az együttes elviszi vidékünk népművészetét a nagyvilágba... Tudni szeretném, hogy ez az előbemutató — számunkra természetesen kivételes ünnepi alkalom — hogyhogy éppen Komáromban jött létre? — Nagyon egyszerű. Miközben táncgyűjtést végeztem itt, megismerkedtem több kollégával, köztük a Hajós Népművészeti Együttes vezetőjével, Keszeg Istvánnal. Ő kért meg, hogy készítenék együttese számára egy Rába-közi tánckoreográfiát. Miközben folyt a munka, megláttam ezt, a szép nagy színpadot, és a szépen felújított nézőteret. Akkor megkerestem Varga Annát, a ház igazgatónőjét. Igy jött létre ez a szép este, amelyről nem szabad azt mondani, hogy bemutató, mert az hivatalosan csak vasárnap lesz Budapesten, a Tavaszi Fesztivál zárásaként. Az viszont nagyon nagyszerű dolog, hogy ilyen kedves és a kultúrát szívesen befogadó közönség előtt zajlott le ez az előadás Komáromban. KISS PÉNTEK JÓZSEF VEGYÜK TARTALÉKKAL VAGY FOGADJUK FENNTARTÁSSAL? Az utóbbi hónapok egyik legfontosabb belpolitikai eseményével, a Vladimír Mečiar és Milan Kňažko között kirobbant ellentéttel a hazai sajtó sokat foglalkozott, az Új Szó hasábjain is megjelent nem egy kommentár és elemzés erről a témáról. Az egyik cikkben olvashattuk a következő mondatot: „Minisz• terelnökünk legújabb, Bécsben elhangzott ígéretét is, miszerint Bős beindítása lehetővé teszi a Jaslovské Bohunice-i, azaz apátszentmihályi atomerőmű leállítását, költői kijelentésként kell értelmezni, azaz szimbolikusan. Legalábbis Milan Kňažko szerint, aki igyekszik helyreigazítani az elszólást, ' mondván, vegyük csak tartalékkal." Tartalék szavunknak több jelentése is van (1.'későbbi felhasználásra félretett anyag, készlet', illetve 'ki nem használt gazdasági erőforrás', 2. 'csak a döntő pillanatban harcba vetett haderők vagy harci eszközök összességé, 3. 'tartalékállomány'), az adott szövegbe azonban egyik sem illik bele, sőt a magyar nyelvben ismeretlen a tartalékkal vesz szókapcsolat is. Az újságíró egy szlovák politikus szavait idézte, az említeti kifejezés is nyilván szlovák hatásra került a szövegbe. Valóban, a szlovák nyelvben létezik a brať niečo s rezervou szókapcsolat, ennek magyar megfelelője — szótáraink szerint — a fenntartással fogad valamit. így már érthetővé válik a mondat befejező része: a külügyminiszter nem osztja a miniszterelnök véleményét, sőt azt bizonyos kétkedéssel fogadja. Az újságírót valószínűleg az tévesztette meg, hogy a latin eredetű szlovák rezerva szónak két jelentése van: 'tartalék', illetve 'tartózkodó, óvatos magatartás, fenntartás '. A tartalék és fenntartás szavak jelentése között természetesen szoros összefüggés, részleges átfedés van, felcserélni őket azonban nem lehet, főleg akkor nem, ha állandósult szókapcsolatban fordulnak elő. SZABÓMIHÁLY GIZELLA