Új Szó, 1993. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-26 / 96. szám, hétfő
1993. ÁPRILIS 26. iÚJSZÓM HIREK-VÉLEMÉNYEK VLADIMÍR MEČIAR: MÁJUS HELYETT (TALÁN) JÚNIUS... Szokásos vasárnap esti tévébeszédében á szlovák miniszterelnök a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott, nyilvánvalóan azért, mert a fölmerült problémák miatt júniusra napolták el Szlovákia tagfelvételi kérelmét az Európa Tanácsba. Vladimír Mečiar megismételte az ismert érveket, miszerint a köztársaságban szavatolják a nemzeti kisebbségek jogait. Jónak ítélte a szlovák alkotmányt iá, habár nem zárta ki annak módosítását, ha az újabb európai dokumentumok ezt indokolnák. Javasolta, hogy külföldi szakemberek ellenőrizzék, miként tartják meg a nemzetiségek jogait Szlovákiában és Magyarországon. Arról is beszélt, hogy a romákkal kapcsolatban is számos gond merült föl, ezek azonban inkább gazdasági és szociális jellegűek. Végezetül javasolta; vezessék be Szlovákiában is az om budsman rendszert, amely a Nyugat-Európa számos országában már bevált. Burkoltan ugyan, de bírálta a szlovákiai magyar parlamenti pártok ténykedését, majd hangsúlyozta: a nemzetiségek érdeke is, hogy Szlovákiát mielőbb fölvegyék az Európa Tanácsba. RÓZSA ERNŐ INDÍTVÁNYA REHABILITÁLJÁK ESTERHÁZYJÁNOST Rózsa Ernő az elmúlt napokban perújítási indítvánnyal fordult a pozsonyi Városi Bírósághoz Javasolja, mentsék föl a hazaárulás vádja alól Esterházy Jánost, a két világháború közti szlovákiai magyar politikust, akit köztudottan 1947-ben életfogytiglani büntetésre ítéltek. Lapunkban néhány napja beszámoltunk arról, hogy a neves közéleti személyiséget, aki a Szovjetunióban is raboskodott, Moszkvában már rehabilitálták. SZEGÉNYEN DE BÜSZKÉN... Zászlódisz és a megkopott Andrej Hlinka Művelődési Ház fogadta a Szlovák Nemzeti Párt V közgyűlésének küldötteit Rózsahegyen. A vendéghívás terén is nagyvonalú akart lenni az SZNP: kilenc állam diplomatái - köztük Várady Lajos magyar konzul is - fogadták el a párt meghívását. Nem hiányzott a Matica slovenská képviselője sem, s a parlamenti pártok is - a magyar mozgalmak kivételével - képviseltették magukat. A mozgalmát ért bírálatok hallatán egyedül Roman Zeienay, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alelnöke nem tartotta fontosnak köszönteni a kongresszust, s kivonult a teremből. Az SZNP szegényes nemzetközi kapcsolatait jellemezte, hogy csupán a Morva Nemzeti Párt küldöttsége vett részt a tanácskozáson. Ľudovít Černák elnök beszámolójában élesen bírálta Vladimir Mečiar kormányfő munkamódszereit, elemezte, hogyan vált a kezdeti csöndes koalícióból .ellenzéki párt. A párt jövőjéről szólva fontosnak tartja meggyőzni a lakosságot, hogy a jelenlegi gazdasági válság és a szociális problémák sokasága, tehát az elszegényedés ne váltson ki ellenszenvet, az önállóvá lett Szlovákia iránt. A közgyűlés megtárgyalta és elfogadta az új alapszabály-javaslatot, amely körül a leghevesebb vitát annak eldöntése okozta, megváltoztassák-e az 5. cikkelyt, amely idáig csak szlovák nemzetiségűeknek tette lehetővé az SZNPtagságot. Kiderült, hogy a korlátozás védelmezésének háttere a magyaroktól való félelem, akik a pártba kerülve bomlasztó tevékenységet fejthetnének ki. Végül elfogadták. nincs nemzetiségi korlátozás, aki szlovákiai állampolgár, az a párt tagja lehet. A nemzetiek közgyűlésének figyelme tegnap az új programtervezet megvitatására irányult, amelyet jelentősebb módosítások nélkül jóváhagytak. (mázsár) KÖZELEBB A VÁLASZTÓPOLGÁROKHOZ (Folytatás az 1. oldalról) - A két éve megválasztott elnökség munkája véleményem szerint fokozatosan javult. Az erősödő nemzeti hangok és a szlovák emancipációs törekvések valamilyen falat emeltek körénk, ezért elsősorban külügyi tevékenységünket próbáltuk megerősíteni. Jelenleg már olyan lehetőségeink vannak, amelyeknek kihasználását csak a nyelveket jól beszélő személyek hiánya akadályozza. Állandó feladatunknak tartjuk azt, hogy mindenekelőtt szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki választóinkkal. Januártól már működnek területi irodáink, ezek munkáján is sok a javítanivaló. Fontosnak tartjuk azt is, hogy polgármestereinkkel jobban együttműködjünk. • Tanácskozásuk munkajellegű volt. Ennek ellenére hiányzott koalíciós partnerük, az Együttélés képviselőinek jelenléte. Ezt azért is hangsúlyozom, mert vitazárójában többek között megemlítette, hogy valamennyi lépésüket egyeztetik, de ha az autonómia kérdésében nem tudnak megegyezni, más megoldáshoz folyamodnak. Milyenhez? - Minden évben tavasszal közgyűlést, ősszel pedig kongresszust tartunk. Míg a közgyűlésen belső életünk időszerű kérdéseit tárgyaljuk, az utóbbira meghívjuk a hazai és külföldi pártok, s így természetesen az Együttélés képviselőit is. Ami a kérdés másik felét illeti: autonómia-tervezetünket mi már papírra vetettük. Amennyiben mozgalmaink koalíciós tárgyalásain a megbízott szakemberek nem jutnak egyezségre, akkor a két parlamenti klub képviselőivel próbáljuk ezt az anyagot egyeztetni. Az idö sürget, az Európa Tanácsban és másutt is mielőbb elképzeléseink pontos megfogalmazását várják tőlünk. Ha ez csak az utóbbi módon sikerülne, a két klub terjesztené elő a dokumentumot anélkül, hogy a politikai mozgalmaink megegyeznének. • A közgyűlést követően melyek a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom legfontosabb feladatai? - Parlamenti és országos politizálásunk más területein olyan szakembergárdát szeretnénk kialakítani, amely az előterjesztett törvénytervezetekről kellően megalapozott véleményt képes kialakítani, sőt a mi értékrendünknek megfelelő törvénytervezetet is elkészít, ha szükséges. Egyre fontosabbnak érezzük azt, hogy közelebb kerüljünk választóinkhoz, s mindennapi gondjaik, egyre súlyosabb gazdasági és szociális problémáik megoldásában, vagy legalább enyhítésében segítsünk - éspedig nem elsősorban szavakkal, hanem tettekkel. -esiSEGÍTENEK A MILLIÁRDOK? A Szlovákiai Vállalkozók Társulása területi szervezeti elnökei tanácsának elsó ülését tartották meg szombaton Galántán. A tanácskozáson mindenekelőtt a privatizálás, illetve a kis- és középvállalkozók privatizálásban való részvételének kérdései szerepeltek. A szlovák kormány e kérdésekben vallott állásfoglalását tolmácsolta Ľubomir Dolgoš szlovák privatizációs miniszter. Hangsúlyozta, a súlyos gazdasági helyzetből csakis a nagyprivatizáció felgyorsításával, illetve a gazdaságtalanul működő vállalatok felszámolásával kerülhetünk ki. Ezekre a célokra a Szlovák Nemzeti Bank különböző intézkedéseket készít elő, többek között 6-10 milliárd korona kibocsátásával számol. Ez az összeg azonban szigorúan csakis privatizációs célokra lenne felhasználható, s ezzel megakadályoznák az infláció felgyorsulását. ígéretet tett arra is, hogy a közeljövőben megtalálják a törvényes megoldást a nem lakóhelyiségekre vonatkozó kétéves bérletek kérdésében, s valószínű, hogy öt évre meghosszabbíthatják. A vállalkozók a vita keretében bírálóan rámutattak a vállalkozást fékező tényezőkre, többek között a gazdasági receszszióra, illetve arra, hogy rendkívül sok nehézséget okoz számukra a pénzintézetek jelenlegi hitelpolitikája. A találkozó végén a résztvevők az SZK Nemzeti Tanácsának, a kormánynak, illetve a lakosságnak címzett, 10 pontban megfogalmazott Nyilatkozatot fogadtak el. ÉLELEM ÉS ÚJSÁG HÉTVÉGI MOZAIK A BODROGKÖZBŐL Megnyugtató, egyfajta felemelő érzést váltott ki az átutazóban (is) a Bodrogköz hétvégi képe. Borsitól Ágcsernöig szinte nem volt árva dúló, parcella. Néhol a magágy készítése, máshol pedig a vetés folyt nagy ütemben. Radban és Zétényben elégedetten nyugtázták azt is, hogy a Felső-Bodrogköz vízgazdálkodását egykor nagyban segítő, de az utóbbi években teljesen kiszáradt Ticce újból éled - náddal, bokrokkal benőtt medrét a Latorca folyamkezelói elkezdték feltölteni. Bolyban, Pólyányban és Szolnocskában ugyan a Ticce újbóli elárasztásának még semmi jele sem mutatkozott, ám az emberek abban reménykedtek, hogy néhány napon belül a helyi kertek végében is megjelenik az aranyat érő víz. xxx A nagytárkányi ördöngös falurész lakói közül sokan pénteken délután is a közelmúltban megnyílt magánboltba igyékeztek. Ki üdítőitalért, ki a háztartásba szükséges alapvető élelmiszerért és mosószerért. A látogatottságra egyelőre nem panaszkodhatom. Látja, állandóan jön valaki, - tájékoztat Kulcsár Ferencné tulajdonos. Elújságolta azt is, hogy boltjukban Új Szót és Vasárnapot is árusítanak. Varga Gábor királyhelmeci lapterjesztő jelenleg 20 darab Vasárnapot tesz le náluk, s az a mennyiség az érkezés napján el is fogy, míg a 10 darab Új Szóból általában kettő-három marad meg. xxx Pénteken délután Tiszacsernőben - vagy ahogy a környéken mondják Kiscsernőben - is igen sokan a kerti-mezei teendőiket végezték. Ennek ellenére a Kis-budai magánboltban mégis megfordult néhány vevő. Ha a tervünket sikerül valóra' váltani, akkor a jövő héttől már pénteken is lesz nálunk felvágott, egyelőre nincs, a keddi áru ugyanis már elfogyott - tájékoztatott Pólyi Jolán elárusítónő. Aztán arról számolt be, hogy az újságárusítás színesiti tevékenységüket, s hogy a 25 darab Vasárnap mindig gazdára talál, míg az Új Szóból naponta hat-nyolc darabot tudnak naponta eladni. - Ha a fizetések együtt emelkednének az árakkal, akkor a napilapot is szívesen megvásárolná az ember ... Ha arról számolhatnak majd be, hogy ezen a vidéken csökken a munkanélküliség, az élelmiszerárak pedig süllyednek, akkor bizonyára az újságfélékből is több fogy majd - jegyezte meg egy vásárló fiatalaszszony. (gazdag) DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ÉRVÉNYBEN: 1993. április 26-án Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 44,512 44,990 44,766 43,20 46,34 44,77 Francia frank 5,309 5,363 5,336 5,18 5,50 5,34 Kanadai dollár 22,621 22,849 22,735 21,96 23,52 22,74 Német márka 17,928 18,106 18,016 17,56 18,48 18,02 Olasz líra (1000) 18,951 19,141 19,046 18,33 19,77 19,05 Osztrák schilling 2,547 2,573 2,560 2,50 2,62 2,56 Svájci frank 19,740 19,938 19,839 19,31 20,37 19,84 USA-dollár 28,565 28,856 28,712 28,01 29,41 28,71 ECU EK 34,991 35,343 35,167 ECU CSK 36,222 MEGVÁLASZOLT ÉS MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK (Folytatás az 1. oldalról) meg, azaz úgy véli, hogy a Jelcinnek adott bizalom esetén elnökválasztásra nem lesz szükség. A miniszterelnök visszautasította Haszbulatov vádjait és közölte, hogy ha a parlament elnöke venné a fáradságot és megnézné, hogy mit csinál a kormány, akkor biztosan nem vagdalkozna ellene. Oroszországban jelenleg nem lehet koalíciós kormányt alakítani, mert nincsenek pártok. Ám a kabinet kész együttműködni bármilyen politikai csoporttal, ha annak hasznos ötlete van a reformok folytatását illetően. Moszkvában vasárnap a kellemes, mintegy 20 fokos napsütéses időben meglehetősen ünnepivé kerekedett a hangulat. A családok ünneplőbe öltözve együtt mentek szavazni és „Sz prazdnyikommal" köszöntek, ami nagy ünnepeken szokás. Nem nélkülözve némi manipulate jelleget, minden iskola vagy egyéb intézmény földszintjén, ahol a választási helyiség volt, olcsó büfét, sőt, néhol könyvesboltot, butikot rendeztek be, hogy az emberek a szükségeset összekössék a hasznossal is. „A hangulat, az, természetesen, napfényes" - tréfálkozott az egyik megkérdezett férfi. De komolyra fordítva a szót, mi Jelcinre szavaztunk, hiszen pillanatnyilag ö az a politikus, aki kivezetheti az országot a válságból, tette hozzá. Jelcin ellen szavaztam, mondta Zarecsje kerületben egy 45 év körüli nő, hiszen itt régen minden jobb volt és ma egyszerűen szégyenlek bemenni a fizetésemmel a boltba, mert annyira nincs pénzem A hölgy persze nem volt túl elesett. A nagy választási aktivitást az ITAR TASZSZ hírügynökség, de a tévé és a rádió riporterei is némileg meglepőnek tartották, bár volt korábban olyan közvéleménykutatás is, amely 70 százalékos részvételi arányi jósol A fő kérdés végül is a választási arányokon túl az, hogy mi is következhet ezután? Jelcin pénteken közzétett egy alkotmánytervezetet, amely szerint Oroszország elnöki köztársaság lenne, egy a mainál kisebb döntési jogkörrel bíró parlamenttel Ezt az államfő, ha kettőjük viszálya nagyon kiéleződne, akár fel is oszlathatná, míg az államfő mandátumát csak kellő indokok alapján egy úgynevezett bírói gyűlés vonhatná meg. Haszbulatov házelnök, miután vasárnap leadta voksát, visszautasította, hogy ez az alkotmánytervezet vitaalap legyen. Pénteken mindenféle rémhírek jártak a városban arról, hogy Jelcin már mára virradóra elnöki kormányzást vezet be, ám ezt később mind ő, mind a biztonsági minisztérium sajtóosztálya cáfolta. Az sem valószínű, hogy az ellenzék ígéretének megfelelően a lehető leghamarabb összehívja a népképviselők rendkívüli kongresszusát, hiszen erre a hivatalos eredmények ismerete előtt nincs is jogi alap Ma még csak előzetes részvételi adatok várhatók, ezeket a választási bizottság elnöke sajtóértekezleten ismerteti. A parlament elnöksége is összeül, hogy megvonja az előrejelzések szerint rá nézve negatív népszavazási eredmények mérlegét. Alapvetően azonban, azt hiszem, minden félnek az előrehozott választásokra kell készülnie. Hogy ez mikor lesz, még nem világos, talán ősszel, talán jövő tavasszal. Ez a népszavazás ugyanis afféle szuper közvéleménykutatás, ami arra jó, hogy mind a Jelcin-tábor, mind pedig az ellenzék számára megmutassa, hol tart most és mire lehet képes a választásokon. A reformerek egy dologtól tartanak, mégpedig attól, hogy ha a neokommunista-hazafias ellenzék a népszavazáson nagyon alulmarad, akkor parlamenten kívüli, esetleg az eddiginél sokkal agresszívabb módszerekkel folytatja a harcot. Jelcin szerint, ha a visszarendeződés erői győznének, akkor ez atöbbi FÁK-államban is megerősítené ezt a mozgalmat, ami végeredményben még egy afféle kis Szovjetunió újjászületését is eredményezhetné LEVEGŐBEN LÓG A LÉGI AKCIÓ? A hétvégén ugyancsak a délszláv válság volt a központi téma az Európai Közösségek külügyminisztereinek a dániai Middelfart melletti kastélyban tartott tanácskozásán Az EK külügyminiszterei megerősítették, hogy a napokban konzultálnak az Egyesült Államokkal a szerb célpontok elleni esetleges légi akciókról. Megfigyelők szerint Karadzsics elutasító magatartása után valószínű, hogy a nemzetközi közösség kénytelen katonai akciókhoz folyamodni. Katonai szakértők elsősorban a Szerbiából vezető fő utánpótlási útvonalak és a boszniai szerbek tüzérségi állásainak a bombázását indítványozzák. A dán külügyminiszter arról tájékoztatta az újságírókat, hogy különböző alternatívákat vitattak meg és egyelőre egyetlen lehetőséget sem zártak ki, de bármilyen lépésre is kerül sor, azt az ENSZ égisze alatt hajtják végre. A külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy a napokban az orosz féllel is konzultálnak. Alain Juppe, a francia diplomácia vezetője a megbeszéléseken közölte: egyetért Bili Clintonnal abban, hogy az esetleges katonai akciót közös nyugat-európai-amerikai együttműködésben valósítsák meg. A Fehér Ház ura pénteken éjszaka közölte, hogy Washington egyedül nem hajlandó végrehajtani semmilyen katonai akciót. KI ELÉGEDETT MA SZLOVÁKIÁBAN? A kérdést Július Brocka KDMképviselő tette fel tegnap a Lépések című tévéműsorban, amelyet ezúttal a szociális kérdések megvitatására hangoltak. Közvélemény-kutatások szerint Szlovákia lakosságának kerek 10 százaléka mondja magát elégedettnek manapság. ,,De kérdem én - így a keresztény honatya - ki tartozik ma az elégedettek boldog csoportjába? A vállalkozó? A nyugdíjas? A földműves? A hivatalnok? A munkás? Netán a munkanélküli?" Mivel a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat együtt említette a vállalkozókkal, nem kétlem, hogy megállapításnak szánta a kérdő mondatot. Persze, a kérdés sokkal bonyolultabb, mint első tekintetre látszik... Keltošová asszony, a népjóléti bárca birtokosa tucatnyi érvet sorolt fel a kormány mentségére. A cigányokkal kezdte. És így kategorizált telivér demokrataként: ,,A romák és a mi állampolgáraink". Akinek van videója és megörökítette a mondatot, tegye el a felvételt. Most már én is veszek videót, hogy megörökíthessem, ha legközelebb egyrészt a szlovákiai magyarokat emlegeti és másrészt a mi állampolgárainkat Ki gondolta volna még másfél esztendeje is, hogy ilyen miniszteri megnyilatkozásokat produkál egyszer a szlovákiai demokrácia? A szociális ügyek legfőbb irányítója ma a népjóléti juttatások differenciálásával van főképp elfoglalva. Ezt így fogalmazta meg: ,,A család lesz a juttatások fő címzettje". Ezt úgy értelmezi, hogy az állam embere majd sorra látogatja a családokat, hogy megállapítsa, melyik van rászorulva arra, hogy családi pótlékot kapjon. Hogy egyszeri vagy ismételt segélyben részesítsék és így tovább. Láttam, hogy a tévékamerák előtt ülő ellenzéki képviselők is, de a stúdióban betelefonálók is úgy meglepődtek, hogy azt már meg se kérdezték, hogy az állam miként adóztatja meg a családokba bekopogtató helyszíni ténymegállapítókat. Kevés kérdésben mernék jövendőt jósolni. De abban biztos vagyok, hogy a ténymegállapítói állás lesz a legmenőbb állások egyike. . Legalább annyira jövedelmezővé válik, mint a képviselői tisztség. A ténymegállapítások alanyai pedig legalább annyira kiszolgáltatottak lesznek, mint valahol Dél-Afrikában a bennszülöttek. Pavel Kanis is ott ült a kamerák előtt. Elnéző mosollyal hallgatta, ahogy Brocka úr az érveit sorolta. Peter Weiss helyettese valóban koncepciózus elképzelést terjesztett elő: ,,Fontolóra kell venni az államhatalom új strukturálását." Úgy bizony! Új strukturálását. Egyelőre még szégyenlette nevén nevezni a dolgokat. Hogy a régi struktúrákból kellene kialakítani az új struktúrát. Tételesen senki sem adott rá választ, hogy kikből tevődik össze az a 10 százaléknyi elégedett ember. Keltošová, Roman Kováč, Hvezdoň Kočtúch (ő is szerepelt) kétségkívül e kategóriába tartozik. És Pavel Kanis is elégedett lesz nemsokára, akárki meglássa.. (tóth)