Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-09 / 83. szám, péntek

1993. ÁPRILIS 4. . ÚJ SZÓM MOZAIK n n / EGYUTTMUKODESSELEURÓPÁÉRT DÉL-SZLOVÁKIAI ÉS MAGYAR RÉGIÓK MEGÁLLAPODÁSA A dél-szlovákiai régiók magyarországi kapcsolatainak újabb lehetőségei nyíltak március 30án. A Csallóközi, az Érsekújvár -Párkány-Surány, a Hont-lpoly mente, valamint a Déli régió, illetve magyar részről Györ-Moson -Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye önkormányzatának elnökei ugyanis együttműködési megállapodást írtak alá. • A két szomszédos ország térségeinek városai, községei mit remélnek ettől az együttműködési szerződéstől? - kérdeztük Csanda Endre mérnököt, az Érsekújvári régió elnökét és a város főpolgármesterét. - Abból az alapgondolatból indultunk ki, hogy a Kárpát-medence népeivel együtt régióink is - a lehetőségekhez mérten - hozzájárulhatnak Európa békéjének megteremtéséhez, megőrzéséhez Ez annál kézzelfoghatóbb lesz, minél szélesebb kórben, minél több területen és minél hatékonyabban együttműködünk majd. • Milyen területeket említ a megállapodás? - Tapasztalatokat cserélünk a régiók szakmai munkája, társadalmi szerveződések, intézmények tevékenysége terén Amatőr és hivatásos művészeti mozgalmak, közművelődési szövetségek szoros kapcsolatait kezdeményezzük. A megállapodás elősegíti a különböző fokú oktatási intézmények közötti együttműködést, tanárok és hallgatók cseréjét is beleértve. A cserkészek, a természetvédők kapcsolatainak elmélyítését is célul tűztük ki. • Mikorra várhatók az elsó eredmények? - A megállapodás a régiók képviselő-testületeinek jóváhagyásával lép érvénybe. Megegyeztünk, hogy április 20-áig kidolgozzuk az egyes területek részletes együttműködési programjat. A közös munka összehangolásával Pest megye önkormányzatát. bíztuk meg. Megvizsgáljuk még egy közösen fenntartott információs és dokumentációs iroda felállításának lehetőségét is. Megállapodásunkról tájékoztattuk az Európa Tanács határ menti régiók állandó bizottságát, s megpályáztuk a tanácsnak a határ menti együttműködés fejlesztésére szánt anyagi támogatását. (M. L.) MUNKAHELYEKET TEREMT A PHARE (Munkatársunktól) - Az 1989-ben eredetileg Lengyelországnak és Magyarországnak szánt PHARE-proglamot 1990-ben a volt Csehszlovákiára is kiterjesztették. Az Európai Közösségek által finanszírozott támogatás a szövetségi állam kettéválása után sem szűnt meg; ezt bizo-. nyitja a PHARE szakosodott részét, a munkahelyteremtő és munkaerőátképző programot irányítok sajtótájékoztatója. Miroslava Kopicová igazgató közölte, Csehország és Szlovákia együttesen 15 millió ECU-t kapott e területre, melyet 1994 december végéig kell kimeríteni. Fő feladatuknak tartják egy foglalkoztatáspolitikai makroökonómiai tanulmány kidolgozását, a felnőttképzés jelenlegi helyzetének kiértékelését, a szakközépiskolák reformjának kidolgozását anyagi vetületeivel egyetemben és a statisztikai hivatalok műszaki felszereltségének javítását a gyorsabb adatfeldolgozás érdekében. A PHARE 2 millió ECU-t biztosít a nehéz helyzetben levő régiók munkahelyteremtésére. Szlovákiában mintegy 600 pályázat közül 9 tervezet kapott 500 ezertől 1 millió 200 ezer koronáig terjedő támogatást, köztük Dunaszerdahely biohumusz-csomagoló gyártósort és Komárom méhlép- és méhviaszfeldolgozó berendezést. Eddig a 9 program támogatása révén 360 munkahely született, ebből 30-at testi fogyatékosok számára teremtettek. (shz) TUDOMÁNYT - NE MITOLÓGIÁT KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZONTAGH GUSZTÁV EMLÉKEZETE Tömör összefoglalásokon kívül nem kapott érdemlegesebb figyelmet - nemcsak az elmúlt évtizedekben, hanem szinte halála óta - Szontagh Gusztáv, a 19. századi magyar eszme és művelődéstörténet kiemelkedő alakja. Neve ugyan előfordul a bibliográfiai alapműnek aligha tekinthető Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikonában is. De minden valószínűség szerint inkább csak születési helyének hovatartozása és életének egy rövid rozsnyói szakasza miatt. Csetneken látta meg a napvilágot. Valószínűleg e földrajzi adat alapján kiszűrve született az átfogóbb lexikonokból származó ismertetés is. Nem készült róla monografikus feldolgozás, sőt kurta részelemzéseken kívül még számottevő tanulmány sem. Pedig már pályájának és életművének puszta tényei is érdeklődést keltenek. Jogászi végzettséggel, a Miskolcon, Mezóberényben, Pesten és Késmárkon folytatott tanulmányokkal maga mögött 1813-ban a katonai pályát választotta. Az idő tájt nem ment ritkaságszámba, hogy a középnemesi származású katonatisztek írói ambíciókat tápláltak. Ő maga is írt különféle folyóiratokba. De abban már volt némi kivételesség, hogy még kapitányként a Magyar Tudományos Akadémia megválasztotta levelező tagjává, később pedig - amikor húszévi katonáskodás után kilépett a hadseregből - rendes tag lett. Neve összefonódott a kor magyarországi filozófiájának Hetényi János által elindított első önálló kezdeményezésével. Szontagh Gusztáv elsőként adott áttekintést magyar nyelven a filozófia tudományos rendszerezéséről. Ugyanakkor irodalomkritikusként az élvonalba került. Szállóigévé vált a Jósika Miklós Abafi-ját méltató írásának kezdő mondata: ,, Uraim, le a kalapokkal!" A polgári reformokat szorgalmazó szellemi törekvések műhelyében, az Atheneumban a kritikai melléklet erősségének számított. Erdélyi János szerint egyébként az Atheneumbeli közlés egyet jelentett az íróvá avatással. S amikor a forradalom leverése után az önkényuralom éveiben fórumokat, kifejezési lehetőségeket keresnek a polgári átalakulást előrelendítő tudományosság hívei, tőle származik a szintén aforisztikus erejű mondás: ,,Históriát mythologia helyett." Élete végén pedig a dinnye- és dohánytermesztésről írt, állítólag szakmailag roppant hasznos tanácsokat tartalmazó „szerivedelmes" munkát. íme, önmagában is eléggé mozgalmas és változatos, kíváncsiságra okot adó életút. De ami igazába szellemi izgalmakat kínálhat, az a Szontagh-i gondolati teljesítmény korabeli összefüggéseinek megvilágítása és a mával érintkező rezgéshullámok érzékelése. Mert szinte nincs olyan területe a személyéhez kapcsolódó szellemi erőkifejtésnek, amely ne indítana el képzettársításokat. Vegyük csak a filozófiai megalapozottságú műbírálót. Igaz, hogy esztétikai követelményeit a jó és az erkölcsi nemesítés, az eszményítés számonkérése határozta meg. Túlontúl keserű emlékeket fakaszt már maga az utalás is. A hatvanas évek irodalomtörténeti feldolgozásai a realisztikus ábrázolás irányába mutató jegyekben kívántak felfedezni írásaiban előremutató vonásokat. Ha már túllépünk a 19. századi meghatározottságokon, érdemes lenne feltenni a kérdést: Vajon kritikáiban mennyiben érvényesül az írói öntörvényűség tisztelete. Mert ugyancsak töprengésre késztet az a kijelentése, hogy a „ költő népének és kora öntudatának góca, létege..." Nos ez valamivel több, mint a puszta költői szolgálat elvárása. Irodalomkritikájának filozófiai megalapozottságával szemben az a fő ellenvetés, hogy a hegeli dialektika elutasításával az úgynevezett egyezményes filozófia híve volt, az ész és az élet gyakorlati szükségletekből kiinduló összhangba hozását szorgalmazva. Ebben látta az eredeti magyar filozófia megteremtésének útját. Mai szóhasználattal nyilván az elméletet fel nem ismerő, illetve lebecsülő úgynevezett ideologizálásról tanúskodott ez a törekvés. A tankönyvekben olvasható puszta megállapítás azonban keveset éreztet abból a roppant szellemi feszültségből, amit a magyarországi polgári átalakulás támasztott az elmaradott elmélettel és annak gyakorlati átalakulásával szemben. Talán épp a közöttük levő kapcsolat érzékelése nyújtana ma igazi szellemi élményeket. Ugyancsak közhelyes megállapítás, hogy filozófiai felfogásával Széchenyi István forradalom ellenességét támogatta. Kosáry Domokos már jó ideje bebizonyította, hogy Széchenyi ugyan alábecsülte a forradalom erejét, de felfogása a polgári átalakulásnak egyik ága, nem pedig ellenfele volt. S jó lenne ebből a szempontból figyelembe venni Szontagh Gusztávnak a Magyarország elmaradottságára, a reformok szerepére és az Ausztriával való szövetség fenntartásának szükségességére vonatkozó nézeteit. Van egy olyan mozzanat Szontagh Gusztáv liberális polgári értékeket szolgáló igyekezetében, melyet meglehetősen elhallgatott az eddigi szakirodalom. Az Atheneumban 1841-ben vitába bocsátkozott Ján Čaplovič szlovák jogásszal, aki Bécsben született szociológiai írásokkal tett hitet a szlovákság nemzeti közösségi jellege mellett. A pánszlávizmus egyetemes vádjával előhozakodó Szontagh rendkívül türelmetlenül, olykor már szinte útszéii módon hirdette az asszimiláció és a magyar politikai államnernzet egyedüli üdvözítő szerepét. Érdemes végigolvasni ezt a „Tárcza" sorozatot az Atheneumban, mely csodálatosképpen a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban is megtalálható. Az olvasó megdöbbenhet azon, hogy napjainkban mennyi hasonló én/ jelentkezik -, de szlovák oldalról. Csakhogy akkor még a magyar reformereknek nem volt hová fordulni nemzetközi példáért, hogy megértsék a szomszéd népek nemzeti önállósági törekvéseit. Ekkor a Lajtán túl is a polgári egyenjogúság volt az eszmény. Szó esett már arról, hogy az önkényuralom időszakában a tudományos kérdések feszegetését vállaló lapokban, főleg az Új Magyar Múzeum hasábjain Szontagh Gusztáv a modern polgári szellemiséget követve segítette a racionális helyzet- és valóságfelmérésen alapuló tudományosság kibontakozását. A „halszagú atyafisággal" vádolt Hunfalvy Pálhoz csatlakozott azokkal szemben, akik a finnugor kapcsolatokkal szemben a hun eredet romantikus idealizmusát hirdették, s végső soron a konzervativizmusnak nyitottak utat. S közben Szontagh kénytelen volt papírra vetni a Tudomány, magyar tudós című cikkben, hogy Magyarországon a tudományosságnak nincs tekintélye a lapokban, s a hírlapírók körében szinte szentségtörésnek számít már maga a tudományos érvelés is. Vajon mit gondolna, ha tudna arról, hogy százötven óv elteltével szűkebb pátriájában, a mai szlovákiai magyarság körében jócskán akadnak követői e szemléletnek. Szerintük a cikkek elmélyültségével szembeni ellenszenv szinte dicsőség, nem pedig a szellemi restség megnyilvánulása. Jó lenne, ha nemcsak emlékeznénk Szontagh' Gusztávra, hanem műveit is olvasnánk. KISS JÓZSEF ATTILA EGY NAPJA GALKÓ BALÁZS SZÉPSÉGES ŐRÜLETE A BARTÓK RÁDIÓBAN Hódolni a tehetségnek, a művészetnek, a csodának - sokféleképpen lehet. A megszokott köszöntéseken kivül voltunk, lehettünk tanúi örült, szépségesen őrült ötleteknek is. A rajongás és a tisztelet néha elragadtatja magát. Pont olyan hevületből fakad, akárcsak a művészet maga, mely előtt fejet hajt. Emlékezzünk csak. Annakidején Esterházy Péter azzal köszöntötte Ottlikot hetvenedik születésnapján, hogy az A5-ös rajzlapra leírta az Iskola a határon teljes szövegét. Röpke kétszázötven óra alatt. Vagy ahogy Kafkáról emlékezett meg Tábori György tavaly a cividalei színházi fesztiválon, egy álló héten át, kapualjban, árkádok alatt, folyó közepén, vasúti tehervagonból és persze színpadokról szólt és szólt Kafka. Talán lesznek, akik emlékeznek - a hirre -, hogy vagy öt éve Budapesten egy elszánt József Attila ralongó közel huszonnégy órán keresztül egyfolytában fölmondta József Attila verseit. Galkó Balázs volt ez az örült. Vasárnap őrület lesz megint, végre szép, nemes, fájdalmas őrület. A költészet napján, a Bartók rádióban, reggel hattól éjfél után kettőig elhangzik József Attila minden verse. Ezen az adón - talán még vannak versrajongók, rádiózni szeretők, akik tudták, fölfedezték, hallgatták - január elsejétől minden este tíz percet kapott Attila, hogy sorra elhangozzék összes verse, hogy száz nap múlva, a születésnapján, a nyolcvannyolcadikon (még élhetne is!) vasárnap csak róla szóljon a rádió. Őrület, csakugyan az, percekre föloldva Bach, Beethoven, Ravel, Liszt muzsikájával, a Bartók rádióban. Jordán Tamás hangján, Kaszás Gergő hangján, Monyok Ildikó (aki egy súlyos baleset után nemrég tanult meg újra beszélni) hangján, Valtai Péter hangján. De haliható Attila archív felvételekből Karády, Ajtay, Básti vagy Ronyecz hangjával is, sőt megzenésítve, Sebőékkel, Hobóval, Koncz Zsuzsával, Kalákával. Valami kis kopott ember énekelget búsan árván, hajnali fényfakadástól késő holdbújtáig; fogadjátok be jó emberek, hogy meglelje hazáját, mert nálatok is van hazája, hogy meglelje a földet, hol nevét hibátlanul írják majd fejfájára. A húsz órából csak néhány percet legyünk legalább Attilával, a magányossal. Mert az is lehet, hogy nála szebben senki sem tudott verselni ezen a nyelven. Az ő nyelve a mi nyelvünk, az ő fejfája a mi fejfánk. Az őrület is közös. (brogyányi) AHOGY ÉN LÁTOM BIZTONSÁGI KOCKÁZAT - M^DEMONOAV AL Minden napra jut mostanában egy kisebbnagyobb politikai szenzáció. A legújabbnak az a lényege, hogy Michal Kováč köztársasági elnök visszautasította Szlovákia miniszterelnökének azt a javaslatát, amelynek értelmében Ivan Lexát, a miniszterelnökség eddigi hivatalvezetőjét nevezték volna ki a Szlovák Információs Szolgálat (kevésbé finoman szólva a szlovák titkosszolgálat) igazgatójává. A tél orSzág talalgatja, hogy mivel magyarázható a kinevezés államfőnk általi megtagadása. Egyvalamivel biztosan nem. Ivan Lexáról még az ellensége sem állíthatja, hogy nem hithű tagja a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak. A legszilárdabb maghoz tartozik. így a disszidálásra való hajlam nem jöhet számításba. Mások azt tudják róla, hogy túlságosan heves természetű. Hivatalvezetőként (tehát hivatalnokként) állítólag minősíthetetlen hangnemben összekülönbözött egy miniszterrel. Aki - akárhogy nézzük is - alkotmányos tényező, így egy hivatalnoknak nem lenne szabad vele foghegyről beszélnie. De lehet, hogy éppen azért „cserélt véleményt" úgy, ahogy tette, mert nagyon erős patrónust tud maga mögött. Persze, lehet, hogy ez is csak kitaláció. Csakhogy a mendemondáknak - ha fontos, sőt rendkívül fontos kérdéssel kapcsolatosak - van egy tulajdonságuk: ha nagyon sokan terjesztik őket, végül is politikai tényezővé válnak. Ezért lett volna tanácsos a miniszterelnöknek alaposan meggondolnia, hogy kit terjeszt fel kinevezésre egy olyan fontos tisztségbe, mint amilyebe Ivan Lexát szánta. És még kívánatosabb lett volna, ha köztársasági elnökünk legalább jelzi, hogy milyen kifogást emelt, amikor nem volt hajlandó elfogadni a kormányelnök kinevezési javaslatát. Lehet, hogy a titkosszolgálat főnökének a kinevezését is máshogy kellett volna szabályozni. Talán a nyugati országok gyakorlatát lett volna érdemes átvenni. Más szóval a parlamentnek kellett volna az alkotmányban nagyobb szerepet szánni az ilyen kulcsfontosságú tisztségviselők kiválasztásában. Hogy a törvényhozás egy jól „bejáratott" demokráciában mennyire fontos szerepet játszik a hatalmi ágak közötti egyensúly kialakításában, azt nemrég is tapasztalhattuk, amikor Clinton amerikai elnöknek - éppen a törvényhozók ellenállása miatt - nem sikerült az általa favorizált igazságügyminiszter-jelöltet bársonyszékhez juttatnia. így van ez rendjén. Kell lennie egy testületnek, amely a kulcsfontosságú funkciók várományosait rátermettségük, jellemük, múltjuk, kapcsolataik stb. szempontjából a lehető legaprólékosabban mérlegeli. Kevés fontosabb tisztség van egy országban a titkosszolgálati főnökénél. Az elnöki hivatal csak egy rendkívül szikár jelentést adott ki arról, hogy Ivan Lexából nem lesz a Szlovák Információs Szolgálat igazgatója. A lakosság megérdemelte volna, ha legalább utalással jelzi az államfőnk, hogy milyen kifogások merültek fel. Jellembeli hibák, erkölcsi fogyatékosságok? Szakmai kifogások? Csak tépelődünk, és egymás után igyekszünk elhessegetni a szenzációsnál szenzációsabb „holtbiztos" információkat. Rengeteg van belőlük, és ebben az is közrejátszik, hogy a lusztrációs folyamat félbeszakadt. Hivatalosan... Az emberek tudatában azonban ott motoszkálnak a gyanítgatások. A Lexa-ügyben is. Huszonnégy óra elegendő volt ahhoz, hogy a titkosszolgálatifőnök-jelöltre valaki kitalálja, hogy rokona Viliam Šalgovičnak, aki felakasztotta magát, mert bizonyíthatóan ő volt 1968-ban, az ország megszállásakor a szovjet titkosrendőrség csehszlovákiai rezidense. Ilyen kitalációk nyomán egykettőre kikonstruálja a tájékozatlan és a miniszterelnök környezetével szemben elfogult állampolgár, hogy: Iám-Iám, volt kitől tanulnia Ivan Lexának a titkosszolgálati módszereket! Igaz, hogy Szlovákia kis ország, itt úgyszólván mindenki ismeri mindenkinek a múltját. Annyira azonban talán mégsem, hogy ilyen dolgokat legyen joga bárkinek is kitalálni egy egyébként büntetlen előéletű ember lejáratására. Persze, egy titkosszolgálati főnökjelölt kinevezésének visszautasításakor az ember óhatatlanul ezt mondja: Csak nem biztonsági kockázatot fedezett fel a köztársasági elnök?

: Csak egyféleképpen lehetne elejét venni a mendemondák terjesztésének: ha tájékoztatnának bennünket, miért nem alkalmas Ivan Lexa a Szlovák Információs Szolgálat igazgatója tisztségének betöltésére. Nem csekélységről van szó. Lesz ezzel kapcsolatban a parlamentnek mondanivalója? TÓTH MIHÁLY